Segítség lenne-e a gyermekek kiemelése saját családjukból?
Az illetékes gyermekjóléti szolgálat kilenc testvér közül hét kiskorú védelembe vételének megszüntetésére és nevelésbe vételének elrendelésére tett javaslatot (a háromhetes csecsemőt és a másfél éves leánykát nem vennék védelembe). Indokaik szerint az óvodáskorúak esetében beszoktatási nehézségek merültek fel, az iskolások esetében pedig tanulmányi problémákat tapasztaltak.
A házaspár a kilenc gyermekkel az apai nagyszülői házban él, ahová úgy három hete befogadták az egész családot. A belterületi, szoba-konyhás, de utólag még egy helyiséggel megtoldott, komfort nélküli parasztház egyetlen fűtött helyisége a nagyszoba, az ágyakon és néhány széken kívül itt már hely sincs több bútornak, a vizet a kerti csapról hordják be.
A nagyszülők a fiuk és a menyük életviteléről őszinte elismeréssel beszéltek. Elmondták, hogy a fiuk dolgos és hazaadja a pénzt - azt a gyermekekre költik -, a menyük ellátja és összetartja a családot, ez az ő szemükben igen fontos érték. A szülők és az apai nagyszülők viszonya jó, barátságos és egymás megsegítésére alkalmas. A nagymama és a nagypapa el tudja látni a gyermekek felügyeletét. A nagyszülők korukhoz és egészségi állapotukhoz mérten (63 és 69 évesek) megfelelően gondoskodnak a gyermekekről.
A nagypapa nyugdíjügyének intézéséhez segítségre, tanácsra és utánjárásra is szükség lenne, ezt eddig nem tudták megoldani. A nagymama ugyan írástudatlan, de kifejtette, hogy ő mindig szigorúan elküldi reggel az iskolásokat, mert ebben rendnek kell lenni. Az iskolába járás elősegítésében a nagyszülők partnernek tűnnek, a délutáni tanulásnak és leckeírásnak viszont nem igazán érzik a jelentőségét.
A viszonylag fiatal, feltörekvő szándékú cigány házaspár látogatásunkkor éppen hivatali ügyeinek intézéséből tért haza kiöltözve. A szülők kötelességeik teljesítésére törekszenek. A férj 1996-tól munkanélküli, tavaly a gyermekjóléti szolgálat segítségével jutott közmunkához, nagy örömmel újságolta, hogy most 8 hónapra ismét szerződést kötöttek vele. A szülőkkel való beszélgetésből az érződik ki, hogy ők szeretnék megnyugtatóan rendezni a saját helyzetüket. A családnak szándékában állt a csecsemő érkezése előtt kicsit rendbe szedni, kimeszelni a nagyszülőktől ugyan messzebbi, kültelki kolóniában lévő házat, és oda visszaköltözni. Reménykednek abban, hogy az időjárás is barátságosabbra és szárazabbra fordul, így a gyerekeknek sem jelent majd akkora gondot a bejárás. Nagyon szeretnének beköltözni a településre, de a lakáshoz jutás önerőből teljesen valószínűtlennek látszik. A közmunka díjából és a családi pótlékokból élve szociális és anyagi helyzetük meglehetősen kilátástalan. Már tavaly ígéretet kaptak, hogy majd önkormányzati segítséggel rendszeresítenek egy kisbuszt, ami a kolóniából behordja az óvodába, iskolába a kint élő családok gyermekeit; előrelépés ebben az ügyben azóta sem történt. A kolóniáról a gyerekeknek az iskolákig több mint 4 km-t kellene naponta kétszer megtenniük, ez jó idő esetén még kivitelezhető is megfelelő erőnléttel. Esőben viszont a majd három kilométeres kivezető földút sártengerré változik, az út menti tehéntelep trágyadombjai tovább nehezítik a helyzetet.
A kirendelt családgondozó és a családtagok közötti viszony nem megfelelő, a látogatások futólagosak, a bizalmi viszony nem épült ki, nem ül le a családnál, nem hallgatja meg őket. Szavait a családtagok kioktatásként, vádként, hibáztatásként élik meg.
