Felelős-e a szociális szakember saját lelki egészségéért?
Ön évek óta segítő hivatást folytat nehéz helyzetben lévő szülőkkel, s egyre gyakrabban érzi azt, hogy munkájának nincs értelme, mert hiába való minden igyekezete, nem tud segíteni az Önhöz segítségért fordulóknak.
Ön teljes odaadással fordul a nehéz helyzetben lévők problémái felé, átérzi helyzetüket, próbál alternatívákat találni problémájuk megoldására. A problémák azonban egyre nagyobbak és összetettebbek, így nagyon gyakran az első beszélgetéskor belemélyednek az aktuális helyzetbe, s nem marad idő az elvárások tisztázására, tudatosítására és az együttműködés kereteinek meghatározására. Az esetek megoldásába való gyors belevágással egyre kevésbé sikerül távolságot tartani az egyéni, személyes problémáktól, egyre nehezebb szétválasztani, hogy mi az, ami a közös munkával valóban elérhető, s mi az, amit a szülőknek kell belső munkával feldolgozniuk.
Egyre inkább szükségét érzi annak, hogy szakmai problémáit megbeszélje valakivel, de ez szinte reménytelennek tűnik, hiszen a településen egyedül dolgozik segítő munkakörben. Munkájával kapcsolatos problémáit nem akarja hazavinni, de a településen nincs senki, akivel megbeszélhetné azokat, hiszen mindenki ismer mindenkit, s védeni szeretné az Önhöz fordulókat is. Így aztán egyre többször marad magára azokkal az Önben felmerülő kérdésekkel, hogy jól csinálja-e munkáját, mennyire részese a kudarccal végződő eseteknek, vajon miként oldják meg az Önéhez hasonló eseteket mások.
