És még
Félmosoly
Volt az a kedves félmosoly.
Mondtál pár szót, s elmerengtél.
Egy percre nem voltál fogoly,
kapaszkodót nem kerestél,
csak elengedted a jelent,
elidőztél kicsit máshol,
a fogad csillant fényesen,
kortyolgattál a teádból.
Rámnézel. Már visszatértél.
Hátradőlve arra vágyom,
bárcsak egyszer felidéznél
ilyen mosollyal a szádon.
Ég a házad
Csupa sárga por lett cipőm orra,
dongóként fürdött a pitypangokban.
Bolyhos fejük piszkáltam, s tűnődtem,
miként törtem össze, amiért küzdöttem?
Mert téged akartalak biztatni,
egy kicsit helyrerázni, nógatni,
hogy keress egy lányt, akit szerethetsz,
ki boldog lesz biztos, hisz veled lesz.
De elrontottam közben valamit,
eljutottunk szép lassan tavaszig,
s ahogy pulzált az élet s a lelkünk,
véletlenül egymásba szerettünk.
Most főhet a fejem, hogy mimódon
óvjalak, míg magamba csukódom,
s falazom körül apró életem,
amit csigaként meg kell védenem.
Gyere! Most én bújok és te bóklássz!
Ne félj, ez szerelem, nem póráz.
Engedd, hogy nyersen átjárjon a fény.
Jó az, aki vagy. Menj! Van még remény.
Mit tegyek
Nem tudom, mit tegyek.
Szomorú nélküled
minden nyavalyás perc.
Magad köré tekersz.
Hiányod kortyolom,
lenyelni nem tudom.
Emléked kenyerem,
száraz már, nem eszem.
Akkor is, ha látlak,
növekszik a bánat,
mert egyre többet ér
közeledben a tér.
Minden apró ténnyel,
minden érintéssel
drágább leszel nekem,
majd árad fizetem,
míg egyedül várom,
hogy szűnjön magányom.
S nem mehetek veled.
Nem tudom, mit tegyek.
Haikuk
Bóbitás pitypang
magjait fújom feléd
hogy így üzenjek
Makacs maradtam.
Most ez jobban fáj nekem,
mint hallgatásod.
Sajnálom
Elkésve érzem
éppen a te dalodhoz
voltam a hangszer.
Próbálom csöndben
lenyelni minden könnyem,
de nem megy könnyen.
Elvesztél
Kiplakátolták
veled szívem tájait.
Mindenhol ott vagy.
Csak állsz és nézel.
Felvágtad nádszálamat,
s inni nem adhatsz.
