Leselkedő
ablakom alá
körmeit falba vájva
borostyán kúszik 

Emlék
Rúgom a havat.
Egy régi tél visszatér,
s magával ragad.

Erőpróba
Kígyó-bűvölés
Rávenni szemeimet
Hogy kerüljenek

Szomorú látnom,
hogy nélkülem állt helyre
benned a béke.

Ha leomlanak
köztünk a falak, félek,
hogy eltemetnek.

A több néha kevesebb
Míg elkészült az
őszi csendélet, lelkem
újra csenddé lett.

Hanyatlás
Reszkető keze
végigsimít. Vénülök-
suttogja a Nap.

Alku
Arany és ezüst
ködökkel fizet az ősz
a céda nyárért. 

Magaddal vitted
szavaim is, csak a csend
maradt utánad.

A szemed portál.
Benézek, szíved ott áll,
s egész meztelen.

Üres kézzel
Tölgyek nyúlnak fel
az égbe, kérincsélő
markukba szél fúj

Szép fehér fejét
felszegve már az útját
lesi a kócsag.

Megkapaszkodnék,
mikor sodor a harag,
bár közel lennél

Ezüstként csillan,
mint fénytörés hajadban,
büszke az ősz szál.

mint záporeső
feláztatod a lelkem
puhává teszel

Hűség
Belefeszülök
mozdulatlan a csendbe,
s várom neszeid. 

Rétegek
Nyírfa kérgébe
karcoltam, hogy szeretlek.
Már viszi a szél.

Reggel
Zöld tea gőzöl,
illatában mosakszik
álmos mosolyod. 

Hűs sugarakat
fektet keresztbe a Nap
a fázós tájon.

Egy száraz levél
vad cigánykereket hány,
itt az őszi szél. 

kócos kobakját
hónom alá befúrva
alszik kisfiam

szirmát ledobta
pőrén sütteti magát
barnul a rózsa

Szerteágazó
érdeklődésem minden
útja hozzád fut

Magány: mikor a
takaróm bolyhai is
metsző hidegek

karodon erek,
mint lágy dombok és hegyek,
vándoruk leszek 

Esernyőt nyitok,
hősként a napra állok,
várlak, zivatar.

Közelség ez még.
De csupán hivatalos
Itt-tartózkodás.

Ha kinyújtanám
kezem, hozzád érhetnék.
De túl messze vagy.

Várj!
Szavaid fényes
szilánkját szedegetem
szívemből éppen

Árva gyümölcsként
vigasztalja a meggyfát
a kis vörösbegy 

Szerelem
Teámban ázol,
hörpölöm esszenciád,
marad a filter.

Reggel
Éles késeket
rajzol falevelekből
körém a nyers fény.

Centrifuga
Vadul pörögtem.
Kicsapódott az idő
cseppje köröttem.

Közömbös lennék?
Dehogy! Csak elrejtőzöm.
Most is. Előled.

Szirmok
Mint öngyilkosok
elengedik a fákat,
világuk, s hullnak.

Hadrendbe állva
fegyverét csőre töltve
vár a tengeri

Dörmögő hangod
hűs ujjak lusta tánca
tarkóm pihéin

Fűszálak
Hajnali kincsek
őrzőiként hajolnak
földre-igázva

Fényes fűtenger:
felneszelő vadállat
szőre a szélben

Halomba borult
fűszálak óvják egymást
az éjszakától. 

A napi rutin
keretbe foglal mindent,
nem hagy szétesni.

Te nevetés vagy.
Puha. Lehet, hogy forró.
Még nem mértem fel.

vérengző szépség
sziromgombócokban vár
terem a meggy

Most szegjünk törvényt!
Nézzük egymást hosszasan,
s ne tegyünk semmit.

Kiürítettem 
a polcot és a szekrényt,
üres a szoba.

Miért kezdted el?
Persze, talán így könnyebb 
lesz befejezni.

Míg beszélsz hozzám,
íriszeden nap süt át.
Nem hallak. Nézlek.

Terméketlen
Mint kiszáradt fa,
melyet felaprítottak,
épp úgy hiányzol

Mit csinálsz? Bőgök.
Miért? Hiányzol. Hiszen
itt vagyok! Tudom.

Illatát még nem,
de a sodrását érzem.
Tavasz, rám-talált.

madárként remeg
markodban tartott kezem
szabadon engedsz

Megváltás
Egy pillanatba
feszíttetett a lét dús
esszenciája

bőrömre égett
mindahány érintésed
nem múló véset

színes rétegek
egyre érdekesebbek
lassan hámozlak

Ez nem szerelem,
de pattogó tűz bennem,
de szikraeső

Feladvány
Ha nincs esernyőm,
de neked van esernyőd,
van-e esernyőm?