Örülök, hogy meglátogattál! Böngéssz nyugodtan a versek és dalfordítások között,
remélem örömmel olvasod majd őket. Nyugodtan használd fel bármelyiket, de ha így teszel, ne felejts el hivatkozni rám, mint szerzőre vagy fordítóra! A fotók is az én munkáim, a nevem feltüntetésével azokat is bátran viheted. Ha valamiben a segítségemre van szükséged, írj egy e-mailt :)
Nekem a csended érték.
Romlana, ha beszélnék.
Leáraznám, leszólnám,
a múltba beleszórnám.
Nekem a csended mérték.
Szavam, ha hozzá mérnék,
rövid lenne, vagy apró
és elhanyagolandó.
Nekem a csended keret.
Nem szertelenkedhetek.
Csak megfontoltan, lassan,
hogy nehogy felbolygassam.
Nekem a csended méreg.
Ellenem törő vétek.
Beteggé tesz és gyilkol:
belehal minden titkom.
Nekem a csended álom.
Vágyam beledobálom.
Gondolataim, lényem
engedd, hogy beleférjen.
Nekem a csended izzás.
Vonzó, nyugtalan, szikrás.
Megérinteném ajkad,
hogy forrását kutassam.
Nekem a csended játék.
Úgy belekiabálnék!
Megcsiklandoznám végre!
Vágyom a nevetésre.
Nekem a csended kincsem,
de zálogházba vittem.
Árából, úgy tervezem,
szavaidat megveszem.
Sietve eszem a reggelit,
indul a nap, pereg az idő,
hosszú léptekkel s csaknem szelíd
lökéssel ülök le, a cipő
izzik a lábamon, levegő
fütyül a tüdőmbe, s már állok,
rohanok, lökdösök, szerető
csókot osztok, futok, párállok.
Számba kapok lépteim között
valami ehetőt, gyomromban
locsog a joghurtos körözött,
iratok özöne karomban.
Loholok, fekszem és elalszom-
ébredek. Sietve eszem a
reggelit, indul az új napom,
pereg az ido, ez a sema
boszant, de semit se sehetek,
fekve eszem es betut szorok
papirokra, szalnak a hetek,
perg az ido, eltunt napsorok,
fekete-feher almomban is futk
prg z ido
szettornek a srok
es rimek vesznek
es hang ulatok
P z do, pzd...
És fejét csóválva megragad
Isten, csendesen, lassan beszél:
Állj meg! Nézd meg szememben magad!
S hajam arcomba fújja a szél.
Nem látni innen csillagot.
Csak elképzelem, hogy ragyog
rám a világ. Hűvös este
zúzmarát szór a testemre.
Lépteimmel kutyaszarok
s köpések közé rajzolok
cikkcakkokat. Ha bezárom
az ajtót, kétfelé vágom.
Kutyabarátom festeget
hozzá még sárga képeket.
Durran a padlón a szomszéd.
Klassz alkoholista volt még,
míg megvolt a másik lába.
Azóta sokszor megjárja.
A tévé kéken vigyorog
szemből, vigyora lecsorog
az elrepült mankón. Innen
egy-két saroknyira sincsen,
mégis szeret tán valaki.
S egész közelről hallani,
mikor csendes lesz minden:
egy zsoltárt dúdolgat Isten.
Azt hittem, letudtam végleg, már nincs.
Azt hittem, csak továbblépek.
De hiába nyílik a japánbirs,
nem találom idén szépnek.
Hiába lett menyasszony a meggyfa,
a könnyeken át nem látom.
Fagyott szerelmem kiengedett ma,
s szétömlött a láthatáron.
Már nem lehet innen visszalépni.
Rám-kötött beton, nem enged
a jövő, ahogy lassan beéri
a múlt, amit elfelejtek.
Hogy velem voltál, tartott életben.
Súlytalan, hűs jelenléted
észrevétlenül belélegeztem.
Nem tudtam, gyógyszer vagy méreg.
Rád-szoktam. Most erősnek kell lennem.
Elmúlik lassan ez, tudom.
Csak várni kell, fuldokolva, csendben.
Szeretlek. Még elsuttogom.
Mikor anyám mellét szoptam
bőrének illatával telten,
közben csaknem belefúltam,
annyira mohón szerettem.
Nem volt más világ, csak az a
nyugodt, mely belőle áradt,
csendillatú, édes sziget
tömte el egészen számat.
Meleg hasának moraja
s nyeldeklésem kattogása
ősi zene, együtt olvadt
a földi harmóniába.
És tejszagún és álmosan,
ha fejem ölébe bágyadt,
nem volt semmiben hiányom,
nem éreztem semmi vágyat,
és az élet így kezdődött,
reménytelin lettem ember.
Hiába csalódtam, tudom:
anyám maga volt a tenger.
Lépteid dallama
Bús székely ballada
Válladnak szöglete
Teremtőnk ötlete
Szemednek kéksége
Nagy esők szürkéje
Karodon lágy erek
Ujjbeggyel járt hegyek
Csöndednek anyaga
Reggelem aranya
Nevető ajkadon
Részegül nappalom
Szavaid zöngése
Szívem dübörgése
Minden darabom
sejtekre hullt,
és a szobában
szertegurult.
S még mindig azt mondom:
darabokban is a Tiéd vagyok.
Mert inkább halottan legyek élő,
mint élve halott.
És csak ekkor raksz egésszé
megint,
mert kezed egész lerombol
s megint,
csak aztán formál szebbé
újra,
s én ragyogok öledbe
bújva.
Kíváncsiságom mindhiába,
beletörött, mint kulcs a zárba,
csendes légkörödbe. Nem lehet
így megfejteni titkod. Pereg
le bőrömön cseppekben az idő.
Várlak. Mire szólítasz, kinő
szívemből pár virág. Szeretlek.
Pedig csak hangod ismerhettem
meg eddig. Vetkőztetsz-öltöztetsz.
Még csukva az ajtó közöttem
s közötted. Elkéred a jelszót.
Remegve nyújtom, s míg nem szólsz,
nem lélegzem, hiába tudom.
Jó párszor kérték már az úton
idefelé. S házadban állok.
Ma végre nálad vacsorálok.
Lassan megritkulsz bennem.
Az őszi levelekben
van hasonló indulat:
elfedni árnyékukat.
Tán csak repülni vágynak,
tán megunták a fáknak
görcsös ragaszkodását.
Ők lombtalan sem árvák.
Bár megteremthetnélek
én is! De túl kevésnek
tűnik a pár mozdulat,
az ellesett, szép szavak.
Emlékké formálhatlak,
ennyi csupán. Átadlak
a szélnek, és nagy szívem
rejtő fák közé viszem.
Ennek a játéknak vége.
Nem fúrsz már szemembe nézve
alagutat pupillámba,
a szívemig meg sem állva.
Beomlott a rejtett járat,
rá már senki nem találhat.
Pedig jó volt ez a játék,
késő őszi, szép ajándék.
Percekig hittem, szép vagyok,
bámulni való angyalod.
Percekig állt körülöttem,
benned sűrűsödött minden.
Mi történt aztán? Nem tudom.
Talán csak láttad, elbukom.
Talán csak unod arcomat,
magammal vívott harcomat.
De már nem vágysz belém lesni,
szerveim felcserélgetni.
Ha fogadtál rám, megnyerted.
A semmiért is szeretlek.
Most nézem, szemben a tetőn
mit művel a kéményseprő,
és szemem sarkából látom,
még követed pillantásom.
Féktelen szaladnak,
és folyton kócosak,
szélvihart kavarnak.
De karjukba zárnak,
a percek elfolynak,
az órák megállnak.
Mint apró kullancsok,
nyakamban matatnak
a maszatos mancsok.
Az ebédet túrják,
a borsót, a parajt,
a répát szapulják.
Jaj, úgy kiabálnak!
Minden gondolatot
a zajba darálnak.
De aztán csak nőnek.
Elmondják, ki vagyok,
nyomomba szegődnek.
Szerelmes szenvedély
amiből lettek ők,
lényükbe zárt remény.
Isten tenyerében
ez a remény felnő,
míg titokban nézem.
Szél nem moccan, megtorpantak
odakint a lomha árnyak.
Tagjaim már belefagytak
az időbe, ahogy várlak.
Valami sűrű anyagon
küzdik át maguk az órák,
és hiába nem akarom,
a csend hűs csókokat szór rám.
Valahová megérkezett,
vagy úton van már mindenki.
Én is dermedten létezem,
bár nem lát itt állva senki.
Csak rólad nincs hír, kallódva
billegsz képzeletem szélén.
Gyere vissza! Csak egy szóra...
Veled ment, elhagyott békém
Egyetlen nyár volt. Nincs más.
Minden nyár csak változata annak.
A kert sűrű illatában
ülsz a farönkön szemlehunyva,
napsütötte bőröd vidám szagát
a virágok kelyheire hajítva.
Olyan nyár volt, amihez mindig
visszatérek, hozzá mérve
a bódult lég nehézségét,
a gerle szavát, ahogy végiggurul
a nappalon. Hozzá mérve magam.
Ahhoz az érintetlen nyugalomhoz,
ahhoz a csorba nélküli áhitathoz
Már a virág legfelső levelén
motoz tétován a fény, s a kémény
egy pillanatra még fészket tart neki,
majd sötétlő torkába engedi.
Itt hagytad az illatod, a csészéd.
Árva kávécsepp mereng a szélén.
Utánad sóhajtozik, lecsordul,
a szalvétád felszippantja orvul.
Itt-ragadt nevetésed elgurul.
Szimatol, s hogy nem talál, megvadul.
Becserkészem, ölemben nyugtatom,
s a vers utolsó sorába dugom.
Tűnő órákban szeretlek,
vagy percekig csak, míg hazaérek.
A szemközti falat bámulom,
és látlak, mint a denevérek.
Melléd osonok, de csak míg
a csupaszló holdsarlót meglátom.
Nem küldesz, mégse maradok.
Futok tőled, s közben szikrázom.
Szeretnélek körülnőni.
Gallyak eső után a fényt
gubózzák úgy gyűrűjükbe,
ahogy szőnék köréd karéjt.
Elteszem ezt a napsugarat,
legyen befőtt a polcon.
Kikandikál és rám ragyog majd,
ha egy télen kibontom.
Árva mák vagyok nélküled
gubótlan félelem
Ezt a képverset kétféleképpen is lehet olvasni.
Egyrészt balról jobbra és felülről lefelé,
másrészt alulról felfelé és jobbról balra.
Ha megtalálod a helyes hangsúlyokat, választhatsz,
neked melyik tetszik jobban.
Szeretek keresztény dalokat fordítani. Néha megkérnek rá, néha magamtól kezdek bele a fordításba. De le kell szögeznem, a szöveghez sokkal jobban értek, mint a zenéhez. Néhány dalt Horváth Balázzsal fordítottunk közösen. Ezek sikerültek a legjobban.
Designed with Mobirise
Web Site Maker