Mese Pistikéről, avagy...

Pistike és a PC


Egyszer volt, hol volt, hol nem volt, ha nem is éppen az üveghegyen túl, hanem a Gellért hegyen, élt éldegélt egy fiatal pár akiknek még nem volt gyermekük. Ám ahogy az lenni szokott a Rothmayer családba is beköltözött a boldogság, amikor megszületett Pistike az első fiuk. És ahogy telt, múlt az idő Pistike daliás legénykévé cseperedett. Azt már megfigyelték egészen kiskorában, hogy szereti a bonyolultabb játékokat, ezért a papa odaengedte őt a számítógépéhez, bár az csak egy jó öreg PC volt... Így amint Pistike megtanult írni, olvasni, úgy dönöttek, hogy vesznek neki is egy gépet.
És ahogy ez a PC boltokban szokás a „redmondi óperenciás rend$zer“ volt előtelepítve rajta.
Sejj, Pistike örült is neki, aztán elkezdett szörfözni a neten és kezdte letöltögetni az egyik programot a másik után, ám több esetben is csalódnia kellett, mert vagy shareware, vagy trial version volt a program amibe belefutott, így nem tudta őket sokáig használni. De, döntött! Freeware programokat fog keresni!!
Aztán, ahogy múltak a hetek, és a napok, azért csak összejöttek a „ jó kis windows programok“

Az alábbiakat gyűjtögette össze:
aMule, Abiword, Audacious, Audacity, AudioCutter, Avidemux, Chrome, Doxygen, DVDstyler, G.I.M.P., File Zilla, Ffmpeg, Firefox, ImegeMagick, Joomla, Lame, LMMS, Mencoder, Mplayer, Musepack, Opera, Openoffice, Picasa, Ruby, Seamonkey, Skype, Spotify, Super VideoConver Frontend, Timidity, Thunderbird,  Xnview, Xvid, VLC Videoplayer... stb. (lásd. alább. még)

Nagyon örült mire összeválogatta, és letöltötte ezeket a programokat, mintegy 33 félét. Úgy örült nekik, mint egy zsákmánynak. Pláne azért, mert ezek olyan programok, amiért nem kell senkinek és semmit fizetni és Pistike a zsebpénzéből amúgy sem tudott volna fizetni értük.
Annál is inkább törekedett Pistike a Freeware programok letöltésére, mivel az egyik letöltési oldalon az alábbiakat találta:

# YouTube Download
Program csomag: YouTube Download       Fejlesztő: HiHiSoft       Licenc: Shareware
Oprendszer támogatás: MS Windows 2000, MS Windows 7 32-bit, MS Windows 7 64-bit, MS Windows 98, other MS Windows, MS Windows Server, MS Windows Vista 64-bit, MS Windows Vista 64-bit, MS Windows XP, other OS

Egyetlen másolat ára 29.95 $       Elérhető a következő nyelveken: English

!!!!   Letöltés YouTube Download 5.7.2
Több kérést is kaptunk már fórumonkun különböző törésekre, szériaszámokra, cd kulcs,széria kulcs, torrent fájl, rapidshare link, megadownload link és még sok másra.
Mi nem engedélyezünk illegális viselkedést semmilyen formában. YouTube Download 5.7.2 olyan program mely szerzői joggal védett. A YouTube Download 5.7.2, bármilyen megosztási formán történő továbbadása, mint a P2P, torrentok, letöltő szerverek (RapidShare) vagy csupán a licenc továbbítása másnak törvénytelen.
A próba változatok időben korlátozottak, és így további használatuk törvénytelen. Különböző cselekedetek, mint például a számítógép órájának visszaállításával történő manipulálás, vagy törés (crack) törvénytelen cselekedetnek számít!
Tetszik aYouTube Download 5.7.2? Támogasd a szerzőket a programok vásárlásával. A Crack letöltése törvénytelen.

Ezen Pistike elgondolkodott, majd később Sanyinak is megmutatta...

S mint aki jól végezte dolgát, nagy megnyugvással hátradőlt hát és örömmel nyugtázta, hogy: Lám, lám milyen jó oprendszer is ez a Windows, merthogy milyen sokféle jó és freeware program van hozzá    
De milyen programok ezek? Mire is lehet használni őket?
Persze egy részük már sokak előtt ismeretes, mint az Abiword, Opera, vagy a Firefox, ill. Thunderbird. De mi van a többivel. Foglalkozzunk velük, csak pár gondolat elejéig, pontosabban azzal, hogy honnan lehet letölteni őket, és mire használhatóak? Bár alapvetően windowson futnak, ám ez lenne a "szülőhazájuk", vagy "állandó tartózkodási helyük"? Erről is esik szó.

Annál is inkább fontos ez, mert átjött a szomszédból Pisitke osztálytásra Sanyi, akit megfertőztek a Linux-al és ő kérdezgetni kezdte Pistikét, hogy milyen programokat töltött le és mire használja őket majd. No, meg látni is szeretné már őket.
Ám Sanyi még előtte mutatott egy linket Pistikének
http://packman.links2linux.org/download/youtube-dl/891086/youtube-dl-20110329-1.pm.1.1.noarch.rpm


Tehát nézzük mégegyszer Pistike programlistáját, amelyben ha ráklikkelsz egy névre, akkor egy rövid leírást kapsz róla.
Íme:

aMule, Abiword, Audacious, Audacity, AudioCutter, Avidemux, Chrome, Doxygen, DVDstyler, G.I.M.P., Ffmpeg, File Zilla, Firefox, ImegeMagick, Joomla, Lame, LMMS, Mencoder, Mplayer, Musepack, Opera, Openoffice, Picasa, Ruby, Seamonkey, Skype, Spotify, Super VideoConver Frontend, Timidity, Thunderbird, Xnview, Xvid, VLC Videoplayer

A programok rövid áttekintése után érdemes elolvasni a "konzekvenciát"!

Tehát kezdődjenek a rövid, de helyenként velős programleírások!

# eMule 0.50a Letoltes


Letöltések: 72039
Szerző: eMule
Hozzáadás dátuma: Április 11, 2010
Nyelv: Magyar
Licensz: Freeware
Operációs rendszer:
Win XP/Windows Vista/Win 2000/Win 98/Win Me/Windows 7

Az eMule egy ingyenes fájlcserélő eszköz, mely gyors adatátviteli sebességet és megnövelt biztonságot kínál. Az ingyenes file-megosztó kliens, az eMule új verziója, mely az eDonkey 2000 alapján készült. Az eMule nagy előnye az eDonkey 2000-el szemben, hogy a hibás lejövő adatokat nem kell teljes egészében újra letölteni. Az eMule további előnye a gyors adatátviteli sebesség és megnövelt biztonság. Amennyiben a számítógép lekapcsolódik a hálózatról, a fájl transzfer nem szakad meg szükségszerűen.

http://www.amule.org/
w32: http://www.amule.org/files/download.php?file=190

Linux:
http://forum.amule.org/index.php?board=69.0

# VISSZA A LISTÁRA

# AbiWord v2.8.5 (magyar)


A nyílt forráskódú, ingyenes szövegszerkesztő magyar nyelvű kezelő felülettel rendelkezik. Az AbiWord TXT, RFT, és WORD dokumentumok mellett HTML- és XHTML kezelésére is alkalmas. Lehetőségei: képe és táblázatok mellett különféle stílusokat alkalmazhatunk a dokumentumokon. A letölthető csomag tartalmazza a szoftvert, illetve a magyar helyesírás-ellenőrzőt.
Az AbiWord v2.8. újdonsága az online dokumentummegosztási funkció, amellyel a legépelt szövegeket online tárhelyen lehet tárolni, így például a munkahelyen szerkesztett fájlon való munkát otthon is folytatni lehet, de akár közös szerkesztésre is mód van az AbiCollab.net webhelyen történő ingyenes regisztrációt követően. Fontos újítás, hogy ez a verzió már támogatja a megjegyzések beszúrását is, továbbá javították a .docx és .odt fájlformátumok támogatását is benne

Feltöltés dátuma: 2010.05.31
Operációs rendszer: Windows 7, Windows Vista, Windows XP, Windows 2000
Nyelv: magyar nyelvű
Jogállás: teljes verzió
Fejlesztő: AbiSource, Inc.
Méret: 8.74 MB

OpenSuSE ftp.opensuse.org/distribution/11.4/repo/oss/suse/i586/abiword-2.8.6-4.4.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# Audacious Leírás


Merész, erőteljes Winamp-klón, amely Beep Media Player Project gyökerekkel rendelkezik.

Merészen kezeli a népszerú audioformátumokat és ezenfelül bizonyos vizuális plug-in-eket, mint az XMMS és Winamp Classic skinek, is támogat.

http://boards.audacious-media-player.org/viewtopic.php?f=1&t=295         audacious-2.5-win32-preview2.zip

Linux: http://ftp.twaren.net/Linux/Packman/suse/11.3/i586/audacious-2.3-1.pm.1.1.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# Audacity

Audacity 1.3.9 Letoltes
Letöltések: 71500
Szerző: Audacity
Liszensz: Freeware
Operációs rendszer: Win XP/Windows Vista/Win 2000/Win 98/Win Me
Az Audacity egy ingyenes zenei stúdió, melyben felvehet, mixelhet szerkeszthet és lejátszhatja zenéit.
Az Audacity egy szabad forráskódú program, audio (mp3, wav, wma, ogg, lame stb) fájlok felvételéhez és szerkesztéséhez. A fontosabb audio formátumokat támogatja, a végeredmény tökéletesítése érdekében mixelheti, vághatja és szűrheti az audio fájlokat . Támogatja 24 és 32 bites audiókat és számos mixelési és szűrési lehetőséget biztosít. Különösen hasznos például régi, zajos felvételek optimalizálására, sávok kiegyenlítésére, hangerősség normalizálásra, effektekkel fel lehet dobni egy felvételt. Ingyenes, beszél magyarul, ami nagyon sokat segíthet kezdő "hangtechnikusoknak" is.

Letöltés: http://letoltes.szoftverbazis.hu/8bf8330d78afa946d92ddf797c085c8bb20ce5c1/4d9980db/audacity/audacity-win-unicode-1.3.13rc1.exe

Vagy! http://ftp.twaren.net/Linux/Packman/suse/openSUSE_11.3/Multimedia/i586/audacity-1.3.12-8.pm.65.3.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# AudiCutter


Weboldal: http://www.virtualworlds.de/AudioCutter/download.php

Cut files from MP3, WMA, OGG, AAC, APE, FLAC , MP4 WAV .
Ease Audio Cutter can cut and trim a large audio file into multiple smaller pieces. It support formats MP3, WAV, WMA, OGG, APE,AAC(used by iTunes),FLAC(lossless compression),MP2,MP4,M4A,MPC(MusePack),AC3,TTA,ofr(OptimFROG),SPX(Speex),Ra(Real audio),and WavePack. ...

Letöltés: http://www.virtualworlds.de/AudioCutter/AudioCutter.exe

Linuxra!
http://ftp.twaren.net/Linux/Packman/suse/11.3/i586/AudioCutter-1.2-0.pm.1.1.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# Avidemux

AVIDEMUX V2.12

AVI, DivX, XviD, MPEG 1/2 és MPEG 4 formátumokat támogató ingyenes szoftver. Alkalmas a beépített szűrök segítségével a filmeken különféle műveletek végrehajtására (szín, méret, korrekció stb.), illetve azok vágására, újraméretezésére, darabolására, CD/DVD írásra, hangok beillesztésére, VBR, mp3 kezelésre. Filmrészletek kivágására, befűzésére.

File: avidemux.exe
Méret: 5.9 MB
Licensz: Freeware
Weblap: http://fixounet.free.fr/avidemux/

OpenSuSE ftp5.gwdg.de/pub/opensuse/repositories/home:/jnweiger/openSUSE_10.2/i586/avidemux-20080228svn3809-14.1.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# Chrome


A Google Chrome egy olyan böngésző, amely a minimalista felületet kifinomult technológiával ötvözve teszi az internet használatát gyorsabbá.
Íme egy gyors új böngésző! A Google Chrome villámsebesen futtatja a weboldalakat és az alkalmazásokat.

http://www.google.com/chrome/?hl=hu

Linuxra!
http://www.google.com/chrome?platform=linux&hl=hu

# VISSZA A LISTÁRA

# Doxygen

A Doxygen egy nagyszerű, sokoldalú eszköz, amely leegyszerűsíti és automatizálja a projectdokumentációk készítését.

A C++, C#, Java, Objective-C, Fortran és egyéb forrásokban található, speciális formátumú magyarázatok kinyerésével különböző kimenetek előállítására képes, a HTML-től a keresztreferenciákat tartalmazó PDF-ig.

A Doxygent Dimitri van Heesch-nek köszönhetjük, a project honlapja pedig a
http://www.stack.nl/~dimitri/doxygen/ címen található.
A project nyílt forráskódú, és megtalálható a SourceForge-on is http://sourceforge.net/projects/doxygen.
Az 1997-ben létrehozott projectet a szerző folyamatosan fejleszti, bővíti, és immár Windows-on, Mac-en és Linux-on is fut. A legújabb verziók a http://sourceforge.net/projects/doxygen/files/ oldalon találhatók.

# VISSZA A LISTÁRA

# DVDStyler

Ez egy ingyenes, magyar nyelvű DVD menü készítő program, több sablonnal, könnyű kezelhetőséggel, és ehhez méltó lehetőségekkel.

Egyre többen szöszmötölnek azzal, hogy régi és új videóikat (megvágják) és a VHS-nél maradandóbb eszközön, jelesül DVD őrizzék meg az utókornak. Persze pusztán a mozgóképek felmásolása, és aztán a nyomtatott tartalomjegyzék alapján való navigálás nem túl kényelmes, így érdemes valamilyen menüt is a lemezre rakni, amivel megkönnyíthetjük mindenkinek az életét.

Amilyen könnyű ezt mondani, olyan nehéz a gyakorlatban megvalósítani, ugyanis a laikusok számára is egyértelmű, hogy a műsoros DVD-ken látható izgő-mozgó menük összerakása nem 2 óra alatt történik meg, így nem lehet elvárni, hogy az egyszerű felhasználóknak szóló programok is ilyen szintű szabadságot adjanak a kreatív lelkű DVD-buherátorok kezébe.

http://files.letoltes.com/rendszer/DVDStyler-1.8.0.1-win32.exe

Vagy: (Linux-ra)

http://packman.unixheads.com/suse/openSUSE_11.4/Multimedia/i586/DVDStyler-1.8.2.1-5.pm.8.5.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# G.I.M.P.


Amint a program neve, vagyis a rövidítés mutatja: GNU Image Manipulating Program. Ez alavetően Linuxra készült, és az egy külön ajándék, hogy W32-re is portolva lett Sikeres és nagytudású képmanipuláló program melyet a grafika iránt érdeklődő programozók fejlesztenek, nem úgy mint az "ellenpárját" amelyet a programozás iránt érdeklődő grafikusok fejlesztik (redmondban)

www.gimp.org
http://gimp.hu/kezikonyv/telepites/letoltes

# VISSZA A LISTÁRA


# Ffmpeg

Wav fájlokból .wma fájlokat készítő parancssori alkalmazás, ám wma-ból mp3-at is tud készíteni.
Egy példa erre parancssorban:

"C:\Program Files\WinFF\ffmpeg.exe" -i "input.wma" -acodec libmp3lame -ab 64kb -ac 2 -ar 44100 "outfile.mp3"

Ennek a megoldásnak Linuxon is működnie kell mivel az ffmpeg keresztplatformos program!

http://sourceforge.net/projects/mplayer-win32/files/FFmpeg/
http://ffdshow.faireal.net/mirror/ffmpeg/

# VISSZA A LISTÁRA

# File Zilla


FILEZILLA 3.0.0
http://www.letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=2642&k=19

Gyors, kényelmes és ingyenes FTP böngésző, amely magyar nyelvű felülettel is rendelkezik. Többszálas letöltés, kedvencekbe való rendezés, és még sok egyéb érdekes és jól használható funkciót kínál.

File: FileZilla_3.0.0_win32-setup.exe
Méret: 2.6 MB
Licensz: Freeware
Feltöltve: 2007.09.20
Letöltve: 17016x

http://filezilla-project.org/download.php?type=client

OpenSuSE ftp.opensuse.org/distribution/11.4/repo/oss/suse/i586/filezilla-3.3.4.1-6.3.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# Firefox

Mozilla Firefox v3.6.15 (magyar)
A Mozilla Firefox 3 hatékonyan gazdálkodik a számítógép erőforrásaival azzal, hogy folyamatosan törli a memóriából az egymás után megnyitott böngészőablakok adatait. A böngésző további újdonsága: gyorsabb indulás, privát böngészési mód, HTML5, a Fülek szabad mozgatása, helymeghatározó technológiák támogatása (Geo Location), dinamikus szín-profilok kezelése, reklámablakok blokkolása, gyorsított adatcserét segítő technológia (JSON ) A böngésző funkcióit modulokkal bővíthetjük, kezelőfelületét pedig témákkal segítségével átváltoztathatjuk.
Letöltések száma: 287760
Feltöltés dátuma: 2011.03.04
Operációs rendszer: Windows 7, Windows XP, Windows Vista
Nyelv: magyar nyelvű
Jogállás: teljes verzió
Fejlesztő: Mozilla
Méret: 8.55 MB

http://download.mozilla.org/?product=firefox-4.0&os=win&lang=hu

OpenSuSE ftp.opensuse.org/distribution/11.3/repo/oss/suse/i586/MozillaFirefox-3.6.6-1.2.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# ImageMagick


windowsra: http://www.imagemagick.org/Usage/windows/
http://www.imagemagick.org/script/binary-releases.php#windows

Windows Binary Release

ImageMagick runs on Windows XP (x86) with Service Pack 3, Windows Vista (x86 & x64) with Service Pack 2, Windows 7 (x86 & x64), Windows Server 2003 (x86 & x64) with Service Pack 2 (verify MSXML6 is present), Windows Server 2003 R2 (x86 & x64), Windows Server 2008 (x86 & x64) with Service Pack 2, and Windows Server 2008 R2 (x64).

The amount of memory can be an important factor, especially if you intend to work on large images. A minimum of 512 MB of RAM is recommended, but the more RAM the better. Although ImageMagick runs well on a single core computer, it automagically runs in parallel on multi-core systems reducing run times considerably.

The Windows version of ImageMagick is self-installing. Simply click on the appropriate version below and it will launch itself and ask you a few installation questions. Versions with Q8 in the name are 8 bits-per-pixel component (e.g. 8-bit red, 8-bit green, etc.), whereas, Q16 in the filename are 16 bits-per-pixel component. A Q16 version permits you to read or write 16-bit images without losing precision but requires twice as much resources as the Q8 version. Versions with dll in the filename include ImageMagick libraries as dynamic link libraries. If you are not sure which version is appropriate, choose ImageMagick-6.6.9-1-Q16-windows-dll.exe.

# VISSZA A LISTÁRA

# Joomla 1.5.14


Letöltések: 17289
Szerző: Open Source Matters
Nyelv: Magyar
Licensz: Freeware
Operációs rendszer:
Win XP/Windows Vista/Win 2000/Win 2003 Server/Win 2008 Server/Win 98/Win Me/Linux/MacOS
Feltételek: Apache 1.3, PHP 5, MySQL 3.23

A Joomla egy sokoldalú, nyílt forráskódú webes tartalomkezelő rendszer, mellyel könnyen készíthetünk profi weblapot. Kisvállalkozások vagy magánszemélyek gyakori választása, mert egyszerű a telepítése és a használata. Nagy teljesítményű, vállalati szintű weboldalakat is tud szolgáltatni. A Joomla más, mint a hagyományos tartalomkezelő szoftverek, ugyanis kezdetben nem olyan bonyolult a használata. A Joomlát mindenki számára tervezték, és bárki továbbfejlesztheti. A Firefox böngészőhöz hasonlóan az alaprendszer szolgáltatásait a fejlesztői közösség jóvoltából könnyen telepíthető bővítményekkel (fórumok, címtárak, webboltok stb.) egészíthetjük ki. A Joomla! 1.5.x internacionalizálása kiterjed a jobbról balra szövegirányú nyelvek (pl. héber vagy arab) és a kibővített karakterkészletek támogatására. Saját gépen történő teszteléséhez operációs rendszertől függően WampServer, XAMPP, LAMP vagy MAMP telepítése szükséges a kiszolgáló környezet (Apache, PHP, MySQL) biztosításához.

Sokkal egyszerűbb a Joomlát telepíteni, mint WYSIWYG-szerkesztővel weboldalt barkácsolni.

# VISSZA A LISTÁRA

# Lame


Nyilt forású, szabadon felhasználható mp3 encoder program. Rengeteg opcióval....
Operációs rendszer: Windows 7, Windows XP, Windows Vista, Windows 98
Licensz: GNU GPL

http://www.filerepair.ca/DLL-EXE-downloads/l/la/lame.exe-Download-File-lame.exe.html

http://download.videolan.org/pub/vlc/SuSE/11.4/i586/lame-3.98.4-5.1.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# LMMS 0.4.8

(Linux MultiMedia Studio)

Szerző: SourceForge.net
Hozzáadás dátuma: Október 12, 2010
Nyelv: Angol
Licensz: Freeware
Operációs rendszer:
Win XP/Windows Vista/Win 98/Win Me/Windows 7
Fájlméret: 21.7MB

LMMS, the Linux MultiMedia Studio, is a free cross-platform Open-Source audio sequenzer and a great alternative to commercial programs like FL Studio.

Create melodies and beats, synthesize and mix sounds, arrange samples - all in a user-friendly and modern interface. All the fun you can have fun with your MIDI-keyboard!

Features:

- Song-Editor for composing songs
- A Beat+Bassline-Editor for creating beats and basslines
- An easy-to-use Piano-Roll for editing patterns and melodies
- An FX mixer with 64 FX channels and arbitrary number of effects allow unlimited mixing possibilities
- Many powerful instrument and effect-plugins out of the box
- Full user-defined track-based automation and computer-controlled automation sources
- Compatible with many standards such as SoundFont2, VST(i), LADSPA, GUS Patches, and MIDI
- Import of MIDI and FLP (Fruityloops? Project) files

It's a good studio program.

Linux MultiMedia Studio http://lmms.sourceforge.net/

http://sourceforge.net/projects/lmms/files/lmms/0.4.10/

http://packman.links2linux.de/package/628

# VISSZA A LISTÁRA

# Mencoder

Egy nyílt forrású, multiplatformos, magyar fejlesztésű, univerzális videokódoló program amely rengeteg formátumot ismer. Részletes magyar dokumentáció van hozzá!

http://www.mplayerhq.hu/DOCS/HTML/hu/mencoder.html
http://wiki.hup.hu/index.php/Mencoder

Honlap: http://www.mplayerhq.hu

# VISSZA A LISTÁRA

# Mplayer

MPlayer 2011.3.27 (38Mb)
Magyar fejlesztésű média lejátszó program. Kicsi a gépigénye, így a lassabb géppel rendelkezők is tudnak teljes képen filmeket nézni vele. Tud DVD-t lejátszani, és az összes ismert formátumot is kezeli. A mérete is azért ilyen nagy, mert már benne van 192 kép és 85 hang codec.

http://www.mplayerhq.hu/design7/dload-hu.html
http://downloads.sourceforge.net/smplayer/smplayer-0.6.8-win32.exe
http://oss.netfarm.it/mplayer-win32.php

Linuxra: http://ftp.twaren.net/Linux/Packman/suse/11.3/i586/MPlayer-1.0rc2_r30099-2.pm.8.1.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# MusePack


Amelyet egy ingyenes szoftver, a SUPER (Simplified Universal Player Encoder & Renderer), mely audió és videó átalakítók grafikus felülete, is használ.

Elérhető: http://www.musepack.net/index.php?pg=win

http://www.musepack.net/index.php?pg=lin

# VISSZA A LISTÁRA

# Opera

Az Opera egy ingyenes, igen kis méretű, több platformon használható internetes programcsomag. Elsősorban egy webböngésző, de ezen kívül tartalmaz beépített levelezőklienst, hírolvasó klienst, címjegyzéket, IRC alapú csevegőklienst, RSS és Atom hírolvasót, minialkalmazásokat (widgeteket), valamint hagyományos és Bittorrent alapú letöltésvezérlőt is. Ezek a kiegészítő funkciók mindaddig rejtve maradnak az Operában, amíg a felhasználó nem kezdi el használni valamelyiket.

Opera_1101_int_Setup.exe
Verzió: 11.01
Méret: 8.0 MB
Licence: teljes verzió (freeware)
Operációs rendszer: Windows 2000/XP/Vista/7
Nyelv: magyar és angol

http://letoltes.prim.hu/fajl/3373/

http://www.opera.com/browser/download/?custom=yes
http://opera.inode.at/linux/1101/opera-11.01-1190.i386.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# OpenOffice.org

Az OpenOffice.org egy nyílt forráskódú, platformfüggetlen irodai szoftvercsomag. Az OpenOffice.org-nak jelentős piaci részesedése van vállalati körben, ahol a piacvezető Microsoft Office-t követi.

A Microsoft Office alternatívája köszönhetően a hasonló felületnek és képességeknek, a fájlformátumok nagyfokú kompatibilitásának és nem utolsó sorban az ingyenességének. Az OpenOffice.org alapértelmezettként az ISO/IEC által szabványosított OpenDocument fájlformátumot használja, de megnyitható vele számos más irodai szoftvercsomag által használt formátum, köztük a Microsoft Office fájlformátumok. Emellett támogatja az olyan népszerű kimeneti formátumokat, mint a PDF és az Adobe Flash.

http://hu.openoffice.org/
http://download.opensuse.org/repositories/OpenOffice.org:/STABLE/openSUSE_11.3/


# VISSZA A LISTÁRA

# Picasa 3.8 Build 117.38


A Google fejlesztette, ingyenesen használható képnéző az összes ismert képformátumot kezeli, sőt, a kamerák standard videofile-jaival is megbirkózik. Átböngészi a merevlemezt képek után, webes megosztást is lehetővé tesz (akár e-mailen keresztül is), és természetesen bemutatók (slideshow) is tarthatók vele. Képes feljavítani a kevésbé jól sikerült képeket, például a vörösszem-hatás kiküszöbölésével.

http://dl.google.com/picasa/picasa38-setup.exe

http://dl.google.com/linux/rpm/testing/i386/picasa-3.0-current.i386.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# Ruby

A Ruby nyílt forráskódú, teljesen objektumorientált, interpretált, általános célú programozási nyelv. Matsumoto Jukihiro kezdte el megalkotni a nyelvet az 1990-es évek közepén. A fejlesztésbe később többen bekapcsolódtak.

A Ruby nyelv egyszerre több programozási paradigmát valósít meg, így a funkcionális, objektumorientált, imperatív és reflektív paradigmáknak is megfelel. Legfontosabb jellemzői a dinamikus típusosság és az automatikus memóriakezelés. A dinamikus szkriptnyelvek családjába tartozik, a Python, Perl, Lisp, Dylan, Pike vagy CLU nyelvekhez hasonlóan.

http://www.ruby-lang.org/en/downloads/


# VISSZA A LISTÁRA

# Seamonkey


A SeaMonkey projekt célja a korábban Mozilla Application Suite-ként ismert programcsomag kódbázisának továbbfejlesztése, és ebből a forrásból stabil kiadások megjelentetése. Míg a Mozilla Foundation, és cégei, a Mozilla Corporation és a Mozilla Messaging az egyedülálló Firefox és Thunderbird alkalmazások fejlesztésére fordítja erőforrásait, a SeaMonkey projekt mögött álló közösség a ?mindent egybe? stílusú internetes programcsomag megőrzését és továbbfejlesztését határozta el. A SeaMonkey gyakorlatilag minden olyan alkalmazást tartalmaz, amelyre az interneten szörföző felhasználónak szüksége lehet.

http://mozilla.fsf.hu/seamonkey/
http://www.seamonkey-project.org/releases/

http://download.mozilla.org/?product=seamonkey-2.0.13&os=win&lang=hu

Linuxra:
http://mozilla.snt.utwente.nl//seamonkey/releases/2.0.13/linux-i686/hu/seamonkey-2.0.13.tar.bz2
http://www.afterdawn.com/software/general/download_splash.cfm/seamonkey_for_linux
# VISSZA A LISTÁRA

# Skype


Szerző: Skype Limited
Nyelv: Magyar
Licensz: Freeware
Operációs rendszer:
Win XP/Windows Vista/Win 2000/Windows 7

A Skype segítségével beszélhet és videokonferenciát folytathat az interneten keresztül partnereivel. A konferencián egyszerre akár 5 ember vehet részt. Azonnali üzenetküldési és fájlcserélési lehetőséget biztosít akár beszélgetés közben is. A felhasználók Chat Room tagok lehetnek és a világ minden részén lévő partnerrel tudnak beszélni, a Skype Out hívási lehetőséggel pedig privát telefonszámok is hívhatók díj ellenében.
Gyorsabb, egyszerűbb, biztonságosabb, minőségileg jobb, mint bármelyik Voip kliens

http://www.skype.com/intl/hu/get-skype/on-your-computer/windows/5-2/

-- Skype Linuxra - Internettel használható software
Skype felhasználó Skype felhasználót ingyesen hívhat bárhol a világon és akár videohívás is kezdeményezhető. Természetesen vezetékes és mobiltelefonok hívására is van lehetőség de ezért a Skype fizetős szolgáltatását kell igénybe venni.
Hangszóró mikrofon és internet segítségével telefonálhat!

http://www.skype.com/intl/hu/get-skype/on-your-computer/linux/
http://download.skype.com/linux/skype-2.1.0.81.tar.bz2
# VISSZA A LISTÁRA

# Spotify 0.4.10.92

Program csomag Spotify
Fejlesztő Spotify
Licenc Freeware
Művelet rendszer támogatás MS Windows 2000, MS Windows 2003, MS Windows XP, MS Windows Vista, MS Windows Vista 64-bit, MS Windows 7, MS Windows 7 64-bit
Egyetlen másolat ára Ingyenes
Elérhető a következő nyelveken English, German
--
Spotify for Linux Érvényes változat Spotify for Linux Preview
Program csomag Spotify for Linux
Fejlesztő Spotify
Licenc Freeware
Művelet rendszer támogatás Linux
Egyetlen másolat ára Ingyenes
Elérhető a következő nyelveken English, German
Telepítési opciók támogatja a telepítést és eltávolítást

Linux:
http://www.spotify.com/wp-content/uploads/previews/spotify-release-1-1.noarch.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# Super VodeoConver Fontend

SUPER Leírás

a leírás a SUPER 2010 Build 37 -hoz készült

A SUPER egy felhasználói interface audió és videó fájlok kezeléséhez

A SUPER (Simplified Universal Player Encoder & Renderer) egy ingyenes szoftver, mely audió és videó átalakítók grafikus felülete. Rengeteg formátumot és a közöttük lévő kommunikációt is támogatja, mobil eszközökkel is kompatibilis és videók felvételére és a merevlemezre másolására is képes.

Ingyenes, rengeteg formátum használható.

http://www.erightsoft.com/S6Kg1.html

The SUPERsetup installation file comes with all Windows? compiled versions

of FFmpeg, MEncoder, MPlayer, x264, MusePack, Monkey's audio,
Shorten audio, TAK audio, True audio, WavPack, and the libavcodec library
(compiled inside FFmpeg and MEncoder).

# VISSZA A LISTÁRA

# Timidity


TiMidity++, originally and still frequently informally called TiMidity, is a software synthesizer that can play MIDI files without a hardware synthesizer. It can either render to the sound card in real time, or it can save the result to a file, such as a PCM .wav file.

TiMidity++ primarily runs under Linux and Unix-like operating systems, but it also runs under Microsoft Windows and AmigaOS. Distributed under the GNU General Public License, TiMidity++ is free software.


http://www.hitsquad.com/smm/programs/TiMidity_win32/

http://sourceforge.net/projects/timidity/files/

http://sourceforge.net/projects/timidity/files/TiMidity%2B%2B/TiMidity%2B%2B-CVS/TiMidity%2B%2B-2.13.2-cvs20100919.win32.zip/download

# VISSZA A LISTÁRA

# Thunderbird

Thunderbird 3.1.8
Ingyenes, nyílt forráskódú program, a Mozilla levelezőkomponensének új változata. A cél több platformon működőképes, önálló levelezőprogram megalkotása volt. Célközönsége olyan felhasználó, aki Firefoxot használ, és olyan Mozilla-alapú levelezőprogramot szeretne, amely jól együttműködik a böngészőjével. Kisebb és gyorsabb, mint a Mozilla Levelező, ráadásul felhasználói felületét is áttervezték a könnyű használhatóság szempontjainak figyelembe vételével.

http://files.letoltes.com/rendszer/Thunderbird%20Setup%203.1.8.exe
http://download.mozilla.org/?product=thunderbird-3.1.9&os=win&lang=hu

Linuxra:
http://ftp5.gwdg.de/pub/opensuse/repositories/mozilla/openSUSE_11.4/i586/MozillaThunderbird-3.1.8-32.4.i586.rpm
http://download.mozilla.org/?product=thunderbird-3.1.9&os=linux&lang=hu

# VISSZA A LISTÁRA

# Xnview

Személyes használatra ingyenesen használható az XnView képnéző- és konvertáló, melynek különlegessége, hogy a szoftver lehetőségeit pluginek segítségével bővíthetjük. Az egyszerűen kezelhető programban 35 darab szűrőt, valamint grafikus hatást találunk: felülete skinek segítségével bővíthető. Alkalmas webes képalbumok és bemutatók létrehozására, képlopásra, támogatja az összetett, valamint a csomagolt képátalakítást. A letölthető verzióban minden bővítmény, plugin és kiegészítő megtalálható. Képformátum: 400 import és 50 export.

Letöltések száma: 350692
Feltöltés dátuma: 2010.09.20
Operációs rendszer: Windows Me, Windows 7, Windows XP, Windows Vista
Windows 2000, Windows 98, Windows NT
Nyelv: magyar nyelvű
Jogállás: teljes verzió

Azért érdemes itt is körülnézni

http://www.xnview.com/en/downloadunix.html

http://download.xnview.com/XnView-static-fc4.i386.rpm

# VISSZA A LISTÁRA

# XVID -) V2.1


Az XVid ingyenes szoftver nagy előnye a kisméret, a sokoldalúság, az opciók bősége és a magyar nyelvű menük. A DVD-k kezelésére alkalmas program filmfeliratok, távirányító (pl. joystick, gamepad) kezelésére, OSD információk megjelenítésére is felkészítették.
Az Xvid a legigényesebb felhasználókat is meglepi a videók lejátszásának testreszabottságával, versenytársainál élesebb képeket vetít és továbbfejlesztett funkcióinak köszönhetően fájlméret szerint tömörít

File: xvid.exe
Méret: 788.5 kB
Licensz: Freeware
Letöltve: 13358x
Osztályzat: 3.54
Weblap: http://xvidsquint.sourceforge.net/

http://nic.dnsalias.com/

Linuxra: http://packman.links2linux.org/package/xvidcore


# VISSZA A LISTÁRA

# VLC (VideoLAN) 1.1.5

Gyakorlatilag minden platformon használható multimédiás lejátszóprogram, melynek hatalmas előnye, hogy kodekcsomagok telepítése nélkül, telepítését követően azonnal képes megbirkózni a legváltozatosabb videoformátumokkal is. Olvassa a DVD-ket, a video CD-ket, az MPEG állományokat és a DivX/XviD formátumú file-okat. Képes médiafolyamok (streaming) kezelésére is.

http://download.videolan.org/pub/vlc/SuSE/11.4/i586/vlc-1.1.8-1.1.i586.rpm

# VISSZA A LISTÁRA


Konzekvencia:
Sokan tájékozatlanságból, vagy éppen a mások véleményére való kizárólagos hallgatás miatt azt gondolják, hogy nem létezik, mert nem is létezhet más platform, csak egyetlen egy amely az egész világon olyannyira el van terjedve.
Következésképpen mivel ez a legelterjedtebb platform, ezért "mindenki" ezt, és csakis egyedül ezt használja! Ez eddig logika szerint hihető is lenne, ám ez csak féligazság!
De sokan tovább mennek, és azt gondolják, hogy mivel számos felhasználó csak ezt az egy paltformot ismeri (ha ismeri), legalább is hallott róla, vagy látta, ezért azok a programozók, akik lelkes fejlesztők, azok csak erre fejlesztenek.
Mekkora tévedés ez!
Lévén, hogy ha az üzleti oldalát vesszük, akkor logikus, hogy pl. annakidején az NDK-ban ahol csak Trabant illetve Warburg gépkocsikat gyártottak és árúsítottak, ott nem is kerestek más gépjárműhöz alkatrészt, mert mindeki ezzekkel közlekedett, és az volt a kifizetődő üzlet, hogy e két típusra gyártsanak alkatrészt.
A párhuzamban, a 2 gépkocsi és az elterjedt platformra való fejlesztési modell összepárosításánál ott a hiba, hogy sok programozó INGYEN adja közre a programját, tehát számára semmilyen anyagi motiváció nincs! Egy fillér nem sok, annyi bevétele sem származik abból, hogy a programját melyik operációs rendszeren használják!
Ezért NINCS motiválva arra, hogy kizárólag egyetlen rendszerre feljesszen!

És mivel ingyen teszi közzé a programjait, ezért teljesen mindegy neki, hogy azt W32-őn, vagy Linuxon használják.

A fent bemutatott 33 program jól mutatja, hogy ha alapvetően Linuxra elkészítenek bizonyos programokat, akkor ha azt portolják más platformokra is (w32, Mac), akkor azon is sikerük lehet. Tehát az operációs rendszer amelyen futnak - az autós példánál maradva - csak annyira mérvadó mint az autósztráda melyen autók közlekednek.

Így az elterjedt, "redmondi zártkörű" rend$zer előnyére nem írható, hogy Freeware programok is vannak hozzá, mert a példák rávilágítanak, hogy ez nem a sajátja. Ezek a programok jobbára más platformokra íródtak, csak portolva lettek w32-re.

És ha az "user" tudta őket használni W32-őn, akkor ugyanezek miért ne működnének az eredeti platformukon a Linuxon?
Más szavakkal: Ha a fenti programokat W32-őn használtad, akkor a Linuxot miért ne tudnád használni ugyenezekkel a programokkal?
Avagy miben más a Linux?       Semmiben! Ugyanis a felépítése, ugyanúgy: Asztal, Startmenü, Ikonok...
Ja, bocs! Mégis... Mivel nem duplaklikkel indul ikonról a program csak egy klikkel. De meglásd, menni fog.    

# VISSZA A LAP TETEJÉRE