Hálózati frekvencia - a hálózati feszültség frekvenciája, amely Magyarországon (és általában Európában) 50 Hz, az USÁ-ban, Japánban stb. 60 Hz. Az úgynevezett szinkronmotorok a hálózati frekvenciával szinkronban működnek. Mindazok a készülékek, melyek szinkronmotorral dolgoznak (például a lemezjátszók egy része), ki vannak téve annak, hogy fordulatszámuk a hálózati frekvenciával együtt ingadozni fog. Segít a bajon kvarcvezérlés, amikor is referencia gyanánt nem a hálózati frekvenciát használják, hanem egy kvarckristály (fizikailag meghatározott, időben állandó) rezonanciafrekvenciáját.

Hang - mechanikai rezgés, amelynek rezgésszáma másodpercenként 20 és 20000 között van, és így az emberi fül számára érzékelhető.

Hangdoboz - lásd Hangsugárzók

Hangfal - lásd Hangsugárzók

Hangfrekvencia - minden olyan frekvencia, amelynek másodpercenkénti rezgésszáma legalább 20 és legfeljebb 20000, tehát amelyet elvileg az emberi fül is érzékelni tud. A legtöbb ember hallástartománya valójában szűkebb, mint ez a hangfrekvenciásnak nevezett 20Hz-20kHz tartomány.

Hangkar-hangszedő rezonancia - lásd Karrezonanciák

Hangmagasság - lásd Frekvencia, Harmónikusok

Hangolásjelző - (Tuning Indicator) - ez teszi lehetővé a rádióvevőkön a pontos állomásrahangolást, mutatós műszer, illetve LED-ek segítségével. A mérőműszer középállásában álltunk rá éppen a kívánt adóállomásra. Manapság a digitális kijelzőjű rádiókon létjogosultságát vesztette.

Hangsebesség - a hang nem egyforma sebességgel terjed a különböző anyagokban. Sebessége levegőben (normál körülmények között) körülbelül 340 m/s. Vízben négyszer, acélban tizenötször nagyobb sebességgel terjed.

Hangsugárzók - komplett, a teljes hangfrekvenciás sáv lesugárzására alkalmas hangszóró rendszerek. Két vagy több hangszórót tartalmaznak, általában valamiféle dobozba - sugárzásjavító foglalatba - építve és a keresztváltó áramkörrel összehangolva. A legtöbb hangsugárzó hangszórói dinamikusak. Elektrosztatikus hangszórót vagy szalagsugárzót inkább csak a felső regiszterben alkalmaznak. Léteznek komplett elektrosztatikus és ribbon hangsugárzók is, de ezek igen drágák. A teljes frekvenciasávot egyetlen hangszóróval lesugározni fölöttébb problematikus; úgynevezett szélessávú hangszórót elég kevesen alkalmaznak, szintén borsos árban. Inkább több hangszóró között osztják fel a hangfrekvenciás sávot. Hagyományosan a 3000Hz fölötti regisztert tekintik magastartománynak (magashangszórók), az 500-3000Hz közötti szakaszt középtartománynak (középhangszórók) és az 500Hz alatti sávot basszustartománynak (mélyhangszórók). A legtöbb hangsugárzó rendszer nem (vagy csak egészen gyöngén) sugározza a legalsó két oktávot (20-80 Hz), ezt a tartományt úgynevezett szub-basszussugárzókkal lehet átvinni. Ezeket általában külön teljesítményerősítővel kell meghajtani. A doboz (hangszóródoboz) típusát a mélysugárzó rendszer határozza meg. A mélyhangszórót mindenképpen dobozba kell építeni, különben a membrán első és hátsó oldaláról érkező (alacsonyfrekvenciás) hanghullámok kioltják egymást (akusztikai rövidzár). A hangfal (Baffle) olyan doboz, amelynek csak az előlapja van meg, nagy mérete miatt ez a típus ma nemigen használatos. (A nagyméretű elektrosztatikus és egyéb panelsugárzók nem tekinthetők hangfalnak, nekik ugyanis a teljes felületük sugároz.) A leggyakoribb konstrukció a zárt doboz (Sealed enclosure): a hátrafelé sugárzott energiát úgyszólván a dobozba zárják. A basszreflex doboz (Vented enclosure) olyan mélyhangsugárzó rendszer, amely a hangdoboz belsejébe sugárzott mélyhangenergiát egy nyíláson át kivezeti, és (azonos fázisban) hozzáadja az előrefelé sugárzott akusztikai energiához. Előnye a nagyobb hatásfok a mélytartományban, hátránya a rosszabb impulzusátvitel. A reflexnyílást néha egy olyan hangszóróval helyettesítik, amelynek nincs "motorja", csak membránja (passzív membrán), ez nem mozog annyira szabadon, mint a levegődugó a reflexnyílásban, viszont nem engedi ki a doboz belsejéből a zavaró zörejeket. Végül az akusztikai labirintus (Transmission Line) afféle összehajtogatott cső: komplikált szerkezetű, csillapítóanyaggal töltött doboz, amely fokozatosan nyeli el a fölösleges energiát. A csőhossz általában a rezonanciafrekvencia hullámhosszának egynegyede. A labirintus többnyire nagyméretű, és egyéb hátrányai is vannak, de igen jó a basszusátvitele. A hangsugárzók többsége passzív rendszer, amennyiben a keresztváltójuk nem tartalmaz aktív elemeket. Velük ellentétben az aktívdobozok elektronikus keresztváltót, azonkívül még teljesítményerősítőket is tartalmaznak. Az aktívdobozokat tehát közvetlenül az előerősítőről lehet vezérelni.

Hangszedők - elektroakusztikai átalakító: a lemezbarázdát követő tű mozgásából származó mechanikai energiát alakítja át elektromos feszültséggé. Legfontosabb alaptípusai a piezoelektromos, a mágneses és a mozgótekercses hangszedő. A piezoelektromos (kristály) hangszedőben a tű mozgása egy kristály vagy (kerámia) lapocskát hajlítgat, s ezáltal kelt feszültséget a kristály két oldala között. A korszerű hifiben nem használatos (habár nagyritkán felbukkan egy-egy különleges változata). A másik két alaptípus az elektromágneses indukció elvén működik. Mágneses hangszedő: a hifi-hangszedők legelterjedtebb típusa (mágneses, mozgómágneses, Moving Magnet, MM). A hangszedőtű egy parányi mágnest mozgat, ennek nyomán feszültség indukálódik azokban a sokmenetes tekercsekben, amelyek a mágnes terében helyezkednek el. A mágneses hangszedőnek több alfaja ismeretes (gyakori például, hogy a tű nem a mágnest mozgatja, hanem egy parányi lágyvas-darabot a mágnes terében). Jellemző kimenőfeszültségük körülbelül 1 millivolt (1cm/s sebességre vetítve). A hifi-hangszedők másik, költségesebb és ezért kevésbé elterjedt típusa a mozgótekercses (Moving Coil, MC). A hangszedőtű itt - mágnes erőterében parányi tekercseket mozgat, s ennek nyomán a tekercsekben feszültség indukálódik. Mivel a tekercsnek viszonylag kevés menete van (különben túlságosan súlyos volna!), az MC-típusok sokkal kisebb feszültséget adnak le, mint az MM-ek. A mozgótekercses hangszedőket tehát általában illeszteni kell a fonoelőerősítőhöz: közbe kell iktatni vagy egy illesztőtranszformátort, vagy pedig egy MC-erősítőt (elő-előerősítő, Head Amp). Ismeretesek magaskimenetű MC-k is, ezekhez nem kell illesztőegység.

Hangszínszabályzás - A hangképben egyes frekvenciatartományok kiemelése vagy vágása. A legtöbb erősítőn a sáv két szélét, tehát a legmagasabb, illetve a legmélyebb hangok arányát lehet szabályozni a sáv közepéhez képest. Differenciáltabb hangszínszabályozásra képes az úgynevezett ekvalizátor. Mivel a hangszínszabályzó áramkör torzításokat produkálhat (még akkor is, ha a hangszínszabályzó gombok alaphelyzetben vannak), ajánlatos a hangszínszabályzást kikapcsolhatóvá tenni.

Hangszórók - Elektroakusztikai átalakítók: az elektromos energiát hangenergiává alakítják. Működési elvük szerint megkülönböztetünk dinamikus, piezoelektromos, elektrosztatikus és szalag (ribbon) hangszórókat (nem beszélve most néhány kevéssé használatos típusról). A legelterjedtebb, dinamikus hangszórótípus az elektromágneses indukció elvén működik, vagyis egy mágnes köralakú légrésébe merítve egy tekercs mozog az elektromos jel ütemében. A tekercs egy köralakú hengeren, a csévetesten helyezkedik el, s arra erősítik a membránt. A mély- és középhangszórók membránja általában kónusz-, a magashangszóróké gömbsüveg-alakú. A dinamikus hangszórók nagy teljesítményt képesek lesugározni, megbízhatóak, könnyű gyártani őket és viszonylag olcsóak. A piezoelektromos hangszóró működése azon alapul, hogy bizonyos kristályok váltófeszültség hatására rezgésbe jönnek. A piezohangszórót inkább csak magashangszórónak használják, általában tölcsérrel illesztve, mert hatásfoka csekély. Az elektrosztatikus hangszóró lényegében egy sikkondenzátor, amelynek egyik felülete el tud mozdulni; ez a membrán. Az elektromos jel változásának ütemében töltésváltozás lép fel, s ennek nyomán a membrán rezgésbe jön. Az elektrosztatikus hangszóróknak ún. polarizáló feszültségre, ahhoz pedig hálózati feszültségre is szükségük van. Általában kitűnő minőségűek, de drágák, sérülékenyek, csekély a hatásfokuk. Többnyire magassugárzók, de szélessávú kivitelben is készülnek. A szalaghangszóró (ribbon) ismét a mágneses indukció elvén működik, de a membránja egyben lengőcséve is: leheletvékony műanyagfólia, amelyre számos keskeny vezetőcsíkot vittek fel (például fotomaratással). Ez a "tekercs" erős mágnestérben van felfüggesztve. Amikor a tekercsen áram folyik keresztül, a membrán a műsor ütemében előre-hátra mozog. Szalagsugárzót a leggyakrabban magashangszórónak használnak (bár létezik szélessávú változata is). Ez a hangszórótípus kitűnően közvetíti az impulzusszerű jeleket, viszont csekély a hatásfoka. Azonkívül az impedanciája általában túl alacsony, ezért transzformátorral illesztik a teljesítményerősítőhöz. Az úgynevezett nyomókamrás hangszórók tölcséres kivitelűek. A "motor" és a tölcsér közé egy kisebb üreget iktatnak, s ott igen nagy hangnyomás keletkezik, amelyet aztán a tölcsér "transzformál": hozzáilleszti a környező levegőtömeg impedanciájához. Az energiaátvitel így optimális, ezért a tölcséres-nyomókamrás hangszóróknak van a legjobb hatásfokuk.

Hangtengely - (capstan) - köszörült fémtengely, amelyet motor vagy lendkerék segítségével egyenletesen forgatnak, s amely konstans sebességgel továbbítja a (gumigörgővel hozzászorított) magnószalagot.

Harangcsatlakozó - lásd Chinch-csatlakozó

Harmónikusok - a hallható hangok összetevői (a legtöbb hallható hang ugyanis összetett). A legmélyebb komponens az alaphang (=első harmonikus), ez határozza meg a hang tényleges magasságát. Többszörösei az úgynevezett felharmonikusok vagy felhangok. Ha a rezgés nem összetett, hanem egyszerű (szabályos színuszhullám-lefutású), akkor nincsenek felharmonikusai.

Harmónikus torzítás - bármely frekvenciájú hang átvitelekor megjelennek az átvinni kívánt frekvencia harmónikusai is, amelyek eredetileg nem szerepeltek a műsorban. A harmonikus torzítást általában összegezve adják meg (THD, Total Harmonic Distortion, azaz teljes harmonikus torzítás).

Határfrekvencia - az a frekvencia (sarokfrekvencia), amelytől kezdve valamely szűrő működni kezd.

Határolási küszöbszint - A legkisebb antennafeszültség, amelytől kezdve a rádióba épített áramkör a további jelfeldolgozás során már nagyjából konstans szinten tartja (az időjárástól függően) ingadozó erősségű műsorjelet. Mivel a határolási küszöbszint alatti amplitúdómodulációs zavarfeszültség nem nyomódik el, a küszöbszintnek mindig kisebbnek kell lennie a tuner érzékenységénél.

Hatásfok - a befektetett és a hasznosuló energia aránya, százalékban. (Például: a közhasználatú hangsugárzók a beléjük táplált elektromos teljesítménynek 1-10 százalékát alakítják át akusztikai energiává, hatásfokuk tehát 1-10%).

Hárommotoros futómű - az értékesebb magnók futóművében három motor van: külön meghajtómotor a hangtengelyhez, valamint két csévélőmotor. (Legjobb, ha mindhárom egység direkthajtású.) Előnye a hárommotoros futóműnek a precízebb egyenfutás, a nagyobb csévélési sebesség és az üzembiztonság.

Head amp - lásd Hangszedők, Előerősítő

Hertz - (Hz) - a frekvencia alapegysége.

HF - magasfrekvencia (angol, német)

Hibaarány - a digitális hangtechnikában a sérült, hibás bitek aránya az összes bithez képest. Hibajavítás után a 10-a arány, tehát tízmillióból egyetlen hibás bit még e fogadható, 10- esetén a beszéd még érthető marad. (A hibagyakoriságot néha időegységre vetítik; ezt az egy időegység alatt átfolyó adatmennyiség ismeretében át lehet számítani hibaaránnyá.)

Hibaeltakarás - ha valamely hibát digitálisan már nem lehet teljes mértékben korrigálni, akkor a sérült adatszót egy hasonlóval pótolják. A PCM-átalakító mintegy becslés alapján rekonstruálja az eredeti szót. Minél értékesebb a készülék, annál pontosabb a becslés, s annak nyomán annál hűségesebb marad a hangminőség. A legegyszerűbb módszer a némítás. Kevésbé zavaró, ha a kiesett szót a legutolsó elhangzott szó megismétlésével pótolják. A legjobb megoldás az interpoláció.

Hibafelismerés - a hibás adatbitek felismerése a digitális hangtechnikában.

Hibajavítás - a digitális hangtechnika nem az eredeti sorrendben, hanem CIRC-adatszavakká keverve viszi át az információt, s ezek segítségével felismeri az átvitel során megsérült biteket. A digitálisan kódolt jel a tulajdonképpeni adatszavakon kívül még további adatokat is hordoz az eredeti információról, s egy speciális számítástechnikai eljárással következtetni tud arra, hogy mi állhatott a sérült bitek helyén. A hibajavító képesség nagymértékben meghatározza a digitális készülékek hangminőségét.

Hibridlemez - hagyományosan préselt, "fekete" hanglemez, amelynek műsorát azonban már digitális technikával rögzítették.

Hifi-videómagnó - olyan videómagnó, amely - eltérően a képmagnók többségétől a hangfelvételt is forgófejes technikával készíti, s ennek folytán valóban jóminőségű hangot szolgáltat. Lásd még letapogatási sebesség.

High Com - Zajcsökkentő rendszerek

High Fidelity - (Hi-Fi; HiFi, Hifi) - műszaki-zenei kultúra; az a törekvés, hogy a zenét lakószobában is (viszonylag) élethűen szólaltassuk meg. A hifi kifejezés az idők folyamán meglehetősen elkopott; ma már a legkommerszebb sztereókészülékekre is ráírják. A hifi minimálkövetelményeit szabványok rögzítik, a legismertebb köztük a nyugatnémet DIN-45500 szabványcsalád.

High Filter - magashangvágó szűrő. Elsődleges célja, hogy csökkentse a hanglemez sercegését, a magnófelvétel suhogását.

Highspeedcopy - nagyüzemi, nagy sebességgel készült szalagmásolat.

Hinterbandkontrolle - monitorozás, lásd Magnófejek

Hosszúhullám - (LW) - a 150-300kHz-es frekvenciatartomány. A hosszúhullámú rádiózásban ebbe (pontosabban a 150-285kHz-es) tartományba esik a vivőhullám frekvenciája. A hangminőség gyönge.

Hullámellenállás - lásd Impedancia

Hullámhossz - az elektromágneses hullámok és a hanghullámok jellemzője. A terjedési sebesség osztva a frekvenciával megadja a hullámhosszat.