Természetesen mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a nyelvtudás nagyon nehezen mérhető. Mikor tud valaki jól egy nyelvet? A nyelv nem valamiféle pontosan definiálható véges mennyiség, amelyet vagy ismerünk, vagy nem. A nyelvet nem lehet úgy tudni, mint pl. egy verset, hanem csak többé-kevésbé jól. Határvidékeken jellemzően élnek kétnyelvű emberek, akik gond nélkül és folyékonyan beszélnek mindkét nyelven, ismereteik azonban mindkét nyelven ugyanolyan korlá­tozottak, szókincsük mindkét nyelven szerény, és csak annyi elemet tartalmaz, amennyire az hivatalos német tolmács ő tipikus élethelyzeteikben szükség van. Az egyszerű parasztember egészen biztosan két-három ezer szóval le tudja írni életének lényeges folyamatait, élete végéig elboldogul ezzel a szókinccsel, a költő azonban ennek legalább tízszeresével rendelkezik, mert belülről jövő mondanivalójának kifejezéséhez ennyire van szüksége. A tolmács nyelvtudása annyiban különbözik mindenki másétól, hogy olyan nyelvi elemeket is ismernie, sőt aktívan használnia is kell, amelyekre saját élethelyzeteiben egyébként nem lenne szüksége, német tolmács xx. kerület amelyek nélkül a saját mondanivalóját minden körülmények között jól ki tudja fejezni. A tolmács nyelvtudásának tehát el kell szakadnia saját kommunikáció igényeitől, ő nem belső késztetésből kommunikál, hanem mások belső késztetésből történő kommunikációját közvetíti. A tolmács magánemberként valószínűleg soha nem kerül olyan kommunikációs helyzetbe, hogy pohárköszöntőt kelljen mondania, mégis pontosan tudnia kell, milyen nyelvi eszközök, szöveghagyományok és szövegépítő elemek jellemzik a különböző pohárköszöntőket az általa használt nyelveken. Jól kell ismernie a legkülönbözőbb nyelvi szerepeket, tudnia kell, hogyan beszél egy fiatal és egy idős ember, hogyan beszélnek egy-egy szakma képviselői, hogyan fogalmaz egy eladó, és hogyan egy egyetemi oktató vagy egy politikus.

A tolmács nyelvtudásának rendszerezettnek, rendezettnek kell lennie.

Állandóan bővítenie kell szókincsét, tudatosítania kell magában a szavak jelentését, a mögöttük rejlő fogalmakat. A rokon értelmű szavak a tolmács agyában egy csokrot alkotnak, szinte egyszerre jutnak eszébe, és bármikor lehívhatók agyából. Ugyanígy az ellentétpárok, az ún. szómezők, a meghatározó jelentéskapcsolatok stb. is bizonyos rendet alkotnak a fejében. Tudatában a különböző nyelvi szintek egymáshoz kapcsolódó elemei koordinált rendszert alkotnak, egy mentális lexikont, amely bizonyos „hívószavakra” a megfelelő célnyelvi elemeket közvetlen asszociációs csatornákon keresztül azonnal rendelkezésre bocsátja. A tolmács agyában az egyes témákhoz, szakterületekhez hozzárendelődik egy bizonyos szókincs, amelyen belül már egynek a hallatán is beindul az előbb említett asszociációs lánc. Pontosan tisztában van a szavak jelentésével, tudja, érzi, mit jelenthet még, és mit nem jelenthet már az adott kifejezés, hol kezdődik, és hol végződik a szavak jelentése. Vagy ha mindez nem is tudatos benne, azt mindenképpen megérzi, hol kell vigyázni, vissza­kérdezni, másképp fogalmazni bizonyos kétértelműségek elkerülésére.

Fontos része a tolmács nyelvtudásának annak ismerete is, mit szoktak jellemzően mondani bizonyos élethelyzetekben, kommunikációs szituációkban, bizonyos események, történések alkalmával az egyes nyelvi közösségek tagjai. Tudja, milyen nyelvi eszközökkel gratulálunk pl. valakinek névnapja, esküvője, kitüntetése, kinevezése stb. alkalmával, attól függően, milyen viszonyban vagyunk az illetővel. Tisztában van azzal, mi hangozhat el egy konferencián a levezető elnök szájából, hogyan adhatja meg valakinek a szót, hogyan, milyen szókészlettel irányítja a szavazást valamilyen kérdésről. Ha valamilyen kommunikációs helyzetbe kerül, agyából automatikusan kiválasztódnak az arra a helyzetre jellemző forrás- és célnyelvi elemek, memóriáját így teljes mértékben az új információkra, az üzenetre összpontosíthatja, a nyelvi anyag már rendelkezésére áll, nem kell hosszasan „vájkálnia” az agyában, hiszen az egyes nyelvi elemek nem ömlesztve, rendezetlen halomban állnak ott, hanem polcokra, dobozokba rakva, megfelelően feliratozva, felcímkézve, katalogizálva.

A megfelelő nyelvismeret azonban többet jelent, mint a szókincs és a nyelvtan, valamint a nyelv szerkezetének ismeretét. Elengedhetetlen a nyelv szellemének, a nyelvi hagyományoknak és az adott nyelv fejlődésének ismerete is. A tolmácsnak ismernie kell a nyelv fejlődését leginkább meghatározó irodalmi alkotásokat, meg kell értenie a nyelvi humort, ismernie kell a főbb történelmi események nyelvi vonatkozásait, a legfontosabb idézeteket, szólásokat, közmondásokat, és természetesen mindezek stílusértékét is.

Nyelvpszichológusok szokták használni az ún. „átmeneti valószínűségek” fogalmát. Ezek lényege, hogy a beszédfolyamatokban egyes elemek nagyobb gyakorisággal szerepelnek, mint mások, vannak elemek, amelyek gyakrabban járnak együtt vagy követik egymást, mint mások, az egyik elem után az átmenet egy másikra nem, vagy nem egyformán valószínű, sőt előfordulhat, hogy bizonyos nyelvi elemek soha nem követhetik egymást. Ezeknek az átmeneti valószínűségeknek az ismeretére a tolmácsnak mind a cél-, mind a forrásnyelven feltétlenül szüksége van. Természetesen minél irodalmibb, minél tudományosabb a szöveg, annál kevesebb benne a kiszámítható elem, az átmeneti valószínűség. A tolmácsnak azonban az élő beszéd a kenyere, amely mindig tartalmaz bizonyos redundanciát, hiszen ha csak tömör információból és új ismeretből állna, nem is lenne érthető.

1.2 Wissen in der Dolmetschwissenschaft und -didaktik

Schon seit den Anfängen der Dolmetschwissenschaft wird auf die Bedeutung von Wissensbeständen hingewiesen. ungarisch dolmetscher preis ft Die von Danica Seleskovitch begründete Theorie du sens (Pariser Schüfe) basiert auf der Annahme, dass das Verständnis vom Sinn einer Äußerung {sens) beim einzelnen Hörer davon abhängt, welche Beziehung er zwischen den von ihm wahrgenommenen sprachlichen Formulierungen und seinen Kenntnissen des behandelten Themas, der Persönlichkeit des Sprechers, der jeweiligen Umstände, des angesprochenen Personenkreises etc. herstellt. Dieser Brückenschlag zwischen bereits vorhandenem Wissen und dem Wortlaut der Aussage ist das für den Dolmetscher unerläßliche Verständnis. (Seleskovitch 1984: 40)

456         Da es hier lediglich um die Darstellung des generellen Unterschieds im Herangehen an die Ausbil-dung von Translatoren geht, werden die entsprechenden Hinrichtungen in Österreich und der Schweiz ungeachtet ihrer Verdienste bewusst nicht angeführt. Vgl. Wilss 1999:155 ff.; Ahamcr 2007.

457         Vgl. Kalverkämpcr 2008:14. ungarisch dolmetscher budapest preis eur Das Berliner Seminar für Orientalische Sprachen wurde 1945 ausgebombt und 1959 in Bonn wiedergegründet» wo ab 1973 ein Diplomstudiengang »Übersetzen in

orientalische Sprachen“ angcbolen wurde. (Vgl. Wilss 2000:1.) Dieser wurde laut Auskunft der heute Fachrichtung 4.6. (Angewandte Sprachwissenschaften sowie Übersetzen und Dolmetschen) der Universität des Saarlandes ungarisch gerichtsdolmetscher budapest.459

Mittlerweile gibt es in Deutschland mehr als zehn Hochschulen und Fach-hochschulen sowie etliche Fachakademien, an denen Translatoren mit unter-schiedlicher Berufsorientierung ausgebildet werden, deren didaktische Kon-zepte und Schwerpunkte jedoch hier nicht detailliert erörtert werden können. In den Allgemeinen Informationen zum viersemestrigen Aufbaustudiengang zum M. A. Konferenzdolmetschen an der Universität Heidelberg heißt es z. B., der Master-Studiengang Konferenzdolmetschen ziele darauf ab, die Qualifika-tion für den Beruf des Konferenzdolmetschers bzw. der Konferenzdolmetsche-rin zu vermitteln, der bzw. die

bei Internationalen Organisationen wie EU, UNO, EZB, bei Treffen von Regierungsvertretern oder bei wissenschaftlichen Fachkongressen simultan und konsekutiv dolmetscht. Dieses Tätigkeitsspektrum setzt neben spezifischen Techniken des Simultan- und Konsekutivdolmetschens eine fundierte wissenschaftliche und fachliche Ausbildung voraus.460

Die Einbindung von Berufspraktikern in die Lehre sowie der Wunsch nach wissenschaftlicher Beleuchtung und Fundierung der praktischen Erfahrung hat eine intensive akademische Auseinandersetzung mit dem Thema Dolmetschen angestoßen, aus der u. a. neue dolmetschdidaktische Konzepte hervorgegangen sind. Zwischenberger konstatiert jedoch bedauernd, die „Idee des unverrückbaren Sinnes des Ausgangstextes“ sei in didaktischen Lehrbüchern nach wie vor sehr präsent461, und plädiert angesichts des Erkenntnisgewinns aus soziokulturellen Forschungen für eine stärkere Nutzung dieses großen Potenzials in der Dolmetschlehre, ein Gedanke, der im Konzept der Translati-onskultur und der damit einhergehenden Betonung der individuellen Verant-wortung des Dolmetschers Widerhall findet.

Anders stellte sich die Situation in der Sowjetunion dar. Dolmetschen und Übersetzen galten über Jahrzehnte hinweg als Tätigkeiten, für deren Ausübung Sprachkenntnisse genügten, und wurden deshalb nicht an translatorisch aus-gerichteten Ausbildungseinrichtungen gelehrt, sondern waren an eine Fach-

ausbildung beispielsweise zum Pädagogen angegliedert. Eine Sonderstellung nahm das Übersetzen literarischer Texte ein, das man ab 1933 an der Maksim- Gorkij-Literaturhochschule studieren konnte. Ausbildungsmöglichkeiten boten die 1930 gegründete Hochschule für neuere Sprachen (Moskovskij institut novych jazykov)462 sowie die Fremdsprachenfakultät der 1919 gegründeten Militärhochschule (Voennyj institut).463 Nach deren Schließung im Jahr 1956 wurde die Ausbildung an die heutige Moskauer Staatliche Linguistische Uni- versität/MGLU verlagert. In den 1960er Jahren entstanden im Zuge der Profes- sionalisierung des Dolmetscher- und Übersetzerwesens speziell darauf aus-gerichtete Fakultäten an Universitäten in Niznij Novgorod und Leningrad (St. Petersburg) sowie an der MGLU (1968) und an der Militäruniversität des Verteidigungsministeriums.464 Mittlerweile werden Studiengänge für Überset-zer und Dolmetscher an diversen staatlichen und privaten Einrichtungen so-wohl in den beiden großen Zentren des Landes als auch in den russischen Regionen angeboten.

BACK