Kirándulások
Szentendre
Városliget - Dózsa Gy. út - Vágány utca - Dévényi utca - Tatai út - Kámfor utca - Újpest, Városkapu - Vasúti híd - Római part - végig a Duna-parton - Szentendre - Omszki tó - Pünkösdfürdő út - Római part - Vasúti híd - Váci út - Cserhalom utca - Népfürdő utca - Újpesti rakpart - Kossuth tér - Alkotmány utca - Bajcsy-Zs. út - Andrássy út. (kb. 50 km)
Dunakanyar
András régi ötlete volt, hogy menjünk el vonattal a Duna-kanyarba és kerekezzünk hazafelé (Vácig, vagy amíg kedvünk tartja, energiánk bírja). A kirándulásra 2007. július 7-én sort is kerítettünk. A 755-ös Bp-Nyugati pu. – Szob vonatot választottuk, ami pontosan indult és pontosan érkezett Szobra. Volt kerékpárszállításra kialakított kocsi is. Előre elhatároztuk, hogy nem teljesítménytúrát csinálunk, hanem meg-megállva, a látnivalókban gyönyörködve kirándulunk.
9-kor indultunk Szobról. Viszonylag gyorsan megtaláltuk a kerékpárutat, bár a vasútállomásnál nem vettünk észre semmiféle jelzést. Gondoltuk, ha lemegyünk a Dunához, csak lesz mellette valamiféle út a folyás irányába. Nem tévedtünk, a komptól indul a kerékpárút Vác felé. Bemelegítő tempóban indultunk, erős hátszélben. A szépen kiépített part-menti út véget ért a falu széle felé, ki kellett menni a 2-es útra és majdnem Zebegényig azon kellett hajtani. A vasúti híd alatt áthaladva kezdődött újra a kiépített bicikliút. Zebegényen úgy mentünk át, mint a mesében: hol volt, hol nem volt kerékpárút, emiatt nézelődésre menet közben kevesebb lehetőség volt. Annál inkább a település után!
A faluból kiérve jobbra lent a Duna, balra fent a hegyoldal. Semmi kedvünk nem volt a gyors tempóhoz (az út minősége megengedte volna), inkább meg-megálltunk fényképezni, nézelődni, de menet közben is többet néztünk oldalra, mint előre - a forgalom lehetővé tette. A Dömösi-átkelő után az út levitt a tervezett vízlépcső területére, amin keresztül majdnem Nagymarosig vezet a "Beatrix királynő" kerékpárút. Mivel a fák még nem elég nagyok, szinte végig látható a visegrádi várhegy a várral. Később üdülők és a part között vezetett az út egészen a kompig, ahol hosszabb pihenőt tartottunk, ettünk, ittunk.
A komptól a gát és a Duna között vezetett tovább az út. Néha megálltunk, visszanéztünk a várra, fényképeztük ami éppen megtetszett. A folyó partján volt néhány füves, pázsitos rész, mintha napozók számára készítették volna. Kiérve Nagymarosról, az üdülőkkel közös használatú betonúton haladtunk az ártéren, de alig találkoztunk járművel. Egy idő után az út gáton folytatódott. Még nem mindenhol sikerült rendbe hozni a korábbi árhullám nyomait, két helyen veszélyes az út állapota. Kismarosnál pihenőt tartottunk a parton, rövid napozással egybekötve.
Verőcén nincs kerékpárút, az úttesten forgalomban kellett a település széléig menni. Ott a bal oldalon ismét felfedeztük az utat. Ezen, majd a felhagyott, forgalmon kívüli régi 2-es úton kényelmesen haladhattunk majdnem Vácig. Az utóbbi elég meredek, megizzasztott bennünket. Újra kerékpárúton jutottunk ki a Duna partra, Vác szélén. A börtön mellett felmentünk, megnéztük a diadalívet, a belvárost, bementünk a piarista templomba és a székesegyházba. Vétek lett volna kihagyni bármelyiket is. Visszamentünk a kerékpárútra, majd a parkerdőn keresztül tovább Sződliget irányába. Rövid pihenőt tartottunk egy lábáztatásra alkalmas partszakaszon, Karcsi a világért se hagyta volna ki, hogy belegázoljon a vízbe (igaza volt, ha már ott jártunk!). Sződligeten gyorsan átjutottunk és korgó gyomorral estünk be Felső-Gödön a korábban rendszeresen előjelzett vendéglőbe. Pihenő, halászlé, sör, palacsinta, rétes.
A töltésen vezetett tovább az út. Dunakeszihez közeledve több meglepetés is ért minket. Egyrészt a jó minőségű - bár még hézagosan elkészült - kerékpárút (úgy vettük észre, hogy folyamatosan bővül a hálózat), másrészt érzékenyen érintett bennünket a sokadik kilométer után, hogy többször emelkedett, mint lejtett az út. Mondtuk is, hogy "felmegyünk" Budapestre. Dunakeszin aztán elfogyott a kerékpárút, amire csak a reptér környékén bukkantunk újra. Átmentünk az M0 északi hídja alatt és már Káposztásmegyeren voltunk. Innen már többször bejárt, ismerős úton jutottunk a Hősök teréig. A szobi vasútállomástól a Hősök teréig megtettünk 72 km-t, megérkeztünk 1820-kor.
Kőröshegy (Nyitott nap a völgyhídon)
Hozzánk is eljutott a hír, hogy egyszeri, megismételhetetlen élményben lehet részünk: 2007. augusztus 4-én kerékpárral mehetünk az elkészült kőröshegyi viadukton és a rá vezető autópálya-szakaszon (amennyiben részt veszünk az amatőr kerékpárversenyen). Természetesen nem maradhattunk ki belőle (kivéve Zolit, akinek a karjából most vették ki a csavarokat).
A vonat 800-kor indult a Déliből. A MÁV felkészült, két kerékpárszállító vagon is volt (amelyikben mi voltunk, meg is telt). 1041-kor Zamárdiba értünk, ahol nosztalgiáztunk egy kicsit Balaton-körünk induló és célhelyszínén. Két keréken mentünk tovább Szántód felé, majd fel Kőröshegy irányába. Többnyire kiépített kerékpárúton haladhattunk. Kőröshegyen polgárőrök segítettek mindenkinek az eligazodásban, nem tévedhetett el senki. A főútról letérve a pálinkafőzdétől (utánozhatatlan cefreszag) földúton kellett menni, ezt egy traktor rendszeresen locsolta, "pormentesítette". Nem csak kerékpárral, hanem autóval is nagyon sokan jöttek, számukra külön parkolót jelöltek ki. A híd alatt sátrak sokasága, bár megérkezésünkkor még csak készültek az ételek az üstökben, bográcsokban és egy ökröt is forgattak a nyárson. Emléktárgyakat, üdítőt lehetett kapni, sört egyenlőre csak "pult alól", ételt onnan sem - állítólag csúszás van, 13 óra helyett 14-től lesznek csak programok. Felmentünk a hídhoz, beneveztünk a versenybe, megkaptuk rajtszámainkat és egy közeli üdítőgyártó cég új termékét.
A tó felőli pályaoldalt a gyalogosok használhatták, ha valaki bringára ült, figyelmeztették a biztonságiak. A főváros felé vezető sávok álltak a kerekesek rendelkezésére, de csak a verseny idején. Biciklijeinket tolva mi is sétáltunk egyet a Balaton felőli hídszakaszon, fényképeztünk, visszatértünk a Dél-nyugati hídfőhöz, vártunk, fényképeztünk, vártunk, fényképeztünk. Délután 2 körül elindult a 14 év alattiak versenye. Ők nem mehettek fel a hídra, Szárszó fele indultak, fordultak és érkeztek vissza program szerint 8 km-t megtéve. Fél három körül az idősebbeket szólították rajthoz. Nem tudni mi okból (senki nem közölt semmit) az indítás húzódott, a műsorvezető kínjában többször is csengő- és taps-párbajra bíztatta a résztvevőket és a közönséget, az illetékes miniszter hozzánk hasonlóan a tömegben tipródva szorongatta a kerékpárját. Már majdnem 3 óra volt, mire indulhattunk.
A táv elején emelkedve mentünk át a viadukton, majd további emelkedő következett. Persze a mezőny zöme alaposan lelassult (később kiderült, hogy meg is fogyatkozott). Helyenként egy-egy völgyön keresztül gyönyörű kilátás nyílt a tóra, szép képeket lehetett volna készíteni, ha utána kedvünk lett volna emelkedőn újra elindulni. Egy idő után az út lejteni kezdett, a tempó felgyorsult. A visszafordítónál egészen közel jutottunk az M7 eddigi autóúti szakaszához, valahol Zamárdi magasságában lehettünk. A Balaton felőli pálya-félre fordulva elindultunk visszafelé - meglett a böjtje az előző lejtő feletti örömnek. Újra kapaszkodás következett. Közben elég sűrűn találkoztunk a pályán dolgozó munkásokkal is, az utolsó simításokat, pótlásokat végezték. Az út kb. 2/3-ánál visszatereltek bennünket a másik pálya-félre, nehogy beleszaladjunk a sétálókba. Az út még mindig emelkedett, valószínű kocsival meg sem érezni, nekünk azonban fogyott a levegőnk. Végre felértünk a tetőre, innen a célig már lejtő, gyors gurulás. Csak a bukásra és egymásra kellett vigyázni. A programban közzétett táv 16 km volt, bár Gyuszi közel 20-at mért rajttól célig. Eddigi mérései megegyeztek a térképek és útikönyvek adataival, kerékpáros mérőműszere valószínűleg pontosan mér.
Rövid pihenő után visszaindultunk a Balaton felé. Kőröshegyen pótoltuk a csúszás miatt elmaradt ebédet. A kiszemelt vonat nem állt meg Szántód-Kőröshegynél, ezért elébe mentünk Földvárra. Volt kerékpáros kocsi, kényelmesen utazhattunk hazáig.