Élményeink

Első nap: Ráckeve – Solt

Indulás 2009. július 7-én 7³⁵-kor HÉV-vel a Vágóhídtól Ráckevére. Jó hogy van kerékpárszállítás, bár a kialakításról megvan a véleményünk, lehetne ésszerűbb is.

Pontosan érkeztünk a végállomásra, felmálházás után 9¹⁰ körül indultunk a város központja felé, ahol megálltunk, fényképeztünk, majd a kerékpárútról letérve Szigetbecsén keresztül Makád felé vettük az irányt. Ott a templom után balra, a Duna irányába kanyarodtunk, elértük az EuroVelo6 kerékpárutat. Találkoztunk néhány külföldi kerékpárossal, egyébként háborítatlanul gördültünk a tassi zsilipig. Az út végig aszfaltozott, de változó minőségű volt. A zsilipnél fényképeztünk, a mellette lévő presszóban tízóraiztunk és indultunk tovább. Még Tass előtt a kerékpárút elvitt bennünket jobbra, a gátra, nem mentünk be a faluba. Rosszul tettük, inkább a térképre kellett volna hagyatkozni és nem a jelzésre. Eleinte kitaposott csapáson haladhattunk, később már csak buckás, birkabogyós füvön tekerhettünk jóval nagyobb erőkifejtéssel, mintha az 51-es utat választottuk volna. A friss keréknyomok szerint a bennünket elhagyó külföldiek sem jártak jobban. Az első adandó alkalommal (valahol a dunaújvárosi komp magasságában) lementünk a gátról és bementünk Szalkszentmártonba. Kerestük Petőfit. Megnéztük az emlékházat, pihentünk egy kicsit a hűvösben. Körbejártuk a templomot is, majd elindultunk Dunavecse irányába az 51-es, majd a gáton kiépített kerékpárúton.

Dunavecsén megnéztük a református templomot, megkerestük mindkét házat, amelyen Petőfivel kapcsolatos emléktábla van és mentünk tovább. Kiépített kerékpárúton értünk Apostagra, közben lefényképeztük a Dunaújváros alatti Duna-hidat. Apostagon megnéztük Nagy Lajos emléktábláját, pihentünk, frissítettük magunkat a nagy melegben. Dunaegyházán keresztül értünk el Soltra, keresztezve a dunaföldvári hídhoz vezető 52-es utat. A lejtős pincesor mellett gurultunk a városközpont felé. Megálltunk a Vécsey kastélynál (jelenleg könyvtár), megnéztük az épületet és a szépen gondozott parkot, majd megkerestük az előre lefoglalt szállásunkat.

A motel kényelmes elhelyezést biztosított nekünk és bringáinknak egyaránt. Tisztálkodtunk, vacsoráztunk a közeli halászcsárdában, sétáltunk a környéken, majd lefeküdtünk aludni.

Második nap: Solt – Kalocsa

Esőre ébredtünk. Összepakoltunk, elsétáltunk egy közeli boltba reggelizni. Mire végeztünk a lángossal, az eső is alábbhagyott. Vissza a motelbe, kifizettük a szállást, felszereltük a táskákat és mivel az eső elállt, elindultunk vissza az 51-esre, irány Harta.

A felhagyott régi útpályán vezetett a kerékpárút, ami tele volt nem tudni hogyan odakerült teljesen elázott szénával. Harta előtt balra, egy bekötőútra vezetett a kerékpárút, majd jobbra bementünk a faluba. Keresztülmentünk a falun, láttunk néhány érdekes épületet, majd az 51-est keresztezve elértük a vadonatúj, aszfaltos, Uniós támogatással készült kerékpárutat. Gyönyörű ártéri erdőn hajthattunk majdnem Dunapatajig. A települést a régi 51-esen értük el.

Gyuszi felhívta ott élő volt kollégáját, akivel a református templomnál beszélt meg találkozót. A templom és környezetének megnézése után nála pihentünk, beszélgettünk és frissítettük magunkat. Búcsúzás után megnéztük a katolikus templomot. Ez az a templom, melyet a szentély eltolásával bővítettek az eredeti hossz közel másfélszeresére. Sajnos a Pataji Múzeumnak helyet adó unitárius templom zárva volt, nem tudtuk megnézni, így tovább indultunk Ordas felé. Az ordasi Duna-parton pihentünk, elfogyasztottuk maradék szendvicseinket. A környezet gyönyörű volt, beláttuk a folyót Hartától Paksig. A következő három kis településen (Géderlak, Dunaszentbenedek, Uszód) néha megálltunk fényképezni, bekukkantottunk egy-egy templomba. Hol úttesten, hol kerékpárúton tudtunk menni. Uszód után sürgős lett a tekerés, komolyan fenyegetett egy kiadós zápor réme. Foktőnél ezért azonnal Kalocsa felé vettük az irányt. A városhatártól a szállásunkig (egy vendégház az 51-es út közelében) hol szemerkélő, hol intenzív esőben hajtottunk.

Elhelyezkedés után bekerekeztünk a városközpontba egy kis sétára (elállt az eső). Elidőztünk a Szentháromság téren, a főszékesegyházban, megnéztük a Paprikamúzeumot, végigsétáltunk a Szent István úton, a sétálóutcán (érsekek szobrai). A Negyvennyolcasok terén fényképeztük a színházat, kutakat és szobrokat, amikor újra szemerkélni kezdett az eső. Beültünk egy étterembe vacsorázni, ismét kitűnő halászlevet ettünk.

Harmadik nap: Kalocsa-Baja

Indulás után nem sokkal megálltunk egy boltnál, némi ételt és ásványvizet vásároltunk, majd a reggelire való lángost sem hagytuk ki. Egy elágazásnál irányt tévesztettünk: nem a Duna és a komp felé vettük az irányt, hanem Bátyára. Arra is kerékpárút vezetett, így nyugodtan tekertünk tovább. Legalább megnézhettünk egy szép és régi útmenti szobrot (Szt. János), a bátyai templomot. Ha a töltésen megyünk, valószínűleg a fajszi templomot és polgármesteri hivatali épületet is kihagytuk volna, amit sajnálhatnánk. Fajszon kimentünk a töltésre, ott haladtunk tovább Baja irányába. Balra szántóföldek, jobbra az árhullám utáni ártér fákkal, madarakkal, visszahúzódó-félben lévő vízzel. Néhol kivillant a fák közül a főmeder.

Az úton hol könnyebben, hol nehezebben tudtunk haladni. Folyamatos a kerékpárút építése, sóder, kavics, salak terítése (munkagépekkel is találkoztunk), a sok helyen még laza felületbe besüppedtünk, nehezen pedáloztunk. Ennek ellenére örültünk: készül a környezethez illő és jól járható kerékpárút. Szekszárd magasságában, a hídtól már az új, aszfaltozott EV6-on hajthattunk tovább, ami Baja felett átváltott zötykölődő betonra. A híd alatt áthaladva irányt vettünk a belváros felé. Megkerestük szállásunkat (Petőfi sziget, evezősklub), elhelyezkedtünk, rendbe szedtük magunkat, ettünk és elindultunk felfedezni a várost.

A Halászléfesztivál hetének csütörtökje volt, minden tele asztalokkal, padokkal, tűzrakó platnikkal, porciózott tűzifával. A főtéren már állt a hatalmas kondér, ácsolt emelvény a szakács(ok)nak, ott volt a merőkanállá előléptetett kőműves-fándli legalább 2 m-es nyéllel. Igazi nagy buli ígérkezett a hét végére. Baján sem hagytuk ki a templomokat, megkerestük a Jelky-szobrot, tekeregtünk a városban (ajánlott látnivalót bőven találtunk a neten). Vacsorára a sziget egyik halászcsárdájában kóstoltuk meg a méltán híres bajai halászlét, majd nyugovóra tértünk.

Negyedik nap: Baja-Mohács

Indulás után itt is utunkba akadt egy lángosos, éltünk a lehetőséggel. Miután megreggeliztünk elindultunk a töltésen Szeremle felé. A helyzet kísértetiesen hasonlított az előző napihoz: építés-tömörítés alatt álló útszakasz, ahol a korábbi nagyobb gödröket a vasúti töltéseken is használt zúzott kővel töltötték ki. Szeremle és Dunafalva között jó minőségű aszfaltcsíkon mehettünk, amit furcsa tábla-együttes vezetett be. Egy jelezte, hogy ez az EV6-os, egy másik pedig egy gépjárművel behajtani tilos tábla volt. Alatta kiegészítő tábla felirattal: Kérjük a gépjárművel közlekedőket, fokozottan ügyeljenek a kerékpárosokra! Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ilyen van. Egyébként békésen megfértünk a néhány kocsival és motorkerékpárral. A töltésen már nagyon melegünk volt, ezért bementünk Dunafalvára pihenni és árnyékban elfogyasztottunk egy kis hideg italt.

Az út hátra lévő része is hasonlóan karbantartás-építés alatt álló, majd aszfaltozott út volt. Új-Mohácsról komppal átmentünk Mohácsra, itt is először a szállást kerestük meg, lepakoltunk és elindultunk Sátorhely felé. Elég erős hátszél kezdett fújni, faltuk a kilométereket (nem gondoltunk arra az árra, amit ezért visszafelé fizetnünk kell). Mire az emlékpark bejáratához értünk, már szemerkélt az eső. Szerencsére nem volt tartós, így a park megnézésének nem volt akadálya, bár a végén megint volt egy rövid zápor. Széllel szemben visszaküzdöttük magunkat Mohácsra. Összevont ebéd-vacsoraként egy pizzériába ültünk be, nem találtunk ugyanis olyan halászleves helyet, ahol fedett helyre tehettük volna járgányainkat az újra eleredt eső elől. Étkezés után elgurultunk a főtérig, bekukkantottunk a Fogadalmi templomba, kívülről megnéztük a tér épületeit. Egy esti rövid séta után tértünk nyugovóra.

Hazautazás

Reggelire az előző napi maradékokat ettük és igyekeztünk a vasútállomásra. Kár volt sietni, Mohácson már megszűnt a pénztár. Mindegy, a vonat már bent volt, kényelmesen elhelyezkedtünk a BzMot hátsó peronján. A Pécsig tartó út eseménytelen volt, legfeljebb az piszkált bennünket egy kicsit, hogy a vágányok menti fáktól nem láttuk a gyönyörű környezetet. Máshol meg filmsorozatokat forgatnak a vasúti látnivalók népszerűsítésére.

A Pécs – Budapest utat kerékpárszállítós intercity-vel tettük meg. Igazán kényelmes volt nekünk és bringáinknak egyaránt.

Délre már otthon voltunk. Kerékpárral megtettünk 220 km-t.

Vissza