Először 1985-ben jártam Isztambulban, és a hely varázsa megfogott. Visszamentünk három év múlva, még az "irha" korszak előtt. Akkor varázsosnak éreztük az országot.  A Topkapi, az Aya Sofia gyönyörű volt, a kelet "filling"-je szívdobogtató. A bazár nyüzsgése, a török emberek kedvessége, a Boszporusz, hajókázás a szorosban felejthetetlen. Úgy gondoltuk vissza kell jönni ide, mégegyszer.

És több mint 10 év elteltével visszamentünk. Irány a  felmagasztalt Török Riviera. Lehet, hogy a sok egyéb élmény amelyet átéltünk a világban, szürkítette el a mai valóságot, lehet hogy tényleg a török image kopott meg, de mára az ország varázsa megkopott. Reményekkel érkeztünk, talán sokat vártunk, és csalódtunk.  Valószínűleg az Istenek nem akarták, hogy utunk felhőtlen legyen. Kemer egy csúnya porfészek, az ötcsillagos szálló személyzete és vezetése egy közepes szállóban sem maradhatna meg, a part nem vonzó. Ráadásul azt hittük Oroszországban vagyunk, annyi volt az orosz. A levegő olyan párás, hogy bágyadtan kóvályogtunk, semmi nem volt gömbölyű.

Csak a kaja, az minden igényt kielégített. Többet ide nem, mondtuk.

Aztán eltelt 4 év, mindenki azt mondta, lököttek vagyunk, csak mi nem éreztük magunkat jól a török Rivierán. Rendben, akkor nosza ismét jó katonák. Óvatosabbak lévén, alaposan körbejártuk a lehetőségeket. Végül, Side, Magic Life. Tényleg lököttek lehetünk, mert most sem volt gömbölyű. Az a kisebbik probléma, hogy amíg a Magic Life Imperial nagyszerű szálloda, a neveletlen osztrák csemeték medencevizet fröcskölnek a poharadba a pool bárnál és köpőversenyt rendeznek a panoráma lift ablakán, szülői asszisztencia mellett. Persze ez nem az ország bűne, csak zavaró. De ismét azt tapasztaltuk, eltűnt a keleti "filling", mindenhol kínai árú, európai bóvli, és sunyi és számító alázat a jó pénzű turistával szemben.

És mindezt drágán.