Zsidó'kérdés az ókorban és napjainkban

    A zsidó nép múltja, ókori történelme: az istentől (az erkölcsös élettől) való elrugaszkodás (a bűn) és ennek BÜNTETÉSE (a mindig könyörtelenül bekövetkező bűnhődés), vagyis a kegyetlen elhurcoltatás, valamint az Istenhez való MEGTÉRÉS (a Kánaán földjére történő visszatérés) kettősségének a jegyében zajlott le.

    Ennek az oda-vissza, le-föl szinuszgörbéző hullámzásnak a szentenciózus leírása képezi az ószövetségi Szentírás lapjainak legalább a felét. Ennek a Bűn-Büntetés trendnek a folyvást ismétlődő motívumaiból ideidézek legalább egyet:

"Szóla az Úr Mózesnek… megromlott a te néped… Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, ARANYBURJÚ képet öntöttek maguknak, és mondják: EZEK A TE ISTENEID IZRAEL…" (Móz.II.32.r.)

    "MEGVER TÉGED AZ ÚR… iszonyattá, példabeszéddé és gúnnyá leszel minden népnél, amely közé elűz téged az Úr, mivelhogy nem hallgattál az Úrnak, a te istenednek szavára… örvendezni fog az úr rajtatok, hogy kipusztíthat titeket… és ez átkok mind reád szállnak és üldöznek téged" (Móz.V.28.r.)

    "Te azért TÉRJ MEG és hallgass az Úr szavára, és teljesítsd minden parancsolatát. És FEJJÉ tesz téged az Úr és MINDINKÁBB FELJEBBVALÓ LESZEL…ÉS KÖLCSÖNT ADSZ SOK NÉPNEK… akkor a FÖLDNEK MINDEN NÉPÉNÉL FELJEBBVALÓVÁ TESZ TÉGED AZ ÚR… és MEGÉRTI MAJD a földnek minden népe, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, ÉS FÉLNEK TŐLED" (Móz.V.28.r.)

    Ezzel a félelmetessé váló "választott nép" esetével találkozhatunk pl. Perzsiában. Ahol is az elhurcolt zsidók évtizedek óta szolgasorban sínylődtek. Egy idő után azonban Xerxes perzsa király udvarában oly TÚLHATALMI fölénybe, pozíciókba ügyeskedték be magukat, hogy a "tartományok minden feje… a király hivatalnokai MAGASZTALTÁK A ZSIDÓKAT? MERT FÉLELEM SZÁLLOTT RÁJUK" És "a király megengedte a zsidóknak, hogy MEGBOSSZULJÁK MAGUKAT ELLENSÉGEIKEN": a perzsa LAKOSSÁG velük szembenálló tagjain: valósággal vérfürdőt rendeztek a lakosság között (Az ótestamentumi "Eszter könyve" 8.r.)

    A zsidók elerkölcstelenedése (elistentelenedése) és az ezt követő isteni átok-szórás nyomán bekövetkező BÜNTETÉSNEK (ennek a kisebb-nagyobb HOLOKAUSZTNAK) az egyre gyakoribbá váló megismétlődése különösen szembetűnővé válik a Kr. előtti jó félévezred történetének a folyamán. Ezt illusztrálja a "Próféták könyve" (Ézsaiástól Zakariáson át Malakiásig bezárólag)

    Az Eufrátesz és a Nílus között vetélkedő nagyhatalmak közé ékelődött Kánaán földjén élő
  -Isten büntetéseképpen (a bálványimádással erkölcstelenné történő elfajulások miatt)-  újra meg újra rabságba hurcoltatott, miközben országuk és Jeruzsálemük leromboltatott.

    Ez a szinte periódikusan váltakozó Büntetés-Megtérés (BŰNBÁNAT), ez az Elhurcoltatás-Visszatérés trend Kr. halála után (Kr.u. 70-től) egyszercsak megszakadt azáltal, hogy a római hódítók úgy oldották meg a "zsidó'kérdést", hogy lerombolták Jeruzsálemet, a zsidókat pedig szétzavarták a világba. Ez a totálisnak tűnő "végső megoldás" azonban sikertelennek bizonyult, mert csak azt eredményezte, hogy az eleddig egy'helyen koncentrálódott probléma (ez a tömény-oldatban kezelhetetlen "zsidó'kérdés") szétfröccsent, SZÉTSZÓRÓDOTT az egész Földre (s afféle megfoghatatlan FOGALOMMÁ: antiszemitizmussá absztrahálódott)

    Az ószövetségi szent szövegek tanúsága szerint eleddig mindenkor AZÉRT és AKKOR következett be a zsidók üldözése, elhurcoltatása (ISTENI RETORZIÓKÉNT), AMIÉRT és AMIKOR ismételten a BÁLVÁNYIMÁDÓ elerkölcstelenedés útjára tért  -a képmutató vezetéssel kollaboráló-  nép. A zsidóknak ezt az égbekiáltó erkölcsi elfajzását ostorozták újra meg újra (évszázadokon át) a halál'megvetően bátor'kiállású PRÓFÉTÁK.

/Volt, amikor pl. odáigmenően elfajzott Isten törvényétől a zsidóság, hogy többek között az alábbi tiltásra kényszerült velük szemben a próféta: "Férfiúval ne hálj úgy, mint asszonnyal hálnak: utálatosság az. És semmiféle barommal se közösülj… és asszony se álljon meg barom előtt, hogy az meghágja őt"/

    A több ezer éven át meg-megismétlődő zsidó'sors trendet (ezt a Bűnt Büntetéssel sújtó történelmi kauzalitást) Kr. halála után lehetetlen nyomon követni. Megszakad az ószövetségi Szentírásnak az a gyakorlata, amely oknyomozói pontossággal dokumentálta a BŰN-BÜNTETÉS drámai eseményeit a zsidóság életében. Kr. utáni évektől Kánaán megszűnt a zsidók hazája lenni. Hazátlanná, bolygó zsidókká lettek.

    Ettől kezdve viszont már  —a szent'írás hitelességének az objektivitásával a világért sem vádolható zsidó Ideológusok (soviniszta történetírók), talmudista rabbik, cionista fundamentalisták szerint—  mindenhol és mindenkor a bűntelen-ártatlan zsidó áll szemben a bűnös-ártalmas, Bűnt'OKOZÓ NEM'ZSIDÓVAL: Vagyis a tehetségtelen (a kisebbségi komplexustól szenvedő), a sikertelenül tehetetlenkedő nem'zsidó IRIGYKEDIK a TÚLSIKERES-indexet felmutató, tehetséges-TEHETŐS zsidóra. Eszerint  valójában ez a sekélyes érzelmektől fűtött tömegpszichózis az OKA az időnkénti (minden valós jogalapot abszolút nélkülöző) ZSIDÓ-ellenes Gyűlöletnek.

    Eszerint tehát az antiszemitizmusnak semmi racionális oka nincs. Ezt legszemléletesebben bizonyítják a közel-keleti sémitáknak (a palesztinoknak) az eszeveszett zavargásai. Igaz hogy őket a zsidók kergették el szülőföldjükről, de hát ez nem jelenthet elégséges RACIONÁLIS OKOT arra, hogy ESZÜKET'VESZTETT, életük feláldozásáig is lesüllyedő TERRORISTÁKKÁ vetemedjenek.

Ebben a kelepce-KÉPLETBEN a nem'zsidó mindig-mindenhol INDOKTALANUL gyűlölködik, s a zsidó csupán jogosan visszagyűlöl. (Amely reakciója azért is jogos, mert mindezt a mózesi törvényesség betűjének: a "Szemet-szemért, fogat-fogért" szellemében teszi).

Ennek az egyoldalúsított önkényességgel felállított Ok-Okozati sémának, ennek az ártatlan zsidó és ártalmas nem'zsidó (pl. Bűnöző TERRORISTA) koncepciós-per ízű KAUZALITÁSNAK az istenverte tombolását láthatjuk az állítólag abszolút OKTALANSÁGGAL gyűlölködő, a már-már "ÖRDÖG'lelkűvé elfajzott", (Izmáel-utód) SÉMITÁKNAK: a PALESZTINOKNAK (ezeknek a megveszekedetten bajkeverő, a Szentföldhöz való öröklésük jogát egy tál lencséért eladó, s azt mostanság jogtalanul visszaperlekedő, s ezzel súlyos konfliktusokat

-OKOZÓ Ézsau-népnek)

és (az "angyalbőrbe" járó-kelő)

-"JÁKOB népnek" (az elszenvedő OKOZAT-népének) a képmutató, farizeusi szembeállításában.

/Mindenesetre a Mózes könyve szerint kettőjük közül nem a nem'zsidó-sémiták ősatyja: Ézsau, hanem az izraeliták ősatyja: Jákób volt az ős'CSALÓ. Kánaán öröklése kérdésében Jákób (= "Israel") volt az, aki ravaszul becsapta a testvérét, Ézsaut és csalással vezette félre a saját apját: Izsákot./

Mindenesetre ebben a "Ki itt valójában a Bárány'bőrbe bújt RAGADOZÓ?", "Ki itt az ELŰZÖTT és ki az ELŰZŐ?", ebben a "KI KEZDTE EZT AZ EGÉSZET?" ördögi körben —nem a pénzügyileg, fegyverzetileg ERŐSEBB (nem ez a Bush-kutyát mozgató Saron-farok) — hanem csak az "Objektív"-Jehova tudna igazságot tenni.

                      ***

    Ha az ószövetségi próféták által oly gyakorta ostorozott zsidó Bálványimádás (elerkölcstelenedés) és az emiatti zsidó üldözés  meg is szünt Kr. után 70 óta, akkor azért mégiscsak felvetődhet: —a középkorban és az újabb korban— mégis, miért üldözték időnként itt'is-ott'is a zsidókat. Szerintem —a sokfajta mellébeszélő magyarázkodással szemben— a BÁLVÁNY'imádás bűnének a szinonímájaként a Mindenható Jehovát megtagadó (a PÉNZT istenként imádó) GÁTLÁSTALANSÁGOT (a globális elbizakodottságot) lehetne felhozni.

    Az ugyanis tény, hogy egy adott helyen, egy adott időben (mondjuk Portugáliában, Spanyolhonban, Lengyelországban vagy Oroszországban) a zsidó kisebbség szemetszúró gyorsasággal TÚL'sok Pénzvagyont halmozott fel, túlsok profitot szívott el az őshonos lakosság köréből. Tény az, hogy természetellenes sebességgel, KONTRASZELEKTÍV úton-módon könyökölték föl (TÚL'hatalmi kulcs'poziciókba) magukat a kevésbé dörzsölt BEFOGADÓ NÉP FEJE FÖLÖTT. Amely TÚL'Siker-indexük azonban gyakorta köszönő viszonyban sem volt az általuk befektetett konkrét munkájuk KORREKTSÉGÉVEL és főleg a többségi nemzethez viszonyított LÉTSZÁMUKKAL. A zsidó kisebbségnek ez a FÖLÉNYE-FÖLÉNYESKEDÉSE előbb-utóbb SÉRTETTE AZ adott NEMZETI TÖBBSÉG IGAZSÁGÉRZETÉT.

    Az ókorban —az ószövetségi szentírások tanúsága szerint— a zsidók ismételten meg-megtagadják azon isteni identitás-tudatukat, szent rendeltetésüket (egyetemes küldetésüket), amely imígyen szól: "TEBENNED… ÁLDATNAK MEG A FÖLD MINDEN NEMZETSÉGEI" /Móz.I.28.r./

    Az Ábrahámmal, Jákobbal /= "Izraellel"/ kötött szövetség szent felelősségének ezt az áldott tehertételét időnként terhesnek érezték a zsidók, amelyet aztán gyakorta le is dobtak magukról, amely miatt viszont újra meg újra magukra kellett venniük az isteni ÁTKOK SÚLYAIT.

    Nos. Azt hogy most, jelenkorunkban a Közel-Kelet sémitái  —de egyre általánosabbá terjedően a világ népei—  ÁLDÁSNAK ÉREZNÉK a világbéke szempontjából a nemzetközi zsidóságnak (de különösképpen Izrael államnak) a tevékenységét, ezt kötve hiszem. Az Istentől rendelt küldetésétől (ama "áldásos tevékenységétől" oly távol áll ma a zsidóság, "… mint Makó Jeruzsálemtől", sőt napról-napra még ennél is egyre messzebb távolodik…

    A világ zsidósága és a Multik világának a Pénz-Hatalma az emberek tudatában mára már szinte olyas szinonim fogalomként jelenik meg, mint az uzsorás Gazdag'ember és a Szívtelenség, mint a Globális Gazdagság és az Egyetemes Részvétlenség.  És talán nem véletlenül…

A Pénz és a Hatalom BÁLVÁNYOZÁSÁNAK a minden Értéket áruvá nivelláló, minden emberit ELIDEGENÍTŐ, visszájára fordító ördögi (fetisizált) szerepe, embertelenül RACIONÁLIS lényege nemcsak Marx, de Jézus szerint is (meg Shakespeare szerint is —lásd a zsidó Shylock ábrázolását a "Velencei kalmár"-ban) bűnös, embertelen tevékenységként interpretálódik.

 (Shylockot is csak a PÉNZ érdekli: vagyis az az Isten helyébe léptetett MINDENHATÓ Hatalom, amellyel minden lényeget, még az emberek szívét is a markában tarthatja. Ő is —az uzsora kamata fejében— nem vágyik többre "CSAK EGY FONT HÚSRA, MELYET KIVÁGHAT A KALMÁR SZÍVE TÁJÁRÓL")

    A zsidó Pál apostol pedig azt írta a Pénz Bálványozásáról, hogy: "minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyednek a hittől", merthogy Pénz'Bálvány imádókká züllenek. Mivel nem a sok pénz hiánya, hanem a hit hiánya miatt válik értelmetlenné (céltalanná) az emberek élete. Az ószövetségi próféták szerint a hitetlenség, vagyis a bálványimádás útjára letért zsidóságot időnként halálos pusztításokkal sújtotta az Isten.

                        ***

    Végül ejtek egy-két keresetlen szót a "zsidókérdés" és a " magyarkérdés" antiszemita felhangjairól.

    Magyarországon , az első vil.háb. végén kitört forradalmi anarchia nyomában megalakult (lesipuskás hatalom'éhesekből verbuválódott új kormányban 10 miniszterből ("Népbiztosból") 9, azaz 90% zsidó volt. Az idegenszívű (intern'kozmopolita) bolsevik bandának ez a nemzeti többséggel szemben szemetszúróan aránytalan mennyisége TESTIDEGEN TORZULMÁNYKÉNT, ordinárén kontraszelektív jelenségként ÉKTELENKEDETT a nemzet testén, amelynek leninsapkás terrorlegényeitől hangos (és a nyomdokukba lépő —a városok sétáló'utcáit ellepő— agyon'parfümözöttségtől büdös oláh tisztecskék izzadtszagú emlékképét egyhamar nem tudta elfelejteni a magyar lakosság. És ennek az IDEGEN hangnak és bűznek az emlék-egyvelege egy bizonyos spontán antiszemitizmust generált az idősebb és a fiatalabb generáció körében.

    Erre a "zsidó'túlsúlyos" rossz emlékre tett rá egy-két szívlapáttal az a tény, hogy mindez egy nemzedéken belül MÉG PISZKOSABBUL MEGISMÉTLŐDÖTT. Mert hiszen a 90%-ban zsidó vezetésből álló diktatúrát követő 25 év múlva —a szovjet megszállás bekövetkeztével 1945 után— nem 90, hanem 100%-os arányban ült a magyar nép nyakára idegenszívű elnyomóként a "választott népből" választott zsidó vezetés. Nevezetesen: a szovjeteket FENÉKIG KISZOLGÁLÓ, a magyarellenes kívánalmakat 150%-ig TÚLTELJESÍTŐ (inter*kozmopolita identitású) pártvezetés: a zsidó "négyek bandájának" a markaiba került Magyarország (Rákosi, Gerő, Révai, Farkas). Tehát a szovjet internacionalizmus zsákja újra megtalálta a foltját a magyar kozmopolitákban.

    Ráadásul az Andrássy út 60. alatti ÁVO-s kínzókamrákba húrcolt "nép ellenségeit" kihallgató és szadista módon megkínzó rendőrtisztek feltűnően nagy százaléka is a hideg bosszúállástól is motivált "választott nép" köréből választatott ki.

    A '48 és '56 közötti proletárdiktatúrában, valamint az '56-os forradalom utáni ellenforradalmi rendszerben, vagyis mindkét periódusban a magyarság szellemi-ideológiai irányítására valahogy "véletlenül" mindig csak a kozmopolita lelkületű zsidó'fazon találtatott a legalkalmasabbnak, a LEGMEGBÍZHATÓBBNAK ('56 előtt Révai, '56 után pedig Aczél György, manapság pedig…)

    A komm.-szocialista rendszerben nálunk a PÉNZ-Hatalom jelzős szerkezet annyiban módosult, hogy a pénz'vagyon tulajdonlás háttérbe szorulásával az IDEOLÓGIAI-Hatalom birtoklás került előtérbe. Ezért aztán —a számarányukat nézve ismét csak szemetszúró mennyiségben— zsidók nyüzsögtek a megideologizált magyar kultúra (az oktatás, a sajtó, az irodalom, a könyvkiadás) vezető pozícióiban.

    S '89 után hamarosan újfent kibújt a szög a zsákból, vagyis a posztkommunista (INTERNACIONALISTA) MSZP zsákmányszerző zsákja újfent a KOZMOPOLITA lelkületű SZDSZ-ben találta meg a foltját, merthogy minden ami összetartozik, az előbb-utóbb újra egybenő. (Ezt látjuk immáron egy évszázad óta folyamatosan: 1919-ben, 1945-ben és napjainkban.)

                        ***

    És hogy mi a véleményem a holokausztról?

Az egyik az, hogy a jelenleginél mélyebb őszinteséggel, árnyaltabb részletességgel kellene foglalkozni ezekkel a zsidó-magyar tragédiát jelentő drámai időkkel, eseményekkel. S ezt így kellene tárgyalni az iskolai történelem könyvekben és tanításban.

    Eközben viszont hangsúlyozni kellene azt is, hogy a szegény, ártatlan nagycsaládos kisemberek tömegei voltak az áldozatok, ők tették ki a halálba'húrcoltak 99%-át, hozzájuk számítva azokat a szellemi kiválóságokat —mint pl. a sorstársaival közösséget vállaló s ezzel az önkéntes halálba menő HŰSÉGET választó HALHATATLAN RADNÓTI— akik a Szavak-Tettek egységét képviselték életükben-halálukban. S így váltak a MEG'NEM'ALKUVÓAN BÁTOR igaz'ember paradimájává a zsidó-magyar szellemi élet egén. (Felzárkózva  Balassik-Petőfik-József Attilák fénylő csillagai mellé)

    De hát "Az úr, a pokolban is úr!" Vagyis a leggazdagabbak, a legdörzsöltebbek megúszták szárazon ezt a poklot is, amit persze nem irigyel tőlük senki. A baj csak az, hogy ezekből a legszemfülesebbek közül kerültek ki a legszájasabb TANÚSÁGTEVŐ gyűlölködők. Ők lettek a legharsányabb haszonélvezői az áldozatok emlékének. Akik a holokauszt tragédia gyászleple alatt (mint megélhetési politikusok, írók) a jelenbe lopakodták-zsírosították át KARRIERJÜKET.

    Így aztán —ha a holokauszt áldozataira mély részvéttel emlékező tekintetem újra visszafordítom a jelenbe, rögtön megváltozik a kép (és a képem): hiszen a jelen színpadán —s elsősorban a közvéleményformáló televízió képernyőjén— szemfülesen nyüzsgő figurák ugyancsak nem szorulnak az áldozati báránynak kijáró részvétre, merthogy inkább a báránybőrbe bújt farkasokra hasonlítanak. Akiknek szinte csurog a nyáluk az alattomosokra jellemző mohó haszonleséstől, a gyáva taknyosok közhelyektől hangos, sunyi gyűlölködésétől. (E téren élenjár a "HETI HETES" brancs).

    A kiemelkedő szellemi teljesítményekben élenjáróan gazdag magyar zsidó személyiségeket igen-igen tisztelem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne ítéljem el a hazugságot, szélhámosságot, csalást vagy lopást csak azért, mert azt történetesen egy Magyarországon élő olasz, holland, svéd vagy zsidó származású követte el. Pontosabban: ha ilyesmi disznóságon tetten értek egy hollandot vagy svédet, azt származásilag természetesen szabad nevesíteni, de ha történetesen zsidó az illető, akkor e TABUSÍTOTTAT legfeljebb KÓDOLTAN szabad nevén nevezni, különben antiszemitának bélyegeznek. És pl. a Berlinben tanyázó pesti zsidó szűrke'állományosok (ezek a kozmopolita írók, pl. Eörsi, Konrád, Kertész, Eszterházy stb.) rögvest kiverik a nemzetközi BALHÉT, kijátszák a "Magyar egy antiszemita náció"-kártyát, s hivatkoznak a németek példaszerűen működő, korrekt antifasizmusára, mintaszerű anti-antiszemitizmusára…

    És akkor csodálkoznak ha újra lábrakap az a karvalyorrú kódolt beszéd, ami a kádári időkben járta. (Amikor is a zsidó káderekről, a "pártemberekről", a "különös anyagból gyúrt" szovjet emberről, a Szovjetunióról megjegyzéseket tenni csak madárnyelven —kódolva— volt lehetséges.