Az "oktalan" ANTISZEMITIZMUS okairól
A zsidók legrégibb és leghitelesebb történeti forrása (az ószövetségi Szentírás) szerint Isten azért bünteti oly sűrűn az ő "választott népét", mert az koronként újra meg újra megsérti az erkölcsi törvényeket: újra meg újra letér a helyes, isteni útról, és a maga választotta TÖRVÉNYTELENSÉG: az istentelenség és embertelenség útjára téved: az erkölcsi-SZELLEMI értékek tisztelete helyett AZ ANYAG BÁLVÁNYIMÁDÁSÁNAK A BŰNÉBE ESIK.
"Szóla az Úr Mózesnek… megromlott a te néped… hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, ARANYBORJÚ képet öntöttek maguknak, és mondják: EZEK A TE ISTENEID IZRAEL" (Móz.II. 32.r.)
"Megver téged az Úr… iszonyattá, PÉLDABESZÉDDÉ és GÚNNYÁ LESZEL MINDEN NÉPNÉL, AMELY KÖZÉ ELŰZ TÉGED AZ ÚR … örvendezni fog az Úr rajtatok, hogy kipusztíthat titeket… és ez ÁTKOK mind reád szállnak és üldöznek téged" (Móz.V.28.r.)
A Kr.u. 70-ben bekövetkező totális szétszórattatás után azonban a zsidók további történetét író ideológusok —az immáron szentségtelen ( nem Szentírás-igaz, mert erősen érdekszagú) írásaikban— már egy jottányi betűt sem ejtenek a (Tórában és a Próféták írásaiban oly gyakran emlegetett) BŰN-BÜNTETÉS kauzalitásról. Ezt a Szentírás-igaz, mert természeti törvény erejűen ható Akció-Reakció kauzalitást ma már csak az Izraelben élő legortodoxabb zsidó rabbik emlegetik (a Siratófalnál halkan mormolva) az állami szintre emelt nagyhatalmi, soviniszta-rasszista-terrorista politika láttán.
Mindenesetre a Kr. utáni júdeista, talmudista történetírók és a legújabb-kori filoszemita politológusok, cionista soviniszták szerint a zsidókkal szembeni ellenszenv, az antiszemitizmus oka egy fikarcnyit, egy pillanatig sem kereshető a zsidók tájékán, ott ugyanis minden kóser-tiszta. Ezért aztán csakis a más háza tájékán célszerű sepregetni: AZ ANTISZEMITIZMUS OKA KIZÁRÓLAGOSAN CSAKIS A NEM'ZSIDÓ GOJOK (a befogadó nemzet) HÁZATÁJÁN KERESENDŐ.
Eszerint a középkori és a legújabbkori antiszemitizmusnak semminémű valós oka nincs a zsidók oldaláról nézve. Azt ugyanis kizárólagosan az adott nemzet (ahová történetesen éppen befészkelték magukat a zsidók) uralkodó osztálya találja ki és szítja fel, a valós gazdasági-társadalmi bajok elterelése céljából, magyarán: a bajok okaként a zsidókból képez BŰNBAKOKAT. Őrájuk mesterkedik, fókuszolják a közvélemény figyelmét, felhasználva az adott nemzet lakosainak a legalantasabb tudatalattijából időnként fel-felbugyborékoló azon IRÍGYSÉG-ösztönt, amely mint elfekvő készlet bármikor könnyen mobilizálható…
S tekintve, hogy a zsidók számtalan országban képeznek KISEBBSÉGET, testidegen anyagot, szembetűnő MÁSSÁGOT, evidens, hogy az antiszemitizmus az elő-ázsiai, észak-afrikai lokalizáltságból kiemelkedett és VILÁGJELENSÉGGÉ GLOBALIZÁLÓDOTT.
Ideidézem újfent a Tóra szavait: Izrael! Ha ELFAJZOL isteni rendeltetésedtől ("választott népiséged" küldetés'tudatától), attól az Ábrahámnak adott isteni ÍGÉRETTŐL, hogy "TEBENNED ÁLDATNAK MEG A FÖLD MINDEN NEMZETSÉGEI" (Móz.V.28.r.), akkor "…példabeszéddé és gúnnyá leszel minden népnél, amely közé elűz téged az Úr… ez ÁTKOK mind reád'szállnak és üldöznek téged" (Móz.V.28.r.)
A világ minden tájára szétszórt zsidók kétezer éven át azért tudtak fennmaradni, mert nem asszimilálódtak, mert organikusan nem tagolódtak be az adott nemzet-testbe, hanem testidegenek maradtak, és —minden környezeti nyomás ellenére— épp ezáltal tudták megőrízni önazonosságuk tudatát. (Ezen sajátos arculatuk révén váltak a világ legtöbbet szenvedő népévé is, meg a világ legtúlélőbb képességű népévé is. Imígyen teljesítették be Isten "hetediziglen" Büntető és Megbocsátó ígéretét.)
Hosszú évszázadokon keresztül döntően járultak hozzá a KÜLÖNÁLLÁSUK megőrzéséhez a szigorú ortodox vallási hagyományaik.
Az utóbbi egy-két évszázadban azonban már elhagyták nemcsak a vallási szokásaik javarészét, hanem még a nyelvüket is, és csodák-csodája, mégsem asszimilálódtak úgy istenigazából a többségi nemzethez, hanem megőrizték —KOZMOPOLITIZMUSUKBÓL fakadó különvéleményüket (IMMUNITÁSUKAT) az adott többség nemzeti tradícióival, tragikus emlékkel terhelt történelmükkel ("Golgotáikkal"), nemzeti törekvéseikkel szemben.
Filoszemita ismerősökkel beszélgetve gyakran hallani azt az érvelést, amely az alábbi, pofoncsapásszerű indítással kezdődik: Valójában mi is a ti bajotok a zsidók túlsikeresnek tartott imázsával szemben? Megmondom. Szánalmas álszentek vagytok. Olyan erkölcs'csőszködő figura vagytok, mint a hoppon'maradt róka, aki —az elérhetetlennek tűnő szőlőfürtök láttán— a kerítéstől odébb'somfordálván —MEGVETŐ KÉPPEL— azt a megjegyzést szökkenti ki fogai kerítésén: "SAVANYÚ A SZŐLŐ". Magyarán: IRIGYKEDTEK A ZSIDÓKRA.
Az bántja a csőrötöket meg a májatokat, hogy a zsidók OKOSABBAK, szemfülesebbek, fineszesebbek, TALÁLÉKONYABBAK, és főleg nagyobb bennük az ÖSSZETARTÁS, az ÖSSZEKÖTTETÉS-teremtés (az információk VILÁG-HÁLÓZATTÁ kiépítése) technikai kivitelezésének a képessége. Magyarán: JOBB A SZIMATUK… Finomabbá, MINŐSÉGŰBBÉ, differenciált'szintűbbre csiszolódott az IDEGRENDSZERÜK, mint a tiétek: ti többséget (MENNYISÉGI nyersanyagot) képező BENNSZÜLÖTTEK.
Ezért hát nevetséges dolog az is, ha sunyin susmorogva irigykedtek, az is ha láncaitokat rázogatva hangoskodtok. ŐK A JOBBAK…és kész… INKÁBB TANULNI KÉNE A ZSIDÓKTÓL (nem afféle "pénzt'KERESŐ", hanem amolyan) "pénzt'CSINÁLÓ" képességet, ÖSSZEKÖTTETÉST'teremtő leleményességet és szívósságot…
Kedves filoszemita kioktatóm! Én ugyan "nem vagyom egy vérbeli antiszemita", ámbátor az előbbiekhez azért mégis lenne egy-két bennszülött-szintű ellen-VETÉSEM, amelyről remélem egy-kettő még szárba is szökkenhet…
Tehát. Az a fölöttébb DICSÉRETRE MÉLTÓ tény, hogy a zsidóság manapság is büszkén őrzi az identitását, az adott többségi ("bennszülött") népséggel szemben álló önazonosság tudatát. Ez azért is csodával határos teljesítmény, merthogy közben az egyéb faj'konzerváló adalékanyagát: a szakállát, a pajeszát, a szombatos szokásait, sőt még a nyelvét is elhagyta valahol a népek országútján. (Pedig ez utóbbiról —magyar vonatkozásban— azt is szoktuk volt mondani, hogy csak a "Nyelvében él a nemzet", meghogy: "Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem")
Az viszont már NEM DICSÉRETRE MÉLTÓ, hogy a zsidó, a faji identitásának leglényegibb vonását: a mindenáron érvényesülésre törő ÖSSZETARTÁS-mentalitását, ezt az immáron globálissá, világ'hálózattá bővített ÖSSZEKÖTTETÉS-technikáját úgy igyekszik kivitelezni, hogy MINDEZEN POZITÍV ÉRTÉKET JELENTŐ SZOLIDARITÁS-KÉPESSÉGÉNEK A MŰKÖDTETÉSÉVEL ANTISZINKRONBAN: kézzel-lábbal, sötétszürke'állományának minden sejtjével (bel- és külföldi kapcsolataiak minden szálával, info'hálózatának minden kódolt és dekódolt csippjével) azon van, hogy (éppen a saját szolidaritás-szintjének a túlerősítő túlhalmozása céljából) AZ ADOTT NEMZET számára szintén életre-halálra'menően létfontos ÖSSZETARTÁS-tudatnak (nemzeti IDENTITÁSNAK) az immunrendszerét, a kohéziós erejét —ahol és ahogy csak tudja— GYENGÍTSE.
Magyarán: Ha valahol valami rés-lehetőség támad a nemzet testén, hogy ott kozmopolita-internacionalista, internacionista, globalista, liberál'relativista, szociáldarwinista, embertelenül-racionalista KÁBÍTÓSZER-ANYAGOT lehet bepréselni, akkor ezt rögvest megteszik ezek a szüntelen résen'álló szemfülesek.
EZÉRT TALÁLT ÚJFENT EGYMÁSRA a '89-es elvetélt rendszerváltás után is a SZOC. INTERNACIONALISTA Párt és a LIBERÁL'KOZMOPOLITA SZDSZ (ahogy ez az élettársi viszony már kipróbáltan szuperált a '19-es Kommün idején is, és a '45 utáni proletár diktatúra idején is).
Közös vonás mindkettőjükben az, hogy profi specialistái annak, hogyan lehet a legoptimálisabban KISZOLGÁLNI egy éppen adott KÜLFÖLDI nagyhatalmat: szegre akasztva az adott nép NEMZETI ÉRDEKEIT, TÚLTELJESÍTVÉN a —vállveregetéssel fizető— kül'hatalom minden kívánságát. Ehhez tőzsgyökeresen-gyökértelen elemek kellenek. Erre legalkalmasabbnak '19-ben a zsidó-kommunista vezetés mutatkozott, '45 után pedig a "négyek bandája" (szintén a "választott nép" fiaiból kiválasztott: Rákosi, Gerő, Révai és Farkas"). S mit ad isten— csupa'csupa véletlenségből a Kádár rendszer idején is egy néphez elkötelezetlen, gyökértelen magyar (Aczél György) TALÁLTATOTT A LEGMEGBÍZHATÓBBNAK a nemzeti szellem (az irodalom, a kultúra) KÉZIVEZÉRLÉSŰ és TÁVIRÁNYÍTOTT manipulálására, a nemzeti szellem sakter'biztos-kezű kiherélésére.
Ehhez a szakaszosan végrehajtott operatív műtéthez időnként —az agyérfestéshez— különböző összetételű kontraszt'anyagot manipuláltak be az értelmiségiek fejébe, annak a megállapítása (tesztelése) céljából, hogy —a röntgen'kép alapján— megtudják: milyen szintet ért már el a KOLLEKTÍV AGYMOSÁS. És amikor imígyen megállapíttatott egy-egy jó'irányba mutató "fejlődési szint" az agyakban, akkor eresztettek egy-egy nadrágszíj-lyuknyit a szorításon. Pl. így következett el az az időszak is, amikor kiadatott a jelszó: "Aki nincs ellenünk, az velünk van"
Ezidőtájt aztán az agymosottak átlagos szintje már lehetővé tette, hogy Párttag'könyv nélkül is feljebb-feljebb lehetett kapaszkodni az evolúciós majomlétrán. Lett is nagy tülekedés-taposás a "felfelé alázatos lefelé gyalázatos bicikliző" embertipusok közt főleg a hivatalokban. Pl. a pedagógusok körében, ahol a beinduló látszat-iskolareform kampány feladatainak az egyoldalú, látványos TÚLTELJESÍTÉSÉBEN (egyéb pedagógiai kötelességeik elhanyagolása árán) az újhúsú polgári származékok törtettek az élre, nem maradván le e téren a hajdan'volt párttagkönyves stréber-elődeiktől.
A szocializm. építésének ezt a LIBERALIZÁLTABB légkörét (a kisemberek körében) tovább impulzálta a státusz'szimbólum-skalpok (a hétvégi telek, a trabant, a frizsider) összegüzüléséért folytatott "nemzeti" küzdelem láza. Erről az időszakról mondotta volt kellőképpen emelkedett hangon az agyonjutalmazott "költőfejedelem" (Illyés): A magyar nép történelme során még sohasem boldogult ily szépen, ily hosszan tartó szélárnyékos időn keresztül.
Elérkezett tehát —ha még nem is a vörös kommunizmus felsőfokának, de azért— a gulyás*kommunizmus vidám barakkosodásának a korszaka: a rózsaszín barokk *************
***
Ez indulatbő folyamú kitérőnek utána visszatérek a "zsidó'kérdés" ágabogának a további bogozására.
Mi lehet a legsajátosabb, a legmélyebben fekvő oka a zsidókkal szemben hol itt, hol ott felbukkanó és megerősödő antiszemitizmusnak azon túl, hogy a hagyományaihoz ragaszkodó KISEBBSÉGGEL (a MÁSSÁGOT képviselő IDEGENEKKEL) SZEMBEN úgy általában véve gyakorta fennáll az IDEGENKEDÉS A TÖBBSÉG RÉSZÉRŐL.
Tanulságos lenne ebből a szempontból összevetni a KORAI KERESZTÉNYEK helyzetét —az ugyanezidőtájt a római birodalom területén szintén szétszórtságban élő, befelé forduló elkülönültségbe zárkózó— ZSIDÓ DIASZPÓRÁK helyzetével. Mert hiszen a Mózes-hitű KISEBBSÉGIEK hasonlóképpen a keresztényekhez szembekerülhettek az adott hely többségi lakosának a szokásaival, hitbeli értékrendjével. Itt is ott is szemetszúrhatott ezeknek a más hitet vallóknak a MÁSSÁGA. Egy-egy adott helyen ellenérzés, antipátia alakulhatott ki a keresztényekkel szemben is, meg a zsidókkal szemben is, amely anti-keresztény és anti-szemita ellenszenv itt-ott gettós kirekesztésbe, pogromokba, elüldözésbe is átcsaphatott. A keresztényekkel szemben a testvéries szeretet hangoztatása és gyakorlása miatt is, a zsidókkal szemben pedig a "szemet-szemért, fogat-fogért" mentalitású sémita-légkör kialakítása miatt is.
Később aztán a keresztények szeretet erkölcsét vallók, s annak jegyében élő és esetenként ezért vérrel tanúskodó szenvedést is vállalók ellen csökkent az ellenszenv, a zsidókkal szemben viszont megmaradt sőt növekedett, és valamiféle megfoghatatlannak látszó indíttatású (oktalannak, tehát irracionálisnak tűnő) tartós ANTISZEMITIZMUSBA CSAPOTT ÁT.
Mégis, mi lehetett ennek az oka? Hiszen kezdetben mind a zsidó, mind a keresztény monoteista kisebbségieket a másságuk miatt rekesztették ki a politeista többségiek.
Ebben nyilván közrejátszhatott az is, hogy egy-egy adott népközösségben a keresztények a többségiekhez hasonszőrűen szegények, szolgafélék maradtak, a zsidók ellenben gyanús túlgyorsasággal megtollasodtak, és kezdtek szárnyalni a "szájtáti" többség ámulatára. (Akik közül egyre többen már-már kezdtek "hullát keresni a pincében") Annyira megpénzesedtek a zsidók, hogy még uzsorakamatos kölcsönt is tudtak adni a GOJOKNAK. Az "isten'adta" képességüknek ezt a kibontakozását már Mózes is megjósolta a Tórában, mondván: Majd "KÖLCSÖNT ADSZ sok népnek… a föld minden népénél FELJEBBVALÓVÁ tesz téged az Úr… és FÉLNEK TŐLED".
Ennek a meggazdagodásnak a folytán abban is lekörözték a "bennszülötteket", hogy itt is, ott is túlhatalmi POZÍCIÓKAT kaparintottak meg. Ez a Pénz'vagyon és Hatalom koncentráció erősen irritálhatta a földhözragadtan maradt többséget (a "bennszülötteket"), és ez csaphatott át tartósan megrögzült antipátiába, antiszemitizmusba. Amit aztán a többségi nép uralkodó osztálya —a meglévő gazdasági-társadalmi BAJOKRÓL történő figyelem'elterelés céljából— kihasznált a zsidók ellen: őket állítva pellengérre, mint BŰNBAKOKAT.
/És most az alábbiakban egy kis ismétlést tartok szükségesnek a lényeg bevésése céljából/.
Napjainkban, az utóbbi egy-két évszázadban a zsidók már nem szúrnak szemet külsődleges másságukkal (pl. azzal, hogy a handlésok héberül hantáznának vagy amolyan "nevetségesen fura" pajeszt (frufru huncutkákat) viselnének a fülük mögött, és mégis megőrizték azokat —az ezeknél lényegibb (ezoterikusabb) MÁSSÁG-JEGYEIKET, amelynek révén továbbra is büszkén identifikálhatják a maguk identitását, különállását, és amelynek révén még a nehezebb'felfogású "bennszülöttek" is felismerni —az immáron az asszimiláns látszat alatt is tovább élő zsidó mentalitást, mint olyat…
E mélyebb, latensebb karakterisztikus faj'jegyeik közé tartozik pl. a kirívóan nagyfokú ÖSSZETARTOZÁST-ÖSSZEKÖTTETÉST teremtő képességük. Ezt a kétségtelenül pozitívnak mondható intellektusukat, moráletikailag is kifogástalannak lehetne tételezni AKKOR, HA MINDEZ NEM PÁROSULNA AZZAL, hogy ezen összetartozás-összeköttetés szintet úgy vélik elérni, biztosítani és fokozni egy-egy adott népközösségben, hogy egyúttal minden eszközzel (ravasz furfanggal) GYENGÍTENI IGYEKEZNEK AZ ADOTT NEMZET SZÁMÁRA SZINTÉN LÉTFONTOSSÁGÚNAK SZÁMÍTÓ ÖSSZETARTOZÁSNAK AZ ÉRZÉSÉT, EREJÉT (A NEMZET ÖNAZONOSSÁG'TUDATÁT)
A befogadó nemzet HAZAFIAS ÖSSZETARTOZÁSÁNAK a tudatát (mihelyst azon akárcsak egy hajszál'repedésnyi rés is támad) rögtön igyekeznek azt tovább repeszteni. Ennek a "szent" célnak az érdekében könyöklik be magukat ezek a SZEMFÜLESEK a televízió, a rádió, az újságírás, a könyvkiadás (a könyvnyomtatás és terjesztési hálózat), a közoktatás-közművelődés KULCSPOZICIÓIBA, amelyen keresztül kényelmesen vezérelhetik, manipulálhatják, tovább szuggerálhatják az öntudatában, azonosság'tudatában (—az ő eddigi "áldásos tevékenységük következményként— amúgy is legyengült, s ezáltal a további hipnotizálásra) optimálisan alkalmassá narkotizált médium-tömegek tudatát.
Jellemző az a tény is, hogy a hosszú évek óta az Ő hatásvadász'kezük közt jól jövedelmezővé csinált, mert minden emberit csak elvtelen közröhögtetésbe fullasztó, —(ama SAS'kabos kacsintásokkal felspanolt, s újabban eme H.he'henrik-VEéREBES lihegésekkel felspékelt)— KABARÉ-"só" műsorok fő attrakciójának a tárgya MINDIG CSAK az a "mucsaira" ("CSIZMA'SZAGÚAN-magyarosra") vett vidékies figura, az a hagyományos őszinteségbe ragadt (mindenkiben a nyíltságot feltételező), naiv, nehézkes "lelkes'állat", aki valójában a "lelécelésre mindig kész", ERKÖLCSEIBEN könnyelmű-léptű városiak cinikusan-SZABADELVŰ dörzsöltségének, nyegle HAZUDOZÁSAINAK a HIÁNYÁTÓL VÁLIK közröhej tárgyává. Ténylegesen mindig csak egy bizonyos KOMOLYAN'VETT ERKÖLCSI attitűdnek (mint idejétmúlt anakronizmusnak) az elrelativizáló-elliberalizáló kigúnyolására (kiröhögtetésére) megy ki a játék…
Ebből a szempontból ma már ott tartunk, hogy pl. –a magyarság szakrális főszimbólumát— a SZENT KORONÁT is kikezdik, verbálisan megszentségtelenítik, mondván: a címer pajzs'testét betetőző Ékesség: a Korona —tárgyilagosan szemlélve— nem jelenthet többet egy modern ember számára, mint egy tökkelütött vidéki fején a tökfedő svájcisapka. Kár ebből akkora hókusz'pókuszt csinálni. A NEMZETI EGYSÉGET HORDOZÓ SZIMBÓLUMOK és egyéb nyalánkságok a globalizmus korában egyébként is az idejétmúlt történelmi katagóriák közé sorolandók.
Amíg a zsidók a Siratófalnál szabadon JAJVESZÉKELVE emlékezhetnek meg pl. a babiloni fogságuk vagy a jeruzsálemi templomuk leromboltatásának a gyászos idejére, addig mi magyarok csak hangfogózott jajgatással emlékezhetünk (úgymond "búsmagyarkodhatunk") TRIANONRÓL, a BENESI DEKRÉTUMOK tragikus következményeiről, nehogy megsértsük a feldarabolásunkat, népünk szétszaggatását, megalázását okozó tisztes szomszédaink "NEMZETI ÉRZÉKENYSÉGÉT".
A magyarság feldarabolásának, felnégyelésének a holocausthoz hasonló tragédiáját megtestesítő TRIANON-GOLGOTÁNK gyászának a Duna-medence népei közt kialakult ciklon'légköri fronthatásainak a napjainkban is érezhető következményeiről (az Európa Unióba történő belépésünk hetében) EÖRSI István magyar'zsidó író a következőképpen tájékoztatja (az amúgy is magyar ellenes információs maszlagokból töltekező nyugati olvasókat a "TAGESSPIEGEL" újságon keresztül:
"Ebben az övezetben van egy olyan egészségtelen RIVALIZÁLÁS, amelyben MAGYARORSZÁG KULCSSZEREPET JÁTSZIK. Az I. világháború után területének kétharmadát FELOSZTOTTÁK szomszédai között… Azóta EZEN ORSZÁGOK BIZALMATLANOK Magyarországgal SZEMBEN, AHOL A NACIONALISTÁK MINDIG ARRÓL ÁCSINGÓZNAK, hogy legalább azon területeket kapják vissza, amelyekre a magyar történelem NYOMTA RÁ A BÉLYEGÉT.
E BIZALMATLANSÁG gyakorta a magyar kisebbség ELNYOMÁSÁHOZ és reakcióként a Magyarországon MÉG SOVINISZTÁBB áramlatokhoz vezetett."
Íme pl. imígyen lóg ki szöröstül-bőröstül a szoc. liberalista (kozmo'interNÁCIONISTA), Saron'szagú-lóláb ebből az írói tárgyilagosságot mímelő reverenda alól.
Mely szerint tehát az a nagy hadihelyzet Közép-Európának ebben a Kárpát-medencei térségében, hogy az itt fellelhető —(a nyugatiak számára érthetetlennek, ellenszenvesnek és nyugtalanítónak tűnő) NACIONALISTA VILLONGÁSOK GERJESZTŐJEKÉNT, ELSŐ SZÁMÚ KÖZELLENSÉGEKÉNT A KIRABOLT ÁLDOZAT ÁLLÍTHATÓ BE BŰNBAKKÉNT. Tehát —cinikus szemforgatással— az OKOZATOT elszenvedő ÁLDOZATOT kiáltja ki a BAJOK OKOZÓJÁNAK. (Vérbeli ösztönétől hajtva úgy tesz, mint az izraeli vezetés, amely —a földjéről elűzött, megalázott palesztin lakosságot bélyegzi meg a szentföldi "RIVALIZÁLÁS" okozójaként). Eörsi is azt a magyar népet kiáltja ki bűnösnek, amely —a nagyon lassan hegedő sebeinek az újra-újra kötözgetése közben úgy emlékezik a vele történtekre (a történelemre), hogy időnként FÖL-FÖLZOKOG a kegyetlenül elszakított nemzet'testrészeinek, TESTVÉREINEK, ezeknek a MEGALÁZOTTAKNAK, MEGSZOMORÍTOTTAKNAK a sorsára gondolva.
Egyébként a nemzet egységét-önbizalmát faltörő*kosként ostromló szoc'liberális kormányunk külügyéres Ormánya, KOVÁCS László szerint: Ha Európában szívesen látott vendégmunkások akarunk lenni, akkor IGENIS MEG KELL TANULNUNK KICSIKNEK LENNI. Vagyis pl. nem szabad az időnkénti feljajgatásunkkal zavarni a térség csöndjét, nyugalmát. Nem szabad időnként sértegetni (az országunk lakosainak a 25 %-át elrabló) SZOMSZÉDAINK NEMZETI ÉRZÉKENYSÉGÉT azzal, hogy holmi KÖLTŐI KÉRDÉSEKKEL IONIZÁLJUK A KÁRPÁT-MEDENCE LÉGKÖRÉT, pl. olyanokkal, hogy:
"SZABAD-E SÍRNI A KÁRPÁTOK ALATT?"
Ha Eörsi író úrban nem ez a virtigli internác'kozmopolitizmusról árulkodó nemzetáruló véna buzogna, hanem valami csekélyke MAGYAR'ZSIDÓ PATRIÓTA VÉR is keringene, akkor valami olyasmit kellet volna cikkeznie ezen korszakváltó ünnep alkalmából, ezzel a térségünkben uralkodó "egészségtelen rivalizálásban" betöltött kulcs'szerepünkkel kapcsolatban, hogy valami effélét írt volna: Európának nagyfokú toleranciával, EMPÁTIÁVAL kellene viszonyulnia ehhez —a magyarságból időnként fel'feltörő— "ZOKOGÁS-attitűdhöz"
Pl. azzal kellene érzékeltetnie —egy statisztikával megspékelt eszmefuttatás keretében— ezt a sajátosan tragikus MAGYAR'SORS kérdést, hogy ilyenféléket írna:
Kedves európai barátaink! A magyar nemzet'testnek a nagyhatalmak által történő embertelen (az emberi jogokat, a Nemzeti Önrendelkezési Chartát lábbal'tipró, már-már a "VÉRVÁD" ismérveit kimerítő) kegyetlen feldarabolása (a 12 milliónyi magyar emberből 3 milliónyi test-vérnek a KISZAKÍTÁSA) úgy sújtotta a magyarságot, mintha a kb. 60 milliós FRANCIAORSZÁGBÓL (aki nyélbeütötte ezt a gyalázatos Trianont) mondjuk valamelyik szomszédja (pl. Spanyolország) 15 millió franciát kiszakított volna egy rabló-békekötés következményeképpen. Vagy pl. a 80 milliós Németországból kb. 20 milliónyi német lakost mondjuk Lengyelországhoz csatoltak volna.
S azóta (kb. 80 év óta) —folytathatná tovább ez a virtuális Eörsi-cikk— "az a hadihelyzet" e térségben, hogy ezen országok, (jelesül Spanyolország és Lengyelország) a "lopott holmi" miatti LELKIISMERETÜK HATÁSÁRA "OKKAL BIZALMATLANOK" lennének Franciaországgal és Németországgal szemben. És hát ez utóbbi országok nacionalistái —mit ad isten— mintha mindig arra "ÁCSINGÓZNÁNAK", hogy (az erkölcsi világrend globális őrei) hátha revideálnák valamelyest e rabló'békekötés körüli álláspontjukat és történetesen valami részleges IGAZSÁG-KÁRPÓTLÁSBAN részesítenék Francia-és Németországot. (az emberi jogok tiszteletben tartásának utólagos REVÍZIÓJA alapján).
De hát egy ilyen vagy ehhez hasonló "Peticiónak" a kezdeményezését hiába is várnánk el egy ilyen szoc.liberál' kozmopolitától , aki (korunk legnagyobbjának titulált "ÉLŐ MAGYAR ÍRÓIHOZ": Konrádhoz, Esterházyhoz, Nádashoz, Kertészhez hasonszőrűen) nemcsak szívében de fizimiskájában is KÜLFÖLDI (jelesül BERLINI) honpolgárrá deklasszálódott. Olyanná, aki csak olyankor LÁTOGAT "HAZA" (pontosabban a Bp.-i házába), amikor —a honi elvtársai körében— be lehet kaszálni, be lehet zsebelni azt a taps'dicsőséget, amelyet egy-egy ilyen "Tagesspiegel"-ben elsütött (vagy ehhez hasonszőrű "patrióta"-cikk eldurrantása nyomán szerzett)
Ez az —egyeseknek kóser, másoknak viszont tréfli— Eörsi író úr is a magyarság elleni ellenszenv szítása terén— már közel van ahhoz a létállapothoz amiben a MAGYAR UTÁLATTÓL ELHÍRESÜLT Landesmann leledzett, mielőtt lelécelt volna Izraelbe.
Ő ugyanis egy arabs'lófejjel ezen lepattanásának előtte még utoljára —vérbosszús liheg'től fuldokló hangfekvésben— BEOLVASOTT A MAGYARSÁGNAK, mondván: Zsidók nélkül, ti magyarok még mindig ott toporognátok Mucsán, az ökör segge'partján: keletről öröklött szakszerűséggel vakargatván a barom farára száradt szart. Hiszen A BŐGATYA TALÁLMÁNYOTOKON kívül nem sok egyébbel gyarapítottátok Európa kultúráját.
Ezek a bugris magyarok —a zsidó kereskedők vénája, pénzembereink szürkeállománya nélkül— még mindig valahol a délibábos Hortobágyuk "mellyékén" vegetálnának, BÚSMAGYARKODNÁNAK. VÁROSI KULTÚRA nélküli faragatlan mívoltuk együgyüségében tanyáznának Tápén, avagy Kukutyinban hegyeznék egykedvűen a zabot, és Szatymazon vagy CSAJÁGARÖCSÖGÉN —kecskelábú, göcsörtös asztalok mellett ücsörögve— dúdolgatnák a "SZOMORÚ DISZNÓSZAR, HOGY MEGREPEDEZTÉL" kezdetű melódiát, meg a "KI GATYÁJA EZ A SÁRGÁS?" költői körkérdésre várnák egymástól a választ, mindhiába…
Summa'summárum: A Nagy Parlagnak ebből a mucsai világából a zsidó tőke és kultúra emelte ki "EZEKET" —egy valamelyest már civilizáltnak mondható— emberszabású körülmények közé.
Vagy vegyük ezt a KERTÉSZ nóbelest és az ő (V)iszonyát a magyarsághoz, annak szent tradícióihoz, történelmi sors'tragédiáihoz. (Ahhoz a néphez, akinek "nagy Sorsa —RENDELTETÉSE— van", de akit a balsors oly "régen tép")
Kertésznek a "Sorstalanság" c. regényében vagy egyéb nyilatkozataiban nincs egy félmondata se, amelyben —a megrögzötten zsigeri magyar utálatán túltéve magát, zsiger'zacskós orcájából— csak egyetlen jó'szót is ejtene szülőhazája mellett.
Az ő világraszólóvá felfújt nagy alkotásának, és az Ő Európa-szerte grasszáló, (a magyarságát szégyellő témájú interjúkat úton-útfélen elsütögető) önmutogatásának láttán önkéntelenül felmerül az emberben —az írás'Szavainak és élet'Tetteinek az krisztusi egységéről vérrel'tanúskodó— RADNÓTINAK a képe.
"Tajtékos ég alatt" vánszorogva "Eröltetett menet"-ben ("Der springt noch auf" ordítozások kíséretében) hurcolták a halálba.
Ha valaki, ő valóban —objektív mércével mérve is— nagyon megérdemelte volna a Nobel-díjat. Ő –aki már a harmincas évek közepétől "csak haláraítélten járkálhatott", aki előtt —ha kilépett a házból— "a rémülettől fehér és púpos lett az út", akinek a számára bár halálba vezető "meredek úttá" változott Magyarország, mégis ily vallomással vállal sorsközösséget e földdel és népével: "nekem SZÜLŐHAZÁM itt e lángoktól ölelt KIS ORSZÁG" —"Hisz bűnösök vagyunk MI, AKÁR A TÖBBI nép, s tudjuk miben VÉTKEZTÜNK… de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen és csecsszopók…"
Íme, Ő —a mindenkinél többet szenvedő magyar'zsidó a magyar pokol közepette is így vall a szülőföldjéről és a magyar néphez, kultúrához való hűségéről.
Ő —a mindenkinél többet szenvedő Halandó— nem kapott ugyan Nobelt, mégis A MAGYAR HALHATATLANOK közé emelkedett.
Radnóti költői írásai Szentírás-igaz vallomások voltak. Ő, ha módjában állt volna, akkor se tett volna a magyarságáról (a magyarságról) amolyan üzleti-siker'szagú, konjunktúra*lovaghoz illő nyilatkozat-vallomásokat, mint ez a Kertész.
A "Sorstalanság" c. regényének a szőttese is tele van bújtatva kódolt magyar ellenes unszimpátia motívumokkal. Ezek közül pl. az egyik —(legáthallásosabb sanda célzása a "800 ezer zsidót" gázkamrába küldő fasisztoid magyarra, mint olyanra)— az a rész, amikor a náci németet, mint olyat (kvázi pozitív diszkriminációt alkalmazva) fölébe helyezi az alantasabb magyarnak, mondván: a vérbelien bunkó magyar által kitermelődött vastagnyakú csendőr*legény tenyeres-talpánál számára valahogy szimpatikusabbnak tűnik a magasabb kultúrszint hatását keltő német 'SS', a maga precíz, halálpontosra kidolgozott szisztematikákat sugárzó bursch képével.
Ha valaki , a Kertész könyv elolvasása után nem érezné ezt az író részéről lépten-nyomon kisugárzó (pozitív'diszkriminációt élvező) magyar'utálatot, ezt a sajátos unikumként beszívott és kiköpött Hungárikumot, akkor vegye szemügyre ennek az Európa-szerte nyilatkozó "Nóbelesnek" —a nem különösebben bújtatott— antinemzeti kitöréseit.
Egyébként ha valaki (az örökösen levegőbe'lógatott antiszemitizmus vérvádja miatt eleve ÖNCEZURÁZÁSRA késztetett "bennszülöttek" közül) őszinte véleményt merne mondani a "Sorstalanság"-ról,
—(arról az alkotásról, amelyet a hazai liberál'kozmopolita irodalmi bennfentesek mindenek fölébe helyeznek a magyar irodalom kimagasló teljesítményit reprezentáló nagyjainkkal szemben)—
akkor ezt azért bátorkodna megtenni, mert —még ha az antifasiszta alkotókra is szűkítjük a vizsgálandók körét— ott villogna (ezzel a trónbitorló Kertész öntelt képével szemben) Radnóti szomorúan vádoló tekintete.
Ekként aztán elvi szempontból nézve szemfényvesztő csúsztatás lenne azt állítani, hogy Radnóti és Kertész művészileg-emberileg egy súlycsoportba tartozna. Úgy néznek ki ők így egymás mellé helyezve, mint az "1" és a "2": a "12". Ahol is a "Nóbeles" '2' bár nagyobbnak látszik az '1'-nél, ám a valóságos értékét: a Helyértékét tekintve "Ég és föld" a különbség a díjazásra nem érdemesített '1' előnyére.
Vagyis abból, hogy a magyar'zsidó Kertész könyve Nobel-díjat kapott, szemfacsaróan kilátszik A LÓLÁB. Jelesül az, hogy a könyv valójában nem a korszakalkotóan magas művész teljesítménye (eredetien magas kvalitású gondolatai, mélyen elgondolkoztató meglátásai, katartikusan lenyűgöző érzelmi magaslatai) miatt kapta meg ezt a magyar- és a világirodalom leglegebbjének kijáró kitüntetést, hanem csak az aktuál'politikai (holocausti) TÉMÁJA miatt.
Azzal a csúsztatással (magyarán svindlivel) állunk szemben, amelyre —más de mégis hasonszőrű összefüggésben— már LUKÁCS GYÖRGY is felhívta a figyelmet a szoc. realista irodalmi művek kapcsán, mondván: attól, hogy egy szovjet regény (mondjuk a "Távol Moszkvától") SZOCIALISTA TÉMÁJÚ (vagyis a "különös vágású" "választott nép", jelesül a kommunista embertípus képezi a tárgyát), attól még nem mondható értékesebb alkotásnak, mint egy orosz klasszikus (mondjuk Puskin vagy L. Tolsztoj). Mert ugyebár —akármekkora dioptriás pápaszemen keresztül is nézzük— a hegytetőn üldögélő nyulacska (még ha a tapsifüle oly nagyon nagy is) abszolút értelemben nem mondható magasrendűbben nagyobb lénynek a síkság elefántjánál, pusztán azért, mert a hegytető magasabb a síkságnál.
Szinte az az érzés támad az emberben, hogy ez a prejudikált kontraszelekciós ítélet (ez a Nobel-díj) azon holocaust-ipar mágnásainak állt az érdekében, akik már előzőleg összejátszottak a tűz körül sertepertélő —vagyis a Kertészt melegen beajánló— magyar lobbizókkal.
Ismétlem: ez a szemfüles magyar író-lobbi évek óta ott tanyázott a tűz körül, és végül is sikerült ezt a rossz'fát tenni a tűzre. (Sikerük az, hogy ezzel ezek után a saját pecsenyéjüket is nagyobb tűzön sütögethetik).
Ez a "nem csalás, nem ámítás" trükk-látvány (ez a nóbelező-aktus) egyes rövidlátó szemtanuk elmondása alapján állítólag úgy történhetett, hogy ezek a díj'osztó bizottság asztala körül őgyelgő lesipuskások egy óvatlan pillanatban előugrottak és lenyomták a Döntnök torkán a Kertész falatot. A Döntnök ettől, először nem tudott se köpni, se nyelni, de amidőn végre sikerült levegőhöz jutnia, önkéntelenül is ezt a "Kertész"-nyögvenyelőt tudta először felnyögni. Amit aztán —az ünnepélyes szertartás tisztaságát, pártatlanságát felügyelő— zsűri elnök azon melegiben —mint valami sorsolási kosárból— a Döntnök szájából húzott ki egy hirtelen mozdulattal, és mutatta fel a "Kertész" nevet magasba, a tisztes várakozó közönség legnagyobb csodálkozására.
Vagy itt van ez az izraelita származék, ez a RON(da) WERBER. Egy pár évvel ezelőtt az ő kartácstüzes vezényletével rohanták le a romániai választókat. Shylock-os, skater'penge-éles eszével lényegretörőnek mutatkozott abban, hogy —ismerve a románok magyar-gyűlöletről elhíresült közvéleményét— azzal tette győztessé a választásokon a posztkommunista pártot, hogy úton-útfélen kijátszotta a "magyar-kártyát"a biztos győzelem érdekében.
Nos. A magyar posztkommunista párt is —a világ legtermészetesebb gesztusával éppen ezt a luciferi figurát hívta meg a most következő választásunk hadjáratának a levezénylésére abban a reményben, hogy itt nálunk is hasonló eredményességgel fog hazardírozni: mindent egy lapra fog feltenni, s a "FASISZTA*ANTISZEMITA" adu segítségével fogja az ellenség, a nemzeti oldal képébe kivágni a "hendrömit"
Ez a Ron Werber a szociáldarwinisták és a Nietzsche hitét valló vad'liberalisták összeszűrt tejének emlőin nevelkedett nemzetközileg elismert hazardőrré. E világnézet szerint az ember —miként állat'őse— Ámorális lény, aki büszkén vallja, hogy ő olyan szabad, gátlástalan, "emberfeletti" (szerintünk: "emberalatti") lénnyé evolúcionálódott, akit immár nem köt semmi erkölcsi korlát. A gazdaságban is, a társadalomban is a Pénz-hajsza miatt elállatiasodottá vált viszonyok —a dzsungel törvényei— az uralkodóak, ahol is a világ legtermészetesebb jelenségének kell tartanunk azt, hogy az Erősebb (a lelketlen állat) megeszi a gyengébbet (a "lelkes'állatot").
Werber szerint a "homo moralis", mint olyan… mese habbal. Ez az erkölcs-tagadás Nietzsche tálalásában imígyen hangzik: Az " übermensch" (magyarán ez az "emberalatti" lény) —hál'isten— "túljutott a jón és a rosszon". Az erkölcsöt valójában a Gyengék (ezek a lelkiszegény lelekes'állatok) találták ki az Erősek fékentartására. (az Életrevalóbbak lelkiismeretének a furdalása céljából).
Werber szerint a választás első mozzanata: kukába vágni az ERKÖLCSI KÓDEXET, hiszen az csak az ellenfél (az "Ellenség") esélyeit növelné. Két szemben álló ember között ugyanis nem az erkölcsi hozzáállás határozza meg a győzelem esélyeit. Kettejük közt az lesz a győztes (ergo annak lesz igaza), aki dörzsöltebb eszű. (Mert az "ÉSZ" és az "ERKÖLCS" egymást gyengítő, sőt kizáró fogalmak egy felsőbbrendű ember számára).
Az a szószerkezet, hogy: "aki Eszesebb" tud lenni — e szó egyéb szinoním fogalmaival élve— a gyakorlatban azt jelenti: "aki ravaszabb", "aki cselesebb", "aki léprecsalóbb" tud lenni, "aki bármi eszközzel is, de TÚL TUD JÁRNI A MÁSIK ESZÉN", az győz, hiszen a "Cél szentesíti az eszközt" (S a célt elért "GYŐZTESNEK MINDIG IGAZA VAN"). Az Eszköz lehet akármilyen ALJAS (amelynél már nem is lehet mélyebbre süllyedni) nem számít, hiszen az Erkölcs az egy Esztelen (NONSZENSZ) valami… A SZÍNLELÉS, a félrevezető fondorlat így működik az állatoknál is, és hát az TERMÉSZETELLENESSÉG, ÁLSZENTESKEDÉS lenne, ha a létküzdelemben —megtagadva természetünket, ÁLLATI IDENTITÁSUNKAT— valamiféle ERKÖLCSI ÉRTÉKRENDET is szem előtt tartanánk.
***
A zsidó multik isten'adta sakter'penge éles ESZÜK segítségével már-már nemcsak itt-ott (ahogy a közép- és az újkorban), hanem világviszonylatban (Globálisan) is a Csúcs*ragadozók csúcs'szintjére törtek föl. (A PÉNZ delejes erejével elhárítva, legyőzve minden fékező, lehúzó morál'gravitációs akadályt). A rossz nyelvek szerint ennek az Erőnek a segítségével képes pl. az a farok'Saron, farok'léte ellenére is mozgatni azt a Bush-kutyát a "Pénz beszél, kutya ugat"-alapon.
Eszerint is látható tehát, hogy a Pénz nem önmagáért kell a multimilliomos zsidóknak, hanem abból a célból, hogy ezzel a (Mindenható-Isten hatalmával egyenrangúnak tűnő) eszközzel képesek legyenek hatalmukba keríteni és leigázni a nekik kiszolgáltatott helyzetbe hozott ÁLDOZATOT, jelesül az egész világot. Ezt (a Mindenható Jáhvét pótló, helyettesítő) arany'Bálvány-imádást (mint az istentelen erkölcstelenség betetőzését) tartották Isten ellen való legnagyobb véteknek az ószövetségi próféták, ami újra meg újra életrehívta Jáhve büntetését (a zsidók üldözését, elhurcolását)
A multi'uzsorásokból verbuválódott ezoterikus maffia, ez a láthatatlan, megfoghatatlan élőlényekből álló Nemzetközi Világbankár Társaság nagyon jól tudja, hogy az általa felkínált KÖLCSÖNÖKET sehogy se, a kamatát is csak ÚJABB KÖLCSÖNÖKKEL tudja törleszteni egy-egy ADÓSSÁG'CSAPDÁBAN vergődő NEMZET. De nekik, miként Shakespeare Shylockjának is nem az jelenti a kielégülést, ha az áldozat törleszteni próbál valamit abból, amit ez a GOJ ősidők óta elkövetett ellene. Nem. Ennek a vérszomjasnak az ADÓSSÁG'CSAPDÁBAN VERGŐDŐNEK a vére, élete kell. Erre szomjazott a zsidó uzsorás, Shylock is és erre szomjazik ez a Világ Uzsorásaiból álló maffia is.
Legalább is ezt az örök zsidó'uzsorás mentalitást ilyen szellemben ábrázolta négy évszázaddal ezelőtt az emberi szív indulatait midenkinél mélyebben ismerő Shakespeare. Ő, a "Velencei kalmár"-ban, a keresztény gyűlölő, vérbosszú'szomjas Shylock uzsorással szemben azt a vérvádat emeli, hogy: ez a Shylock nem elégszik meg az adósság'csapdában vergődő kalmárnak a kölcsönt visszafizetni kész szándékával. A vérszomját csakis úgy kívánja csillapítani, ha az áldozat az életével fizet. Nem vágyik másra "CSAK EGY FONT HÚSRA, AMELYET KIVÁGHAT A KALMÁR SZÍVE TÁJÉKÁRÓL"
— Finale —
Mindenesetre még egyszer nem fogjuk megadni a magyarországi zsidó elitnek azt az örömet, amelyet már egyszer megadtunk nekik úgy 1200 évvel ezelőtt (Kr u. 800 körül), amikor is a zsidó pénz'hatalmasok által vezetett LEVÉDIÁT (a Kazár birodalom egy részét birtokló hazánkat) magunk mögött kellett hagynunk egy új, független haza megteremtésének a reményében.
De az sem lenne számunkra egy szívvidító perspektíva —ha miután kivásárolták alólunk a föld'területeinket a multik— az elűzött palesztin bennszülöttekhez hasonló sorsra jussunk (De hát ez lesz a jussunk, ha továbbra is ilyen szoc.liberál'globalista elvek mentén "HALADUNK"…… befelé Európa kapuján)
POST'FINALE
Amit most befejezésképpen mondok, számomra is utópiának tűnik, de mindenesetre földre esett csodaszámba menne: Valóságos evangéliumi örömhír lenne, ha a zsidók egy szép napon megtérnének Istenhez (Vissza Önmagukhoz, ahhoz az eredeti Önarcképükhöz, ahogy a Teremtő megalkotta őket a "Saját képére és hasonlatosságára", és megtagadnák azt az Istent, akit a saját képükre deformáltak: a bálványozott Mindenhatójukat: (a minden értéknél feljebbvalóként imádott) PÉNZT.
Ahhoz az Egyetemes Mindenhatóhoz térnének meg, aki immáron nem csak a héber faj nemzeti Istene többé, hanem mindenkié, minden ÁDÁM leszármazotté. Mindenkié: nem csak a zsidó sémitáké, hanem minden sémitáé és minden emberé.
Annál is inkább van valami reális alapja ennek a "megtérés-utópiának", hiszen már Mózes is megmondotta volt a Tórában: Jáhve a "választott népét" (a zsidó fajt) nem csak "ÁTOK", hanem ÁLDÁS" hordozójaként is identifikálta, amikor is "EGYETEMES KÜLDETÉS'TUDATTAL" ruházta fel őket. Szívükbe véste, hogy el ne felejtsék soha: Nem csak a saját hasznukra adományozta az Isten a RENDKÍVÜLI SZELLEMI ADOTTSÁGAIKAT, hanem azért, hogy ezzel a föld minden népe számára fejtsenek ki ÁLDÁSOS TEVÉKENYSÉGET: "TEBENNED ÁLDATNAK MEG A FÖLD MINDEN NEMZETSÉGEI" (Móz. I.28.r.)
MiCSODA CSODA lenne, miCSODA áldást jelentene a világ számára, de különösen ennek a (zsidókéhoz hasonló) halálos sors'csapásokat szenvedett magyar népnek, ha a zsidók egy szép napon megemberelnék magukat és úgy állnának a magyarság mellé —a testvéries szeretet jegyében— hogy ÁTLAGON FELÜLI SZELLEMI KÉPESSÉGEIKET: kreatív észjárásukat, összeköttetést teremteni tudó adottságaikat, a semmiből is értéket varázsolni képes isteni adományukat) —a magukéval szinkronban— (nem a magyarsággal szembeni destrukcióra, hanem) a magyarság felemelésére fordítanák.
Ez lenne a XXI. század NAGY UTÓPIÁJÁNAK —az egész világ TESTVÉRISÉGBEN EGYESÜLNI vágyó világméretű mozgalmának— a kezdete: a Duna-Tisza tájáról fölszárnyaló modern Csoda Nyitánya…