ezért aztán (ezeknek a zárójelbe gyömöszölt undok*indokoknak az okán) újfent késztetést érzek arra, hogy levelemmel megzavarjam abbeli lelki'nyugalmadat, amelyet azáltal szereztél magadnak, hogy -úgymond- ebben az Illyés-ügyben te már bőven "megcselekedted, amit MEGKÖVETELT A HAZA"

Meg aztán azért is bátorkodom feladni neked "a lapdát", ezt a -szentségtörés szilánkjaival teleszóródott- levelet, mert amikor -az előadásod után- "oda*tolakodtam" Hozzád, az asztalodhoz (a legalább 30 évvel ezelőtti találkozásunknak utána) azt találtam mondani: Ha ezek az Illyés közéletiségét érintő (valójában a JELLEMÉT érintő) NEGATÍV tények léteztek, akkor ugyanezek hatványozottan számításba kell, hogy jöjjenek a szellemi élet olyan területen, ahol még a közéleti szereplésnél szemetszúróbban (immanensebben meghatározó fontossággal) vetődik fel a MORÁL kérdése: nevezetesen A LÍRIKUS KÖLTŐ ESETÉBEN.

Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy "hulla van a pincében", hogy az agyondíjazottsága miatt sérthetetlenné tabusított "Szent*tehén" hasába (a "Költő'fejedelembe") csak BELEBESZÉLTÉK a zseniális BORJÚT ezek a Kádár rendszerben szocializálódott és nómen*klatúrásodott irodalmárok, irodalom*kritikusok.

Ugyanis, ez a mindenre elszánt -a személyi'kutuszos dogmatizmus tovább'éltetésében érdekelt- ÉRDEK*SZÖVETSÉG mára már jól illeszkedővé kifaragott Érv*gerendákkal (hermetikusan lezárt szakrámentumokkal, hatásossá cizellált enciklikákkal) védi a maga közhelyeres hit*tételeit, aranyeres argumentációit.

Újmódian ravasz taktikájuk mikéntje -a minap lezajlott TV-"Zárórás" műsorból is- kiviláglott: Illyést (miközben "KÖLTŐ*fejedelemnek" tituálják) aközben azért következetesen MINDIG CSAK mint KÖZÉLETI embert nyomják előtérbe ÉRVKÉNT, ha valamiféle "kivülről (alulról) jövő "alattomos" támadást kell elhárítani -az Illyés vérbeli LÍRIKUS voltát- kétségbevonókkal szemben.

Nos. Ezekkel az alattomosan "pálcát törni kész", "nemtelen" vádakkal szemben egyre árnyaltabb-érv*adatokkal-megspékelt taktikát dolgoztak ki ezek a sarlatánok. -S meg kell adni- elég jó hatásfokkal működtetik ezt a (költészet asztaláról minden kritikai érvet fölényesen lesöprő) csiki'csukis sziszTyemaTyikát.

Ezért hát új TÁMADÁSI PONTOT kijelölő taktikát kell velük szemben alkalmazni. Nemcsak "Illyést, mint KÖZÉLETI embert" kell a továbbiakban elemzés tárgyává tenni, hiszen EZT A személyi'kultuszolt ILLYÉS-KÉPET immáron többszörösen körgyűrűzött "Érv'rendszerrel" (hivatalosan agyon'relativizált Morál-szempontokkal) bástyázták körül, piedesztálták támadhatatlanná.

AZÉRT volt időnként amolyan KIVÁRÓS, a REALITÁSOK szőre'mentén araszoló, a kedvező széljárásra, a veszélytelenebb KONSTELLÁCIÓKRA spekuláló lángész,

messzemenően biztosította a sajátmaga mindenáronvaló TÚLÉLÉSÉT ATTÓL A SZENT CÉLTÓL VEZÉRELTETVE, hogy EZÁLTAL tudja teljesíteni azt a szent kötelességét, hogy mindenkor TÚL TUDJON JÁRNI A mindenkori HATALOM ESZÉN (pl. az Aczélén) acélból, hogy ezáltal tudjon majd legtöbbet SEGÍTENI a magyar NÉPEN és a magyar IRODALMON.

Nos. Ezen a jól*kiagyaltan*egybegyúrt érv'rendszeren (ezzel az "Illyés, mint közéleti ember"-tematikával) lehetetlenség ATTÖRNI. Illyés KÖZÉLETI szereplésének, ENNEK (az Ő -immáron szakrálissá törzskönyvezett "szent*tehénségét- érintő) kritikai HANGNAK rögvest kitörik a nyakát, ezek az Illyés-kultusz holdudvarában sütkérező Cerberusok, MIELŐTT MÉG ez a szentségtörő-Hang a Szentély közelébe juthatna...

Mert "Illyés, mint KÖZÉLETI ember" (tehát nem mint LÍRIKUS) valóban rendkívül kiemelkedő, POZITÍV ÉRTÉKEKKEL IS rendelkezett. Elsősorban is azzal, hogy a totál internacionalista beállítottságú kommunista rendszer reménytelenül hosszú évtizedeiben Illyés TESTESÍTETTE MEG A MAGYARSÁG-TUDAT EURÓPAI SZÍNVONALÚ KÉPVISELETÉT. A magyarság SORS*KÉRDÉSEINEK a szempontjára -mint a szeme'világára- vigyázott mindenkor. Minden politikusi tevékenységének, kutúr'diplomata megmozdulásának a CENTRUMÁBAN A NEMZETI SZEMPONT érvényesítése állt, s mindezt zseniálisan magas színvonalon művelve.

A MAGYARSÁG szenvedélyes SZERETETÉBEN, a magyarság szempontjainak mindig prioritást adó érdek*érvényesítésében -a szinte zseniális taktikai, diplomáciai érzékének köszönhetően, AZ ADOTT LEHETŐSÉGEK KÖZÖTT- maximális teljesítményt nyújtott.

Ez az elévülhetetlen ÉRDEME az elkövetkezendő nemzedékek tudatában is fennen fog ragyogni (pl. gykorta lészen hivatkozási alapszempont az, hogy mit hit'vallott Illyés ebben vagy abban a kérdésben) Ezen a téren neki is "NŐTTÖN-NŐ TISZTA FÉNYE, Amint időben, térben távozik" Ezen "ÉRDEME" fenn fog maradni akkor is, amikor VERSEI már "NEM FOGNAK ÉLNI IFJÚ SZIVEKBEN" (minthogy azok soha nem is éltek ott), hanem csak az irodalom'történész kutatók bogarász' szemében.

Mert Illyés vénájának azon POZTÍV ADOTTSÁGAI, hogy Ő zseniális diplomata alkat, kiváló politikusi-taktikusi érzékkel rendelkező volt, vagyis hogy -az adott LEHETŐSÉGEK mentén araszoló- reál'politikusi képeségekkel rendelkezett, mindezen ADOTTSÁGAI, a LÍRIKUSNÁL, a lírai vers megírásánál csak olyan NEGATÍV tehertételként jöhetett számításba, amely egy vérbeli lírikus vers'SZŰLŐ képességét (POTENCIÁIT) a NULLÁRA SORVASZTJA, és ezért IMPOTENSSÉ teszi őt a "véres, igaz életű" vers megírására. Vagyis ide is vág az a J. Attilai sor, amit -Illyés életbűvészetére is gondolva- fogalmazott meg annakidején: "ÜGYESKEDHET, nem fog a macska EGYSZERRE KINT S BENT egeret".

A kiváló taktikázó, politikusi képességekkel rendelkező, a LEHETŐSÉGEK szőrmentjén araszoló KÖZÉLETI embernek és (a LEHETETLEN ostromlását megkísértő, a poklot is megjárni készsége miatt az ÖNSORS'RONTÁST is vállaló) LÍRIKUSNAK az egymásba átjátszó, átcsúsztató ÁRUKAPCSLÁSA olyan ABSZURDUM, mintha valakit

-aki zseniálisan finom és formás CUKRÁSZ'sütemények készítésére képes ADOTTSÁGOKKAL rendelkezik, és mellesleg azt is hangoztatja sűrűn, hogy ő úgy érzi: a kisplasztikák tűz*zománc-kiégetési TECHNIKÁJÁHOZ is ért, ezért aztán végül (afféle "kicsire nem adunk...ha megnyerte, hadd vigye..."-féle nagylelkűségi alapon zöld utat adva neki) kiváló SZOBRÁSZ művészként is- elkönyvelnénk.

/Az csak a Rákosi-rendszerben volt magától értetődően "természetes", hogy "Ha az isten hivatalt ád, eszet is ad hozzá". S ennek szellemében: ha valaki pl. számadó juhászként gyorsan tudott számolni, kalkulálni -azon a címen, hogy "SZÁM itt is, SZÁM ott is"- berakták matematika tanszék vezetőnek, mondván: az a kis "morál*deficites*difi ami most még fennáll, NEM SZÁMOS, idővel majd hozzá'fejesedik a feladatához./

Ismétlem: egy versírónál eleve ki van zárva az a lehetőség, hogy lírai költővé emelkedjen, ha képesség*adottságainak a fő attribútumaihoz tartozik az, hogy: kiváló TAKTIKUSI, POLITIKUSI, DIPLOMÁCIAI érzékkel rendelkezik, vagyis'hogy mindenkor a reális LEHETŐSÉGEK mérlegelése jegyében ezt vagy azt Itt*Most nem tartja CÉLSZERŰNEK ABSZOLÚT ŐSZINTÉN kimondani, vagy csak annyit KIMONDANI A TELJES IGAZSÁGBÓL, amennyit az Ottani*Akkori KONSTELLÁCIÓK azt megengedik. Vagyis az, hogy a POLITIKUSNÁL (egy taktikusnál) érdemnek számít az, hogy

Egy taktikus, kalkuláns, vagyis politikusi lelket -mint amilyen ez az Illyés is volt- a kitűnő AGYAFÚRT észjárása (sült'realista tarisznya'hite) csak amolyan kitűnően-KIAGYALT versek írására képesítheti.

Mert ha levette volna ezt a "költői" álarcot és nyílt'sisakkal állt volna ki a porondra POLTIKUSKÉNT, akkor már régen (már 1945 végén) vége lett volna a karrierjének. Így viszont a Hatalom szemében Illyést -ezt a vérbeli POLITIKUSI ALKATOT- "KÖLTŐKÉNT" kellően kezelni (manipulálni) lehetett. Veszélytelennek számított, mert a trendszerűen odaítélt agyondíjakkal évtizedeken át "kordában lehetettt tartani".

(Veres Péter -aki 1944-től nehány évig még nyíltan, mint politikus működött, de '48 után ő is engedett a "48-ból" és ő is kénytelen volt elővenni a politikusi énjét eltakarni hivatott írói ÁLARCÁT, hogy "békén hagyják" (azt az álarcot, amit Illyés -aki ravaszabb volt az öregnél- soha nem is vett le). Péter bácsi a választások után- Debrecenből Újváros felé tartva- kiszállt Józsán, és az őt üdvözlő parasztoknak csak annyit mondott: "Széllel szembe peselni nem lehet" és visszaszállt az autójába)

Illyés ezt az ő (Költőt és Politikust összemosogató) TITKÁT még a feleségének se árulta el. Ő'óvatos*duhajsága annyira GYANAKVÓ volt, hogy egy versében még a hitvesének is eképp' tesz hitvallomást: "Úgy szeretlek, múltamba már BEERESZTLEK..." de oda is csak "... ÁLMOMBAN" Merem remélni, hogy nem hallgattál ki...

Ezért aztán amondó vagyok: Illyés "KÖZÉLETI" szereplésének -(pl. az Aczéllal történt elférgesedett*anomáliáit*exponáló) metódusa mellett- az "Illyés, mint LÍRIKUS" témát kell fókuszba helyezni. Illyésnek ugyanis A LÍRA A GYENGE PONTJA: az az archimédeszi Achillés-sarka, amit célba véve ki lehet őt fordítani -" koholt képekkel és szeszekkel mámort mímelő" hazug mívoltából.

Illyés ugyanis (úgy 1932-től kezdődően) merőben megtagadta a "véres, igaz életű" szent lírikusoknak azt legbensőbb, legautentikusabb ismérvét, hogy a lírikus azért az, ami, mert az ABSZOLÚTUM (a FELTÉLTEL nélküli MEG*NEM*ALKUVÁS) letéteményese -pokolra'menő BÁTORSÁGÚ- képviselője. Ezzel szemben, ha Illyés KIAGYALT lírájának -minden ABSZOLÚT*MORÁLT, minden gyermeki reácsodálkozást tarisznya'hitű józansággal ELRELATIVIZÁLÓ LÍRÁJÁNAK- az érrendszerét, a STÍLUSÁT megvágom, csak festett*vér csordogál. Ez a stigma is jelzi azt, hogy az Illyés-vers nem született* (organikus) *csoda, hanem csak mesterkélt csinálmány.

Ezért aztán, AMÍG Illyés KÖZÉLETI szereplésének "MEGALKUVÓ" beütéseit -ravasz csúsztatásokkal, körmönfont belemagyarázásokkal- könnyen KI TUDJÁK VÉDENI, ADDIG VISZONT -ezek az Illyést tisztára'mosni törekvő logikai*érvek*ÉLE- "Illyésen, mint LÍRIKUSON" totál kicsorbul.

Itt ugyanis (ezekben a lírikus identitását legautentikusabban fémjelző ISMÉRVEKBEN) nincs pardon. Az ABSZOLÚTUMOKNAK ebben az ezoterikus világában eleve KI VAN ZÁRVA minden olyan ALIBIVEL való operálás, ami a "KÖZÉLETI" embernél mentségül szolgálhat. Pl. hogy -úgymond- Illyés se volt egy "szent", ő is ember volt, aki a piacról élt, vagyis hogy bevallottan "tarisznya'hitű" volt. Mert'hát azért -úgymond- mégse mehetett fejjel a falnak. Nem'beszélve arról, hogy lónak is négy lába van, mégis...

Meg aztán -sorjázzák tovább sarkalatos argumentumaikat- azt sem szabad elfelejteni, hogy Ő azért -felhasználva a MEGALKUVÁSAIVAL "kiharcolt" VÉDETT helyzetét és a kitüntetésekkel megspékelt Tekintélyét- számos esetben SEGÍTETT a bajba'jutott írótársain.

(Szerintünk azonban -ez a karrierjének a multi*ragyogását forintnyi árnyalattal sem csökkentő- emberbaráti gesztus, a lírikus verseinek esztétikai értékét egy jottányival sem fokozhatta, illetve annak ÉRTÉKTELENSÉGÉT nem igazolhatja).

Mellesleg szólva, kora legárvább, leg*segítségre*szorultabb, már-már "Levegő"-ért kiáltozó sorstársát, a "Nagyon fáj" íróját, a csalást*teljesen*kiküszöbölő*életvitele*miatt egyre "Reménytelenebbül" bizakodót, a "Semmi ágán" hangtalanul vacogó szívű Attilát a legalattomosabb módon nyomkodta víz'alá Illyés, minek'utána a "Nyugat"-ba, magát birtokon*belülre ügyeskedte. Onnan, bentről-fentről letekintve mindössze két cikket méltóztatott írni a "volt barátjáról": egyet -báránybőrbe bújtatott álnoksággal- 1932-ben, a "Külvárosi éj" szégyenletesen irígy'hangvételű ismertetésével, egyet pedig Attila halálakor eresztett meg (ebben HÁROMSZOR említette álszent szavaival -azt a senki által nem ellenőrízhető "tényt"- hogy Ő akkor mennyire MEGKÖNNYEZTE ezt a szerencsétlen vetélytársát.

Egyébként a szemfüles Domokos Mátyás (mintegy erre a megható KÖNNY-jelenetre hangszerelve) -az újabb kutatási eredményeire hivatkozva- szintén ellenőrízhetetelen "tényekkel" bizonyítgatja Illyés nagylelkű moralitását, azt állítván, hogy a szépreményű Illyés-Flóra szerelmi kettős annak'idején azt súgta*búgta volna össze egymás fülébe, hogy Flóra menjen feleségül J. Attilához, ha ezzel megmentheti Őt a haláltól. Dehát végül is, ez a nemes'lelkületre valló "KVÁZI-SUSOGÁS" valami rajtuk kivül álló ok mián mégse "ütődött nyélbe".

Van egyébként még egy harmadik -Illyés emberi-nagyságát bizonyítandó irod. történeti felfedezés is (azt hiszem, ezt Csóori tárta fel), mely'szerint Illyés írt volna egy tőle szokatlanul*bátor kritikát Rákosiról és Kádárról, amit a tihanyi házuk fala mellett egy gödörbe rejtegetett, s egy szikladarabbal fedett le.

Ámbátor, mit ad isten (ez az Irígy-sors), valami irígy rosszakarója (annak a kaptafájára cselekedett, amiképpen annak'idején -állítólag- azok a sírrablók, akik kilopták az Isten'Fiát a barlangból), szóval ez a történelmi'jelentőségű Szemét'alak leemelte a szikladarabot és elemelte onnét ezt a felbecsülhetetlen értékű dokumentumot, amely pedig több súlycsoporttal csökkenthette volna az Illyésre egyre súlyosabb teherként nehezedő MORÁL*DEFICITES NYOMÁST.

Ez a dokumentum azért is felbecsülhetetlen értékű lett volna, mivel -(ellentétben a legőszintébb, legbátrabb, legszókimondóbb véleményt is rögzíteni hivatott műfajjal: a naplóval)- ebben az "Illyés-NAPLÓBAN" nem lehet találni egy árva mondatot sem arranézve, hogy ő mennyire NEM SZERETTE VOLNA azt a fránya Rákosit meg Kádárt, meg a gulyás*kommunizmust és az egyre lakáJosabbá, (egyre "SZÉLÁRNYÉKOSABBÁ") lakáLYosodó, egyre belzebúbosabban*barokkosodó vídám*barakkot.

Ő*költőfejedelemsége nem úgy élt, mint az egykor cserbehagyott barátja, Attila, akinek a "LEVEGŐT"-lenségtől*fuldokló víz'alá nyomkodásához az ő hideg, részvétlensége is rátett egy-két SZÍV*LAPÁTTAL, amelyet az is bizonyít, amit Illyés, mint a "Nyugat" szépreményű főpotentátora (aki akkor már Babits belső barátja volt, amiképpen később Aczélé) írt 1932-ben a "KÜLVÁROSI ÉJ"-ről. Ő'költőfejedelemsége -az árral szemben úszó s már-már fuldokló Attilával ellentétben- (mint a hólyag) folyamatosan "ÚSZOTT A VIZEN, FÖNT A FÉNYEN, BOLDOGAN, HOGY FELÜL VOLT KÖLTŐI SZINTJÉN A VILÁGNAK, mely alatta békétlen dohogott"

Az olyasfajta, szerecsent fehérre mosdató, szépítőszerek (hogy -úgymond- Illyés "jó taktikus, irodalompolitikusi diplomata, reál'politikai érzékkel rendelkező, JÓZAN ÉSSZEL, GYAKORLATIASAN kalkulálni tudó" volt stb.)- teljesen használhatatlanná válnak egy vérbeli LÍRIKUS esetében. Sőt, épp ezek a észbeli (és a számadó juhász ősöktől öröklött SZEM'FÜLES tulajdonságok azok, amik totál KIZÁRJÁK annak a lehetőségét, hogy egy ilyen -gyermekien VÉDTELEN, kiszolgáltatott helyzetbe sosem került, egy ilyen gyermekien őszinte reácsodálkozni tudó képességgel abszolúte nem rendelkező- "KOMOLY" felnőtt egyáltalán KÉPES LEHESSEN EGY VALÓDI KÖLTEMÉNY MEGÍRÁSÁRA.

Azt hiszem, hogy nem történt még meg egyetlen magyar költővel sem az a "csúfság", hogy ennyire hasonszőrű egyoldalúsággal (a legcsekélyebb kritikai észevételt is mellőzően) született volna róla, ekkora szénás'szekérrevaló-mennyiségű tanulmány, méltatás, pályakép, recenzió, "Illyés*OEUVRE, esszé*hordalék. Csupán a legújabban kiadott "Illyés Gyula Emlékkönyv"-be összehordott -a költőfejedelmet dicsőítő- válogatott visszaemlékezések is 600 oldalnyira tetemesedtek. (Talán csak a Sztalin írásait kultuszoló értékelések vetélkedhetnének vele a díszítő*jelzőzés ilyeténvaló hemzsegésében).

A személyi kultuszolt Sztalin műveinek zseniális beütéseit hozsánnázó méltatások legfeljebb csak annyiban különböztek az Illyést kultuszoló cikkektől, hogy ez utóbbiakba olykor becsúszott egy-két (-úgymond- törpe'lelkű irígy Sunyiktól szélnek'eresztett) anti'véleményt hordozó JELZŐ, mint például: "megalkuvó, kétszínű, kollaboráns, kétkulacsos, spekuláns, számító, manipuláns, jellem'hibás -lelke mélyén mindenkor csak a KONSTELLÁCIÓKRA, a mindenáronvaló TÚLÉLÉSRE koncentráló attitűddel- VERSET*KIAGYALÓ" ... stb.

-S azért, hogy "Ha lúd, legyen kövér"- e fentiekhez hasonszőrűen-"tartüffös" "meakulpa-pudingból" tálaljunk fel még egy kis repetát a költészet asztalára:

"Valamit rámbíztak, amit ELÁRULTAM", "hallgatom szivemet: oly ÁRULÓN dobog". (Vétkesek közt cinkos vagyok, mert) "NÉMA vagyok és tehetetlen", "csak BIZTONSÁGOMÉRT bólongok", "NEM ÍTÉLEM, csak nézem a világot... HALLGATAG csak félreállok... csak nézelődöm, járok, élek" (mindig, amikor rám'nézve veszélyes a helyzet, amikor puskaporos a levegő).

Ráadásul ez az egész -(ez a "láng'OSZLOPOS" költőfejedelmi-pózzal kontrasztban álló LAPOS'KÚSZÁSOS VÁTESZI ATTITŰD)- időbelileg a "HAZA, A MAGASBAN" c. verse szöveg'környezetében alkult ki az 1938 körüli -egyre puskaporosabb*szagú- légkörben. Ez a mindenáronvaló TÚLÉLÉSBEN érdekelt, óvatos duhaj költő -(az embert'próbáló bátorságot ígénylő, a veszély'kockázatát*is*felvállaló KIÁLLÁS helyett, a konkrétan cselekvő hazafiság helyett) a láthatatlanná tevő ködös-MAGASSÁG önagyonbebiztosított VÉDETTSÉGÉBE (a vétkesek közti cinkosok NÉMA HALLGATÁSÁBA burkolózva) óhajtja transzponálni (átmesterkedni) a Maga hazaszeretetét.

/Vagyis Ő, a némán lapuló költőfejedelem, nem pedig az olyan emelt'fővel KIÁLLÓK emelik fel a hazát, akik -Petőfihez hasonlóan a Szavak*Tettek egységének a szellemében- az életük kockáztatásával bizonyították szeretetüket a haza iránt, mint pl. egy BAJCSY-Zsilinszky/

Részletesebben kifejtve e témát ("kiterítve a szennyest") álljon itt egy -Illyést, mint költőfejedelmet leleplező

Embert'próbálóan veszélyes időkben sosem emelte föl LÍRIKUSI (váteszi) SZAVÁT, NEM FOGLALT ÁLLÁST, NEM ÁLLT KI egyetlen "fáklylángozó" VERS'SORRAL SEM. Miközben viszont sűrűn forgatta száján PETŐFIT, a példaképet (Akinek pedig "a költő és verse" viszonyában az ERKÖLCS volt a Kulcs*szó: "Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy SZIGORÚ ERKÖLCSŰ ember valék" -írja.

Ezt a MÉRCÉT véve alapul -ma már elmondható, bár'ha nem is "nyugodtan"- (hisz' ezért felségsértési pert is akaszthatnak az igazság kimondó nyakába), hogy Illyés azért rossz, azért HITELTELEN költő, mert vastagon "ERKÖLCS-DEFICITES" ember volt,

-SEM a vil.háborús készülődések idején (lásd a "Haza, a magasban" című agyondícsért versét), SEM a háború alatt, SEM a háború után -a "felszabadítók" által történt -elhurcolások, a választási csalások, a "szalámi taktikázások" idején, SEM az ötvenes évek elején, SEM az 56-os szabadságharc vérbefojtását követő akasztások, megtorlások idején, SEM 1977-ben (a "Charta 77" aláírására való felkérés idején), amikor is -a Csoóri kreálta ALIBI szerint- azért nem írt alá, NEM FOGLALT ÁLLÁST, mert akkor -úgymond- nem lenne senki, aki úgy tudná megvédeni, mint Ő, a majdan -az aláírás miatt esetleg- meghurcoltakat.

Ha ezen sunyin KIVÁRÓS ("kibekkelő") HALLGATÁSOKNAK utána őt KORSZAKALKOTÓAN nagy Költőnek titulálnánk, az úgy festene, mintha egy PETŐFIT úgy tartanánk korszalakotó költőnek, hogy tudnánk róla: egyetlen vers'sort sem írt a 48-as szabadságkarcot megelőző forradalmi készülődés időszakáról (a reformkorról) és a szabadságharcról.

Vagy pl. VÖRÖSMARTYT azzal a "hamis'tudattal" tartanánk ugyanezen idő korszakalkotóan jelentős "költőfejedelmének", hogy közben tudnánk róla: Nem volt költői bátorsága még csak egy sort is írni a forradalmat előkészítő reform'törekvések történelmi léptékű eseményeiről (pl. 1836-ban, nagy letartóztatások időpontjának történéseiről), valamint a szabadságharcról és annak szörnyű vérbefojtásáról. Márpedig Illyést ilyen szégyenletesen negatív abszurditások ("HALLGATÁSOK") ellenére (sőt éppenséggel pont ezért -pl. a Rákosi és a Kádár diktatúrával szembeni "zseniális" HALLGATÁSÁÉRT- kiáltotta ki (és jutalmazta agyon) a Rákosi-Kádár diktatúra kultúrpolitikája.

Ezekután nem is csoda, ha - a barátból ellenséggé leszorított- J. Attila, a saját személyes tapasztalata alapján is megerősíthette ezt a SZOLGALELKŰ sunyiságot, ezt a MEGALKUVÓ*MORÁLT Illyésben. Azt írja: Más költőkkel... /pl. Illyéssel/ szemben

"Téged szeretnek: könnyen értenek", mert te túl'alacsonyra "vetted magad" (a felelősség*szintedet). Te túl'alacsonyra (túl*piskogósra) állítottad be lelked lángját, mert te - "Gondoltál merészet és nagyot" és a mindenáronvaló TÚLÉLÉSRE" tetted rá éltedet".

Neked oly' fából faragták a lelkiismeretedet, hogy te soha "NEM KÉRDEZED, ha félni KELL, hogy félj-e". Neked azért nincs miért félned, szoronganod, mert te olyan "ERÉNYES lény" vagy "ki CSALÓDNI ÜGYES". Mert te minden korokra nézve ILLESZKEDŐEN*alkalmassá*ESZELTED (fundáltad) ki magad (a verseidet) azzal, hogy AGYON'BEBIZTOSÍTOTTAD magadat. Már korán kialakult szent elhatározásod az volt, hogy a verseidet nem testestül-lelkestül átérzett spontán ÖN(én)kifejezéssel ("ösztönöd szublimálásával"), hanem csak az AGYA'fúrt eszeddel ki'AGYALVA fogod írni. Ezért aztán Téged minden korokban AGYON fog jutalmazni a mindenkori REND.

CSOÓRI (a fő'fő ismerője és mentegető famulusa és egyben elrelativizáló főideológusa "Gyula bátyám" jobbra'balra sasszézó, csúsztató lépéseinek, életbűvészeti trükkjeinek) -az olykor fejét alattomosan felütő "vérvádakkal" ("megalkuvó", "kétkulacsos" stb.) szemben- azt szokta üzenni ezeknek az irodalom-dilettánsoknak (ezeknek a "sunyi, törpe lelkeknek", ezeknek a kisebbség'érzésükből fakadó irígység-mániákusoknak), hogy: Barátocskáim -mondhattok "ezt'azt" sőt "amazt is" költőfejedelmünk MORÁLIS-ÁLLAGÁT (morál*deficitjét) illetően, de azt- sose felejtsétek el:

Erre csak azt válaszolhatom neki, ennek a hallótávolságomon felette*álló potentátornak: Igen, "időnként" megírta, de sohasem "IDŐBEN". Vagyis Illyés mindenkor csak A KARRIERJÉRE veszélyes "Idő-UTÁN" (POST'festa"), amolyan UTÓ*begyulladásosra beállított "fáklylángozás-technikával" EMELTE FEL "lángoszlopos"-SZAVÁT. Amidőn MÁR ELMÚLT a légi-veszély, amikor már "ELMENT a vonat"...

Amikor már "elment a hajó", amikor már elhaladt az a véres'valósággal megrakott történelmi szerelvény, amelynek az "Ott*Akkor"-eleven*valóságával SZEMBESZÁLLVA KELLETT VOLNA költői vész'jelzéseket leadni. Nem. Ő mindig csak ennek a költői kötelességnek a bűnös elmúlasztása UTÁN ("POST'festa") -AMIKOR MÁR, egzisztenciális biztonságára nézve, KITISZTULT AZ ÉG, amikor már a veszélytelenné vált konjungturális KONSTELLÁCIÓK lehetőségei röpködtek a levegőben- AKKOR dobta be magát, mint amolyan (a veszélyes időket szemfülesen KIBEKKELŐ) VÉR(telen)*TANÚSÁG'tevő.

És a -közben most'meg'már a bekövetkezett ÚJ VALÓSÁGRA leadandó AKTUÁLIS költői vészjelzések HELYETT- az immáron MEGÖREGEDETT ESEMÉNYEKRE, egy RÉGEBBI aktuál'valóságra (az immáron másodlagossá, VISZONYLAG PACIFIKÁLTTÁ) TÚLHALADOTTÁ változott élet'valóságra reagált ez az óvatos'duhaj VÁTESZ, s a már nyitottá vált KAPUKAT DÖNGETTE -az ekkorra már hiteltelen UTÁN*ÉRZÉSŰVÉ hervadt- buzogány frázisaival buzgolkodván. (Ilyen "kivárós", késleltetett* eljárással*durranó*trükkel JELENTETTE MEG például: a DÓZSÁT, a BARTÓKOT és az "EGY MONDAT..."-ot. Pedig mindháromra 1950-53 között lett volna égetően, életmentően SZÜKSÉG, amikor még a Hatalom javában nyúzta a népet és átvitt értelemben Bartókot is.)

Dehát eme szemfényvesztő porhintés ellenére "Isten szeme mindent lát"... Mert az "ott*akkor"konkrét veszély*helyzetből indukálódott eleven légkör NYOMÁSÁNAK alatta született ELEVEN ÉLMÉNYNEK A HIÁNYÁT nem pótolhatja semminémű "KOHOLT SZESZEKKEL..." kimesterkedett MÁMOR MÍMELÉS", semmilyen -retorikailag felépített (kiagyalt), vagyis hiteltelen eszmefuttatás, amiből mindig KILÓG a lóláb, amelybe mindig BELELÓG a hatásvadászóan "mámort'mímelő" "SZÓNOKLAT" fennköltsége. (amelynek "nyakát kellene törnie" egy magát valamire is tartó poétának -Verlaine szerint)

Nos. A veszély-élménynek (a VÉDTELEN KISZOLGÁLTATOTTSÁG szorongató voltának) a hiánya teszi oly MESTERKÉLTTÉ az "EGY MONDAT..." és a "BARTÓK" stílusát és hiteltelenné e versek mondanivalójának eszétikai értékét. Katartikusan felemelő NAGY költeményt csak "véres, igaz életű" költő írhat. (Ilyen "kedvező időben" -magyarán- veszély*helyzetben született pl. a Szózat vagy a Nemzeti dal)

Illyés viszont -az "EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL" c. retorikai eszmefuttatását- valójában egy konkrét*"zsarnokságtól" totál'VÉDETT helyzetben (jól'temperált szobája aztalfiókjának a társaságában) írta 1950-ben. A valóság konkrét nyomásának a hiánya, a HITBE'kapszkodó gyermek VÉDTELEN kiszolgáltatottságának a hiánya -ennek a gyávából is bátor hőst transzformáló katartikus*állapot* "kegyelmi pillanatának"*a hiánya az, ami miatt ez a "nagy" vers is csak VIRTUÁLIS-eszmefuttatás maradt a "zsarnokságról, mint olyanról..." Mert'hiszen GYAKORLATILAG, effektíve (A nép szemében is látható-érezhető módon) eközben (1950-53 között) "versileg" mélyen HALLGATOTT Illyés, az "Ott*Akkor" konkrétan-eleven kegyetlenkedésekről: a KONKRÉT-ZARNOKSÁGRÓL.

S MINDEN mentő-ALIBIT abszolút leseprő tény pedig az, hogy ezen 1950-53 közt "elszenvedett" -vétkesek közt történő- cinkos HALLGATÁSA jutalmaképpen -a lelkiismeret'furdalása miatti vigasz'díjképpen- 1953-ban Illyés újfent megkapta az akkori legmagasabb Párt'elismerést (a Kossuth-díjat) a Hatalom kezéből.

A "BARTÓK"-ot megírni is 1950-körül lett volna BÁTOR, azaz KÖLTŐI TETT. Akkor, amikor még "az ég zengett", amikor még a legfelső Párt*istennyilák csattogtak Bartók neve körül. Amikor Bartók, szitok'szónak számított Moszkvában, ergó Budapesten is. Amikor a CONCERTO megbukott a moszkvai Nagyszinházban (a Balsojban).

Ámbátor ezen Idő*UTÁN (POST'festa), amikor már veszélytelené váltak a Konstellációk (1955-ben, Hruscsov fellépése után)), amikor már konjungtúrálissá vált a téma, amikor már NÉPFRONTOSÍTOTTAN ENGEDÉLYEZETTÉ, sőt divatos sikké vált Bartókról szuperlatívuszokban beszélni, akkor aztán Illyés is előmászott a sunyiból és -apait*anyait beleadva döngette az immáron nyitott kapukat- vagyis BARTÓK mellett UTÓLAG (POST'fest) KIÁLLVÁN.

S -ebben az immáron agyon'VÉDETT helyzetből következően szükségszerűen, már csak amolyan "SZESZTELEN" mámor*mímeléssel, hiteltelenné váltan TÚLZÓ, túl'EMELKEDETT hangnemben és PÓZBAN tudta FUTTATNI AZ ESZMÉT és (vele együtt Önmagát) a RETORIKUS lépcsőfokokon felfelé grádicsozva. Hiteltelen nagy szavakkal téve hitet arról a Bartókról, aki -a J. Attilához hasonló- megalkuvás nélküli SZÓKIMONDÁDÁVAL, a poklokat megjárt "Dudás" BÁTORSÁGÁVAL küzdött meg a HALHATATLANSÁGÉRT. Küzdött KIÁLLÓ hazafisággal már azokban az embert'próbáló vészes időkben is (1938 körül), amikor még Illyés a NÉMA-Hallgatást ajánlja nemzetének és főként magának, eképpen szavalván a hazaszeretetről: "És nemzetét MA az EMELI fel, ki súlyával LEROGY"

Ismétlem: Ezt az "Eső után köpönyeget öltögető" Idő-UTÁNBAN írt versét MÁR CSAK ÚGY CSINÁLHATTA MEG, hogy vészesen HIÁNYZOTT a versíróból az élő valóságnak az a "Kegyelmi*Időpontja", az a, valós-ÉLMÉNYT ihletté TRANSZ*formáló katalizátor: (a VÉDTELEN, KISZOLGÁLTATOTT helyzetnek az a hit*erőt adó metafizikai-valósága), ami a "megszállott" poétát képessé teszi a "SZÓ*VARÁZSLÁSHOZ" (a vershez), ahhoz, hogy a vers ne csak kiagyaltan MEGCSINÁLT (stilisztikailag összemesterkedett) valami legyen, hanem -a valós Idő*Tér szorításában, a forma*tartalom szerves egységében SZÜLETETT élő*költemény.

"NYÍLT" ez a levél azért, mert az internetre is "feldobtam" és Amerikába is "átdobtam" egy irodalom professzor barátomnak, volt osztálytársamnak (Tikos Lászlónak). Talán ismerted is őt a debreceni egyetemről: orosz szakos volt, '56-os "géppisztolyos"-tetteiért disszidens-távollétében 15 évet kapott. Ő odakint egyetemi professzor lett, pedig apja "még csak" huszár főtörzs volt (igaz, két marokra'való lovas*verseny arany*ezüst éremmel, amit szobájukban lévő sublóton tartottak). A nagyapja pedig "még" csikósként hajkurászta a lovakat a Hortobágyon)

Egyébként eseteg megmutathatnád ezt a "levél-írást" R. bácsinak is, hátha érdekelné, hátha lazábbnak, "ehetőbbnek" tartaná az előzőnél, amely az asztala sarkában alszik...