A "lírikus" ILLYÉS

A "Költőfejedelemnek" titulált Illyés "lírikusi" besorolását kétségbevonó (90 oldalnyi) eszmefuttatásomból íme közlök itt egy nehány oldalnyit.

MOTTÓ egy 16. sz.-i
szép(kis)históriából:
Nem minden sárarany, ami fénylik.
A szalma*sárga*szín trágya sem az. És bár
ragyog (gőzöl*füstöl), ámbátor sose robban.

BEVEZETő (szentségtörés egy "Szent'tehén" szentélyébe)

Mindenek'előtt egy fontos distingció. Illyés kvázi lírai munkássága (mesterkedése) hatá-rozottan elkülönítendő egyéb jellegű -valóban korszakalkotóan jelentős- munkásságától. Attól, amit -mintegy félévszázadon át tartó magyarság'ellenes légköri nyomás közepette- a magyar-ság'tudat ébrentartásáért folytatott, valóban zseniális LAVÍROZÁSI képességekről téve tanúbizonyságot. Ugyanakkor épp ezt a -nagyformátumú TAKTIKUSI-POLITIKUSI KÉ-PESSÉGÉT használta fel az ördög arra, hogy kísértésbe vigye: hogy ott is aratni akarnokoskodjon, ahol nem vetett (ahol eleve nem is volt vetnivalója). Az ördöge Illyést -ezen képességénél és a nagyravágyó hiúságánál fogva- SZEREP'TÉVESZTÉSBE csábí-totta*kábította. (S ezáltal -a téves áramkörbe kapcsolt potenciál*adottságával- valójában telje-sen leföldelte, lenullázta azt a bimbózó lírai képességét is, amije volt kezdetben).
Fából vaskarikát gyártani akarnakoskodó bűvészkedésbe kezdett. Jobbik Énjét, lelkibb Énjét (a lírait) apró'pénzre váltotta és elcserélte "harmic ezüstért", s ezt leendő kamataival együtt életjáradékká bankosította. Egyre terbélyesebbé tekintélyesedő TAKTIKUSI képességét (KALKULÁNS ESZEJÁRÁSÁT) összemesterkedte, összeadta, összeházasította, összeerősza-kolta a- kezdetekben még benne bimbózó*zsengélkedő- LÍRAI (őszinte, SZÓKIMONDÓ-lelkü-letű) képességével: a fantáziátlanul*szürke*állományú, sült'realista SZAMARAT a transzba'szárnyalni*képes PEGAZUSSAL. Ennek a vérfertőzésnek, ennek a vízet a tűzzel, a jéghideget a tűzforróval összevegyítő mesterkedésnek a hozadéka lett az a sajátosan langyos, (se hideg se meleg)-egyveleg, az a meddővé*impotenssé ÖSZVÉRESÍTETT vértelen vers*hordalék, amit egy félévszázadon át illyési "lírának" tituláltak. (Pedig tudták, amit Illyés is jól tudott, hogy: "...de megalkuvás nincsen, mert a langyosat kiköpi az isten")
Viszont ez a kétkulacsosság: (ez a mindenkori konstellációkra kalkulálás), ez a mindent eltaktikázó-ELRELATÍVIZÁLÓ SZOFISZTIKA*istenének is szolgálni akaró, és emellett AZ ABSZOLÚTUM ISTENÉNEK (a LÍRÁNAK) is, -vagyis a feltétel'nélküli SZÓKIMONDÁS-NAK is- elkötelezettje LENNI AKARÓ (ez a mindent birtokolni akarnokoskodó) SANDA SZÁNDÉK: egymást kizáró abszurdumnak bizonyult. Egyszerre két úrnak szolgálni... ezt nem-csak a Mindenható-Úr de a Múzsa-isten se tűri. Egyszerre két(színű) vasat tartani a tűzben csak "kovácséknál" lehetséges a szakmai követelmény-hitelesség és az erkölcsi tisztesség megsér-tése nélkül.
Illyést is -bár egész életében végig kezében tartotta eme kettős érdekeltsége gyeplőjét- elérte a vég (a halála után). Akkor végül mégiscsak kiderült , hogy "ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret", mert bár -a jó hosszúkásra kiagyalt élete során- az Illyés KARRIER*kecskéje jól'lakott ugyan, de eközben a LELKE*káposztája is elfogyott, azaz már jókorán elszállt belőle a lírai spiritusz. Mert bár sült'racionalista, sült'realista tarisznya'hite jó-voltából töltekezett a földi'javak, a hírnév-ínyencségek mindivel ("úszott... fönt a fé-nyen...költői szintjén a világnak"), viszont égből alászálló meta'Manna'kenyérből, transz'intuiciós élményekből nem sokat "evett"... Dehát szive'szerint valójában az ilyen -meg-foghatatlan magasságokból aláhúlló- szépségekre ő soha nem is volt éhes, ezirányú gusztusát is csak IMITÁLNI volt képes azokban az össze'eszeltre-csinált "lírai" (a spontán önkifejezés nyomelemeit sem mutató) mámor'mímeléseiben. (Viszont ebből -az így csinált papírvi-rág'poézisből- mindig kilógott kézzelfogható-kocsányosan, mindig kiillatozott -könnyfacsarós szemetszúróan- az olcsón'vett "ÖTLET dúrva hagymája")
A magyar irodalom égboltjának legfényesebb csillagai: a lírikusok. Ez az is-teni*szikrából belobbant égi*fény*ragyogás csak égi*testből származhat. És ez "Nem adatik meg mindenkinek, csak aki véres, igaz életű." És Illyés messzemenően nem ilyen fazonú lélek, nem efféle Égigérő*fából faragott "transz"-Dudás volt. ő egy komoly, megfontolt ember vala, egy araszolóan számító, TARISZNYA'HITű POÉTA, akinek sosem volt KENYERE a -terem-tett világra való- GYERMEKIEN őSZINTE REÁCSODÁLKOZNI'TUDÓ ISTENÜLÉS, az ész'veszejtő*bátorsággal elérhető ÖNFELEDTSÉG*kegyelmi állapotából (a SZABADSÁG-létállapotból)*kilángoló-tipusú költemények megírása.
Az isteni szikra*láng minden lánglelkű lírikusunk szemében (a költői hitelesség legkarizmatikusabb ismérveként) OTT LOBOGOTT ötszáz éven át: J. Pannoniustól kezdve és a későbbiekban továbbélve... és a vérrel*tanúskodóan hiteles Petőfin, Adyn, J. Attilán át az ege-kig csapdosva. Ez a csillag*fény*virágzás azonban -a "Tajtékos ég" vértanú*költőjével finá-lézva- a II. Világ'égéssel magyar földön kialudt... talán örökre. S a költői "tüzes'nyelvekkel" együtt a magyar nemzet is, hiszen "Nyelvében él a nemzet", pontosabban: a láng'lelkű KÖLTő-INEK égisze által égi*üzeneteket tolmácsoló NYELVI ÉTOSZÁBAN ÉL, lélegzik A NEM-ZETI SZELLEM. És ma már ott tartunk, hogy a magyar államtest még él, de a szelleme*lelke (a nemzeti egyénisége) immáron alig lélegzik...
A "lírikus" Illyés -sült'racionalista, sült'realista, tarisznya'hitű NAGY'ESZE- nem hitt abban, hogy az egyén testét és a magyar állam test'szervezetét - a legautentikusabb, a LEG-CSODÁLATRAMÉLTÓBB CÉLJAINAK elérésében nem az anyag'érdek'szagúan szem'füles, nem az anyagi'természetű ESZE*szárnya, hanem- a lelki'természetű HITE*szárnyai segítik: a szabadság lelke, amelynek hajtó'ereje a HIT. CSODÁT (LÍRÁT) MűVELNI csak ezzel lehet. A Mennyiség (így az anyag'természetű ÉSZ-mennyiség is) -akármeddig is halmozzuk egy-másra- soha nem csaphat át lélek'Minőségbe, mert "Nem SOKASÁG, hanem LÉLEK... tesz CSUDA'dolgokat". A hitnek ez a transz'szárnyalása röpítette Adyt TÚL önmagán (az önmagát csak eltakarni kész ESZÉN) "föl...Föl ad infinitum". Ahonnan már büszkén jelenthette: "NAGYOBB VAGYOK MAGAMNÁL IS" olyankor, amikor szinte már nem is vagyok ma-gamnál, amikor az Én akaratom már az ő AKARATA, amikor már valami földöntúli erő keze'ügyébe kerülve cselekszem olyanokat, amin magam is elcsudálkozom...
Illyés, a lírikusnak titulált sült'racionalista, abban sem hitt, hogy a tárgyaknak, dolgok-nak, az objektív természetnek objektív lelke (fizikán'TÚLI látszat'mögöttese) van. Amikor ver-set csinált, akkor sem a lírai spiritusz szárnyalt föl belőle, hanem a reál'politikus racionalista, aki mindenkinél jobban tudta a kortársak közül, hogy a politika a lehetőségek felismerésének, megragadásának és működtetésének a tudománya: és ő ezen konstellációknak a szellemében retorikázott a vers'beszédeiben is. Az ő reál'vastag poéta-vénája, közép'utasra* kiegyensúlyo-zottan*stabil idegzete (ez a lelke'mélyére leszorított őszinteség'lelkületnek a "fönt a fényen úszó" ALTEREGÓJA) valójában SOSE FÉLT A SZORONGÁSRA OKOT'ADÓ ELőÉRZE-TEKTőL VEMHES JÖVőKTőL (mint pl. egy J. Atilla vagy Radnóti). Akkor se félt , ha félni kutya'kötelessége lett volna, ha megszólalni (= költőileg CSELEKEDNI: a "Vétkesek közt NEM cinkosan HALLGATNI") lett volna a kötelessége.
És -a fasiszta háború előtt és alatt- NEM "HAZA, A MAGASBAN" (virtualiter, amo-lyan LAPULVA'virtuskodva) szárnyalni el a katasztrófába sodródó "nép'nemzete" fölébe ... és "Úszni fönt a fényen...költői szintjén a világnak, mely alatta békétlen dohog". Amikor A NEM-ZET ellenállásra*VEZÉRLő ESZME-iránytű és "fáklyalángozó" KORMÁNYOS NÉL-KÜLI*Hajóként egyre szétesőbb tehetetlenségbe süllyed, és a legteljesebb izoláltságban vege-tálva, a legcsekélyebb ELLENT'ÁLLÁS nélkül csak "békétlen dohog", miközben százezerszám hurcolják vágóhídra fiait...
S eközben -a "Haza, a magasban" fáklya'lángozó költő'fejedelem- azt a "csupa alázat s SZOLGA-BÖLCSESÉG"-MAGATARTÁST ajánlja magának és népének, hogy: "Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit", imígyen varázskörözd (kábítsd) el magad, dugd a fejed a MAGAS-BAN szállongó fellegekbe, vagy a jó Duna-Tisza közi futó'homokba, mindegy, csak DUGD EL MAGAD: "LAPULJ bár ezerévig némán", mert "Vétkesek közt NEM cinkos, aki NÉMA", csak "karold könyved kebeledre és nézz nevetve ellenedre, s ha a szükség úgy hozza, lásd fordítva, jó'magyar DÉLIBÁBKÉNT a jelen-valóságot". Amikor készülődőben a pusztító vihar, meg az árvíz, akkor Te lírikus Vátesz "állj félre hallgatag...ne ítéld, csak nézd a világot...s légy "csupán alázat s SZOLGA-BÖLCSESÉG"...légy oly békés, türelemes, hogy az már ARCPIRÍTÓ" (- ezek itt Illyéstől valóan hiteles önjellemző szavak). S az alábbiakat meg már én mondom ide kiegészítésképpen: ereszd el a lelki füled mögött, -lelked legmélyebb bugyrába taszítva- azokat a sorokat, amiket J. Attila erősen rád gondolva már leírt annak'idején -mondván: -Nem úgy mint ő- Én (J..A.)"Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a SZOLGA OSTO-BÁT...Sziszegve se SZOLGÁLOK..."
És "midőn már minden LETÜNT": az eső'viharnak utána Illyés volt az, aki elsőként fordított egyet a köpönyegen ( a "Hallgatót" be, a nagy'hangon "Beszélőt" kifelé fordítva), és ELSőKÉNT ő TETT TANÚSÁGOT arról, -AMIRőL AZ AKKORTÁJT-SZÓKIMONDÓAN vértanúskodó ELLENT'ÁLLÓK ("az Igazságot éhező-szomjuhozó megboldogultak) MÁR NEM TEHETTEK tanúságot- hogy "mint folyt életünk" akkortájt("Költői szintjén a világnak"..."fönt a valóságtól elszakadt Magasban"), hogy akkortájt miképp'formán is DÜBÖRGÖTT-HASADO-ZOTT az őmagasságossága alatti tájakon a föld...
És ő (a vihar elmúltával az országos vihar'károk bennfentesen hiteles'szavú bemutatá-sával szemfüles fürge'eszűen ELőÁLLÓ), ő, AKI a bekövetkezett katasztrófát ELő'okozó ELő'események idején azt mondta, hogy: "Csak nézelődöm, járok, élek" havi kétszáz pengő fix egzisztenciális hátérrel maga(m)'biztosan. És ő, AKI az akkori szituációban az árván hagyottan kiszolgáltatott népnek gyógy'receptként -bátran előállva AJÁNLOTTA- SAJÁT'MAGÁT: az önmentő "LAPULÁST... NÉMASÁGOT"... ő ÍRJA MEG ELSőKÉNT (azokat az utóbegyulla-dásos szisztémával működő) KIROBBANÓAN'KORSZAKALKOTÓ verseit. Azokat az elhíresült -FÁKLYALÁNG'LELKűEN IRÁNYT'MUTATÓ SZÁLFA'KIÁLLÁST imitáló- mámor'mímelő versbéli eszmefuttatásokat.
ő -az önön karrierjét mindenkoron ön'agyon'bebiztosító "Vátesz"- írja le út-törő'bátorságos modorban*szárnyaló szemérmetlen* hangnemben (a jól'bevált ön-FELSZÓ-LÍTÓ MÓDBA* aposztrofáltan*felrittyentett hangfekvésben) tenmagát, pl. ekként önistenítően-mámorló vers'soraival: "Nekem a könnyen MEGTÁMADHATÓ IGAZSÁG kell..." (Olyan te-hát ami valójában nincs nékije, hanem csak KELLENE. -megj. tőlem) "...a mindent KIHÍVÓ... az ellenség elé a jó ELőÖRS módjára KIVÁGTATÓ ...aki egy IGENRE mindig konokon egy NEMET ütő szívű" (Nos. Ez Illyésnek az az ALTEREGÓJA, amilyen szeretett VOLNA lenni, ha nem Illyés Gyula lett volna. Ez az a bizonyos -önmagát ÖNMEGSZÓLÍTÓ FELSZÓLÍTÓ MÓDBA manipuláló- vers'toposza, amire azt írta J. Attila, hogy Illyés a verseiben csak "koholt képekkel és szeszekkel mímel mámort"

.........................................xxx.................................................

A Rákosi diktatúra kifutó'pályáinak a kiépítéske közepette is rátett Illyés egy-egy szívlapáttal -a Komm. Párt által favorizált"Lobogónk Petőfi!"-kultúr'kampf trendre- azzal, hogy ő is valaho-gyan, véletlenül, isten'tudja hogyan (de az Isten biztos tudja, hogy: "HOGY's HOGY'NEM) ő is ÉPP'EKKORTÁJT "FÁKLYA'LÁNGOZOTT", "negyvennyolcaskodott" és istenült felsőfokon ebben a hivatalos, ebben az általános Petőfit'istenítő mámor"mímelésben...Amely konjungtúrális lovagolásból -az agyondíjazottság terén közvetlenül utána lovagoló- Juhász F. sem maradhatott ki. ő is meg Illyés is ezzel mintegy a saját vers'csinálásukban tettenérhető NÉPIES TÉMÁZÁSUKNAK (haladó elkötelezettségnek, racionálisan világos vonal'vezetésésű istenülésnek, pofon'egyszerű realizmusnak), a népidemokráciás-demokratizmusuknak a PETő-FIÉVEL való ROKONLELKűSÉGÉT- akarták FÉMJELEZNI. Természetesen konjungtúrális AL-SZÁNDOKOKKAL megspékelten.
A Rákosi'hivatalos irodalom'politika is -Illyéssel szinkronban- mintha azt mondották volna: Ide most (a társadalmat racionálisan rendbeszedő tervgazdálkodás bevezetésének ide-jén) ilyen "Itt a nyilam, mibe lőjem?"-radikális, meg amolyan "Kétkeziek fia vagyok, megvetek minden hazugot" plebejus vehemenciájú, "Tettet adj, író, élő magadat... fekete-fehéren"-fajta, Petőfi-Illyés fazonú legény kell a gátra, nem pedig amolyan isten'keresően zavaros Ady-féle-ség, avagy afféle költő, aki olyasmiket motyog rezignált büszkeséggel, hogy ő "locska lelkek közt ingyen keres bizonyosabbat, mint a kocka", meg hogy ő látja, hogy "a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol", meg akinek nem a Párt'akarat a "Führere", hanem aki azt motyogja, hogy az "Én vezérem bensőmből vezérel", meg hogy, amikor beindul az egyetlen'Egyből való VÁLASZTÁS-forgatókönyv komédiája, akkor az istenadta dolgozó nép "szemét lesütve fontol sanda választ", meg, hogy: "Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény", meg hogy: "Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktába írják, miről álmodoz-tam..." Egyszóval, hogy ő "nem így képzelte el a rendet"
Tehát NEM ILYEN KÖLTő KELL MOST IDE, HANEM olyan, aki amolyan fák-lya'lángozó verseket ír. (természetesen olyat, ami amúgy mindig csak utólag belobbanó gyutac-csal manipuláltan működik). Olyan vátesz'lírikus kelletik, aki az olyan ELVÁRÁSOK-NAK megfelelő verset csinál, amely a "KÖVETKEZő LÁNCSZEM" néven futó pártpolitikai konstellációkat -szemfüles türelemmel- mindig BEVÁRJA. Bevárja azt az időpontot, amikor már megértek a politikai-tömeglélektani FELTÉTELEK egy-egy eső*után*köpönyeget*öltő-IGAZSÁG kimondására. S ekkor aztán -ebben a már önagyon'bebiztosított konstellációjú szi-tuációban- olyasmi (NYITOTT KAPUKAT DÖNGETő -felülről már nagy'motyogva'jóváhagyottan megengedett- POST'FESTA-dörgedelmeket ír), mint pl.'55-ben a "BARTÓK", amelynek a megírása '48-ban lett volna költői tetterejűen hatékony'kiállású "döngetés".
Vagy az "EGY MONDAT...", amivel '50-ben lett volna költői bátorságúan HATÉ-KONY kiállni a nyilvánosság elé. (Nem pedig -ezekben az ő karrier'egzisztenciáját és a népe élet'feltételeit húsbavágóan veszélyeztető zord időkben- CSAK amolyan NEM*SZÓKIMONDÓAN*KIÁLLÓ bátorságú, hanem afféle "Haza, a magasban"-fazonú ASZTAL'FIÓKBA*BÁTORKODÓ GESZTUSSAL apait-anyait beleadó vehemencival retori-kázva hasogató verssel birizgálni a "zsarnokság" természetének szőrszálait. (Amitől -ettől az asztalfiókos'szőrmentén íródott bátor'hangvételű SZÓKIMONDÁSTÓL- természetesen a haja'szála se görbült a hatalomnak. S ennek az volt az egyik holt'biztos jele, hogy ezidőtájt ÚJ-FENT AGYONDÍJAZTÁK '53-ban)
És majd csak akkor áll ki a gátra (az Élet és Irodalom" hasábjára) ezzel az asztal-fiók'poros verssel, amikor már megöregedtek az események eme asztalfiókosan*elmélkedő* nyugalomban eszmét'futtató verse fölött, amikor már túljárt fölötte az Idő, és a Szituáció túlha-ladt rajta, vagyis amikor már "piros vér folyt a pesti utcákon", amikor tehát már "Elment a vo-nat: -az Egy mondat..."-féle (Zsarnokság természetéről, mint olyanról való) retorikus eszmefut-tatás- IDőPONT(helyzetű)-állomásról... Nem úgy mint pl. a "Talpra magyar'" fölött, amely fölött sose halad túl az idő. Mert Ez -nem úgy, mint amaz- IDőBEN'HELYZETBEN íródott: ÉLESBEN, amidőn az ég zengett. (Örökre friss'elevenen megőrízve az "OTT-AKKOR IDő-HELYZET" rizikó'faktosros*feszültségűen varázslatos élményét: ami a lírai költeményt csoda'tüneménnyé emeli.) Aminthogy ez az önsorsrontás'veszélyes*lélektani pillanat szoronga-tottságában*született*szókimondó-BÁTORSÁG meg is látszik rajt'. És minden Petőfi versen, mert azokat "véres, igaz élettel" írták. (S nem úgy, ahogyan azzal az Idő-pont*összecsúsztasásos*applikációval írta Illyés azokat a líraként*elkönyvelten*futtatott föld-höz'ragadtan kimódolt eszmefuttatásait)

.........................................xxx.................................................

Melynek következtében kialakult az a KONTRASZELEKTÍV VÉLEKEDÉS (amelyet -az Illyés után legjobban agyondíjazott ügyeletes zseni- JUHÁSZ FERENC hangoztatott úton-út-félen Árkádia berkeiben, útszélien'átlátszó, szennyesen'hazabeszélő hangon), hogy tudniilik el-múlt az az idő a szocialista rend jóvoltából, hogy -szemben a mintegy ötszáz éves lírai gyakor-lattal- a lírikusnak ÖNSORSRONTÓNAK kellene lennie. "Nem, nem és NEM!..." gagyogja -szokásos olcsón'vett refrénjeivel istenülten- ez a Illyéshez hasonszőrűen agyon(Kossuth)-díja-zott, ez a nem csak kripto'kommunista, hanem fennhéjázóan is anyag'elveket (anyagias'elveket) valló kommunista költő. NEM...-mondja Juhász- sőt ellenkezőleg: a szocializmusban a hono-rácior rétegből elsősorban a lírikust (vagyis a "nemzet lelkiismeretét") kell "birtokon'belülre" emelni, és a legmagasabban honorálni, legtúlabbul siker'díjazva űberolni (SOK'pénzzel, MA-GASAN'befolyásos poziciókkal és egyéb statusz'szimbólumokkal) a hatalom által (a "3-TTT"-s ACZÉL által) acélból, hogy a költő imígyen legyen képes kellő'korszerűséggel és szemreva-lóan is kívánatos kondival REPREZENTÁLNI a -minden'rendszereket és minden kortársat űberolóan (és jólszituáltan) TÚLÉLő- új'ember típust. Akinek a legbensőbb KÖLTőI JEL-LEMVONÁSA: a -legellentétesebb elveket, világnézetet valló politikai rendszerekhez való (tehát az erkölcsi relativitást hitvalló)- HOZZÁIGAZODÁS, a feminin (az ide'majd'amoda kelletően kacér) simulékonyság, a minden korokon talpraesni tudó kelj*fel*jancsis RUGAL-MASSÁG. Ez kell tehát. Nem pedig ama (Petőfi-J. Attila-féle: "benső vezéréhez" való- abszolut), feltétel*nélküli*HűSÉGNEK a korszerűtlenül nevetséges és siralmas BALEKSÉGE.
Illyés nem újat hozott a lírában, hanem holt'vágányra kormányozta el, meddővé-impo-tenssé herélte ki (agyalta el) az ötszáz éves magyar líra útját. Megfosztotta lelkétől a lírát: a (transz'üzeneteket magas szinvonalon és hitelesen tolmácsoló) SPONTÁN ÖNKIFEJEZő jelle-gétől. Tette ezt a maga agyafurt, a konstellációkat taktikusan kivárós, utóbegyulladásosan előre'jelző, eső után köpönyeget öltögető (Post festa), "koholt képekkel és szeszekkel má-mort'mímelően"-retorikus szentenciázásaival, "ötlet'hagymáival" amely -így ezekkel a lírától testidegen tehertétel*kellékekkel- teljesen nélkülözi a játékos TERMÉSZETESSÉG naiv báját: a CSODÁT.

.........................................xxx.................................................

Illyés, a "Költőfejedelem" a LELEPLEZő-BÍRÁLATAIT (az óvatos nemtet-szés'nyilvánításait) mindig -a mindenkori politika'hatalmi konstellációkat "környültekintgetően" figyelembevéve- csak amúgy "KIVÁRÓSAN" és "átajjában", szőrmentén (a hatalmasok szá-mára könnyen emészthetően, könnyen tolerálhatóan, az eszme'rendszerükbe előbb-utóbb minden gond'aggodalom nélkül integrálhatóan) vers'lírázta meg. Mindenkor a Felülről MÁR MEGEN-GEDETT (a már egy paraszhajszálnyi bátorsággal, kockázattal, kar-rier'fékező*veszéllyel*sem*járó), vagyis csak -a már ZÖLD'UTAT kapott- szókimon-dás*LEHETőSÉGEKET nyergelte meg "nagy" verseivel.(pl. a "BARTÓK"-kal). De ezt oly szemfényvesztő bűvészmutatvánnyal tette, mintha ő úttörően ELőRE'JELZő-BÁTORSÁGÚ (amolyan FALTÖRő'KOS szerepet vállaló VÁTESZ) lett volna.
Valójában inkább olyan SUNYI (sumák) KÖZLEKEDÉSI RENDőRHÖZ hasonlított, aki mindig CSAK AKKOR vetette be a "Szabad utat" mutató, A MEGVÁLTOZOTT ÚJ IRÁNYT'MUTATÓ karjait a várakozó gépkocsi-oszlop beindítására, amikor azok már a saját szakállukra, MAGUKTÓL (tehát ránézve, az irányítóra nézve minden felelősség'vállalás nél-küli kockázatmentességgel) AMÚGY IS BEINDULTAK. Eközbe ez a Rendőr arra számított, hogy mindenki majd úgy észrevételezi ezt az IDőCSÚSZTATÁSOS (sunyin) KIVÁRÓS STIKLIT, MINTH -ezen a valóban felelősségteljesen veszélyes poszton- ő IRÁNYÍTANÁ a KÖZLEKEDÉST. Illyés is így tett, mintha az országban valójában az ő BÁTOR KIÁLLÁSÚ költői (irány)-MUTOGATÁSÁTÓL lityegtek volna a fityegők... ("FÖLNÉZ RÁM, amiből jöt-tem, az alja-nép... S vár és jelre figyel...jelhordó hangomra...szavamat mondja a tömzsi kun...a szikár jász kubikos, a hű székely...Mereven JOBBOM ELőRE INT...ÁLLOK CSAK S MUTA-TOK S EGYRE EMELKEDEM" -írja a háború kitörésekor 1939-ben. De már egy lófejjel odébb írt versében meg már azt írja: Népem "Jajong, hogy én is jajra keljek...csak jajong, hogy érte is jajongjak..." de én tudom, hogy ez "csak bajt okozhat" (elsősorban nekem)... ezért hát csak azt nyafogahatom vissza jajongóimnak: "nem tehetek semmit érted... "CSAK BIZTON-SÁGOMÉRT BÓLONGOK", mint amolyan jóféle RENDőRHÖZ illik. Sőt váteszi LÁNG-OSZLOP-valómra lángbetűkkel*felvéshetően*örökérvényű axiómatikus vers'igéket is kiagyal-tam önön igazolásomra: "ÉS NEMZETÉT MA AZ EMELI FEL, KI SÚLYÁVAL LEROGY." "Tihanyi lakosztálya környékén is azért viselt a fején "RANGREJTVE"-ez a Kormányzónak, "KÖLTőFEJEDELEMNEK" magát beképzelő vers'író- MATRÓZ'KAPITÁNYI tányér'sipkát.)
Az "Újszülött" c. versben imígyen érzékenykedik elfele...: "pici mongolom...kedves rokonom...itt leszek apádnak én KÖDLő jövőmmel DÚLT költő, míg EL nem VESZEK..." (Ez a "ködlően meg dúltan dagályos" -Ady'utánérzős- jelzőkkel sulykot elvető, önmagát már-tír'póz'ködbe dunsztoló*burkolgató költő valójában túl'agyonbeiztosított létformában -plusz 50 évvel és agyondíjaktól roskadozó élet'terhekkel a nyakában- élte túl a vértanú'vetélytársát.) ;
"A feleségnek" címűben "aszongya" az asszonyának: "Egyre nagyobb vagy..." (sőt még antúl is nagyobb... olyannyira, hogy) "...ORSZÁGNYI két karodban ringatózom" (micsoda an-dalítóan szépséges és természetes emelkedettségű hitvallás ez, az országos godokban úszó po-éta mindig is ANYAföldben -vagy FELESÉG'léptékben gondolkozó- hűségéről);
A "Nélküled" címűben mindjárt a vers'küszöb túl-"emelkedett" indításába botlunk. A vers szárnyaló zeneisége még átsegíthetne ezen a küszöbön, de ilyenről Illyésnél szó se lehet. Ehelyett a versbe'lépőnek az orrát-szemét rögvest megcsapja a kézenfekvően pofon'egyszerű (talán az ott fekvő varró'dobozból előkerülten asztalon heverő) téma'tárgyból szárba'szökkent ÖTLETNEK az ő durva hagyma'szaga: "Nélküled, mint olló EGY FELE..." -meg mint a párat-lan félláb vagy félszárny- "...SUTA a sorsom". Magyarán: "mit kezdenék vele..." -ezekkel a "felekkel"-, "...ha nem szeretnél?" Még az is beleférhetett volna ebbe a túl'kézenfekvően logi-kus, túlagyasan* eszmefuttatós lírázásba, hogy ugyebár -úgymond- azért hívnak Téged "FELE"ségnek, mert csak Velem, a másik "FELED-del lehetsz "EGÉSZ"séges". Mert különben elkoptathattad volna a "fél'ollódat" (=az egymással keresztbe X-ollózó lábaidnak egyikét) a ki-egészítő párod'keresésében, akkor sem találtál volna testhezállóbban*nekedvalóbbat Nálam-nál).
Németh László még a kezdetek kezdetén (1930-körül) -amikor még őszintén mert írni Illyésről (a később egyre Babits*jobbkéz*nagyhatalmúbb és egyre hiúbban* magabiztos iro-dalmi-vezér főpotentátorról)- azt írja egyik kritikájában, hogy Illyésnek zseniális képessége van ahhoz, hogy szinte minden nagyobb magyar költő stílusába, legeredetibb vers toposzaiba beleérezze magát és legértékesebb*legsajátosabb életérzéseiket kifejező szó-mon-dat'Találmányaikat utánérezze, asszimilálja (magyarán eltulajdonítsa). Talán ezzel lehetne ma-gyarázni azt,hogy ennél a "Nélküled" c. versénél is józsefattilaias szárny'tollakkal való ékeske-désekre bukkanunk. Illyés azt mondja, hogy Flóra FELEsége nélkül ő csak amolyan FELE-féle lábú sántikálós lenne, olyan mihaszna'lógós, mint a FELE'szárnyú olló, mint a FELE'szárnnyal szárnyaló non'szensz-madár: "SUTA'SORSÚ"... Nos. Ha ez a vers egy ABSZURD dráma elő-hangjának készült, akkor oké...de így egy nevetségesre kistafírungozott, anti'szinesztéziás kép-zavar'filagóriaként fogható fel ez az egész allegória. És most lássuk a medvét... a J. A. -i meta-forát. (Az Illyés által oly otrombára torzított eredetinek) az eredeti*szóvarázsát, íme: Az egeket hasítóan SZÁRNYALÓ SAS most száll alá "a zengő mennybolt szikláira...": "Az egyik szárnya lelkem, a másik szárnya Flóra". És most "Minden s mindenki szeret engem -ember lettem a szerelemben. Flóra, FLÓRA mosolyog RÓLA, hogy engem ő váltott VALÓRA. Ember vagyok és olyan BOLDOG, mint, ha vannak, az örök DOLGOK." Hát tessék...szabad választani... (És úgy mellesleg J. A. javára írva: micsoda csodálatos és mégis emberszabásúan természetes RÍM'szárny'suhanások muzsikálnak az éter szárnyain..)

.........................................xxx.................................................

Így festett Illyés képe már akkor (1932-ben) a start'helyzetben. S ez a materialista ta-risznya'hite röpítette egyre feljebb és beljebb a "birtokon belüliek" közé. Ezért aztán a túlönbebiztosított jó'életérzése (gutgesinntje) közepette nyoma sincs -az anyag'látszat*mögöttes erők okozta- félelemnek, és a népe'nemzete potenciális-latens jövője iránt érzett -amolyan me-tafizikus intuiciókból fakadó- szorongásos előérzeteknek. Az ilyen -általa afféle Hamlet* betegesnek tartott rémlátomásos szorongás- nem háborgatta stabíl'egzisztenciájú nyugalmát sem a második világháburú előtti (vihar'előtti) SZÉLCSENBEN, sem '56 előtti LÁT-SZAT'CSÖNDBEN, sem a legvídámabb barakk leglátszat'csendesebb időszakában (a hetvenes évek közepén), amikor is eképpen'való sült'realista mélyen'látással vátesz'viharmadárkodva nyal alá a fennálló hatalomnak: A magyar nép -történelme során- még sosem élhetett, tollasod-hatott ilyen hosszan'elnyúltan-SZÉLCSENDES békességben, mint mostanában. (Az efféle lát-szaton-felszinen kaparászóan "mélységes" költői meglátásokat a Kádár rendszer természetesen számontartotta, jólesően könyvelte el, és mint jutalmazandó igéket róta fel a kapu-félfa'listájára).
ő mindig -így a háborús katasztrófa előtt és alatt is- olyan FÁKLYLÁNGOZÓ*előrejelző költő'vátesz volt, aki UTÓLAG (amolyan KIVÁRÓS-KÉS-LELTETőS szisztémával) gyulladt be, és lángoszlop'emelkedettségű KIÁLLÁSSAL világított rá a már leégett ország vihar'káros terepszakaszaira.

.........................................xxx.................................................

Már korán kialakította (szemben a pokoljárósan istenes J. Attilával) azt az Isten (és Mú-zsa)* ellenesen*materialista tarisznya'hitét, amely így szól: (a "Séta az árnyékommal" c. verse gondolatmenetét parafrazálva): mivelhogy "...nincs pokol s mennyország...VÁLLALJ MIN-DENT, mi földi..." Ne lelkizzél, ne lelkiismereteskedjél túlságba, ne félj, ne szorongj a látszat alatti (az eljövőket formáló) valóságoktól, hisz ilyenek valójában nincsenek csak a mesében, meg az olyan Juhász Gyula-J.Attila-féle fantasztákban, akiket már életükben "rég megölt a kép-zelet". Tehát "ne csinálj mindenből keleti-kérdést". Mert aki gyakorta el-"elvérzik egy gondola-ton", az végtére is képtelenné válik arra, hogy karrir'eres céltudatossággal cselekedhessen, hogy célhoz érhessen.
"Vállalj mindent, mi földi...itt vár a boldogság-esély...kezed ha szennyet is váj..." -és ha szennyes is marad tőle- "...ne félj az undorodástól..." -a piszkos eszközöktől, hisz jól ösmered a "Cél-Eszköz"-axiómát. Így biztatja magát ( a felmocorgó lelkiismeretét: az árnyékának titulált ön'lelkét) ILLYÉS. Szóval, "Ne félj..." (És itt újra közbe kell citálni J.Attila ominózus, baljós-latúan emlékezetes szavait: Te "nem kérdezed, ha félni kell, hogy félj-e?") Tehát, "Ne félj az undorodástól..." -mert majd- "Angyal-tisztára mos az EREDMÉNY". Vagyishogy idővel ki tudja azt már rekonstruálni, hogy milyen is volt valójában az a: "Hová*lett*tipusú tavalyi hó?", amelynek itt-ott sárpiszok*foltosan maradt emlékét úgyis tisztára mossa a mindeneket magának beseprő Győztes, a Siker'eredményes, akinek -mint ismeretes- mindig igaza van, mert ez kijár neki. Míg viszont az olyan igazság'hajhászónak, mint J. Attila csak mi járt(ki)???... a szája...meg a korai halála) -mondhatta volna Illyés a Győztes "Költőfejedelem", ha valaha is végig gondolta volna soha "meg nem gondolt gondolatait"
És most újfent ideráncigálom ("tetemre'hívom") az árulkodóan jellegzetes illyési tex-tust: "Vállalj mindent, mi földi... itt vár a BOLDOGSÁG-ESÉLY... kezed ha SZENNYET is váj" (-eddig az Ige...) Ezt a tetemre'hívást azért újráztam meg, mert ERRE a tarisznya'hitűen sült'realista hitvallásra kézenfekvően ASSZOCIÁL, (szinte egyenesen parafrazál) AZ ALÁBBI dudva*IDÉZET*csokor JUHÁSZ FERENCTőL, az - Illyéshez hasonszőrűen*agyondíjazott nyúlcipőben "szárnyaló"- költőtől, aki rendszeres vendégként élvezte Illyésék aztaltársaságát, s aki -időnként, amikor olykor felbukik vízió'bozontos fejével a saját szóbuborék'szenny árjából- ekként alkot logikas'számba vehető "Ó"-val beindítottan "ó-bégatós" KRÉDÓZÁSÚ mondato-kat: "Ó, BOLDOG, ezerszer BO(u)LDOG itt az ember, akit egy nép vall édes gyermekének", mert "Ó, én HISZEK abban, hogy érdemes élni" -és ez abból kifolyólag van így nálam, mivel-hogy- "Ó, én úgy..." -de úuúuúúgy- "... HISZEK valami jóban, valami szépben", de legfőbbkép-pen abban, hogy Ó "HISZEM azt is: a SZOCIALIZMUST segítem megvalósulni..költészetem világnézetével" És mindezen hitemhez az ád erőt, hogy : "Gyűlölöm azt a hamis legendát, amely arról akar meggyőzni, hogy a művész önpusztító", mivelhogy az efféle költő-tipus, -a csúcstechnika és a fejlett szoc. társ.-t építés korszakában- már csak amolyan idejétmúlt, eldobnivaló "vashatos" számba'vehető nevetség tárgya... "Én lassan harminc esztendeje csiná-lom ezt az áldott mesterséget, s nem csitul szivemben a BOLDOGSÁG-VÁGY erjedés" - írja Juhász.

.........................................xxx.................................................

Tehát Istenhez fordul J. Attila eképpen fohászkodva: "Fogadj fiadnak, istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva. Fogj össze, formáló alak...Vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám"..."Ijessz meg engem, istenem...Bukj föl az árból hirtelen..."-mert- "...Már mindent merek...Meghalni lélekzetemet fojtom vissza, ha nem versz bottal"
A "Séta az árnyékommal" c. versében azt írja Illyés a saját lelkéről (ergo: a lelkiisme-retéről) -amit jó materialistához híven csak árnyéknak minősít-, hogy "NEM VOLNA JOBB, HA ő" -a lelke- "...magasodhatna föl..." a -"fényre...költői szintjére a világnak", és ő -a jól szituált, agyonjutalmazottan stabíl testű-fejű "KÖLTőFEJEDELEM" "KÚSZHATNA LENN A FÖLDÖN... (MINT AHOGY MOST az árnyéka -A LELKE- TESZI EZT)
Ám gyorsan el is dobja ezt a karrierje számára életveszélyesen bizarr ötletet, és tüstént visszakozót fúj ("No mégse... -írja-) Mert mint köztudott: "nincs pokol se mennyország... csak ez a mocskos valóság". És ha ez így van, akkor helyben vagyunk -gondolhatta magában- mert jó (Pegazus)lóra tettem, amikor NEM afféle metafizikai beütéssel terhelt ("véres, igaz élettel" járó) "transz"-ba (túl*magasba-mélybe) szárnyaló versekkel vértanúskodtam az igazság mellett, amikor nem akartam olyan dudás lenni, amihez a "Költői szintjén a világból" pokolra kellett volna előbb mennem. Mindenképpen HELYESEN CSELEKEDTEM tehát, AMIKOR -szemben a fent említettekkel- olyan verseket csináltam, amelyek nem lépik túl a látszat'felszinezett való-ságnak, a tér*idő-koordinátával behatárolható formális ésszerűségnek, vagyis a matériának, a materializmusnak (az anyagiakban is hasznot'hozó) határait. Amikor tehát -hogy teljesen őszinte legyek- NEM A LEHETETLENT (nem az eszünkre'vehetően felfogható fizikán TÚLI: hitbeli valóságokat, ezeket a Ding az sich "Magának'való") CSODÁKAT akartam elő'szóvarázsolni. Verseimmel -hogy még őszintébb legyek- nem a CSODÁT szándékoztam MűVELNI, hanem csak a már megöregedett események kézzel'fogható evidenciáit, valóság'felszin nyitott kapuit döngetni, azokkal a praktikusan jól bevált RELATÍV igazságaimmal, azokkal a szofisztkázóan félrecsavart, hatásvadászóan retorikázó féligazságaimmal.
Nem is tagadom, NEM IS SZÉGYELLEM tehát, hogy "lírikus" létemre reál'politikusan gondolkoztam, aminek az a lényege a vers'csinálás szempontjából, hogy mindig CSAK OTT és AKKOR LÉPNI EGY-EGY LÍRIKUSAT, AHOL és AMIKOR a reális LEHETőSÉGEK (a konstellációk) ezt lehetővé teszik. Vagyis valójában büszkén leszögezhetjük, hogy én nem amolyan fantaszta, kalandor politikát folytattam költészetemben, mint azok a Petőfi, Ady, J. Attila-féle hirhedett KALANDOROK, akik valójában magukat és a népet jól beetették, (be)-UTÓPIÁZTATTÁK, már-már szinte illuminált állapotba hozták azokkal a jóféle, szemensze-detten-ABSZOLUT IGAZSÁGAIKKAL, vagyis ILLÚZIÓIKKAL. Ebben a vonatkozásban Marxot eképpen lehetne PLUSZKÉNT kiegészítenem: A vallás (PLUSZ az abszolut'líra is) ópium a népnek (PLUSZ a lírikusnak is). És RÁADÁSUL MÉG CSODÁLKOZTAK IS ezek az abszolutumokban gondolkozó FANTASZTÁK, amikor időelőtt egyszercsak hirtelen cser-ben'hagyta őket az elhanyagolt -nem kellően karban'tartott- testük karosszériája és motorja. (ami viszont engem -a született TÚLÉLő tipust- nem hagyott el időnek előtte).
Én már 1932-ben írt ars poetikámban élesen elhatároltam magam ettől az abszolut szó-kimondás szisztémában gondolkozó (Petőfi-Ady-J. Attila-féle) önsorsrontással járó lírai attitüdtől. Már az akkori fejemmel is a maihoz hasonlóan tisztán látó realizmussal, racionaliz-mussal üzentem hadat "EZEKNEK" mondván: "a költészet nem arra való, hogy ELÁMÍTSD a népet, vagy akár magadat..." -csak azt írd, "... amit két szemed lát..." Ezen "TÚL" (a látható matérián túl) NINCS SEMMI: ezt kell megírni, HA VALAMIRE AKAROD VINNI AZ ÉLET-BEN, ha valódi költő akarsz lenni. A tárgyaknak (így a lelkes'állatoknak is) csak AZZA VAN, ami belőlük látható: ANYAGtest'formájuk. A felszin'látszat alatt és azon "TÚL" nincs SEMMI "transz'meta-Ding an sich"-keresniVALÓSÁG. A SEMMIT pedig kár keresni, az csak olyan, mint az ÁRNYÉK: MEGFOGHATATLAN... Ilyen (pofon)"Egyszerű a világ..." -rajta költő, rajta hát- "...Nyaldosd meg a ceruzád."

.........................................xxx.................................................

Illyés az idő-összecsúsztatásos STIKLIJEIT különösen az u.n. "nagy verseinél" alkal-mazta kapitálisan hatásvadász'eredménnyel. Mindig akkor írta meg őket, (amolyan nagylélegze-tet'vevő túllihegéssel, az egzisztenciális épsége túl'önbebiztosítottságának határait épp' csak-hogy paraszt'hajszálnyit-SÚROLÓ bátorságú szókimondóskodással HAJNALT'kakaskodva), amikor MÁR MEGÖREGEDTEK AZ ESEMÉNYEK..."post festa". Vers'szavaival csak ekkor-tájt bátorkodott -szinpadias botorkálás közepette, nagy óvatosan- lefeküdni a sinek közé: AMI-DőN MÁR ELMENT A VONAT...
Úgy számolt mindig... (s erre a vers'írói specifikumára talán már egyszer idecitáltam korona'tanúként Móriczot, aki már annak'idején is felhívta a figyelmet, mondván: Ezen az Illyé-sen látszik, hogy számadó juhászok unokája: mindig jól tud kalkulálni). Szóval úgy SZÁMÍT-GATOTT, hogy idővel úgyis összemosódik, hogy "AMIKOR AZ ÉG ZENGETT" ő ÁLLT-E KI AKKOR A VÁRFOKÁRA -lelkesítő zászlóval az egyik kezében, a másikkal pedig a csata-kürtöt fújva, kipirult arccal- AVAGY verstanilag mindezt CSAK EGY hideg LÓFEJJEL KÉ-SőBBI (lét'agyonbebitosítottabb helyzetben'időben) vers-cselekedte volt. EZ -AZ általam túlsoknak tűnően emlegetett- IDőPONT-CSÚSZTATÁS MANIPULÁ-CIÓ EGYÁLTALÁN NEM MELLÉKES SZEMPONT. MERT ha egy lírikus a versét -a vers kikristályosodásához szükséges kritikus hőfokú ("KOCKÁZATOS") időpontban született- ÉL-MÉNY alatt írta, akkor a vers'élmény hiteles, akkor a vers SZÜLETIK, ha viszont később, egy már agyonbebiztosított pozicióban öntötte bronzba az ő BÁTRAN KIÁLLÓ vers-KIÁLTÁ-SÁT, akkor már csak amolyan mélyhűtötten konzervált élményt gondosan felmelegítő, amolyan kiagyalt élményerejű verset tud csak össze-"CSINÁLNI". S az Illyés versek (különösen az u.n. "nagy versek") így csinálódtak.

.........................................xxx.................................................

Ez a 1945-ben datált verse (a "NEM VOLT ELÉG" című) -tőle szokatlanul kemény iróniával megspékelt hangon- ostorozza a nemzet vezetőrétegéhez tartozó, keresztény nemzeti középosztályt. Dehát ha egy kissé mögé nézünk a látszatnak, akkor kiderül, hogy ez az illyési költői indulat is csak amolyan "Post festa"-felszárnyalású alányalás. Amolyan "koholt képekkel és szeszekkel való mámor'mímelés", mert ismét hiányzik belőle az igazi lírai vers születésének a (a testestől-lelkestől "Akkor-Ott"*bennelevőség* élménye*konkrétságából fakadó) hitelesítő ereje. A szókimondás kockázatosságának a szorító*izgalma, az elevenszerűség varázsa.
Ez megint egy amolyan "már elment a vonat"-vers*csinálmány. Itt ismét (a szókimon-dást életveszélyes kísérő'jelenségként körülvevő) dörgés-villámlás elmúltával öltögeti fel köpönyege palástját ez a Költő'fejedelem. Amidőn -a konstellációs feltételek, a kedvező kör-nyülállások létrejöttével- már kockázat'mentesen "háboroghat", fejtegetheti elő agyából az "ÖTLET HAGYMÁIT", ezeket az átható'szagúra felfűszerezett, "koholt képekkel", "koholt sze-szes"-refrénekkel kistafírungozott szentenciákat.
Ennek a versnek az értékét (a jól megformáltan beszerkesztett ostoros hangnemet) eleve aláássa a minden*jóját-jóságát alapvetően*hazavágó manipulatív IDő-PONT*MEGVÁLASZTÁS, ez az "utó-robbantásos időzítés" (ami ez esetben a KEZDőDő OSZTÁLY'ELMÉLETI alapon működő embertelen vérvád-időszak) "elő-robbanásaként" is fel-fogható.
Mert Illyés a nemzeti középosztályt nem kellő időben figyelmeztette.(legkésőbb a hábo-rúba való belekábult-belesétálás előestéjén kellett volna). Ez az 1945-ös időpont megválasztás neki (a költőnek) kedvező, kényelmes, testhezállóan kifizetődő volt ugyan, de az "ostorozattakon" ez nem segített, hanem csak mégjobban "víz alá" nyomta őket. Ezt az utógyul-ladásosan "Előre-FÁKLYÁZÓ) versét akkorra időzítette, amikor már a levegőben lógott az a legitimizált osztály'elmélet, mely szerint az egész magyar középosztályt egy'tésztának (egykutyának) véve -u.n. osztály és OSZTÁLYHARCOS alapon- kell kezelni (támadni), mint afféle amblokk-dzsentroid népséget, aki -mint OSZTÁLY'IDEGEN ELEM- tövestül kivágandó, mert egy csupa*gonosz emberből álló, mindenben egyhúron'pendülő bandáról van szó. Nincs pardon, nincs kivétel, mert -mint a nép mondja- "Kutyábúl nem lösz szalonna" Még a gyerme-keik elől is el kell reteszelni a beilleszkedési törekvésük útját, mert -mint azt a népi bölcsesség is elmésen megfogalmazta- "Az alma nem esik messze a fájától"
Illyés akaratlanul is (objektíve) ezt az -épp ekkortájt beinduló- embertelen trendet tá-mogatta ezzel a "Nem volt elég" c. -más szemében a szálkát piszkálgató, vizes'lepedőt másokra húzogatós "nagyformátumú, korszakalkotó" versével. Hiszen -a saját anyag-életszinvonalbeli helyzetét, pozicióját tekintve- ezzel az erővel őt (mint jólszituált fizetési osztályba felkúszott banktisztviselősködőt) besorolhatták volna minimum az "Egyéb" kategóriába, ha ő nem lett volna politikailag kiemelten extra-védett helyzetben, mint olyan költő, akitől még sok ilyen -a központi politikai irányvonallal "véletlenül" egybeeső "Nem volt elég"-féle vers'féleségek megírását várta a hatalom. (Ugyanilyen "véletlen" folytán esett egybe pl. a "Lobogónk Petőfi!" Pártirány'vonallal az Illyés 48-askodó fáklyalángozása is).

.........................................xxx.................................................

Ezzel szemben a magyar költészet legnagyobb lírikusai (pl. Petőfi-Ady-J. Attila) -szinte azonos lírai hullám'hossz*húron pendülve- azt vallották, hogy a költészet TÁRGYA két metafi-zikába'nyúló "tárgy": a "Szabadság, szerelem" (a "Politka és Szerelem"; "a szellem és a szere-lem") ők e kettőre feszítették föl életük vitorla'szárnyát. Ezek voltak az ő ideáik. Ezekre az IDEA-cél'csúcsokra függesztett tekintetű hiterejük röpítette fel őket -a racionál'materialista leföldeltségű tarisznya'hitet maguk mögött hagyó- isteni magasságokba ( vérrel'tanúskodóan tü-zes hittel a szívükben és hitbéli-hitelesség*pecséttel a homlokukon).
S így bolyongtanak "Ég s Föld között, bús-hazátlanul": a szférák angyal*fehér zenéjétől halál'csönd-űrössé dermedt havas fennsíkok, ember*nem'látta jégcsap-magányos messzesé-gébe. Ez az isteni küldetés'tudattól áthatott fajta NEM TÚLÉLő fajta, mert "Az Úr ILLÉSKÉNT elviszi mind, Kiket nagyon sújt és szeret" (Nem úgy, mint ezt a TÚLÉLÉSBEN*lángész IL-LYÉST, aki nem szerette őt (az Urat), aki ezért is hosszúkás életet adott néki, ennek a szemfényvesztően*hiteles*kinézetű ÉLETBűVÉSZ-LÍRIKUSNAK.
A "véres, igaz élettel" tanúskodó lírikusok mindig -a dolgok matéria'mögöttes szellemét előhívó-fixáló szóvarázs*képeikkel- hitelesítetten szóltak a SZABADSÁGRÓL (vagyis a meg-alkuvás'nélküli Abszolutról, a FELTÉTEL'NÉLKÜLIRőL) és a -hasonló identi-tás'attribútumoktól szárnyalni'képes- SZERELEMRőL.
Nem így Illyés. Az ő vers'csinálmányainak alkotó'elemei közt e két IDEA, nonszensz... ő mindig csak "koholt képekkel és szeszekkel mámort mímelő" sült'materialista kategóriákból ihlette össze versnek*titulált eszmefuttatásait. ő a fentebb említett két ideához ugyanolyan anal-fabéta*lelkületű agyas*ember volt, mint a hasonszőrűen agyondíjazott poéta'kortársa: Juhász.ő az, aki az egyre felpuhulóbbá*oszladozóan*elszederjesedett szájpadlással*tátongó kádári dikta-túra évtizedeiben -a tátott'szájú VÍZILÓ embertelenül vörös'rózsaszínűre festett-DAGGASZTOTT íny'dudorainak "mélységeit" DÖG'naturális aprólékossággal részletező, (minden korvalóságos Ügyre ügyet sem vető) vak*vízióival- ügyes lavírozással lírizáló ÜGYELETES ZSENI... Ha ő és életbűvész költőtársa, Illyés néha'napján e fent említett két idea valamelyikét kezelésbe'vették, -az ilyen hőkezelten manipuláns versükből- mindig kilógott a hazabeszélő*SZÁNDÉKOLTSÁG verejték'szagú lólába, és a "dúrva ötlet'hagyma" bajuszos vége...
ÉS UGYAN KI AZ A FIATAL ma (vagy holnap'után), aki életének egy-egy önfeledt percében -az észbontóan határtalannak érzett SZABADSÁG vagy SZERELEM mámorában- Illyéshez vagy Juhászhoz fordulna ebbéli hitüket megerősítendő varázs'szavakért. Ilyen nincs, csak a mesében: az -utólagosan is az ő szekereiket (szél)toló irodalom'kritikusok- hazug meséi-ben.
Illyés-Juhász már elvették jutalmukat a vastagon*földhöz'tapadó*haszonnal járó tarisz-nya'hitük honorálásaképpen. Szárnyaszegettre*leföldelt*feszültségű költeményeik eleve impo-tenssé hervadtak, szintelenedtek, izetlenültek arra, hogy "Ifjú szivekben élve... (virágozzanak)...tovább". Agyonbebiztosított*körülmények*közt született (inkább csak csináló-dott) versük, versbeli*létük eleve alkalmatlanná tette őket, hogy "lyányok s ifjak szivei védjék" őket.
ők -a "magukat eszükkel nagyon eltakarók"- sohasem álltak ki "a Mában...a Jövőért...az Újnak hitet tevő...véresre zúzott homlokkal". S ezért nem is irhattak "véres s igaz életű" -önma-gukat és a kort hitelesen tükröző költeményeket (hanem csak amolyan festett'vérzésűre csinálta-kat).

.........................................xxx.................................................

őt sohasem a politikai rendszer cenzurázta -hiszen az ő mondókája oly konstellációs-vitorla'állású, -oly szél-(és szőr)mentén "HALADÓ"- volt, hogy MÉG EZT IS MEGCENZÚ-RÁZNI a külső cenzor semmi okot nem látott. (Egyetlen verse van -az "Egy mondat...", amelybe a cenzor beleköthetett vona. Ám ezt meg -nagy'ravaszul- eleve az asztalfiókjá-nak*lejegelve írta, melegebb*időkre*alkalmatosra konzerválta, amikor már majd A MAGA KARRIERJE SZÁMÁRA VESZÉLYTELENÜL*KEDVEZő széljárás úgyis felkapja.) őt te-hát sose kellett cenzúrázni, mivelhogy ő ÖNMAGÁT CENZÚRÁZTA, hivatalosan áramvona-lassá csiszolva mondókját. Az eszét nem, de a testét-lelkét, az ösztönét, (a tudata alá száműzött -gyermekien rácsodálkozni tudó- őszinteségét, a spontán*önkifejezés önfeledt*varázsát) mindig kihagyja a (vers'írás) játékából. Tehetségének (tálentumainak) lelki spirituszát kispórolja a verse lámpásából. A költő vátesz*lángoszlop szerepét, rendeltetését elavult rögeszmének tartja. Ezt csak mint hivatkozási cégért lobogtatja (lásd a "Fákylaláng" c. dialogizált eszmefuttatását és főleg a Petőfi körüli nagy lármázását, akinek hősi morálját istenítgeti, ám eközben az ilyes-fajta MEG*NEM*ALKUVÓAN önsorsrontó BALEKSÉGBőL ő, -mint korszerű materiál'racionalizmussal töltekezett "KÖLTőFEJEDELEM"- nem kér magának egy paraszt-hajszálnyit se.

.........................................xxx.................................................

Néha, olykor (pl. a leghatást'vadászóbban a "Nem menekülhetsz"-ben) LELKIISME-RET'FURDALÓSOSKODIK. Az egyik -a háború idején írt versében- a nála már megszokott szokványos modorban pl. így: "a magyarság, a múlt, a fajtám...jajong, hogy én is jajra kel-jek...hogy érte is jajongjak -és bár tudom, hogy CSAK BAJT OKOZHAT..." nekem, mégis csakúgy "...dől belőlem a szörnyű JÓSLAT" ("dől-dől..." de oly HALKAN, hogy senki se hallja. Ugyanis ilyen -IDőELőTT vagy IDőBEN versbe'bátorkodott "szörnyű jóslata" egyet-len versében sem található, hanam csak amolyan vihar'után-jelzősen FÁKLYLÁNGOZÓS, amolyan utólagos*begyulladással*működően LÁNGOSZLOPOS). "Jajong a fajtám...hogy érte is jajongjak..." De "tudom, hogy CSAK BAJT OKOZHAT"-ok vele magamnak, ezért aztán "Eltépem, mit tegnap írtam, meglelheti valaki. Elfeledni is igyekszem, ki találnám VALLANI"-versbe a "szörnyű jóslatot". -Írja a "RANGREJTVE"-bőrét"mentő időszakban csinált versében. Én viszont (így is folytathatta volna) -még ebben a népemet*halára'pusztító Ítélet'időben is- észnél vagyok, most sem estem olybá fejre, hogy magamévá tegyem azt a "pokol'járósan hű és bátor DUDÁS"-BALEK szerepet, azt a vérrel'tanúskodóan*költői attitűdöt mint, amit pl. egy Radnóti vagy egy "véres, igaz életű" Bajcsy Zs. Endre produkált.
"Szörnyű jóslattal"-tiltakozó vers'kiáltás-KIÁLLÁS helyett ezidőtájt inkább ódát ír "egy KRUMPLIFÖLDHÖZ", ezzel jelezvén sültrealista hűségét a passzív anyag'talajhoz és az ő költő'tanácsához*hűen (csak passzív-némán "lapuló") és csak FELTÉTELES "HA" és "na-ne-ná-NÉ"-MÓDBAN "Dagadó ÖKLÖT MUTATÓan*feltámadó nép"-hez.
"És nem volt a hazának elég" az -önagyonbebiztosított költői poziciót soha*túl*nem*bátorkodó-mélységű- EGYÜTTÉRZÉS a néppel, különösen annak'idején, amikor azt Vágóhídra készültek hurcolni urai. "És nem volt a hazának elég", hogy a szel-lemi vezetői (pl. az írástudó költői) csak a "Haza, a magasban"-féle önbebiztosí-tott*szinvonalról*lefelé* szólva adták a tanácsot az istan'adta népnek, mondván: A legkifizető-dőbb magatartás ilyen ember'próbáló időkben: "a néma lapulás"
És, te Illyés, aki gyakorta -oly igen-igen hatásvadászóra sikeredett mondat'formákban- sütögetted el, az emelkedett*hangvételűre*intonált -ÖNMEGSZÓLÍTÁSSAL mámort mímelő- vers'soraidat, eképpen is megszólíthattad volna önmagadat, némi önirónikus önbírálattal élve: (egy percre megtagadva ezzel -az "önmagadat az eszeddel nagyon eltakaróan" agyonbiztosító- lényedet.): "ÉS A HAZÁNAK NEM VOLT ELÉG", hogy -MIKÖZBEN "néma lapulásra" biz-tattad népedet és magadat (a kibekkelés*eszközével*való túlélés IRÁNY'JELZő TÁBLÁJÁT állítva ki a költői Fáklya-Lángoszlop helyébe)- aközben te (miután az egyre veszélyesebb köz-ügyek felvállalásától lapuló*derékszögben* elfordulván) "KÜLÖN VILÁGODBA" (1939) hú-zódtál vissza, felírván a kapufélfádra: "FOGADÓ'ÓRA...csak a JAJOK elmúlta utáni szélcsen-des időkben..." Tetted ezt a "cserben'hagyásos gázolást" azokban a napokban, amikor úgy mel-lesleg azt is "dalba'fontad", hogy: népem "jajong, hogy én is jajra keljek...jajong, hogy érte is jajongjak". De hát én -a hidegfejű vátesz- hogy tehetnék ilyen forrófejűen* elhamarkodott lé-pést. Inkább nyugira intem őket: "Nem lehet...csak bajt okozhat"
"És a hazának nem volt elég", hogy népedet s magadat a "néma lapulásra" tüzelted eképpen MENTEGETVE önmagad: Most, -amikor a legfontosabb lenne az irányt'mutató szel-lemi Vezető (a költő) szava- "Nem lehet szólnom", mert az "csak bajt okozna" nekem, márpe-dig "Óvni magam nem az én ügyem már" (hanem -azzal hitegetem magam- : országos érdek. Én -a mindenáron való TÚLÉLÉSRE predestinált zseni- nem könnyelműsködhetek magammal úgy, mint azok a J. Attila, Radnóti-félék.) És eközben ugyan'ezidőtájt -a nép "RANGREJTVE"-veze-tőjeként öntetszelegve- azzal hencegtél, hogy az ország egyemberként, mintegy nagycsaládként sóvárogva lesi minden szavadat: "Fölnéz rám, amiből jöttem, az alja-nép...szavamat mondja a tömzsi kun...a szikár jász...a hű székely" ÉS HA MOST -amikor veszélyes a helyzet- NEM "LAPULNÉK NÉMÁN", mint Jónás a hajó fenekében, akkor ki lenne, Aki majdan ELSőKÉNT el'vers'regélje a kedvező konstellációk közepette: MI IS VOLT AZ ÍRSTUDÓK FELELőS-SÉGE AKKORTÁJT -a "kényszerképzetes ordaseszmék" dühöngései közepette- AMIKOR az ég zengett...Ezért is mondtam volt annakidején, amikor még élesbe mentek az események: "LAPULJAK bár ezerévig NÉMÁN...szavaim annál meglepőbbet DÖRÖGNEK..." -illetve dur-rannak- "...majd a kérdezőknek"

.........................................xxx.................................................

Azok számára, akiknek az a kifizetődő, hogy ne nézzenek -a mindig "időcsúsztatásos", utórobbanásosra*készítetten*Fáklyalángozó ravaszsággal verseit*csináló- Illyés mélyére (hanem csak a Látszatára), azoknak kielégítő az a Csoóri által is hangoztatott tévhit, miszerint -úgymond- a megalkuvónak is rágalmazott Illyés AZÉRT mégiscsak megírta minden korszaká-ban a maga "NAGY" (értsd "életét veszélyeztetően bátor szókimondású") versét. Arról már nem szól Csoóri fámája, hogy ezeknek a "nagy" verseknek volt egy szervibajos szépséghibájuk: (nevezetesen az, hogy) ennek a VÁTESZNEK az Irányt'mutató Fáklyláng*GYUTACSA mindig csak akkor gyulladt be, amikor már elment a vonat, amikor arról a tájékról már elvonultak a vészes viharfelhők. Amikor már a máshol jelentkező viharkárokról érkeztek elfojtott*sóhajos jelentések. (Illyés*doktor verssel*ráolvasó*segítsége sohasem IDőBEN, hanem mindig egy -önagyonbebiztosításból fakadó- lófejnyi késéssel jelentkezett, amikor már nem segített a betegen ez az Illyés által szabadalmazott szentelt*víz...)

Makray Imre, Budapest, 1999. március 8.


Send E-mail / E-mail küldés