NYÍLT LEVÉL HELLER ÁGNESHEZ!

(Ama „Zsidó*kérdés” kapcsán)

A „sine ira et studio” jegyében fogant álláspontját szívesen hallanám az alábbi négy kérdéskörrel kapcsolatban:

1./ A minap tetten értem Heller Ágnest, amint egy tévé-beszélgetés során újfent a „választott népnek”, mint olyannak az identitásáról elmélkedett és rántott volt kardot filozófiai szinten.

Ennél az immáron lerágott csontként szopogatott témázásnál az a szokatlan szag csapta meg az orromat, amint azt mondotta volt: Én nem helyeslem az izraeli vezetésnek azt az álláspontját ...(felkaptam erre horgadt fejem: na végre…), hogy: zsidó földön tilos Wagnert előadni, mert –úgymond- ennek a zenésznek a műveit Hitler is kultiválta és futtatta a harmincas években.

Ezt a zsidós tiltást azért helytelenítem –így Heller- hiszen attól még, hogy felhasználta Hitler Wagnert, Ő még Wagner maradt. Vagyis nem szabad összekeverni a tréflit a kóserrel, mert hisz akkor pl. Marxot is kidobhatnánk az ablakon csak azért, mert Sztálin is felhasználta őt a maga érdekében.

Nos, kedves H. Ágnes! Ön elhíresült arról, hogy szereti az „Igazságot”, mint olyat, és úgy uÚtálja a Gazságot, (mint olyat), mint az olyan szar*vas*gomba-szószt, amelyet néhol szar*vat*lan csigából készítenek.

De hát akkor hogyan lehet, hogy mégis a —hazugságnak is mondható— „KETTŐS MÉRCÉT” alkalmazza, amikor pl. a „szabadelvűeknek” a „TURUL” szobor körüli álláspontjáról van szó.

Annál is inkább helytelennek tűnik ez a felemás álláspontja, mivel a Mérleg használatánál történő „kettős vagyis hamis mérce” alkalmazása —a zsidó ószövetségi szentírások tanulsága szerint— a CSALÁS kategóriájába tartozó hét főbűnök egyike, ha nem is a legsúlyosabbika. Merthogy a főbűnök közül elsőként a BÁLVÁNY*IMÁDÁST (az ARANYbornyú-imádást, a *Mammon imádást, vagyis a vagyon, a *PÉNZ, a mohóság, a NYERESÉGVÁGY imádást) bünteti Jehova. Amely istentelenségnek a következményéről szólván

ÍGY ÍR MÓZES:

Izrael! A te féltőn szerető Istened „Megver téged ... iszonyattá, példabeszéddé és gúnnyá leszel MINDEN NÉPNÉL, AMELY KÖZÉ ELŰZ TÉGED AZ ÚR ... és ez átkok mind reád szállnak és üldöznek téged.”

(E kis fogalom-tisztázás után visszatérve a főcsapásra...) Ha igaz, amit Ön Wágnerrel kapcsolatban mond, akkor hogyan lehet az, hogy egy gyékényen árul azokkal, akik a TURUL-madaras szobrot (ezt az Árpád-népe és a mai magyarok által szent állatnak tartott szimbólumot) vagy pedig az Árpád-házi királyaink Árpád-sávos zászlóit a liberális BJudapestről kitiltani való ormótlanságnak tartják csak azért, mert azt a rosszemlékű Szálasi is felhasználta a saját céljaira.

2./ Egy ideig abban a hitben ringattam magam, hogy ennek az éleseszű H. Ágnesnek a lényeglátó képessége verhetetlen a szakmabeliek körében.

A közelmúltban azonban ebben a hitemben is csalódnom kellett. Egy tévé beszélgetés során azt a telitalálat-deficites kijelentést találta mondani,, hogy ha jól szétnéz maga körül, Gyurcsányon kívül hirtelenjében nemigen találna még egy Őhozzá hasonszőrűen nagy formátumú Államférfinek valót, ha csak nem esetleg egy DÁVID Ibolya kaliberű parittyás lehetne hozzáfogható struktúrájú (fizimiskájú) képződmény.

Ez az ilyeténvaló fölfedezettje eléggé meglepett és „földhözvert”. El se tudom ugyanis képzelni, hogy mi fán (pedigrés családfán) teremhetett ez —az Ibolyát hajánál fogva előhúzó— ötlete: az hogy alkalmasint éppen ezt az ÁlOm*asszonyt vízionálta alkalmasnak, hogy „Mária országának” az ÁllAm*asszonya lehetne arra az esetre, ha ne’tán valami apró Gyurcsány-HIÁTUS (tehát amolyan államférfi-DEFICITES korszak) szakadna a nemzetre.

(Talán’tán azért „szökkenhetett ki ily’szó fogai kerítésén” Heller Ágnesnek, mert esetleg éppen a zsidók legnagyobb királyának, ama *Dávid nevűnek a viselt dolgait tanulmányozta szabadelvűen-szabad idejében.)

3./ Fölöttébb szemetszúró tény az, hogy az utóbbi időkben egyre gyakrabban szerepel a tévé (vagy egy-egy folyóirat) fórumán a „zsidó*kérdés”, mint olyan, és az antiszemitizmus, mint még-amolyanabb téma.

Ezeknek a „kerekasztalos” beszélgetéseknek a főszereplője (Gerő, Spíró, Nádas, TGM, Konrád, Ormos mellett) elsősorban is Heller Ágnes, mint amolyan filozófus síkon síkraszállni felkent ideológ-véna. (néminémű talmudista ízzel felfűszerezve, felpaprikázva).

Ezen „kerekasztalos”-okfejtések számos pontjával maximálisan egyetértek, sőt ezekre még rá is tennék egy-két szívlapáttal:

A zsidóság valóban azért is tűnik Isten „választott népének”, mert a valóban rendkívüli képességeivel mindig is kitünt a népek sokaságából, már az Ókorban is (lásd többek közt pl. Jákób legkisebb fiának, Józsefnek az egyiptomi fáraó udvarába —gazdasági főminiszterré— történő felfutását).

És ha csak a Darwin-féle evolúciós felfelé-kapaszkodás legfőbb kritériumaként tekintett „AKALMAZKODÓ-KÉPESSÉGET” (mint az emberszabású Majomnak majomszabású Emberré kapszkodásának, azaz FELSŐBBRENDŰVÉ válásnak a motorját) tekintjük, akkor is helyben vagyunk, ha a „bennszülött”*emlősőkből *főemlősökké kiemelkedett zsidókra gondolunk.

Mert hiszen a XX. századra kiderült, hogy e faj kölönös isteni adottsága: —ez a minden emberi észt felülmúló alkalmazkodóképessége— tette lehetővé, hogy ne csak a kereskedelem, a pénzügyek terén, hanem a menő értelmiségi szakmák (pl. ügyvéd, orvos, közgazdász) területén is DOMINÁNSSÁ váljon.

Sőt. A természettudomány, a művészet és a politika világának a legmeghatározóbb magaslatain is —a számarányukat messze meghaladó arányban— ott lehet találni a zsidókat.

Mindez ŐSZINTE CSODÁLATTAL kell hogy eltöltsön minden olyan nem-zsidót, aki az előítélet-mentes tárgyilagosság (a „sine ira et studio”-jegyében ítélkező gondolkozás) szellemében éli az életét.

Mindezek összegzéseképpen túlzás nélkül megállapítható, hogy —a nemzetek átlagától messze kiemelkedő arányban lehet a zsidó fajt (ezt a „KÖNYVES NÉPET”) „kiválasztott” képességűnek, vagyis tanultnak, műveltenek, éleseszűnek, kreatívnak, úttörő jelentőségűen INNOVATÍVNAK nevezni. (lásd a modern fizika-kémia-biológia, festészet, irodalom, zene, pszichológia terén produkált „NÓVUMAIKAT”, ÚTTÖRŐEN KREATÍV teljesítményeiket).

Mindezen valóban értékes képességek, tulajdonságok háttér-bázisára építve és hivatkozva szokták a zsidó ideológusok (pl. Heller Ágnessel is az élükön) azt a konklúziót leszögezni a zsidókérdéssel kapcsolatban, hogy az ANTISZEMITIZMUSNAK (a zsidókkal kapcsolatos ellenszenvnek és gyűlöletnek) a régi és újdonsült, vagyis a mindenkori feltámadása csakis az IRIGYSÉGBŐL —a KÜLÖNBBEL SZEMBEN kialakuló emberi hitványságból, mint olyanból— fakadhat, amelynek MÁS VALÓS OKA NEM IS LÉTEZHET. (Vagyis OKA’VESZTETT áskálódás minden olyan mélyebbre ásó kutakodás, amely ezt a leszögezett CEZURÁT, ezt a non plus ultra álláspontot überolni próbálná).

Az „ irigység” fogalomkörét még azzal is meg lehet spékelni a zsidók javára, hogy a „bennszülöttek” olykor azt is sóvárogva konstatálják, hogy –úgymond- ezek a zsidók borzasztóan (illetve elképesztő csodálatraméltósággal) ÖSSZETARTANAK, irigylésre méltó szívóssággal képesek SEGÍTENI EGYMÁST. (Ami főleg az anyagilag-hatalmilag már felkapaszkodott potentátorok irányából történik a még „ágrólszakadtan kapaszkodni törekvő” hittestvéreik, illetve fajtestvéreik felé, akiket —ha a cél úgy kívánja, akár piszkos kezekkel is— igyekeznek felfelé húzni a maguk brancsbeliei közé, és berántani a pikszisbe: „birtokon belüliek közé” ).

Eszerint tehát a zsidók és a „bennszülöttek” közti (antagonisztikusnak tűnő) konfliktus kialakulásának a mindenkori ősoka tehát nem más, mint az IRIGYSÉG: az, hogy (egy-egy ország KISEBBSÉGI ÉRZÉSBEN SZENVEDŐ „bennszülöttjeinek” ezen TÖBBSÉGI-nemzethez tartozó tagjai) nem képesek elviselni azt a magasabbrendű szellemiséget, ami ezeknek a KISEBBSÉGET jelentő zsidóknak a természet’adta (isten*adta) transz*FÖLÉNYÉBŐL árad feléjük lefelé.

(Ezen olyan attributumaikra, átlagon felül emelkedő ADOTTSÁGAIKRA kell gondolnunk, mint: a lényeg-megragadó racionalitás, a műveltség, a szemfüles jólértesültség, az ÚJ LEHETŐSÉGEK gyors és kreatív megragadásához szükséges tájékozottság , a nagyfokú alkalmazkodó képesség, a —szerteágazóvá szőtt KAPCSOLAT*RENDSZER segítségével kimesterkedett— SZOLIDARITÁS).

Tehát a zsidó ideológusok által ténylegesen „OKNÉLKÜLINEK MONDHATÓ ANTISZEMITIZMUSNAK a mégiscsak létező OKOZÓJAKÉNT (melegágyaként) —a racionális tárgyilagosság hiányából fakadó provinciális („mucsaian elfogult”) butaságot— jelölik meg.

Amelynek aztán —az adott nemzet értelmisége által aláfűtött— „melegágyából” időnként —a „bennszülöttek” és a jövevények közt alapvetően meglévő, békés egymás mellett élés idilljét megrontó— mérges*illatú virágok szökkennek szárba.

Mert ha ezek a NEMZETI ÉRTELMISÉGIEK nem „karolnák fel” és nem emelnék ideológiai szintre az akár ártatlannak is nevezhető mucsai, vagyis „HÉTKÖZNAPI ANTISZEMITIZMUST”, akkor az megmaradna a primitív „IRIGYSÉGNEK”, mint olyannak a földhözragadt szintjén, ahol például egy-egy utcasarki vagy kocsmai beszélgetésekben „csupán” imígyen zajlik a zsidókérdésnek, mint „össznépi antiszemitizmusnak” a megtárgyalása:

Ezek a zsidók is megérik ám a pénzüket. Nem csoda, hogy olyan hirtelen iramban tollasodnak, hiszen —és itt kampósított mutatóujjal kódolgatni kezdenek— nemcsak, hogy szemfülesen jó oRRal (szimattal) rendelkeznek a biznisz ügyek terén, hanem úgy igyekeznek (a kétségtelen nagy eszükkel) túljárni a másik eszén, hogy ha tehetik becsapják, átverik a gojt.

(Amely „műfelháborodást” egyébként egy-egy toleránsabb közbeszóló ekképpen csillapíthatja: ez a „CSALÁS” végeredményben nem is mondható erkölcstelenségnek, hiszen pl. a futballban is az a „jobbik” játékos, aki ki tudja „CSELEZNI” az ellenfelét. Ne irigykedjetek tehát barátaim, hanem szedjétek össze ti is magatokat, azzal a maradék kis eszetekkel együtt.)

Mindezen pakli’dumák, ezek a laposan kúszó vélemények végül is egyfajta primitív IRÍGYSÉGBEN, mint olyanban ülepednek le. S addig-addig rázzák a láncaikat ezek a „bennszülött” őshonos vendéglátók (a „migráns”-idegenekkel szemben), amiglen végül is a „népi antiszemitizmus” asztal’alatti pádimentumán kötnek ki. (Miközben pl. efféle emelkedett hangulatú nótába kezdenek, hogy: „Túr a gyisznyó, túr a mocsár szélen...”, avagy hogy: „Lukas a kalapom teteje...”, meg hogy: „Nincs egyebem a semminél: komámasszony nagy segginél…”)

*

Mindezzel a talmudista ideológusok víziója által eleddig felvázolt „IRIGYSÉG*koncepciós diagnózissal nagyjából egyet is lehet érteni. Annál is inkább, mert ez az össznépi (vagy hétköznapi) „zsidózás” minden korban hasonlóképpen kulminálódott a történelem során az ókortól a középkoron át a legújabb korig (Remélhetőleg bezárólag, ha csak ez a nagy*izraeli *lobby újra fel nem szítja az egekig).

A mélyebben fekvő probléma viszont szerintünk is akkor kezdődik, AMIKOR ez a „népi antiszemitizmus” (ez az okosabbal, sikeresebbel, gyorsabban tollasodó kisebbségi*IDEGENNEL szemben fel-felbugyborékoló, ámbátor mégiscsak ártatlan alantassággal sompolygó, kicsinyes irigység-komplexus ügy) a NEMZETI ÉRTELMISÉG keze’ügyébe kerül.

Ez a „veszélyesebb”, mert immáron kezelhetetlenenebb folyamat azzal kezdődik, hogy az őshonos „bennszülöttekből” kiemelkedő nemzeti ÉRTELMISÉG misztifikálni (irracionalizálni) kezdi ezt az eleddig kézben tartható (könnyen manipulálható) „hamis*tudatot”. Ahogy ez történt pl. Angliában a 16. század végén, amikor is egy Shakespeare nevű angol’szívű értelmiségi („A velencei kalmár”-ban) olyannak ábrázolja a zsidót (SHYLOCKOT), mint aki valójában egy vérre*szomjazó sakter, egy irgalmatlan teremtmény. Olyan, mint aki úgy érzi: istenadta joga van arra, hogy a kölcsönadósság visszakövetelésének a jegyében/fejében a keresztény kalmár szíve-tájáról egy font húst kivágjon.

Vagyis ennek a Shylocknak az az ördögi ötlet jutott az eszébe (a szívébe), hogy —a vonakodás nélkül újra meg újra, (a világbankárokhoz hasonszőrűen szívélyes készséggel) adott KÖLCSÖNÉNEK a visszafizetése fejében kizárólag csak az ADÓSÁG’CSAPDÁBAN VERGŐDŐNEK A SZÍVÉT hajlandó elfogadni. (Ha a mai magyarság helyzetére gondolunk, a szívünkbe villanhat: mekkora zseniális lényeglátásra vall ez a „költői ötlet” Shakespeare részéről).

Ahhoz ténykérdéshez azonban, miszerint a zsidók uralják egy országon belül (vagy nemzetközi viszonylatban) a gazdasági-kultúrális élet kulcspozícióinak az 5O-6O%-át, s amelynek révén ők uralják a „Pénz beszél, kutya ugat”-elv alapján működő napilapok, folyóiratok, médiák 90 %-át, mindehhez NEM ELÉGSÉGES OK azt mondani: Ja, kérem ... ez így természetes, hiszen ők mindenben mindenütt a LEGLEGEBBEK szellemileg: ők a legélesebb eszűek, a legszemfülesebbek, a legorrosabb szimatúak: a legkreatívabb, a leginnovatívabb elmék.

S ebben az összefüggésben szögezik le a judeológosok, hogy „BJudapesten” itt-ott újra fellelhető antiszemitizmusnak csakis az az oka, hogy: a KISEBBSÉGI érzésben szenvedő nemzeti értelmiségiek, (ezek a „bennszülött Többségiek”) lényegében szintén abba az emberi gyengeségbe esnek, mint a fentebb említett „bennszülött népesség”, vagyis ők is csak IRIGYKEDNEK a zsidókra, ahelyett hogy a jelenleginél intenzívebben, extrovertáltabban tanulnánk, művelődnének ama entrovertált, „búsmagyarkodó” egymásba’borulás helyett. (Miközben ilyesféle nívósabb nótákkal vigasztalják egymás agyát, hogy pl. „Rákóczinak dicső kora nem jő vissza többé soha …”)

De hát mindez —a szürkeállományos fölényt fitogtató, ez az erősen „hazabeszélő”, kÓrosan eltúlzott— zsidós kOrkép a magyar társadalomról HAMIS, mert:

A zsidóknak ez a valóban meglévő szellemi (pl. a több nyelvet bíró) fölényük (a SZÁMARÁNYUK FÜGGVÉNYÉBEN) csak ARRA LEHETNE ELEGENDŐ „isteni ADOTTSÁG”, hogy pl. 10O magyar „bennszülött” közül 1-2 zsidó kerülhetne kulcspozíciós pozitúrákba. Már ez a 1-2% is azért lenne rendkívüli teljesítmény, hiszen ezek a zsidó JÖVEVÉNYEK az őshonos magyarországi bennszülötteknek mindössze csak 1%-át teszik ki.

DE LEGYÜNK BELÁTÓAK, és adjunk zöld utat annak a (PLUSZ szellemi*fölényüket is belekalkulálandó) „ESÉLYEGYENLŐSÉGNEK”, hogy 1oo felkapaszkodni vágyó bennszülött közül (ne csak 1-2%, hanem a pozitív diszkrimináltság jegyében) lehessen mondjuk 1o-2o%-nyi zsidó a felkapaszkodott befutó.

S mindemellett —ennek a nagyvonalú TOLERANCIÁNAK az ellentételezéseképpen (és az egyenlő mérce alkalmazásának a szellemében)— a NEMZETKÖZI (kozmopolita) oldalról egyébkéni is pozitív diszkrimináltságot élvező jövevény zsidóval szemben viszont, az őshonos bennszülött magyar is kapjon ugyanennyi hátszelet (hendikepet), pozitív diszkrimináltságot a NEMZETI oldalról.

Ennek az egyenlő mércének az alkalmazása azonban oly távol áll a jelenlegi gyakorlattól, mint Makó Jeruzsálemtől. A mostani hadihelyzet a „zsidó*kérdés körül úgy áll, hogy nem 1-2%-nyi, mégcsak nem is 1O-2O% arányú a zsidó kisebbség dominanciája a gazdasági-kulturális-politikai kulcspozíciókban, hanem 5O-6O%. Akik közül ráadásul némelyek úgy magyarok, hogy közben arab’mentes SÉMITÁNAK (sőt sionistának, azaz cionistának) vallják magukat, vagyis olyan fajták, akik valójában csak névlegesen (nominálisan) magyarok (mint pl. ez a „Magyar” Bálint... vagy még úgy se, mint pl. ez a baloldalian idegenszívű „Bolgár”, „Orosz” vagy „Avar”).

Az ilyen honpolgárok sajna’, csak azon az alapon magyarok, hogy Rótnak, Weisnak vagy Grünnek (azaz Pirosnak-Fehérnek-Zöldnek, vagy éppen „Magyar”-nak) hívják őket.

Ezek közül némelyek már nem is itthon szagolják ezt a számukra egyre mucsaibbnak titulálható levegőt, hanem (talán „kettős állampolgársági” vagy kozmopolita-igazolvánnyal a pénztárcájukban) külföldön tanyáznak, mint régen az arisztokratáink egyike-másika, és csak —a honi földön befektetett irodalmi— tőkéjük sápját lehúzni járkálnak időnként haza („a hazát szeretni”).

Ezek a mindig csak hazabeszélően hazaszerető HINTÁZÓK, ezek a Rót*Weis*Grün-féle „MAGYAR ÍRÓK”, mint olyanok... (pl. egy Konrád, Nádas, Kertész, Spíró vagy a velük egy gyékényen áruló, aposztata Esterházy) Berlin és BJudapest közt csiki*csukizva koslatják, töltekezik el éltük boldogabbik végit.

Ezzel —az írástudók árulását megtestesítő— kétszínű játékkal, ezzel a két malomban örlő csiki-csukizással dupla örlemény-hozamot zsákolhatnak be. Ez az ITT IS lézengenek, OTT IS vannak „SORSTALANSÁG”-létállapot nagyon is kifizetődő a számukra, mert kettős haszonnal járó írói létformát biztosít nekiek.

Ez azért tisztességtelenül kétszínű játék, mert ha csak „itthon” működve jelentetnék meg a magyarul megírt „magyartalanságaikat”, akkor a kutya se figyelne rájuk. Ha viszont —korrekt egyértelműséggel— csak külföldön (német nyelvterületen) dekkolnának le végérvényesen, és írnák meg ott a „világraszóló meglátásaikat” a magyarokról és egyéb holmikról, akkor a kutya se vásárolná meg (ezeket a magukat eladhatóvá, piacképessé tett) írásaikat, mert kiderülne, hogy ÍGY, az ilyenvalóan EGYÉRTELMŰ mondanivalóikkal már ÉRDEKTELENEK (nem érdekesek), hiszen az ilyetén (csak*külföldi látószögből) megírtan egysíkú műveikből már kilátszana lóláb: az, hogy csak BÓVLIT árulnak ezek a handlésok.

De így, ezzel az ide-oda sasszézó pendlizésükkel —mint amolyan „magyar-világot hitelesen lefesteni tudó informátorok— ÉRDEKESEK bírnak maradni külföldön, mint amolyan szenzációt szolgáltatni képes HÍR-adó objektumok, akik mint (az eleddig Európa „ismeretlen föld része” bennszülött népségének a viselt dolgairól) LEGILLETÉKESEBBEN beszámolni tudó specialisták képesek tetszelegni (a kalóriáktól már eltelt, de) az egzótikus nyomelemekre még éhesnek mutatkozó Nyugat számára.

Így viszont —minthogy Nyugaton ők képviselik a jelenlegi magyar irodalmat— az a büszkeség töltheti el őket, hogy ennek a még alig felfedezett „HUN volt, hun nem lesz”-Hungáriának és ferdeszeműen „fasisztoid” bennszülöttjeinek a mucsai lápvilágáról (s a kurrens*kurrogással brekegni képes levelibékáinak szellemi állagáról) az Ő SZEMÜKKEL NÉZVE többet tudhat meg a világ, mint amit eleddig a félezeréves magyar irodalom/költészet tolmácsolhatott a számukra.

Ezt a fentebb vázolt —fölöttébb jól jövedelmező— csikicsukis Szisztémát, ezt a ravaszul kigondolt kettős játszmát az ő (hasonszőrűen pendliző) Lukács Györgyüktől tanulhatták el ezek a „BOLYGÓ ZSIDÓK” (ahogyan Arany, meg Ady is próbálja körülírni őket).

Visszatérve a főcsapásra... megállapítható, hogy a befogadott Jövevényeknek ez az aránytalanul magas-számú (5O-6o%-os) SZELLEMI POZÍCIONÁLTSÁGA viszont már csakis abból a fentebb vázolt, tehát alantasnak mondható TÖBBLETBŐL fakad, ami —ezt a kétségtelenül meglévő, KIVÁLÓ OKOSSÁGUKAT, szellemi fölényüket— ilyeténvalóan ERKÖLCSTELEN ELŐNYÖKKEL HENDIKEPELI.

Ez a zsidók felé imígyen immorálisan beáramló külföldi ÖSSZEKÖTTETÉS-köldökzsinór, ez a külföldi KAPCSOLATI-tőke az, amely aztán pl. a LEZSÍROZOTT külföldi „tanulmány”-utakhoz szükséges pénz’többletben, meg az INFORMÁCIÓ (elsőkézből származó jólértesültségének) a TÖBBLETÉBEN realizálódik.

Imígyen nyúl a Pénz’hatalom a maga multi*mancsával hóna alá a mádi honpolgárnak, ami által ahhoz a (CSOÓRI által metaforizáltan nevesített és közhírré tett) „UGRÓDESZKÁHOZ” jut, amely Őt a bennszülöttekkel szemben még FELSŐBBRENDŰBBÉ röpítheti fel ... ad astra.

Tehát hazugság úgy megvezetni a közvéleményt, vagyis úgy beállítani neki a zsidókérdést, mintha —a kétségkívül szuper*eszes zsidóval szemben— csupán az IRÍGYSÉG (ez az immorális kategória) lenne az oka annak a koronként meg-megújuló (a talmudisták szerint valójában már OKA’VESZTETTKÉNT leírható) „ZSIDÓ*KÉRDÉSNEK”, amelyet csak a bennszülöttekből kikupálódott nemzeti értelmiség ideológizál fel (teljesen alaptalanul) antiszemitizmussá.

*

Szerintünk viszont az a hadihelyzet, hogy a legfelsőbb hatalmi körökbe („birtokon belülre”) felfészkelődött „választott nép” időnként (pl. a Kommün idején vagy a Rákosi diktatúrában) olyan HATALMI TÚLSÚLYRA tesz szert, mint pl. az („mutatis mutandis”) a „PURIM” idején történt a zsidó Eszterrel és rokonságával, amikor is ezek a „szegény”, szenvedő zsidók valami elképesztő HATALOMRA tettek szert Xerxés perzsa király udvarában, és onnan „FENTRŐL” támogatták a lenti zsidó rokonaikat a „bennszülött” PERZSA NÉPPEL SZEMBEN: melynek során rövid idő leforgása alatt 75 ezer perzsa lakost gyilkoltak le bosszúból. (Ennek az emlékét ünneplik azóta is a zsidók, hálatelt szívvel a Mindenható Jáhvéjük segítőkezét dicsérő mulatozással, táncolással).

*

Magyar földön ez a Felsőbb Hatalommal (gyakorlatilag a KÜLFÖLDI érdekeket megtestesítő HATALOMMAL) történő túlzott KAPCSOLAT-TARTÁS (ez a nemzet számára negatív következményekkel járó multi*Szolidaritás) nálunk —történelmi hátterét tekintve— az alábbi „hagyomány”-toposzokkal rendelkezik.

— Az 1919-es Kommün idején az ország legfelsőbb vezetésének a 90 %-a zsidó értelmiségiekből állt össze (népbiztosok). Ezeknek a nemzet szempontjából nézve gyökértelen elemeknek a csápjai (mint minden korban) KÜLFÖLD felé nyúltak. Kun Béláék-Szamuelyék szőröstül-bőröstül eladták és alárendelték az ország nemzeti érdekeit az orosz bolsevistáknak.

— 1945 után pedig egy KÜLFÖLDI hatalom (a SZU.) azért bízott meg 100 százalékosan a „négyek bandájában” (Rákosi-Gerő-Révai-Farkas), majd pedig 1956 után ebben a Münnich-Apró-Aczél-Köpeczi—Berend T. Iván klánban, mert Őbennük (az ő internaci*gyökértelenségükben) látták annak a biztosítékát, hogy a magyar nemzeti értelmiséget kellőképpen sakkban tudják tartani és le tudják sakterolni. (Ők voltak azok az IDEGENSZÍVŰ honpolgárok, akik —Shylockhoz hasonlóan— sakter’késükkel a markukban olykor már a nemzet szíve felé hadonásztak).

— És ezen (történelmileg már bejáratott) tradíciónak utána mit láthatunk ma, MIT VÁRHATUNK ettől a KÜLFÖLDI (Globális) Multi*erőkre támaszkodó, őbennük bizakodó, őket olykor cionista’ízű „áhjvé”-kal imádó liberális népségtől, akik VIGYÁZÓ SZEMÜKET (nem a magyar föld és népe megmaradásának a Sorskérdéseire, hanem) New Yorkra és Tel Avivra szegzik.

Ebből a szempontból külön említést érdemel az a „*Kürtös” *HORN Gábor, akinek a pedigréje szerinti felmenői még Bécsben fészkelve jöttek világra, s onnét rándultak át egykoron egy kolbász*rántotta erejéig Bjudapestre és ragadtak, kozmáltak ide örökre...

Nos. Erről a Bjudapestről mondott volt nemrég ez a Horn G. honpolgár valami ilyesmit: Márpedig ez a Demszky által irányított Bp., ez a „MI szeretett VÁROSUNK” igenis hogy egy lakható, élhető város. Akinek ez nem tetszik, el is lehet innen menni pl. Bécsbe... (Csak egy köpésnyire van innét)

Valami ehhez hasonszőrűen hangsúlyozott „MI” többest fogalmazott meg Tarlóssal szembe*kakaskodva egy M. Dávid nevű eszdéeszes parittyás is, mondván: Ez a nemzeti-oldalhajtásos Tarlós „ne jöjjön ide Újlipótvárosba”, mert itt „MI vagyunk ITTHON”, és azért se, mert „látogatásával a halottak emlékét sérti és gyalázza” (Lám-lám egyesek milyen szemfüles élelmességgel képesek a saját érdekük szekerébe befogni a holokausz emlékét)

Ezt a tolakodóan hangsúlyozott „MI-lokálpatriótizmust” hasonszőrűen egészítette ki ez a „móc-szagú” Jáncu*Jancsó ekképpen: „SZAR HELY ez, mégis KURVA JÓ ez a város”, de viszontag végképp „KURVÁRA SZAR” lesz belőle, ha ez a nemzeti oldal teszi be ide azt a szőrös talpát.

Nos. Ezeknek az eszdéeszes*eszű mamelukoknak a jövőbeni, nemzet’orientált teljesítményétől vajon mi jót várhat a magyar nép?

(Kérdezem én ezt például attól a Heller Ágnestől is, aki olykor, amolyan kiváltképpen felvilágosult, racionalista ORÁKULUMKÉNT —az objektívitás FIX pontjaként— szereti magát meghatározni).

*

Ezeknek a mi mai zsidainknak a nagy többségét nem olyan fából faragták, mint pl. az őszintén magyar’zsidó-lelkületű Radnótit, Szerb Antalt, Sárközit vagy Déry Tibort, hanem olyanból, akik CSAKIS AKKOR érzik minél biztonságosabbnak a (haszonlesésből konvertált) zsidós karrierjüknek az akadálytalan realizálását, ha EGYÚTTAL (a „bennszülöttekből” kiemelkedett) nemzeti értelmiség nemzeti öntudatú KÖTŐDÉSÉT egyre szétesőbbre képesek LAZÍTANI: ha az értelmiség nemzeti ELKÖTELEZETTSÉGÉT maradiként („mucsaiként”), korszerűtlenként —a „MODERN MAGYARORSZÁG” kialakításának rasszista KERÉKKÖTŐJEKÉNT— sikerül beállítani, és a KÜLFÖLD előtt PELLENGÉRRE TENNI.

Ezért fontos a számukra ma is az ország SZÍVÉT-ütőerét képező kulturális intézmények (iskola-ügyek, média-ügyek) maximális birtoklása. S régebben is már ezért kerültek ezek a kulturális területek ’19-ben Lukács-Szamuely, ’45 után Révai, ’56 után pedig Aczél-Köpeczi-Rényi-Bernd T. Iván markai közé).

Ezek a még magyar földön kitermelődött piros pecsenyéjüket immáron Berlinben sötögető Konrád-Kertész-Spíró-Nádas-Esterházy féle haszonlesők azok az íróink, akik a magyar irodalom színevirágának mondatják magukat. (irodalmi menedzsereik által beszélvén bele a zseniális bornyút az ön-tehénségük hasába). Őrájuk gondolva (könyveik aranybetűs tetejét simítgatván) jelentette be a könyvnapon HILLER miniszterünk: IRODALMUNK ARANYKORÁT ÉLJÜK, hiszen ezen klasszikus ÍRÁSTUDÓINK által lettünk képesek nemcsak ÁRULNI tudni, hanem ELADNI is TUDNI magunkat: jelesül, „MAGYAR” kultúrával betörni a nyugati piacokra.

Ezeknek a kultúr-missziója szerintem viszont abban merül ki, hogy: úgy tudják ELADHATÓVÁ TENNI MAGUKAT KÜLFÖLDÖN, hogy úgy beszélnek a HAZÁRÓL, hogy mindig csak „HAZABESZÉLNEK” a maguk érdekében, merthogy a nemzeti értelmiség által felvállalt SORSPROBLÉMÁKAT, amolyan mucsai búsmagyarkodásként és idejétmúlt nacionalizmusként interpretálva teszik nevetségessé a külföld előtt.

Ők azok, akiknek legkisebb gondjuk is nagyobb annál, semhogy az lenne a szívügyüknek egy csekélyke sarka is, ami —Tompa Mihály nyomában —az őszintén magyar’érzésű zsidó Sárközi Györgyöt is foglalkoztatta:

„MINT OLDOTT KÉVE SZÉTHULL NEMZETÜNK”

Pedig hát (különösen most 2004. dec. 5-e után) immáron oly alacsonyra sikerült süllyeszteni a magyarság NEMZETI ÖNTUDATÁT (minthogy kiderült: az árva magyar nemzetnek még „ÖN-NÉPE SEM LETT VÉDFALA”), hogy sokakban jogosan vetődhet fel a Kölcsey által vizonált nemzethalál gondolata:

„MÁS HON ÁLL a négy folyam partjára.

Más szózat és más keblű nép”

*

Kedves H. Ágnes— HOGY VAN AZ ÖNNÉL —a kristálytiszta logikájú racionalistánál— hogy ezt a HITELTELEN-„pálfordulósan ” megtért Gyurcsányt (ezt a nemzetellenes „APRÓ” KISZ*kommuniSZtából újfent NEMZETELLENES NAGY*kapitalistává átvedlett globalistát) kritika nélkül kultiválja. (Amely pálfordulásnak a hitelességet még Kiss János is megkérdőjelezte, no meg TGM is, amidőn azt mondá: Kommunista kutyábul nem lesz szalonképes demokrata*szalonna).

Milyen érvek alapján gondolja hitelesebbnek és szeretetreméltóbbnak ezt a vadkapitalista harács-Gyurcsány orcát, (aki újabban nemzeti színű púderrel kezdi maszatolni fizimiskáját), mint —azt a valóban hiteles arcú— Orbán Viktort, aki a nemzetközi GLOBALIZMUS homogenizáló kozmopolitizmusának nyomulása ellen —ahogy lehet: hol körömmel, hol meg foggal, de megpróbál (a megtépázott, ámbátor a küzdelemre felkent nemzeti erőkből) regionális VÉDFALAT emelni.

— HOGY LEHET AZ, hogy Ön újabban —az Öntől megszokott lukácsosan vegytiszta logikáját —egyfajta emócionális fűszerekkel megspékelt lelkendezéssel habosítja fel, amikor erről a Cipolla*Gyurcsányról bátorkodik véleményt formálni. (Úgy néz ki ezek szerint, hogy ez a Mágus már Önt is leszedte az öntörvényű (szuverén mozgású) lábáról és bebűvölte az együtt-bokázók közé)

Akivel valójában egy olyan Vezetőt zárt a szívébe, aki nem régen arra volt képes, hogy azt a (néhai nemzeti bankárost), azt a Fekete nevű sötét lovat díjazta babérkoszorúkkal ékesítve, aki a maga luci*feri képével ugyanazt sugdossa most Gy. Feri fülébe, amit éveken át K. Janiéba is: Csak semmi moralizálás, csak semmi gügyefogyott gátlásosság a pénzügyek terén. Egy „modern” ország*nevezetre számot tartani törekvő ország’vezetés (ha csak nem evett bolondgombát), GÁTLÁSTALANUL markolja kézhez a számára tálcán kínált újabb és újabb KÖLCSÖNÖKET. (Ha ugyanis ezt csodaszert elutasítja, akkor egy ország népe ott marad ahol volt: a maga MUCSÁBA...csipás*ragacsában.)

Kedves H. Ágnes! Nem tudom, hogyan nem veszi észre (arra az éles eszére), hogy —ezzel az országvesztő koncepciót favorizáló Gyurcsány-képpel szemben— Orbán Viktor egy olyan nyílt’tekintetű (és nyíltszívű) államférfi, aki már nem egyszer példát mutatott arra, hogy ország-vezetőként HITET-reményt képes önteni az emberek szívébe. Aki —az általános közérzet javítása céljából (amiért szociális demagógiával is vádolták)— pl. azt is javallotta szinte a költő szavaival egybecsengően: Ti profit’éhes multi’kapitalisták! Azt kéri tőletek a magyar munkás ember (aki „éhe kenyérnek, éhe a szónak, éhe a szépnek”), hogy —az emberszabásúbb bérek mellett— (J. Attila szavaival élve) „adjátok meg a MUNKA ÖRÖMÉT, adjatok KEDVET, nékem nem elég a MUNKABÉR, a munkaerő ára!”

Aki —„a merjetek kicsik lenni” és legyetek alázatosan visszafogottak, „nehogy megsértsétek a környező nemzetek NACIONÁLIS ÉRZÉKENYSÉGÉT”-féle szoc’liber’lózunggal SZEMBEN— arra hívja fel (a „bűnös nemzet vagytok”-lózunggal fejbe’gyömöszölt) lehorgasztott fejű magyar emberek figyelmét, hogy merjenek újra emelt fővel járni a kárpát-medencei nemzetek között, mert ezek a „jó’szomszédok” csupán azért oly csindadrattásan HANGOSKODÓK, hogy ezzel nyomják el a —trianoni diktátummal elrablott értékeink miatt érzett, időnként feltámadó— LELKIISMERET-FURDALÁSUK hangját.

Ezzel a nyíltarcú Viktorral szemben áll az a CSALFA’tekintetű prímadonna Gyurcsány, aki viszont csak HITEGETNI képes az ő „Kádár népéből” „Gy. Népévé” átvarázsoltakat (osztogatva-fosztogatva).

Aki a ködös jövőben lógó „MODERN MAGYARORSZÁG”-logóval felpántlikázott aranytojást tojó TYÚKJÁNAK a víziójával (ezzel a Róbert Károly, Mátyás király reform-törekvéseihez az önmagáét hasonlítgató ostobasággal) csalogatván a híveket, kéri tőlük „Életüket és vérüket”, s egyben ígéri számukra —ehhez a gyorsan elröppenő „ÖTÉVES TERVHEZ”— a „Nem fog fájni”*szabadalmazású „vért és könnyet”

Vagy itt van ez a Hiller vezetéknévvel megáldott führer.

Egy ilyen tősgyökeresen felvilágosult szabadgondolkodó, mint Ön (aki egyben amolyan szabad’merészen szájalni nem szégyellős megmondó ember is), hogyan tarthatja —MEGBÍRÁLÁSRA SZINTE ALKALMATLAN STÁTUSZÚNAK— azt a nominálisan „szocialista” kormányt, amelynek olyan —nyájas szájjal kecsegtetni tudó kultuszminisztere SZÍVJA EL A LEVEGŐT még az OKTATÁSI TÁRCÁBÓL— aki —általam, egy kis parafrázissal megspékelten— azt bírta mondani a minap, az egyetemi tanévnyitó gyűlésen, hogy: gratulálok az egyetemi ifjúságunk hazafiasnak is mondható öntudatához, amely —íme— szintoly tárt karokkal fogadta a tandíj bevezetését, mint amilyen önkéntes öntudattal fogadták a fiatalok annakidején a BÉKEKÖLCSÖN bevezetését.

Nos. Az ilyen lelki-fizimiskájú (és a hozzá hasonszőrű lelkületű) politikusi gárdát, hogyan képes egy zokszó nélkül tolerálni egy ilyen voltaire-i racionalizmuson élesedett eszű szürkeállományos, mint Ön.

Íme itt áll előttünk egy Voltaire gúnyos szavaira, éles nyilaira alkalmatos ÁLSZENT céltábla, ez a mi „vizet prédikáló...” Hillerünk, aki —ha úgy kívánja a belügye, akkor akár fenékig tejfeles ibrikből is töltekezhet— és íme most mégis: a léleknemesítő spórolás erkölcsét prédikálja a híveknek ...

— HOGY VAN AZ, hogy Ön azt a szoc*lib’ nemzeti külpolitikát „gutgessintezi”, mely szerint (az országunk nagyobbik részét a trianoni diktátummal elrabló) szomszédos államok népeinek (pontosabban vezetőinek) NEMZETI ÉRZÉKENYSÉGÉT NEM SZABAD MEGSÉRTENI AZZAL, hogy —akár csak egy derékszög magasságáig FELEMELT HANGON (tehát amolyan Orbán kormányhoz hasonló határozottsággal) ÁLLJT VEZÉNYELJÜNK a határon túli magyar testvéreink rasszista elnyomásával szemben.

Szoc*lib’ kormányunk vezetőinek a fejében meg se fordul az, hogy ezeknek szomszédos népeknek illetve képviselőiknek talán azért oly túlhangos és túlarrogáns a gyűlölködési ingerküszöbüknek a MAGYAR’VERÉSEKBE realizálódó „állapottya”, mert esetleg NEM TISZTA A LELKIISMERETÜK a trianoni diktátummal ölükbehulló MAGYAR-ÉRTÉKEK (hegyeink-folyóink, ősi városaink) eltulajdonítása miatt.

Kedves H. Ágnes! El se tudom képzelni: Hogy nem merül fel —az Ön alternatív, „másság”-os ötletektől oly termékenyen kavargó fantáziájának a tárházában— egy olyan „szenzációs ötlet” és elszántság, mely szerint: egy szép napon ez a magyar zsidóság —az oly szerteágazóan intenzív nemzetközi— KAPCSOLAT RENDSZERÉNEK legalább egy töredékét arra fordítaná, hogy ezt az *Eszközt kellő fajsúllyal vetné latba MINDNYÁJUNKÉRT, és (a trianoni diktátumban elszenvedett sebeink, „holokausz-méretű” sérelmeink, vesztességeink orvoslása jegyében) ÁLLNA KI A MINDNYÁJUNK KÖZÖS HAZÁJA ügyében, és (fajsúlyának helyzeti’energiájával, a világban mindenütt otthonosan mozgó forgató’nyomatékának erejével) ADNA HANGOT fájdalmainknak a nemzetközi porondon...

(Azon az alapon is elvárható volna e hazafias tett, hisz: a mi hazánk „történelmi baja” egyben a zsidó honpolgárok baja is. VAGY TALÁN NEM ÍGY VAN? ... kedves Ágnes és kedves zsidó honfitársaink!)

Vagy itt van egy másik (horribile dictu) gondolat (mint „költői kérdés”)

MI LENNE AKKOR, HA —a „bújt az ÜLDÖZÖTT...”-sorsú, a „bal sorstól oly régóta tépett” helyzetű zsidósághoz hasonló sorsú magyarság számára— tervbe vennének egy —a jeruzsálemi SIRATÓFALHOZ hasonló funkciót megtestesítő— TRIANONI SIRATÓFAL felépítését valahol a főváros szívében.

E Siratófalba pl. ilyen szent igéket lehetne belevésni:

„MINT OLDOTT KÉVE SZÉTHULL NEMZETÜNK…!”

„… SZABAD-E SÍRNI A KÁRPÁTOK ALATT?”

„JAJ RÉGI SZÉP MAGYAR NÉP

AZ ELLENSÉG TÉGED MIKÉP

SZAGGAT ÉS TÉP”

„ÖN-NÉPE NEM LESZ VÉDFALA?”

„A DICSŐ NÉP... NÉVBEN ÉL CSAK,

TÖBBÉ NINCS JELEN”

„MÁS FAJ ÁLLOTT A KIHUNYT HELYÉRE”

„MÁS SZÓZAT ÉS MÁS KEBLŰ NÉP”

„S FÖLOLVASZT A VILÁG KOHÓJA

S ELVESZÜNK, MERT ELVESZTETTÜK MAGUNKAT”

***

„MÉG JŐNI KELL, MÉG JŐNI FOG

EGY JOBB KOR, MELY UTÁN

BUZGÓ IMÁDSÁG EPEDEZ

SZÁZEZREK AJAKÁN”

„AZ NEM LEHET, HOGY MILLIÓK FOHÁSZA

ÖRÖKKÉ VISSZAMÁLJON RÓLAD ÉG!

NEM MINDIG EMBER, AKI SORSOT INTÉZ”

***

„HA NEM SZÜLETTEM VOLNA IS MAGYARNAK,

E NÉPHEZ ÁLLNÉK EZENNEL ÉN,

MERT ELHAGYOTT, A LEGELHAGYOTTABB

MINDEN NÉPEK KÖZT A FÖLD KEREKÉN”

„MERT SZERETEM, HŐN SZERETEM…

GYALÁZATÁBAN IS NEMZETEM”

„CSODÁLATOS, BABONÁS, BÚS MAGYARSÁG,

SZERETLEK

S TE-BENNED

VAGYOK, MERT VESZTEDET SOKAN AKARJÁK”

***

„Ó ÉN ÉDES HAZÁM, TE JÓ MAGYARORSZÁG…” (Balassi)

„ÉDES HAZÁM, FOGADJ SZÍVEDBE,

HADD LEGYEK HŰSÉGES FIAD!”

„ÁLDJON VAGY VERJEN SORS KEZE:

ITT ÉLNED, HALNOD KELL.”

***

Nagy kérdés, hogy vajon a zsidóinknak legalább tíz százaléka támogatná-e ezt a furcsa ötletet. Avagy általános lenne a felháborodás ezzel az úgymond „szentségtörő”, irredenta ötlettel szemben, mondván: ez veszélyes lenne a mi magyarországi biztonságunkra nézvést is, mert ez a rasszista „BÚSMAGYARKODÁS” mélyen irritálná, háborgatná, kvázi jogosan sértené a szomszédos országok vezetőinek az ÉRZÉKENYSÉGÉT, akik rögvest KARDCSÖRTETÉST ajánlanának a saját népeiknek.

Különben is: mi zsidók, vérbelien LIBERÁLIS vénájú fazonok vagyunk, olyanok akik csak a sterilizáltan direkt EMBERJOGI SÉRELMEK hallatán kapjuk fel a fejünket. A MAGYAR ETNIKAI SÉRELMEK speciális problematikája távol áll tőlünk, ez nem a mi asztalunk és nem a mi kenyerünk. S e kettőt egyébként is (az uniós elvárasoknak megfelelően) külön kell választani —ahogy ezt ez az Eörsi Mátyás külügyéres (uniós) kormány-képviselőnk is kijelentette a minap. Az EU. ugyanis nem csípi ezeknek a zavaros etnikai panasz sirámoknak még a felvetését sem.

(Igaz hogy mi annak idején, amikor szüleinket ütötték-rugdosták, ezt a kettőt —hogy Ember’jogi-Etnikai’jogi Sérelem— szétválaszthatatlan egységben érzékeltük: ott, akkor az úgy volt, hogy az emberben ütötték a zsidót ... de hát ez már csak régi emlék...)

S ez, hogy mostanában az a hír járja, hogy kizárólag AZÉRT VERIK A MAGYART, MERT MAGYAR... vagyis hogy az Emberben a „piszkos” Magyart verik odaát, nos, ez az Ő ÜGYÜK: épp elég nekünk a mi holokauszunkra gondolni...

Egyébként pedig teljesen távol áll tőlünk, vérbeli LIBERÁLISOKTÓL az a „NEM IDŐSZERŰ” követelése a nemzeti oldalnak, mely szerint: testvéri SZOLIDARITÁSBÓL státusz igazolvánnyal és kettős állampolgársággal (ne adj’isten autonómia-jogokkal) segítsék ezeket az odaátra szakadt „peches embereket”.

És végezetül rátérek a negyedik kérdéskörre.

4./ Mint köztudott: a TÓRA és a PRÓFÉTÁK Könyve szerint —az ószövetségi zsidóság életében— elsősorban nem az volt az OKA az időnként bekövetkező BŰN-BŰNHŐDÉS trendnek, hogy az őshonos lakosság fölöttébb IRIGYKEDETT volna —a tehetségesebb, okosabb, a szemfülesebb szimata révén az átlagnál gyorsabban tollasodó— zsidóságra, hanem a Bűn-Bűnhődés oka az volt, hogy a zsidók újra meg újra beleestek a BÁLVÁNYIMÁDÁSNAK (az istentelen önzésnek) a bűnébe, ami együtt járt a zsidóság általános ELERKÖLCSTELENEDÉSÉVEL. (A „TÍZPARANCSOLAT” követelményeinek a semmibevevésével, az egyéni érdekeknek (a haszonlesésnek) a közösségi érdekek fölé helyezésével: azon öntelt felfuvalkodottsággal és egyéb BŰNÖKKEL, amiknek a felsorolása teszi ki a PRÓFÉTÁK könyvének egy tetemes részét.

Ez volt az oka annak, hogy isteni büntetésképpen újra meg újra bekövetkezett: az üldözés, az elhurcoltatás, a megaláztatás. Mózes és a próféták még rendelkeztek az OK és OKOZAT (a Bűn és Büntetés) ilyeténvaló értelmezésének az Istentől sugallt képességével.

„Szóla az Úr Mózesnek ... megromlott a te néped... hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nekik, ARANYBORJÚ képet öntöttek maguknak, és mondják: EZEK A TE ISTENEID IZRAEL” (Móz. II. 32. r.)

Erre intonálva írhatta Marx: az arany, „A PÉNZ Izrael féltőn szerető Istene, aki előtt nem lehet más Isten”

Ez tehát az OK.

És így hangzik az OKOZAT:

„Megver téged az Úr ... iszonyattá, PÉLDABESZÉDDÉ és GÚNNYÁ LESZEL MINDEN NÉPNÉL, AMELY KÖZÉ ELŰZ TÉGED AZ ÚR... örvendezni fog az Úr rajtatok, hogy kipusztíthat titeket...és ez ÁTKOK mind reád szállnak és ÜLDÖZNEK téged” (Móz. V. 28. r.)

Kedves Heller Ágnes! Ebből a szempontból nézve Ön nem tartja furcsa cezúrának a Kr. utáni 7o. évet illetve az utána következő zsidó történelmet (amely a krisztusi idők kezdetéig az ószövetségi Szentírásokban volt rögzítve).

Nevezetesen azt, hogy ettől kezdve (a fentebb idézett Marx vélemény kivételével) soha nem szerepel a Bűn és Büntetéssel kapcsolatban semmiféle (Prófétai ostorozással-kritikával egyenértékű) KEMÉNY KRITIKA a zsidók viselt dolgaival kapcsolatosan.

Ettől kezdve úgy fest a „zsidókérdés”: (a Talmudot és egyéb zsidó ideológusok által kreált írásokat is figyelembe véve), hogy a zsidó nép és az ő vezetői (ezek az időnként elhatalmaskodó ÖNTELTSÉGÜK MIATT —itt, ott sőt amott is— MÉRTÉKET NEM ISMERŐ TÚLKAPÁSOKRA hajlamos „bolygó zsidók”) szinte makulátlan „kisangyalokká” nemesedtek, és minden korban csupán az őket befogadó „bennszülöttek” keresztény lakosságának (a gojoknak) az oktalanul, vagyis a kisebbségi érzésükből fakadó irigykedő mentalitása miatt kellett ÜLDÖZÖTTSÉGET szenvedniük és exodusra adni a fejüket (odébbállniuk).

(Ráadásul méltánytalan az a beállítás, hogy külön kiemelik ezek az üldöztetést feldolgozó hatástanulmányok a magyarországi zsidó üldözést, hiszen az emiatt „Bűnös népnek” titulált jelzős szerkezetet már sokkal korábban és nagyobb mértékben kiérdemelték pl. a portugálok, a spanyolok, az angolok, a franciák, a lengyelek, az oroszok, a románok stb.)

Az immáron kétezer éves gyakorlat az, hogy a zsidó ideológusok (felrugva az ószövetségi zsidó írásokban fellelhető: Isten és az ő „választott népe” közti Ószövetség alapszerződéséhez kapcsolódó „BŰN-BÜNTETÉS kauzalitást) teljesen mellőzik a KRITIKAI HANGÜTÉST a zsidósággal kapcsolatban.

Ez a kritika (önkontroll) hiány, ez a belterjes ÖNKÉNYEZTETÉS egyre inkább oda fog vezetni, hogy a zsidók közösségi tudata és öntudata hamis tudattá, ÖNTELTSÉGGÉ, DEGENERÁLTTÁ KORCSOSUL. S ez az arrogáns ÖNKRITIKÁTLANSÁG, kvázi ÖNKORLÁTOZÁS NÉLKÜL SZABADUL RÁ A VILÁGRA ...

ÖN SZERINT például NORMÁLISNAK tartható az a tény, hogy ma már nemcsak a nemzetek életében, hanem a nemzetközi porondon is a ZSIDÓ KISEBBSÉG kezében van a TÖBBSÉGI NEMZET legfelsőbb, sorsdöntő ügyeinek az intézése azon a címen, hogy –úgymond- az adott kisebbségi érzése miatt gátlásossá lebénult őshonos népség képtelenné vált a saját sorsának a modern korszerűséggel (globálisan-átlátó képességgel koordinált) irányítására.

Vagyis, hogy már nemcsak nálunk, de pl. „a szabadság büszke hazájában”, Amerikában is a farok mozgatja a kutyát. De hát egy ilyen mérvű fejetlenség után még a kutya is csak a vesztébe rohanhat. Lásd ezt az Izrael miatt lőporos*hordóvá strukturált Közel-Keletet,(ahol már nemcsak —a Biblia által Édenkertnek keresztelt Tigris és Eufrátesz vidéke—ahonnan mellesleg az arab*sémiták ősatyja: Ábrahám is származik) hever romokban a zsidók totális hatalomra törő voluntarizmusa miatt, hanem Jeruzsálem szívében is oly aláaknázott a Béke, hogy „Isten sírja reszket a szent honban”

*

Milyen különös és fölöttébb jellemző az a tény, hogy AMÍG:

az ősi zsidó történelem és nép szent képviselőinek (bátor szószólóinak), a Prófétáknak a tradicionális szerepét (az isteni lángot) éppen a magyar protestáns prédikátorok és utódaik: a prófétai küldetéstudattal rendelkező költőink (pl. Kölcsey, Ady ) VITTÉK TOVÁBB azzal, hogy —az Isten másik „választott népének”— a magyarságnak a BŰNEIT oly KEMÉNY KRITIKÁVAL OSTOROZTÁK, mint a zsidó próféták az ő népüket (HAJH, DE BŰNEINK MIATT gyúlt harag kebledben… „ —„JÁROM RÁTOK gyáva népek, S maradéktól ÁTOK”,

ADDIG:

A zsidó talmudisták, ideológusok (Marx kivételével) sosem ostorozták (BÍRÁLTÁK) a zsidóságot (pedig olykor éppúgy megérdemelték volna, mint az ószövetségi őseik). Ezzel szemben: a hol itt, hol ott időnként halálosan megromlott „benszülött”-jövevény*zsidó viszony MIATT a jövevény zsidókat és vezetőiket sosem hibáztatták, hanem mindig csak az őket befogadó őshonos népet hibáztatták és kiáltották ki „KOLLEKTÍV BŰNÖS” Népnek.

Befejezésül —e fentebb vázolt szindrómáknak utána— idepötyögtetek egy utópiás illúziónak is mondható terápiát.

A zsidó kisebbség és a „bennszülött” magyar többség akkor élhetne egymással harmóniában, antiszemitita*szesztől abszolút absztinens létállapotban, ha a magyar ember (belekalkulálván a zsidó fajta emberekben potenciálisan valóban meglévő átlagon felüli éleseszűséget, gyakorlatias szemfülességet és jólinformáltságot) mindezeket úgy tolerálná, hogy azt mondaná:

Rendben van Úristen! Mindezen tényezők miatt az a pozitív diszkrimináltság járhasson nékiek, hogy: a tíz milliónyi Többségiekhez viszonyított százezernyi (1%-nyi) létszámuk arányának megfelelően, sőt azt meghaladóan, nem 1%-nyi, hanem max. 1o-2o%-nyi arányszámmal „lephetnék el” országunk kulturális irányításának a KULCSPOZÍCIÓIT. Vagyis mondjuk 1O magyarhoz viszonyítva pl. nem 5-6 biboldog tündökölhetne odafent (ahogy most ott nekik áll a bál), hanem csak 1-2 zsidó vezető SZEREPELHETNE a tévében, a rádióban, az újságokban, a folyóiratokban, a kulturális intézményekben stb.

Ha ennek az emberszabásúan méltányos ARÁNYSZÁMNAK a betartását egy magyar és zsidó VEGYES BIZOTTSÁGBÓL kialakított „szellemi védegylet” figyelemmel kísérné, akkor lényegesen csökkenne (a zsidó szürkeállományosok agyában oly gyakorta fejét felütő) GÁTLÁSTALAN TÚLKAPÁSOKNAK (az őshonos „bennszülötteket” sértő) mániája.

Legalább is valamelyest talán lejjebb esne e fehérgalléros elit kontraszelektív-előnyének ez a manapság látható dominanciabeli szintmagassága.

Bp. 2006. szept. Makray Imre