Az
Idők jele az is, hogy
az ERKÖLCSI VILÁGREND
bomlása
globálissá kezd
válni
/az
interkontinentális-HAZUGSÁGOK
gátlástalan
térhódítása
nyomán./
AJÁNLOM:
Tikos
László barátomnak
—az
óperenciás
tengeren túlra'szakadt—
honfitársamnak
A
brit világbirodalom felbomlása nyomába —a XX. sz.
második felétől- egy amerikai
világhatalmi ábránd-koncepció lépett
elő, globális fegyver*arzenállal
alátámogatva.
A
XX. sz. folyamán két totális
diktatúrára épülő katonai nagyhatalom
próbálta
megállítani a MULTINACIONÁLIS
monopólkapitalizmus globalizálódó
TÉRHÓDÍTÁSÁT: a hitleri fasizmus
és a
sztálini kommunizmus. A NÉMET
próbálkozás a század
közepetáján, az OROSZ pedig
a század végefelé bukott el.
A
kétpólusú világ megszünte után,
XXI. sz. elejére, már csak két antiimperialista
ELLENT'ÁLLÁS-centrum maradt a porondon: az
ISZLÁM-világ és KÍNA.
/Kínát
EGYELŐRE ZÁRÓJELBE TEHETJÜK még vagy 15
évig. Tekintve, hogy Ő bölcsen HALLGAT
és "ferde*szemmel" —sárga irígység
nélkül— figyel. A Nagy'fal mögött
"szunnyadó" Kolosszus árnyékában nagy a
CSÖND... A vihar előtti
csöndet a FEHÉR-világban órákban
mérik, Kínában években.
Kínának semmi sem
kerüli el a figyelmét, pl. az sem, hogy a
Nagy*Testvér (az orosz) -az
internacionalizmus szempontjából nézve- milyen
kolosszális hibákat követett el
a közelmúltban.
A
NAGY*Kína, a NAGY'fal mögötti NAGY*csöndben
NAGYON hallgat acélból, hogy
eközben lehetősége nyíljon az
erősödésre, a
NAGY*ugrásra
való neki'készülődésre,
amidőn majd Ő is ott*terem a világszínpad
közepén. Szent'meggyőződése, hogy a
globális-Idő immáron neki búrjánzik...
Tekintve,
hogy —szemben a FEHÉR'fajnak a maga
élvezet'vallásba hajló
degenerálódásával— Ő
továbbra is a NÉPBEN'NEMZETBEN-gondolkozó
KOLLEKTÍVISTA REND képviselője és
hite szerint az is marad az idők végezetéig.
Az
Idő, mint lehetőség, azért dolgozik neki, mert az idő az
ő számára nem'csak
amolyan el-múÚúlatásra lehetőséget
adó valami, nem afféle UNALOM'űző
szétSZÓRakozása, szét'mulatása a
jelennek. Számára nem arravaló, hogy valahogy
elmÚlassuk-elüssük az Szabad-Időt, (az
önmagunkkal való maditatív
szembesülésnek, a mélyebben-tisztábban'
látásnak ezt a koncentrált
lehetőségét), amint'hogy ez az IMPOTENS
Idő-múÚúlatás immáron divattá
vált a
-Sztárt*bámulás deprímált
létformájára berendezkedő- a héber
Belzebúbbal
cimboráló Fehéreknél.
De
annyira azért nem ráérős ez a Kína, hogy
azt is megvárja, míg a poszt'modern
SZENÁTOROK torkát elhagyó "CETERUM CENSEO.."-k
végül is az ő hátán
csattanjanak. Neki "ADDIGRA" (amikorra konkrétan
nyélbe'üthetnék a
fenyegetéseiket ezek a fehér*öedögök)
lépés'előnyt kell szereznie. Ő ugyanis
már ma látja, hogy mire is megy ki ez a
világ*VÉG-játszma...
Behunyt
szemmel is LÁTJA, hogy:
Oxigén-dús
ciklonoktól felajzottak a
VÉGEK, S oktaéder árnyék*képek
Kutatnak a NAGYFALON. És'hogy: Sugár*aktív
csápjaikkal Polinézia felett
Óriás*polip politikák
VILÁGVÉGET kevernek.
Arra
kell felkészülnie, hogy az ellene készülő
csapást (Ha eljön az Igazság-órája)
neki kell -a "NAGY*igazság" érdekében- egy
MEGELŐZŐ CSAPÁSSAL
végrehajtania. Lelki'szemeivel szinte már látja is
magát ebben az APOKALIPTIKUS
ornátusban: amint
Fent
a túlsó SÁRGA parton ott gyülemlik
láv'okádón az ŐS*SÁRKÁNY
cserép'parázs T*A*R*A*J*A
... S megatonnák FÖLD'súlyával Ő
sorjázik RETTENETRE ... Felsebezni tarkójára
Égitestünk hullafoltos tájait....
/
S
hogy mi lészen a jövő'zenéje az
inter*KONTINENTÁLIS összecsapásoknak utána,
azt
csak a NAGY'isten tudja... Talán amolyan
CSENDÉLET lesz majonézzel...
/ahol is/:
A
NAP*korong hüllő'szeme -penész*gombás citrom*szelet-
tréflit evett, s hánykódik
egy :::::::: tejbegrííííízes
:::::::: égbolt'közeg
fehérnyelvű f''ü''r''t''j''e''i''n
::''::''::''::''::''::''::''::''::''::''::''::""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""
/ahol is/:
A
SUGÁR'POROS ÖKÖRNYÁLAK szövögetik
álmaikat: megpihenni vágyódnának
DARÁZS'BARNA
asztagon. De ilyen nincs és semmi
sincs... Összebékült a TŰZ meg a VÍZ, s
elfüstölt a SEMMIBE' ...
S
az egymást Nullára kioltó Tűz*Víz-ANYAG
ATOMJAINAK a felbomlása nyomában, a
"TÉR-IDŐ", mint olyan.... is eltűnik (Vagyis ennek a TÉR
által
dimenzionált Anyagtömegnek az eltűnésével —az
Anyag'forma*mozgásokat mérő
Kategória— az IDŐ is elveszti azt a létjogát,
amely valójában eleddig is csak
virtuális (képernyőn föl'nem'fogható)
illúzió volt).
S
az ERKÖLCSI VILÁGREND totális
felbomlásával egyidőben az ANYAG*Formákból
KISZÁLL a Világ'SZELLEM, aminek következtében
az anyag*Forma visszahull az
ős'PORBA (az Atom'REND-nélkül létezően
vegetáló, eredeti állapotába: a
SZELLEMTELEN (megformázatlan) HOLT'ANYAGBA), amiből
vétetett... Amiképpen az
emberi testforma*konsrukció is abban a pillanatban kezd
szétesni,
dekonstruálódni, visszahullani "a porba, amelyből
vétetett", amely
pillanatban KISZÁLL "A BULIBÓL" (a testből) a
LÉLEK: (a szellemi
entelecheia), a kreatív Konstruktőr.
AZÉRT
lesz VÉGE ennek a "IDŐbeli VILÁGNAK", mert magának
—az eleddig a Szellem által
kordában'tartott, koordinált és EGYENSÚLYBA
hozott, a materiális potenciál*Tér
által háromirányúvá
dimenzionált—
ANYAGNAK a belső mozgatói: az (egymást
gyilkolóan gyűlölő) ELLENTÉTEK,
mint olyanok... pusztulnak el.
És
ezzel a gyilkos ŐS*ELLENTÉTTEL együtt, a
démonizált
"FEJLŐDÉSNEK-HALADÁSNAK" azok a LUCIFERI
KÓROKOZÓI is ELPUSZTULNAK,
amelyek — ezeket az ÁMORÁLIS anyagot mozgató
GYILKOS ELLENTÉTEKET— az EMBERI
VISZONYLATOKBA is beemelték. BEEMELTÉKA
az emberi szférába, ahol aztán —(a
lelketlenül közömbös DOMINÁNS
Csúcs*Ragadozók) ezeket az állati
A'moralitásból transzponált (immáron
IMMORÁLISSÁ társadalmiasított)
ELLENTÉTEKET
—mint a világ legtermészetesebb dolgát—
FOGADTATTÁK EL A TÁRSADALOM
gyengébb, szegényebb, kiszolgáltatottabb
felével.
S
ezt (az állatvilágból az ember'világba
átmesterkedett ámoralitást, ezt a
részvétlen KÖZÖNYT: ezt az "Ember, embernek
farkasa", "A nagyhal
megeszi a kishalat", a "KI KIT GYŐZ LE" ERŐSZAK*elvet),
ezt a "bellum omnium
contra omnés"-elvet, ezek a domináns ERŐSEK (ezek a
Csúcs*Ragadozók),
természetszerűvé, SZÜKSÉGSZERŰVÉ
manipulálták, s jogszerűvé,
TÖRVÉNYESSÉ
hazudták a társadalom számára.
S
a legutóbbi idők óta ezt az
ÁLLAT*ERKÖLCSÖT —a darwinizmus és a
SZOCIÁLDARWINIZMUS nyomán— TUDOMÁNYOS
ELMÉLETTÉ emelték. Ezekből a
materiál'evolúcionista nézetekből
szipkázott ki önigazoló érveket a
sztalinizmus is meg a hitlerizmus is. S legújabban ez a
gátlástalan
érdek*haszon-erkölcsűen*szabadversenyes,
piac*moralitású globál*kapitalizmus
is. Ebből az állati (A'morális)-erkölcsöt
istenítő szempontból nézve, mindhárom
ideológia egykutya, mert EMBERTELEN. (Mert az ember
"lelkes'állat, nem
pedig lelketlen anyag) )
Ennek
a természetesnek és törvényesnek
beállított társadalmi
ELLENTÉT-ideológiának,
ennek az "Erősebb jogosan győzi le és falja fel a
Gyengébbet"-IMMORALITÁSNAK A KÖVETKEZMÉNYE:
ez a profit'hajhászóan
öncélú, ez a célja-veszettül
ÉRTELMETLEN
túl-Fejlődési-RÖGESZME, ez a természetellenes
VÁGY'ingereket felcsigázó, ez a
kolosszális Raktárakat a rotthadásig
teletömködő TÚLTERMELÉS-mánia: ez a
Célja-
és Oka'VESZETTÜL gátlástalan globális
VERSENGÉS, ez a "Ki kit győz
le"-rögeszme.
S
a LÉLEKTELENNÉ
törpülő és VÍZFEJŰVÉ
burjánzó "HALADÁS"-Eszmének ez a
(GYILKOS'gyűlöleteket globálissá
indukáló-katalizáló)
VERSENGÉS"-motorja csak akkor fog bedögleni
"Majd ha elfárad a VÉSZ haragja, S a VISZÁLY
ELVÉRZIK A
CSATÁKON"
***
Perpillanat,
a világuralomra törő Amerika közvetlen
ellenlábasa, ellenfele, sőt hovatovább
ellensége, még'sőtebbül (Bush szerint) szinte minden
ország KÖZellensége: az
ISZLÁM-világ. (Minthogy hovatovább -ha ilyen
neki'búsuló iramban búrjánzik ez a
Bush'retorika- Amerika minden országot belerángat a
TERROR'pánik-ragály
betegségbe, mondván: AKI VELEM NINCS, ellenem van. Nosza,
osszuk meg hát
-úgymond- ezt az Amerika*utálatot a nekünnk
hűségesküt-fogadott
szent'szövetséges vazallusainkkal is.)
Legyünk
EGYSÉGESEK: akasszuk szegre a kétségeinket, a
KÉTKEDÉS szellemét, A MÁSKÉNT-
GONDOLKODÁS átkos lelkületét:
demokráciánk eme rákfenéit. Merthogy (az
optimistán BÚSkomor Bush szerint) az iszlám
országok lakossága is egyre
EGYSÉGESEBB abban, hogy —szinte egy'emberként
UTáLJA— szinte a pokolba utAlja
Amerikát.
Úgy
érzik ugyanis a mohamedánok -ezt már egy
iszlám ideológus teszi hozzá- hogy a
jóléttől dőzsölő Amerika (azért, hogy
még olajozattabban dőzsölhessen) Allah
ajándékát (a földjeink alól itt-ott
felbukkanó olaj-kincseinket) akarja
megszerezni, és "MÁSSÁGUNKAT"
(vallás'erkölcsi kultúránkat,
identitásunkat) akarja AMERIKANIZÁLNI azzal a
hátsó céllal, hogy utána a
tökünkre lépvén: egész
életünkre rátenyerelhessen.
Nem
sok idő kell ahhoz, hogy az USA-val szembenálló
Irak-Irán-Szíria mellé
Szaud-Arábia, Pakisztán és Indonézia is
felzárkózzon. Törökországban,
Egyiptomban, Szudánban, Algériában is
fokozódik az iszlám nyomása a saját,
Amerika'barát kormányaikra.
Ez
az anti-amerikáns utálat-RAGÁLY eleddig
összességében mintegy félmilliárd
igazhitű lelkes'állatot fertőzött meg.
***
Az
iszlám országok Amerika-ellenességét az is
fokozza, hogy USA azt az IZRAELT
támogatja teljes (anyagi-katonai-diplomáciai
erkölcsi) mellszélességgel, amely
Izrael halálosan ( rasszista-fasiszta, szinte ANTI-SEMITA
megszállottsággal)
gyűlöli a SEMITA "testvéreit", hiszen az arabok is
SEMITÁK, akiknek szintén
ÁBRAHÁM az ősatyja. (Bár az ő Ősanyjuk nem
Abrahám elsőrangú felesége: Sára,
hanem csak egy másodrangú
felesége, egy
szolgáló'lány: Hágár, akinek a
fiától: IZMÁELTŐL származtak le az
arab-sémiták.
Az
"Izrael"-iták (= a "Jákób"-isták)
már a kezdetek kezdetén
is egy ŐS'NAGY-CSALÁST követtek el
testvérükkel: az arab'sémiták ősével
(Ábrahám unokájával): Ézsauval
szemben. Minthogy: a zsidók annak az Ábrahám
unokának: Jákóbnak (vagyis "Israelnek") a
leszármazottjai, aki
BECSAPTA (egy tál lencsével vesztegette meg)
testvérét, Ézsaut, meg a kettejük
apját Izsákot (Ábrahám fiát), aki e
CSEL következtében atyai ÁLDÁSÁT NEM A
JOGOS, IDŐSEBB SÉMITA TESTVÉRRE, ÉZSAURA ADTA,
hanem a RAVASZ-
"Jákóbra", másszóval: "Israelre". (Az
Ézsau utódai később
erősen összekeveredtek Izmáel utódaival...)
Ennek
az ŐSI CSALÁSNAK A SZELLEMÉBEN jártak el a
zsidók a XX. sz. közepetáján is,
amikor is PALESZTINÁBAN egy néptől, a sémita
palesztínoktól (nehány tál
lencséért) ELCSELEZTÉK földjeiket,
elűzték az őslakosságot évezredes
hazájából.
Ezek a földönfutóvá tett,
BEGETTÓSÍTOTT sémiták évtizedek
óta folytatják
SZABADSÁGHARCUKAT hazájuk
visszaszerzéséért. Őket, AZ ÁLDOZATOKAT
(akik életük
feláldozásával is ellenállnak) nevezi ki az
izraeli vezetés TERRORISTÁKNAK.
Ennek
a vérforralóan farizeusi érvelésnek,
ok'fejtésnek a vérfagyasztó logikája a
következő: E tragikus helyzet áldozatai, A VÉDEKEZŐK
(akik valójában az
agressziós oknak csak az OKOZATAI) lesznek az OKOZÓK: a
BŰNÖSÖK (azOK a
"szemét terroristák"). Magyarán: a
közel-keleti térség
instabilitásának az OKAI: azOK a
"piszok*palesztínOK"
Ennek
a hősi küzdelemnek az igaz'való jellemzője viszont az, hogy
ennek a pusztán
jogaiba-igazságába vetett HITÉBE kapaszkodó
(utca'kövekért görnyedő) népnek a
földönfutóvá tett APRAJA'NAGGYA
körömmel'foggal, olykor teste tudatos
feláldozásával
(égő*fáklyaként) száll szembe a
betolakodó
"BETELEPÍTETTEKKEL" és a zsidó katonákkal,
akik viszont úton-útfélen
lövik halomra a gyanús arabokat és gyanús
házaikat. Gyilkos testvér'öldöklés ez
a SZENT'FÖLDÖN: "Mintha újra hallanók a
pusztán... GYILKOS TESTVÉR BOTJA
ZUHANÁSÁT...Háború van...
Szétszaggatott népeknek átkai... És a
nyomor
gyámoltalan fejét elhamvadt városokra fekteti...
ISTEN SÍRJA RESZKET A SZENT
HONBAN" (A ketté'vágott Jeruzsálemben. —A
bárminémű "gordiuszi*csomós
ügyet" erőszakkal ketté'vágó
döntést ellenző— bölcs*Salamon
szent városában)
***
Ez
a Dávid-Góliát, (ez a
Palesztín-Zsidó) katona-politikai képlet (ez az
Okot-Okozatot aljasul összekeverő manipuláció), ez a
"KETTŐS
MÉRCÉVEL" mérő FARIZEUSSÁG
prototípusává, pontos
PROGNÓZISÁVÁ LETT az
előttünk álló XXI-ik század -egyenlőtlen erők
közt vívott- IGAZSÁGTALAN
HÁBORÚINAK.
Ezek
a háborús fenyegetőzések (mint pl. ez az iraki
"vér'vád" is) az
ézópuszi "FARKAS és a
BÁRÁNY"-tanmese tanulságát idézik,
ahol is a dombtető monopólhelyzetében
grasszáló, lompos'farkú
Csúcs*Ragadozó azzal az "ordas'eszmével"
fenyegeti a völgy alján legelésző
bárányt, hogy LEMEGY HOZZÁ és
széttépi, ha
nem hagyja abba a dombtetőről le'folyó patak
-völgyben*áthaladó*részének- a
naponkénti FELZAVARÁSÁT. Ennek a CASUS BELLINEK a
súlyos következményét a
báránynak azért kell holtbiztosan elszenvednie,
mert mindezideig nem volt képes
ELEGENDŐ BIZONYÍTÉKOKAT szolgáltatni
arranézve, hogy a területén
átcsordogáló
patak vizét Ő NEM KÉPES OLY MÉRTÉKBEN
FÖL*keverni, hogy az FEL*kavarodjon a
domb tetejéig. És ameddig nem tud /vagy nem akar/ ilyen
titkos*fegyver-DOKUMENTÁCIÓS anyaggal szolgálni,
addig számíthat a súlyos
következményekre. (Um'beruh'... Hiszen ez az
egy'pupúakkal (de legfeljebb
KÉT'PUPÚAKKAL) vontatható*kaliberű
-AB*RAKAD*ABRÁS elnevezésű- arab
rakéta*technika hogyan is lenne képes az amerikai
felhőkarcolókat effektíve
veszélyeztetni. Ahogy pedig ezt a vér*vádat egyre
bús'komorabb képpel
szónokolja világgá nem'csak Saron, hanem -a
farkashoz hasonszőrű
Csúcs*ragadozó- Bush vezér is.)
***
De
térjünk vissza még egy nehány mondat
erejéig az ézópuszi
"Farkas-bárány" polémiára.
Egyébként
—érvel tovább a zsidóknak ez a
Farkas*Führere— hogy
egyértelműen világossá tegyük
ordas-szándékunk jogosságát,
le kell szögeznünk: nekünk, térségbeli
farkasoknak hasonszőrű
fajsúlyú konfliktus-helyzeteket (jogi
relációkat) kell
elszenvednünk ezek miatt az alantlévő (tehát
alantas) bárányok miatt. Tehát ez
nem csak Nekem, mint falka*vezérnek a problémám,
hanem e térség valamennyi
népének is (sőt a világ békeszerető
államainak is).
Nos.
Tehát: én és a fentbéli szomszédaim
tiszta lelkiismeretünk tudatában (minden
rosszidulatú híresztelés ellenében)
kijelenthetjük: nem a gyapjas BÁRÁNYOK
HÚSÁRA fáj a fogunk, hanem csak azt
szeretnénk elérni, hogy megteremtsük ennek
az ordas-domináns vidéknek a TARTÓS, DEMOKRATIKUS
BÉKÉJÉT, és közvetve az egész
világ stabilitását. Ennek érdekében
akarjuk felszámolni azokat a
feszültség-GÓCOKAT, konfliktus-FORRÁSOKAT,
háborús-TŰZFÉSZKEKET, amiket ez az
itteni alantlévő bárány és a hozzá
hasonszőrű birka'népségek okoznak a
térségben.
Nos,
-a fentebb vázolt vétkek miatt- Én , mintt a
környékbeli lomposfarkú
csúcs*ragadozók falka'vezére úgy
döntöttem, hogy az Egyesült Farkasok
Szövetsége (E.FA.SZ.) égisze alatt
VIZSGÁLÓ BIZOTTSÁGOT küldünk LE a
völgybe
azt felderítendő: hol rejtegeti ez a -magát
ártatlan báránynak nevező-
arab*bírka azt az (arabeszk technológiával
készített) hidrotechnika alapján
működő (fel)*LAPÁTOLÓ ESZKÖZT, amely oly
magasfokú iszap'FELkavaró képességgel
bír. Tudomásunk szerint ezt a szerkentyűt ez az
arab*bírka úgy működteti, hogy
azt a patájára szereli és ilymódon zavarja
FEL a vizet a mi irányunkba, de utána
nyomban elrejti ezt a szerkentyűt valamelyik alattomos
gödörbe.
Mert
ennek az alantvaló báránynak az
irritáló sőt TERRORISZTIKUSNAK is mondható
viselkedése —ha még időben nem fojtjuk bele a
szót— precedens'értékűvé válhat
más birkák hasonszőrű terror'cselekményeinek az
elkövetése szempontjából.
Mivelhogy ez a
közel-keleti
vidék meglehetősen
egyhúron'pendülően száraz, gyúlékony
térség, ahol, -ha (nem használjuk a
KETTŐS*MÉRCÉT), hanem csak amolyan
előítélet'mentes toleranciával kezeljük ezt
a birka*kérdést- könnyen
arrúl'kódulhatunk... (Hiszen csak egy pár
lépés
választ el bennünket a hullámzó tengertől)
Különösen
Júdea sziklás-köves vidékeiről
érkeznek aggasztó hírek, tekintve, hogy
arrafelé
a pálmafák alatt sok -nemcsak a békésen
sakkozó körül'metélt*arab, kinek a
farkából hiányzik egy darab, de-
sok a
kődarab is. S ezek A MAGUKAT ÁRTATLAN BÁRÁNYOKNAK
FELTÜNTETŐ ARABOK -ezekkel az
úton útfélen található
természeti kincseikkel, ezekkel a számukra
"drága"-KÖVEKKEL, ezekkel
a MAROK'lőfegyverekkel (meg egyéb
"KÖRÖMMEL*FOGGAL-technikákkal")-
nap mint nap fenyegetik az ide-oda betelepített
farkas-testvéreink testi
épségét. Ebből a
bírka'népségből egyes
birka'példányok már képesek
emberszabású-formát'öltve
KÉTLÁBRA is állni, és szinte
EMBER'módra harcolni
azzal a felrepedt patás'körmük közé
szorított KŐKORSZAKI eszközeikkel.
Fejlettebb
szimatú ordas-részlegünk -folytatja
tovább Csúcs*Ragadozónk- már
azt is
kiszimatolta, hogy a Júdeától nem messze
tanyázó birkanyájak egyik képzettebb
csoportja (Ali'baba és a negyven rabló) -BAGDAD
környékén- már KŐDOBÁLÁSRA
alkalmatos RAKÉTA*kilövő állásnak is
átalakított számos teve-istállót.
Ennek
két változata ismeretes: Az egyik az, amelyiknél
egy szemfülesebb arab*birka,
amolyan Dávid*parittya szisztéma'szerűen forgatja meg a
követ szemfogai
segítségével és hirtelen elengedi...
A
másik meg úgy működik, hogy egy-egy
testesebb-bundájú arab*bírka ráugrik a
LIBIKÓKA-DESZKA egyik végére, amitől a
másik végére helyezett kő elrepül...
és
"ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg ???"
/Tekintve, hogy a
pontosság-precizség nem túl erőssége ennek
a slamposságáról elhíresülten
bégető
bírka'nípségnek/.
Ámbátor
eleddig csak olybá telitatálatról adott
hírt az ügynökség, melyszerint a
Tigris-Eufrátesz vidékére képzelt bibliai
PARADICSOMNAK (a néhai ÉDENKERTNEK) a
szélén felállított egyik
rakéta'állásából
fel*döfködött (fel*csaklizott)
nehéz*kő éppen a BETLEHEMI ISTÁLLÓ
udvarára csapódott be, de nem robbant föl...
Hála az -ALLAH felett is uralkodó JAHVE- egy igaz
Istenünknek/
***
És
most -Farkasunkat és filozófiáját
faképnél hagyva- térjünk vissza a
főcsapásra
erről az allegóriás metaforáktól hangos
kitérőnek az ingoványos talajáról
("ingoványos", hiszen minden hasonlat sántít)
A
fentiekből mindenesetre levonható tanulságképpen
az alábbiakat állapíthatjuk
meg:
Korunk
szofisztikává züllött
dialektikázásnak a főmódszere, a
SZÓ'CSAVARÁS. Jelesül
az, hogy az OKOZATOT, a következményt (a világ
szemébe
port'hintően-szemfényvesztő húzással)
felcseréli az OKKAL (az Okozóval),
majdpedig ezt a fejetetejére állított
logikát leönti egyfajta erkölcsi szósszal
és készen is van az új erkölcs: a
FELSŐRENDŰBB ERŐSEK ERKÖLCSI KÓDEXE.
Az
amerikai Elnök -a Globalisták újmódi
SZENT*SZÖVETSÉGÉNEK a
főkoreográfusa- nemrégiben (egy
világraszólóan nagyhangú
beszédében) két részre osztotta a
világot:
1.)
az élesen*villogó*fogazatú
JÓ-Farkasokra, vagyis: az IGAZAK
SZENT*SZÖVETSÉGÉRE (amely igazának
tudatában
—a mindenkit elsöpörni'kész SZUPER fegyvereivel—
képes alátámasztani az igazát,
és az
2.)
ALATTOMOSAK SZÖVETSÉGÉRE. Ezekre az impotens
MÁRTÍROKRA. Vagyis azokra a
záp'fogazatú GONOSZ*Bárányokra, akik oly
szerencsétlenek, hogy csak a
LÁNGBA'BORULT TESTÜK VÉRÉVEL képesek
ellenállni, akik csak önmaguk
feláldozásával —vagyis INKORREKT,
irreguláris—
eszközökkel képesek harcolni: nem ismerve se
Istent se embert... Szemben
állunk velük mi, akik Istent'ismerő és
embert'szerető mentalitásunkról vagyunk
elhíresültek a világ minden táján.
Ez
a kettős-mércével mérően*egyoldalú,
FÉLIGAZSÁGOKKAL operáló Bush*doktrina, ez
az OKOZATOT OKKÁ hamisító koncepció
megkérdőjelezi illetve sutba'vágja a
történelem'tudomány és az ember tapasztalati
élménye által eleddig kialakult
trendjének a RENDJÉT, mert ezzel mintegy azt
állítja (hazudja), hogy
annakidején pl. nem az angolok-spanyolok voltak az amerikai
földrészen a
békétlenségnek, a háborús
gyilkolásoknak az OKOZÓI, hanem — a betolakodás
ellen
körömmel-foggal (vagyis úgymond irreguláris
módszerekkel, inkorrektül,
aljas-sunyi eszközökkel) VÉDEKEZŐ INDIÁNOK,
ezek a "proto'TERRORISTÁK".
Eszerint
ugyanilyen bűnös-kategóriába sorolandók pl. a
Habsburg betolakodók ellen
színlelten hátráló és "LESBŐL
RAJTAÜTŐ" —tehát inkorrekt
HARCMODORT is bevető— kurucok,
avagy az oroszok ellen "törvénytelen" eszközöket
használó
(barikádokat, úttorlaszokat emelő és
benzines'palackokat DOBÁLÓ) "pesti
srácok" 1956-ban, mint az übermensch-sémiták
ellen körömmel-foggal
(testük felrobbantásával),
vagyis inkorrektül (TERRORISTÁN) küzdő
palesztín sémiták.
Íme
így állunk az Úr színe előtt SZEPTEMBER
11-e után: (Kr. u. 2001 óta) a régmúlt
történéseinek és a mai események
megítélésének az ERKÖLCSI
MÉRCÉJÉVEL. Vagyis
immáron nemcsak az ANYAGI VILÁG ATOM'biztosnak
látszó objektív törvénye: az
Oksági KAUZALITÁS kezd felbomlani
elrelativizálódni látszani (lásd pl. a
határozatlansági relációt), hanem az
ERKÖLCSI VILÁGREND atom'szilárdnak tűnő
eresztékei is —globális méretekben és egyre
hallhatóbban— RECSEGNEK*ROPOGNAK.
Íratott
2003. kora ŐSZÉN, amidőn kertünk
reményzöld LEVÉL*Konstrukciói —e
kegyetlenül forró nyár nyomán— immáron
vértanu*sápadt elszántsággal hullnak
alá az anyag*PORBA, amelyből vétettek
kora*TAVASSZAL (s formáltattak LOMB*Konstrukciókká
a Teremtő Szellem***keze
által)
Makray
Imre