Fejléc
Sanyi és Rozi weboldala
Sziasztok!
Ez az oldal azért jött létre, hogy megmutassam kedvenceimet, Sanyit és Rozit, a két mopszot.

Általánosságban, a mopsz (angol nevén:pug) valószínüleg kinai eredetű kutyafajta, erről több információt a Wikipédián olvashatunk angol vagy magyar nyelven. A mopszok, talán egy kicsit kényes fajták, törődést igényelnek. A mopsz fajtájú kutyák, szerető és ragaszkodó társunk lehet a mindennapokban.

Sanyi:

Sanyi, 2007. június 24-én született. Nyolc hónapos korában került hozzám.

A kezdeti időszakban, mondhatjuk, hogy hiperaktív volt, megrágott mindent, főleg amikor egyedül maradt. Amíg nem kapta maga mellé társnak Rozit, addig ez a tulajdonsága meg is maradt.

Eleinte nagyon félt mindenkitől, nehezen lehetett vele "barátkozni".

Sétálni nagyon szeret, legszívesebben egésznap menne. Két-három órás sétákat is nagyon jól viseli, pihenni szinte soha nem akar.
A játékban is benne van, igényli, hogy foglalkozzak vele. Kedvence a fogócskázás. Ha nem figyel rá az ember hajlamos a lopásra, ilyenkor tűnnek el a papucsok, zoknik és egyéb kellékek.
Természetesen szokott rosszat is tenni, ilyenkor kap egy kis szidalmazást, amit nem hagy szó nélkül és felesel velem.
Ha alvásra kerül a sor horkolásban röfögésben verhetetlen.

Táplálék terén elég finnyás, válogat a tápok között, viszont főtt ételből szinte mindent megeszik.


Rozi:

Rozi, 2008. december 28-án született, 6 hetes korában került hozzám.

Szinte a tenyeremben elfért, ennek ellenére rendkívül eleven és akaratos kiskutya. Mondhatjuk, hogy Ő hordja a nadrágot.  Folyamatosan támadta a Sanyi kutyámat, persze csak játékból, akinek addig volt lehetősége a menekülésre, amíg Rozi nem tudott felugrani az ágyra. De amikor az ágy már nem nyújtott menedéket, Én lettem Sanyinak a személyes testőre.

Az idő elteltével Rozikám rájött, hogy Őneki hangja is van, na, azóta be nem áll a pofikája. Mindenkit ellenségnek tekint, mindent és mindenkit megugat, megtámad. Kis termetéhez képest alig lehet visszafogni. Nála jóval nagyobb méretű kutyáknak is hajlamos nekimenni.

Étkezés terén nincs vele gond, szinte mindig éhes, meglepően nagy mennyiséget tud egyszerre megenni. Ilyenkor úgy néz ki mint egy hordó.


Sanyi és rozi együtt
Ketten
Mopsz
mopsz
email
Rozi a mopsz
Rozi
Sanyi a mopsz
Sanyi
Képek:
Google


WWW Sanyi-Rozi
Googlebot last acces
Nővérem kutyái:
Lajos a mopsz
Lajos
Gizi a mopsz
Gizi
A négy mopsz: Sanyi, Rozi, Lajos, Gizi
A négy mopsz
Powered by  UsersOnlineCounter
imagecounter