Az okosok tudják... (Avagy vers az önelégültségről)


Az okosok tudják, hogyan kell, ahogyan jó lesz
Ha balul sül el, Ő nem hibás, Ő mindig jót tesz
Helyesen tenni valamit, az sohasem volt kérdés
Ha nem sikerülne, akkor is övé volt a jó lépés

Hogy kinek van igaza, az sosem kétséges
Ha valamit elhibáz, nehogy már vétség, ez?
No, idefigyel fiacskám! én neked elmondom
Hogy lettem tökéletes, az nem az én gondom

Hogyhogy a hibák engem mindig elkerülnek?
Ha olyan leszel mint én, neked is sikerülhet
Nem mondom: tökéletes vagyok, vagy lennék
De nemsokára az leszek, ám most nem még

Bennem az alázat, mint egy szép virág kinyílt
A büszkeség elhagyott, s nem tévedek megint
Elfogadom a jó tanácsot egy gyermektől is én
Csak, hogy lásd azt, a tévedés sose az enyém

Mert tudd meg én mindig helyesen cselekszem
Ha vétkezni tudnék is, ám mindig a jót teszem
Hogy én lennék a büszke, makacs, s tökéletes
Nos ez a nagy tévedés, az ami, már végzetes!