SZENT SIMON és SZENT JÚDÁS TÁDÉ APOSTOLOK

Az Úr Jézus Krisztus tizenkét apostola közül Simonról és Júdás Tádéról tudjuk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból.

Simon neve szerepel az apostolnévsorokban (Mk 3,18; Mt 10,4; Lk 6,15; ApCsel 1,13), de Márk és Máté azt mondja: a ,,Kananeus Simon'', Lukács pedig: a ,,Zelóta Simon''. Ebből a zelóta szóból arra következtethetünk, hogy Simon korábban a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott, melynek tagjai a véres merényletektől sem riadtak vissza, ha a rómaiak irtásáról volt szó. De ez a Simon nem azonos a Mk 6,3-ban és a Mt 13,55-ben említett Simonnal, aki az Úr Jézus rokona volt és később Jeruzsálem püspöke lett.

Lukács mindkét helyen ,,Judas Jacobi''-t említ, és nem dönthető el, hogy Jakab fiáról, vagy testvéréről van-e szó. Márk Júdás Tádénak mondja, Máté szintén így nevezi, illetve vannak olyan Máté-kéziratok, amelyekben ,,Judas Lebbaeus''-ként szerepel (Mt 10,3).

Pusztán a szövegek alapján vitatható lenne, hogy azonos személyről van-e szó, de Origenész a Római levélhez írt kommentárjában azt a véleményt képviseli, hogy Judas Jacobi és Júdás Tádé vagy Judas Lebbaeus ugyanaz a személy. Az biztos, hogy Márk egy másik Júdásról beszél, amikor Jézus testvérét említi, akit szintén Júdásnak hívtak (6,3).

Szent Jánosnál azt olvassuk, hogy ,,Júdás, nem a karióti'', felteszi Jézusnak a kérdést: ,,Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?'' (14,22). A válasz látszólag megkerüli a kérdést, de lényegében érinti a tanítványok hivatását és Jézushoz való kapcsolatát: ,,Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.''

Legendájuk szerint a Zelóta Simon Júdás Tádéval együtt úgy lett vértanú, hogy kettéfűrészelték őket. Ezért Simont fűrésszel szokták ábrázolni, a favágók tekintik a védőszentjüknek.

Ünnepüket a Jeromos-féle Martirológium október 28-ra teszi. Rómában a 9. századtól ünneplik őket.

A jámbor hagyomány a következőket beszéli el a két apostolról:

Élt Edesszában egy Abgár nevű, istenfélő király. Hallott Jézus tetteiről, és levelet intézett hozzá, melyben többek között ez állt: ,,Jöjj el hozzám, és segíts betegségemen! Hallottam arról is, hogy a zsidók zúgolódnak ellened, és üldöznek. Ezért jöjj hozzám! Igaz, hogy csak egy kis város felett uralkodom, de ez a város tisztességes, és neked meg nekem elég lesz.'' Jézus levélben válaszolt neki, és azt írta, hogy neki Jeruzsálemben kell teljesítenie a küldetését, de később majd egy tanítványát elküldi.

Az Úr mennybemenetele után Tamás apostol teljesítette az ígéretet azzal, hogy Júdás Tádét Edesszába küldte. Ő megjelent Abgár király előtt, bemutatkozott, hogy Jézus tanítványa, s közben mennyei fény sugárzott az arcáról. A király azonnal boldogan megvallotta hitét az Isten Fiában, az apostol pedig fogta a magával hozott kendőt, amelyen Jézus arca volt látható, betakarta vele a leprában szenvedő király arcát, és az mindjárt visszanyerte egészségét.

Ezután Júdás Mezopotámiában, Simon pedig Egyiptomban hirdette az evangéliumot, majd mindketten Perzsiába mentek.

Éppen akkor tervezett hadjáratot Baradach, a babiloni király hadvezére és hercege India ellen. Jóslatot kért isteneitől, és azt a választ kapta, hogy nagy háború következik, amelyben mindkét oldalon sokan halnak meg. Ettől a herceg megrettent, és szorult helyzetében az apostolokhoz fordult. Simon és Júdás ezt mondta: ,,Nem kell félned, mert velünk a béke jött országotokba. Nem lesz háború, holnap a harmadik órában követek érkeznek Indiából, hogy a békéről tárgyaljanak veled.'' A pogány papok, akik az előbbi jóslatot adták, kinevették az apostolokat, de másnap bekövetkezett, amit Simon és Júdás mondott: megérkeztek a békekövetek Indiából.

Akkor a herceg máglyára akarta vettetni a pogány papokat, mert hazudtak neki. Jézus tanítványai azonban így könyörögtek azok életéért: ,,Mi nem azért küldettünk, hogy élőket megöljünk, hanem hogy holtakat életre keltsünk!'' E magatartásnak a híre eljutott a király fülébe is, és elrendelte, hogy a két apostol szabadon működhet országa területén.

Egyszer megvédtek egy ifjút, akit alaptalanul azzal vádoltak, hogy elcsábított egy leányt. Ezért rátámadtak az apostolokra, hogy szolgáltassák ki nekik az igazi tettest, ők azonban így válaszoltak: ,,Mi arra küldettünk, hogy megmentsük az ártatlanokat, nem pedig arra, hogy elveszejtsük a bűnösöket!''

Miután bejárták már az egész országot, eljutottak egy városba, melynek népét ellenségeik feltüzelték ellenük. Elfogták és a pogány templomba hurcolták őket. Akkor megjelent nekik az Úr angyala, és mindkettőjüket választásra szólította fel: vagy azonnal meghalnak mind, akik ellenük támadtak, vagy ők lesznek vértanúk. Mindketten a vértanúságot választották, de csodajelet kértek, hogy megtérjenek az emberek. Azt kérték, hogy csillapodjon le a tömeg dühe, és mindegyik gonosz lélek zúzza szét a saját bálványát. Mikor a bálványképek mindenki szeme láttára darabokra törtek, a pogány papok rárohantak az apostolokra, és megölték őket.

Forrás: http://www.katolikus.hu/szentek/index.html

Szent Simon és Júdás Tádé apostolok

Simon neve tizenegyediknek szerepel az apostolok jegyzékében. Kánában született, mellékneve: "a Buzgó". Júdás Tádé az az apostol, aki az utolsó vacsorán megkérdezte az Urat, miért csak az apostoloknak és nem a világnak nyilvánította ki magát (lásd: Jn 14,22).

Ahogyan engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket

A mi Urunk, Jézus Krisztus rendelte a földkerekség számára a lelki vezéreket, a tanítómestereket s az ő isteni misztériumának szolgáit. Parancsot adott nekik, hogy világítsanak, mint a fény, és világosságukkal árasszák el már nem csupán Júdea földjét, hanem egyenesen a világ minden országát és minden emberét, a föld valamennyi lakóját. Valóban úgy van, ahogyan olvassuk: A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív (Zsid 5,4). A minden ember felett levő apostoli tisztségre ugyanis a mi Urunk, Jézus Krisztus hívta meg a tanítványait.

Az igazság oszlopai és biztos alapjai lettek ezek a boldog tanítványok. Róluk mondta az Úr, hogy úgy küldi őket, amint őt küldte az Atya. Miután az Úr Jézus a maga küldetését már sokféleképpen jellemezte, végül is ebben foglalta össze: Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot (Lk 5,32). És ezt is mondta: Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött (Jn 6,38). Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ (Jn 3,17). Így foglalta tehát össze röviden az apostoli munka célját, és így mutatott rá a saját küldetése és az apostolok küldetése között fennálló hasonlóságra. E küldetésük alapján érezzék kötelességüknek az apostolok, hogy a bűnösöket bűnbánatra hívják, hogy a testben és lélekben betegeket gyógyítsák, hogy szolgálatukban ne a saját akaratukat keressék, hanem azét, akitől a küldetést kapták, és végül, hogy a világot mint Isten tulajdonát, tanításukkal üdvözítsék. Ha az Apostolok Cselekedeteit és Szent Pál leveleit olvassuk, könnyen megbizonyosodhatunk arról, hogy a szent apostolok mennyire iparkodtak mindezeket a lehető legjobban megvalósítani.

(Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából)
 

Az Úr Jézus Krisztus tizenkét apostola közül róla tudunk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból. Júdás apostol Kleofásnak és Máriának, a Boldogságos Szűz egyik unokanővérének volt a fia, s fivére az ifjabb Jakab apostolnak és Simon jeruzsálemi püspöknek; így a Boldogságos Szűz Mária révén rokona volt az Üdvözítőnek. Ezért említi a Szentírás Jakabot és Júdást, mint „az Úr testvérei”-t. Júdásról azt tudjuk, hogy előbb földművelő és családos ember volt, s hogy családját és mindenét Jézusért hagyta el. A Szentlélek vétele után az apostolok az egész világra elszéledtek, Júdás egy ideig még Jeruzsálemben a zsidóság között maradt, sok üldöztetés és szenvedés között nagy fáradtsággal, de rettenthetetlen bátorsággal hirdette a megfeszített Jézust; azután Júdea, Idumea és Szíria területén lépett fel, majd később Mezopotámiában buzgólkodott. Apostoli működését Jézus ígérete szerint mindenütt jelek kísérték, s fáradozásának sikere csodás volt. Később Simon apostollal együtt Perzsiába indult, hogy ott hirdesse a hit tanait. Mielőtt távozott volna, egy levelet írt a megtért zsidókhoz, melyben a már akkor támadt tévtanokat elítéli, s őket keresztény hitükhöz való ragaszkodásra serkenti. Ezt a levelet az Egyház az Újszövetség könyvei közé sorolta (Júdás levél). Perzsiában szintén Isten kegyelme vezette igehirdetésüket. Itt nyerték el a vértanúság koronáját: Simont fűrésszel szétdarabolták, Júdást pedig bárddal lefejezték (más hagyomány szerint doronggal agyonverték). Szent Simont ezért fűrésszel, Szent Júdást pedig bárddal vagy doronggal ábrázolják, s a favágók tekintik őket védő szentjüknek. Ünnepük október 28-án van. Szent Júdás Tádét ábrázolják még a dorong mellett kezében kis képpel, melyen Jézus arca látható. A kép arra a legendára utal, amely szerint Abgár edesszai királyt az Üdvözítő képével ajándékozta meg, s a kép érintése által az kigyógyult leprájából.
Szent Tádét főleg Keleten, az örmény katolikusok tisztelik, hiszen tőle ismerték meg Krisztus tanítását, apostoluknak tekintik. Nyugaton Szent Bernát terjesztette tiszteletét: mindig magánál hordta Tádé apostolnak egy kicsiny ereklyedarabját. Szent Brigittának egyik látomásában maga Jézus hívta fel a figyelmét Tádé apostol tiszteletére. A jezsuiták templomaiban is rendre megtalálhatjuk Szent Júdás Tádé képét.