Lúcia nővér

Életrajz

A rózsafüzér - kiváló és erős imádság

Mons. Tarcicio Bertone találkozása Lucia nővérrel

"«1907. március 30-án egy leánygyermeket kereszteltek Lúcia névre, aki Aljustrelben ez év március 22-én 19 órakor született.» Így olvassuk a szöveget a kereszteltek anyakönyvében. Szülei António dos Santos és Maria Rosa voltak, Aljustrelben egy tanyán laktak, amely Fatima plébániához tartozott.
A hét gyermek, hat lány és egy fiú közül a legkisebb volt. Gyengédség vette körül gyermekkorában és kedveskedtek neki. A családban nem hiányoztak a csalódások és a sorscsapások, ezeket azonban példás édesanyjuk keresztény szellemben legyűrte. Lúcia hatéves korában járult az első szentáldozáshoz. Mivel az otthoni körülmények megkövetelték, életét rögtön pásztorként kezdte. Társai először, 1915-ben, az aljustreli és környékbeli lányok és fiúk voltak. 1917-től azonban kizárólagosan csak unokatestvéreivel, Marto Ferenccel és Jácintával tartott szoros barátságot. Éppen a Szűzanya jelenéseinek éve volt ez. Ő az egyetlen, akinek ebben különleges helyzete volt, mivel a Jelenés csak vele beszélt. Ő volt az, aki Tőle üzenetet kapott, amelyet csak a jövőben kellett továbbítania. Ferenccel és Jácintával élte át az eseményeket és velük szenvedett a jelenések miatt. Ő az egyetlen, akinek hosszabb ideig a földön kellett maradnia, hogy küldetését teljesítse.
Az Istenanya megbízta azzal is, hogy tanuljon meg olvasni. De csak a jelenések után kezdett iskolába járni, ahol képességei és jó emlékezőtehetsége folytán nagyon gyorsan tanult meg olvasni ás írni. A jelenések után Lúcia a «látnok» szerepében találta magát mindazokkal a veszélyekkel, amelyek ebből adódnak. Valaminek tehát történnie kellett vele. A visszaállított leiriai egyházmegye új püspökének egyik legelső dolga az ő nevelése volt. Megpróbálta távoltartani azoktól a veszélyektől, amelyek a csodakeresésnek abban a légkörében fenyegették. 1921. június 17-én belépett Szent Dorottya nővéreinek kollégiumába Vilarban, amely Porto városába olvadt be. Leírjuk, hogyan nézett ki ebben az időben. Ez a leírás egyébként egészen egyezik az ismert fényképekkel: «Magas és széles fej; nagy, barna, élénk szemek; vékony szemöldök; lapos orr; széles száj, vastag ajkak, kerek áll. Az arca természetfölöttit sugároz. A haja szőke és finom. Kistermetű, mindenesetre korához képest nagy (13 ás fél éves). Inkább nyers vonások, de megnyerő arc. Elénk, intelligens, de szerény s nem nagyképű. Normális nagyságú, durva munkáskezek.»
A fiatal lány, Lúcia, alig múlt 14 éves, amikor a portói kollégiumba belépett. Ott kiváló erkölcsi és vallási nevelést kapott. Az iskolai képzés hiányos, alig haladja meg az elemi szintet. Kezdettől fogva nagyon jól bevezették a házi munkákba. De a kis Lúcia nagy tehetségével, jó emlékezőtehetségével, kitartásával, komoly magatartásával eközben meglehetősen teljes műveltséget szerzett.
Lúciának a kollégiumba való belépés óta többé-kevésbé az volta kívánsága, hogy a szerzetesi életben Istennek szentelje magát. De a kollégiumban gyakorolt jámbor élet kiváltotta benne a megfontolást és első gondolatai a kármelita apácák felé irányították... Nevelőinek példája és az irántuk való hála azonban arra ösztönözték, hogy Szent Dorottya intézete mellett döntsön. A portugál Dorottya-nővéreknek ez időben (1921-1925) Tuyban volt noviciátusuk. Ide lépett be a most már 18 éves Lúcia 1925. október 24-én. De hogy néhány hónapot jelöltként töltsön, Pontevedrába, a «Travesia de Isabella II» utcában lévő házba ment először. Itt maradt 1925. október 25-től 1926. július 20-ig. Ekkor érkezett meg Tuyba a noviciátusba, hogy jelöltidejét letöltse. Noviciátusát 1926. október 2-án kezdte meg a beöltözéssel. Ott töltötte el a noviciátus két esztendejét és 1928. október 3-án tette le a fogadalmat. Továbbra is abban a házban maradt, mindenesetre már a fogadalmas nővérekkel volt 1934. október 3-ig, amikor az örök fogadalmat letette. Néhány nappal ezután a pontevedrai kolostorba helyezték át; 1937 májusában Tuyba tért vissza. Ezután már nem hagyta el Tuyt, amíg 1946-ban Portugáliába nem küldték. Miután a jelenési helyeket a Cova de Iriában és Aljustrelben meglátogatta és azonosította, a Porto melletti Vila Nova de Gaia-ban lévő Sardo-i házba rendelték. És végül, amikor felébredt benne a visszavonultság és magány utáni régi vágy, XII. Piusz pápától megkapta azt a kegyet, hogy a kármelita apácákhoz menjen át. 1948. március 25-én lépett be oda. (...)
Mária Szeplőtelen Szívéről nevezett Lúcia nővér ott élt 2005. február 13-án bekövetkezett haláláig imádságban és vezeklésben: a fatimai zarándokok, akik Coimbrán keresztül mentek és a kármelt meglátogatták, hallhatták a hangját a sarutlan kármelita apácák kar énekében." Forrás: Fatimáról beszél Lúcia nővér

Ima Lúcia boldoggá avatásáért
Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, szívemből imádlak és hálát adok a Szentséges Szűz fatimai jelenéseiért.
Jézus Szentséges Szíve és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve végtelen érdemei által kérlek, ha ez nagyobb dicsőségedre és lelkeink javára szolgál, dicsőítsd meg Szent Egyházadban Lúcia nővért, a fatimai pásztorlányt, s az ő közbenjárására részesíts bennünket a kegyelmekben, melyekért esedezünk. Ámen.
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
 

Ha bármilyen kegyelemben részesül Lúcia nővér közbenjárására, kérjük, küldje el részletesen a következő címre:
Carmelo de Santa Teresa
Rua de Santa Teresa
3000-359 COIMBRA, Portugal
Imprimatur: Fatima, 2006. február 13 X Serafim, leiria-fatimai püspök

Mons. Tarcicio Bertone találkozása Lucia nővérrel
(2001. november 17-én)

A 2001. szeptember 11-én történt terrorista merénylet szomorú eseménye után olasz és külföldi újságokban olyan cikkek jelentek meg, amelyek Lucia nővér állítólagos új közléseire vonatkoztak. A pápának szóló figyelmeztető levelek bejelentéséről, a fatimai üzenet apokaliptikus újraértelmezéséről volt szó ezekben a cikkekben.

Ezen felül fölmerült az a gyanú, hogy a Szentszék állítólag a titok harmadik részének nem az egész szövegét hozta nyilvánosságra. Néhány úgynevezett Fatima-mozgalom megismételte azt a vádat, hogy a Szentatya még nem hajtotta végre Oroszország felajánlását Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

Szükségessé vált egy találkozás Lucia nővérrel. A találkozón jelen volt P. Kondor Lajos SVD, Ferenc és Jácinta ügyének viceposztulátora, valamint a Szent Teréziáról elnevezett kármelita zárda perjelnője is. Őeminenciája Joseph Ratzinger bíboros és a leiria-fatimai püspök, valamint a coimbrai püspök engedélyt adtak erre a találkozóra, hogy néhány megvilágítást és információt kapjanak a fent nevezett látnoktól.

November 17-én, szombaton délután történt ez a találkozó, és több mint két óra hosszat tartott. Lucia nővér, aki 2003. március 22-én 96 éves lesz, nagyon jó formában volt, szellemi frissesség és élénkség jellemezte. Beszélgetését azzal kezdte, hogy kinyilvánította szeretetét és tiszteletét a Szentatya iránt. Sokat imádkozik érte és az egész egyházért.

Elégedett az "Os Apelos da Mensagem de Fátima" c. könyvének terjedésével, amelyet már hat nyelvre (olasz, spanyol, német, magyar, lengyel, angol) lefordítottak. Sok köszönő levelet kap ezért a könyvért.

Áttérve a fatimai titok harmadik részének problémájára megállapítja, hogy figyelmesen átolvasta és átelmélkedte azt, amit a Hittani Kongregáció ezzel kapcsolatosan egy kis füzetben kiadott. Megerősít mindent, ami itt írva van. Aki esetleg kételkedik, hogy lenne még valami rejtett dolog a harmadik titok ügyében, annak ezt válaszolja: "Mindent nyilvánosságra hoztak, semmi további titok nincsen."

Aki új kinyilatkoztatásokról beszél vagy ír, annak ezt mondja:

"Abból semmi sem igaz. Ha új kinyilatkoztatásokat kaptam volna, ezeket senkinek se mondtam volna el, csak közvetlenül a Szentatyának!"

Azután készségesen emlékezik ifjúságára és a nehéz-ségeire, amelyeket akkor élt át, mielőtt szerzetes-nővér lett, de emlékezik a jóságos bánásmódra is, amelyben részesült: emlékezik például a Braga-ban 1921-24 között bérmaanyjánál, Filomena Miranda asszonynál töltött szünidei tartózkodásokra. Arra a kérdésre: Milyen hatása volt életére a július 13-i látomásnak, mielőtt ezeket leírta és az egyháznak átadta? Ezt válaszolta: "Biztonságban éreztem magam a Szűzanya oltalma alatt, aki ezt az egyház és a pápa számára gondosan elrejtette."

Egy eddig még ismeretlen körülményt fűzött a prófétai látomás híres leírásához: "A látomás alatt a Szűzanya, aki fényt sugárzott ki, jobb kezében egy szívet és a bal kezében egy rózsafüzért tartott."

Milyen jelentése van a szívnek a Szűzanya kezében? "Ez a szeretet jele, - válaszolta - amely véd és megment. Ez az édesanya, aki gyermekeit szenvedni látja, és velük együtt szenved, még azokkal is, akik őt nem szeretik. Szeretne mindenkit megmenteni, és senkit se elpusztulni hagyni, akit az Úr rábízott. A szíve biztos menedék. Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete a megmenekülés eszköze az egyház és a világ nehéz időszakában."

Ratzinger bíboros fejtegetése a titok harmadik részéről kommentárjának végén nagyon megfelelő: 'Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog.' Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ez az Isten felé nyitott szív, Isten szemléletétől megvilágosítva, erősebb, mint a pisztolyok, vagy bármilyen más fegyverek. Mária 'legyen' szava, szívének szava, megváltoztatta a világ történelmét, amikor a Megváltót bevezette ebbe a világba: hála annak az 'igen' szónak, Isten emberré lehetett közöttünk, és mint ilyen, örökre velünk marad. A gonosznak hatalma van ebben a világban, állandóan látjuk és tapasztaljuk ezt. Hatalma van, mert szabadságunk állandóan eltávolít bennünket Istentől. De mióta Istennek emberi szíve van, az emberi szabadságot a Jó, az Isten felé irányította, és a gonoszságra hajló szabadság felhagyott azzal, hogy övé legyen az utolsó szó. Ami azóta érvényben van, azt ez a mondat fejezi ki: A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot. (Jn 16,33). A fatimai üzenet felszólít bennünket, hogy ennek az ígéretnek higgyünk."

Mons. Tarcisio Bertone még három kérdést tett fel.

- Igaz az, hogy Ön a P. Luigi Bianchival és P. José dos Santos Valinhos-sal történt beszélgetéskor a titok harmadik részének kifejtését megkérdőjelezte?

Lúcia nővér ezt válaszolta: "Ez nem igaz. Én teljesen helyesnek tartom azt az értelmezést, amit a jubileumi évben közreadtak. "

- Mit szól Pater Gruner makacs állításához, aki aláírásokat gyűjt, hogy a pápa végre végezze el Oroszország felajánlását Mária Szeplőtelen Szívének, mert ez a felajánlás még nem történt meg?

Lucia nővér ezt válaszolta: "A Kármel közössége elutasította az aláírás-gyűjtés űrlapját. Már mondottam: a Szűzanya által kívánt felajánlás 1984-ben megtörtént, és az Ég elfogadta."

- Igaz az, hogy Lucia nővér nagyon aggódik a legújabb események miatt, már nem is alszik, és éjjel-nappal imádkozik?

Lucia nővér így válaszolt: "Ez nem igaz. Hogyan tudnék egész nap imádkozni, ha nem pihenném ki magam éjszaka? Ezek olyan dolgok, amiket a számba adnak! Olyan dolgok, amik gondot okoznak nekem! Olvassák el a könyvemet: ott találnak majd tanácsot és felszólításokat, amelyek a Szűzanya kívánságainak megfelelnek. Az imádság és a bűnbánat az Isten hatalmába vetett nagy hittel együtt meg fogja menteni a világot."

Tarcisio Bertone érsek, SDB, A Hittani Kongregáció Titkára Jézusról és a Szeplőtelen Szívről nevezett Lucia nővér

(Fordítás a portugál eredeti szövegből)
 

A RÓZSAFÜZÉR - KIVÁLÓ ÉS ERŐS IMÁDSÁG
Részlet Lúcia nővér: A fatimai üzenet felhívásai című könyvéből

2002. október 16-án, pápasága 25. évének kezdetén, II. János Pál aláírta a Rosarium Virginis Mariae Apostoli Levelét és 2003. Októberig kijelölte a Rózsafüzér Évét. Lássuk, mit ír Lúcia nővér új könyvében a Rózsafüzérről:

A Szűzanya ezzel zárja üzenetét, 1917. május 13-án: "Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért!". Ezt a kérését októberig minden hónapban megújította. Miért kérte tőlünk azt a Szűzanya, hogy rózsafüzért imádkozzunk, s miért nem azt, hogy menjünk mindennap misére? Ez egy olyan kérdés, amelyet már sokan feltettek nekem, és most szeretnék választ adni rá. Nem tudok teljes biztonsággal nyilatkozni róla, mert a Szűzanya nem magyarázta meg, s nekem nem jutott eszembe, hogy megkérdezzem Tőle. Ezért egyszerűen azt mondom, amit gondolok, illetve ezzel kapcsolatban megértettem. Valójában az üzenet értelmének magyarázatát teljes egészében az Anyaszentegyházra hagyom, mert ez az Ő kompetenciájába tartozik; s ezért alázatosan és jó szándékkal alávetem magam mindannak, amit az Egyház mond, korrigál, javít vagy kimond.

Az előbb feltett kérdésre visszatérve, azt gondolom, hogy Isten Atya és Atyaként figyelembe veszi gyermekeinek szükségleteit, lehetőségeit. Tehát, ha Isten a Szűzanyán keresztül azt kérte volna tőlünk, hogy mindennap menjünk misére és áldozzunk, minden bizonnyal sokan mondták volna, valós indokokkal alátámasztva, hogy ez számukra lehetetlen. Egyesek azért, mert nincs a közelben templom, ahol szentmisét mutatnak be, mások pedig teendőik, állapotbeli kötelességeik, egészségi állapotuk miatt stb. Ezzel szemben, a rózsafüzér imádkozása mindenki számára lehetséges, szegényeknek és gazdagoknak, bölcseknek és tudatlanoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Minden jóakaratú ember naponta imádkozhatja, és kell is imádkoznia a rózsafüzért. Miért? Azért, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel, hálát adjunk jótéteményeiért, és kérjük kegyelmét abban, amiben szükséget szenvedünk. Az imádság által lesz bensőséges a kapcsolatunk Istennel úgy, ahogy a gyermek odamegy apjához, hogy megköszönje a kapott jót, megbeszéljen vele dolgokat, iránymutatást, segítséget, támogatást és áldást kérjen tőle.

Mivel mindannyiunknak imádkozni kell, Isten azt kéri tőlünk, hogy mondjunk naponta egy imádságot, amire lehetőségünk nyílik. A rózsafüzér imádkozása, amelyet ugyanúgy lehet imádkozni közösen, mint egyénileg, ugyanúgy a templomban az Oltáriszentség előtt, mint otthon a családban, vagy egyedül, ugyanúgy amikor úton vagyunk, mint amikor egy réten sétálunk. A családanya imádkozhat, miközben a gyermeke bölcsőjét ringatja, vagy takarít. Napunk huszonnégy órából áll... nem sok, ha egy negyedórát lelki életünknek, az Istennel való bensőséges és családias beszélgetésnek szentelünk! Másrészről, a szentmise liturgikus imádsága után a rózsafüzér - eredete, az azt alkotó imák magasztossága, és a Megváltás titkai által, amelyekre emlékezünk és amelyekről minden tizedben elmélkedünk - a legalkalmasabb imádság, amelyet felajánlhatunk Istennek és a leginkább hasznos lelkünknek. Ha nem így lenne, a Szűzanya nem kérte volna olyan állhatatosan. Amikor a rózsafüzért említem, nem azt akarom mondani, hogy Istennek szüksége van arra, hogy számon tartsa könyörgéseinket, dicséretünket, hálaadásunkat. Istennek biztosan nincs erre szüksége: Őbenne minden jelen van! Nekünk van szükségünk arra, hogy számon tartsuk ezeket azért, hogy élő lelkiismeretünk legyen, amely biztos abban, amit teszünk. Azért, hogy világosan tudjuk, mindennap teljesítettük-e Istennek szóló felajánlásunkat vagy sem. Azért, hogy ápoljuk és elmélyítsük bensőséges kapcsolatunkat Istennel, s így megmaradjon és növekedjen bennünk a hit, a remény és a szeretet.

Sőt, azt is mondanám, hogy még azok is, akiknek lehetőségük van naponta részt venni a szentmisén, imádkozzák napi rendszerességgel a rózsafüzért. Az az idő, amit a rózsafüzérnek szentelnek, nyilván nem ugyanaz, mint amit a szentmisén való részvételre fordítanak. Ezeknek az embereknek a rózsafüzér imádkozása lehetőséget jelent, hogy jobban felkészülhessenek az Eucharisztiára, vagy egy szentmise utáni hálaadásra.

Nem tudom biztosan, de amennyire az emberekkel való általános érintkezésből látom, nagyon kevés, valóban elmélkedő lélek van, aki Istennel bensőséges kapcsolatot tart fenn és őriz, amely felkészíti őket Krisztus befogadására az Eucharisztiában. Így nekik is szükségük van a szóbeli imádságra, a lehető legjobban átelmélkedve, meditálva és gondolkozva, amilyennek a rózsafüzérnek is kell lennie.

Sok szép imádság van, amely felkészülésül szolgálhat Krisztus befogadására az Eucharisztiában és arra, hogy Istennel való bensőséges egységünket fenntartsuk. De nem tudom, találunk-e még olyan imát, amely alkalmasabb arra, hogy mindenki általános imádsága legyen. Például, a zsolozsma imádkozása csodálatos, de nem hiszem, hogy mindenki számára hozzáférhető lenne, sem azt, hogy az idézett zsoltárokat általában mindenki jól értené. Ez olyan mértékű tudást és felkészülést igényel, amelyre sokaknak nincs lehetőségük.

Talán ezen és egyéb, számunkra ismeretlen okok miatt, Isten - Aki Atya, és jobban érti nálunk, hogy gyermekeinek mire van szüksége - azt kérte, hogy naponta imádkozzuk a rózsafüzért s így érjünk el arra az egyszerű és általános szintre, amely könnyebbé teszi számunkra a Hozzá vezető utat.

Végül, arra is gondolva, hogy az Egyházi Tanítóhivatal mit mondott nekünk az évek során - a későbbiekben emlékeztetlek benneteket ezekre -, és mi az, amit Isten, üzenetén keresztül annyira javasol nekünk, azt gondolhatjuk, hogy a rózsafüzér a szóbeli imádságnak az a formája, amely általában a leginkább megfelel nekünk, amelyet a leginkább értékelnünk kell, és mindent meg kell tennünk, hogy el ne szakadjunk tőle. Mert Isten és a Szűzanya mindenkinél jobban tudják, mire van szükségünk és mi felel meg nekünk a leginkább. Ez pedig hatalmas eszköz a hit, a remény és a szeretet megtartásában. Még azok számára is, akik nem tudnak, vagy nem képesek meditálni, a rózsafüzér kézbevételének egyszerű mozdulata, hogy imádkozzanak, már azt jelenti, hogy Istenre figyelnek. S amikor minden tizedben megemlítik Krisztus életének egy-egy titkát, már emlékeznek is rá, és ebben az emlékezésben a hit halvány fénye gyúl ki, amely nem hagyja elaludni a még füstölgő lángot, s így nem alhat ki a tűz.

Másfelől pedig, azokat, akik nem imádkozzák a rózsafüzért és nem vesznek részt mindennap a szentmisén, nincs, ami táplálja, s elvesznek a földi élet anyagiasságában. Így a rózsafüzér, Isten imádsága, amelyet Egyházán és a

Szűzanyán keresztül javasolt mindannyiunknak a legnagyobb állhatatossággal, általánosan, mint az üdvösségre vezető utat és az üdvösség kapuját: "Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért" (A Szűzanya, 1917. május 13-án). Ha felidézzük, Isten milyen állhatatosan ajánlja a fatimai üzenet által a rózsafüzér imádkozását és mindazt, amit az Egyházi Tanítóhivatal nyilatkozott erről az évek során, akkor azt gondolhatjuk, hogy a rózsafüzér a szóbeli imádságnak az a fajtája, amely általában a leginkább megfelel mindenkinek, amely iránt a legnagyobb tisztelettel kell lennünk, s amelyért a legtöbb erőfeszítést kell tennünk, hogy el ne szakadjunk tőle.

Sajnos a mai eltévedt időkben sokan odáig merészkednek, hogy a rózsafüzérről elítélőleg beszélnek, s azt mondják, hogy az nem liturgikus imádság... Ezzel ellentétben én azt mondom: a rózsafüzér biblikus imádság és része a szent liturgiának.

A rózsafüzért így kezdjük imádkozni: "Istenem, jöjj segítségemre. Uram, segíts meg engem". Ezzel a kéréssel fordulunk Istenhez a zsolozsma egyes részeinek elején. Ezután így imádkozunk: "Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen". Ezzel a dicsérettel fejezünk be minden tizedet a rózsafüzérben, s ugyanezt mondjuk, amikor a zsolozsma zsoltárait befejezzük. A szentmisén is felhangzik a Szentháromság dicsérete az olvasmányok után, vagy hosszabb formájában a Glóriában ("Dicsőség a magasságban Istennek", amelyet a betlehemi angyalok énekeltek először).

A Miatyánkot, amelyet minden tizedben elmondunk, Jézus Krisztus tanította nekünk, amikor tanítványai arra kérték, tanítsa őket imádkozni: "Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved..." (Mt 6,9-13). Ezzel az imádsággal minden tizedben Istenhez fordulunk, ez egy biblikus imádság, és része a liturgiának: mindennap imádkozzuk a szentmisén és a zsolozsmában is.

Az "Üdvözlégy Mária" imádság következik, amelyet tízszer ismételünk, ezért nevezik tizednek a rózsafüzér egységét. Ez egy biblikus imádság. Gábriel arkangyal Máriához intézett szavaival kezdődik, akit Isten küldött, hogy kihirdesse az Ige megtestesülését: "Isten elküldte Gábor angyalt (...) egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a Jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr!" (Lk 1,26-28). Azt hiszem, Isten tanácsolta Gábrielnek ezeket a szavakat, hogy így üdvözölje Máriát, amikor tudomására hozza az Ige megtestesülését.

Szent Erzsébet a Szentlélektől indítva ezt mondta: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!" (Lk 1,42).

Így született, Isten sugalmazásában az Üdvözlégy Mária imádsága: "Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok kőzött és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus".

Ezeket a Máriát köszöntő szavakat Istentől származónak kell tekintenünk természeti szinten, mert az égi üzenetre hivatkoznak, viszont természetfeletti szinten is, mégpedig azokban a szavakban, amelyek Szent Erzsébet szájából hangzottak el a Szentlélek sugallatára: "Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, (...) eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok kőzött, és áldott a te méhed gyümölcse!" (Lk 1,41-42). Ha Erzsébetet a Szentlélek indította arra, hogy ezeket a szavakat mondja ki, ahogy azt a Szentírás is mondja, akkor ez a dicséret a Szentlélektől származik.

Ez a dicséret azonban inkább Istenről szól, mint Máriáról: Áldott vagy, mert áldott a te méhednek gyümölcse; és ebben a gyümölcsben, és ezáltal a gyümölcs által vagy áldott az Istentől és vagy áldott minden asszony között. Így értette a Szűzanya is, amikor ezt énekelte: "Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas..." (Lk 1,46-50). Ahogy láthatjuk, Mária dicsérete Istenhez emelkedik; Ő irgalmas tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát. Tehát az "Üdvözlégy Mária" bibliai imádság. De a liturgiának is része, hiszen az év számos napján mind a szentmisében, mind a zsolozsmában előfordul.

Ezután az Egyház, amelyet a Szentlélek irányít, aki megvilágosítja és segíti az Egyházat, ezeket a sorokat tette hozzá ehhez az imádsághoz: "Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen".

Ez a könyörgés, amellyel Máriához fordulunk, hogy járjon közben értünk Istennél, egyáltalán nem ellenkezik azzal az igazsággal, amelyet Szent Pál tanított nekünk: "Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus" (1Tim 2, 5). Egyetlen közvetítő van csupán, akinek isteni természete van, s általa közvetlen kapcsolatot alakíthat ki Istennel: ez Jézus Krisztus. Bár "egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy" (Gal 3, 20), ami azt jelenti, hogy a Közvetítő egy másik részt is szolgál és képvisel, mégpedig az emberiséget. Az "Ember Jézus Krisztus" a mi Közvetítőnk természet szerint - az emberi természet szerint, amelyet Szűz Mária méhében öltött magára. De Krisztus nem azért lett ember, hogy az emberiségnek egyetlen megmaradt túlélője legyen, hanem hogy "elsőszülött (legyen) a sok testvér között" (Róm 8, 29), akiket megmentett, s helyrehozta azt az állapotot, amelyben Isten jelenlétében és a Vele való bensőséges kapcsolatban élhetünk, mint a földi paradicsomban. Valójában ennél is többet tett: Magához kötött bennünket, mint Titokzatos Testének részeit, ami az Egyház, Jézus megváltó jelenléte az idők végezetéig és a világ végéig, s megosztja velünk kegyelem és meghívás által a Megváltó hármas küldetésére, amely a prófétáé, a papé és a királyé.

Ezért csak egy Közvetítő van: Jézus Krisztus; de van, aki közbenjár és könyörög értünk, mint Mária, a szentek és mindannyian azzá válhatunk, ha akarjuk. Maga Szent Pál kéri leveleinek különböző szakaszaiban, hogy a hívek imádkozzanak érte és egymásért: "Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát. Ennek a bilincsekben is hírnöke vagyok, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kőtelességem" (Ef 6,18-20).

Tehát ha az apostol azt mondja, hogy imádkozzunk egymásért, van okunk rá, hogy Máriát arra kérjük, imádkozzon értünk, hiszen az ő könyörgése sokkal kedvesebb lesz Isten előtt, tekintve istenanyai méltóságát, Krisztussal való szorosabb egységét, aki valóságos Isten és valóságos Ember; s tekintve, hogy Krisztus társmegváltója, s kiemelkedően szentéletű.

Térjünk vissza most a rózsafüzér bibliai és liturgikus vonásához, s vegyük szemügyre a könyörgést, amelyet az üzenet tanított, hogy minden tized végén mondjuk el. Ilyen könyörgéssel a szentmisén is találkozunk, mivel a liturgia szabályai szerint a szent áldozatot a bűneinkért való bocsánatkéréssel kezdjük, s az az imádság, amelyet a Szűzanya tanított megfogalmazza ezt a kérést: "Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tűzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra"

"Akik legjobban rászorulnak": azt hiszem, ezek azok az emberek, akiket a leginkább fenyeget az elkárhozás veszélye. Ebben az imádságban arra kérjük Istent, hadd részesüljünk mi is a szentmiseáldozat gyümölcsében, amely a lelkek üdvözülése és bűneink bocsánata. Ezért azt hiszem, hogy a szentmiseáldozat liturgikus imádsága után a rózsafüzér - az azt alkotó imák magasztossága és eredete, és megváltásunk titkai miatt, amelyről minden tizedben megemlékezünk és elmélkedünk - a legkedvesebb imádság Isten előtt, amit felajánlhatunk Neki, s amely leginkább lelkünk javára válik. Ha nem így lenne, a Szűzanya nem ajánlotta volna ezt az imát olyan állhatatosan.