Fatimai jelenések

A fatimai jelenés 90. évfordulója

1917. május 13.: A Szűzanya első megjelenése Cova da Iriában

A három gyermeket előző évben többszöri megjelenés során egy angyal már jól előkészítette a természetfölötti világgal való találkozásra. Tudták - és nagyon komolyan is vették -, hogy sokat kell imádkozniuk és sok áldozatot kell hozniuk; hogy Isten engesztelést kér azoktól az emberektől, akik erre készek, hogy elérjék a bűnösök megtérését, és különösen azokért az emberekért, akik nem veszik komolyan a bűnbánatot és a megtérést. Naponta gyakran elismételték az angyal imáját. Isten, minden jónak adományozója, szeretetét mélyen belevéste ezekbe a kis engesztelő lelkekbe, és méltókká tette őket arra, hogy mennyei szavakat halljanak, melyeket az emberek megmentésükre kaptak, és melyek mellett már senki sem mehet el anélkül, hogy meg ne érintsék, függetlenül attól, hogy tudomásul veszi vagy sem. Isten állja a szavát, s ebben nem függ emberi vélekedéstől.

1917. május 13-án délfelé volt. Lucia együtt játszott a másik két gyerekkel az Iria lejtő egyik magaslatán. A perzselő hőséggel szembeni védekezésül ágakból és levelekből egy kis kunyhót építettek maguknak. Hirtelen mindhárman villámlást észleltek. Gyorsan összeterelték a nyájat és indultak haza, anélkül, hogy utánanéztek volna, honnan jöhetett volna a villám, hisz derült volt az ég. Így mintegy a lejtő közepére értek. Sok örökzöld tölgy állt a lejtőn. Hirtelen újabb villámot láttak maguk mellett, a tölgy fölött. Fölnéztek és egy tiszta fehérbe öltözött asszonyt pillantottak meg, aki a Napnál fényesebben ragyogott. Az angyal többszöri megjelenése által láttak ugyan már sugárzó, természetfölötti lényeket, de ez ezerszer világosabbnak és fenségesebbnek látszott. Ettől az észleléstől meglepetten megálltak - olyan közel a fényhez, hogy még a fénykoszorún belül érezték magukat, úgy, hogy az őket is körülvette. Az asszony rámosolygott a gyermekekre, és azt mondta:

«Ne féljetek! Nem teszek nektek semmi rosszat!»

Lucia összeszedte a bátorságát és megkérdezte: "Ön honnan jön?"

"A mennyből vagyok", volt a válasz.

"És mit akar tőlem?" tudakolta tovább Lucia. Akkor az asszony azt kérte: "azt, hogy a következő hat hónapban, mindig 13-án, ugyanebben az órában jöjjetek ide"; akkor meg fogja nekik mondani, hogy ki ő és mit akar. Lucia további kérdéseket intézett az asszonyhoz. "Én is a mennybe jutok? És Francisco? És Jácinta?" Az asszony minden esetben igennel felet. Ezután megkérdezte a gyermekeket:

"Akarjátok-e magatokat felajánlani Istennek, hogy minden szenvedést, amit ő nektek küld, elviseltek engesztelésül a bűnökért, melyekkel megbántják Őt, és mint a bűnösök megtéréséért való kérést?"

Isten megengedi az embereknek, hogy részt vegyenek abban, ami a legszebb és legnagyobb: a halhatatlan lelkek megmentésében. A gyerekek, akik az engesztelés gondolatával már egészen jól megbarátkoztak, mintha vártak volna már erre a kérdésre. Lucia örömmel mondta ki: "Igen, akarjuk!" A hölgy elfogadta szabadon tett felajánlásukat és mintegy visszaigazolta:

"Sokat kell tehát szenvednetek, de Isten kegyelme lesz a ti erősségetek!"

Az elragadtatás most következő pillanatairól hagyjuk inkább, hogy maga Lucia beszéljen. "Amikor ezeket az utolsó szavakat mondta - írja Lucia -, akkor nyitotta ki először a kezét és olyan erős fényt bocsátott ránk, mint visszfény, ami a kezéből indul ki; behatol a keblünkbe és lelkünk legmélyebb mélységébe, és saját magunkat láthattuk Istenben, Aki ez a fény volt, sokkal világosabban, mint ahogy a legjobb tükörben látjuk magunkat. Belső indíttatásra, melyben szintén részesültünk, térdre borultunk és egészen bensőségesen ismételtük: Ó Legszentebb Szentháromság, imádlak; Istenem, Istenem, szeretlek a legszentebb szentségben! A mi szeretett Asszonyunk néhány pillanat múlva hozzáfűzte: "Imádkozzátok naponta a rózsafüzért, hogy elnyerjük a békét, és vége legyen a háborúnak!"

A gyermekek akkor látták, amint az asszony felemelkedik, és napkelet felé eltávolodik, míg tekintetük elől el nem tűnik. Lucia később azt válaszolja püspökének hogylétük felőli érdeklődésére, hogy "Szeretett Asszonyunk megjelenései se félelemmel, se ijedtséggel nem töltöttek el bennünket", csak meglepődtek. A villámlásról azt írja: "nem tulajdonképpeni villámlásról volt szó, hanem a közeledő fény visszaverődéséről. Ha megláttuk ezt a fényt, azt mondtuk néha, hogy Szeretett Asszonyunkat látjuk közeledni; de Szeretett Asszonyunkat csak akkor tudtuk a fénytől megkülönböztetni, amikor már az örökzöld tölgy fölött volt."

Szűz Mária ennél az első fatimai megjelenésénél nem mondott semmi újat. Amikor 1858. február 11-én Lourdes-ban először megjelent, csodálatos szépségű asszonynak mutatkozott, szelíd és bájos arccal, ragyogó öltözetben; fején fátyollal, csípője körül kék szalaggal és rózsafüzérrel a kezében. 1858. február 21-én, vasárnap, fájdalmas tekintettel kérte Soubirous Bernadette-et: "Imádkozz a bűnösökért!" Végül 1858. február 24-én bűnbánatra szólított fel, majd a rákövetkező március 1-én a látnok Bernadette-nek olyan tanítást adott, amit ő mélyen a szívébe vésett: hordja mindig magával rózsafüzérét.

Lourdes-ban azt akarta az Ég megmutatni, hogy milyen komolyan veszi az embert - aki a test és lélek. Isten a testet, mint a Szentlélek templomát (1Kor 6, 19) - és rajta keresztül az egész anyagi világot - nagyon komolyan veszi. Nem lehet mindegy a Teremtőnek, hogy mi történik azzal, amit teremtett! Fatima kiegészítette Lourdes-ot, és tovább vezette a teremtményeiről való isteni gondoskodás gondolatát. Itt a Szűzanya közvetítésével elénk tárul az, hogy milyen nagy veszélynek teszi ki magát a test és lélek, ha elfordul Teremtőjétől (vö. Mt 10, 28).

Lourdes és Fatima azt mondja nekünk: Isten azt akarja, hogy egészséges legyen a testünk, a lelkünk pedig örökre az Övé legyen!

1917. június 13.: A Szűzanya második megjelenése Cova da Iriában

A gyerekek tele voltak várakozással, hiszen az Asszony meghagyta nekik, hogy minden hónap 13-án Coca da Iriába jöjjenek. Csatlakozott hozzájuk néhány ember a faluból, akikkel a rózsafüzért imádkozták. Aztán látták a "villámlást", amint feléjük közeledett, hasonlóan mint májusban, míg aztán megpillantották az Asszonyt az örökzöld tölgy fölött. Lucia nem tudta kivárni, hogy ő szól hozzájuk. "Mit kíván tőlem?" kérdezte az Asszonyt. Lucia beszámolt azután szüleinek arról, hogy az Asszony meghagyta neki, hogy tanuljon meg írni és olvasni - egy megbízás, ami inkább szokatlan volt egy egyszerű falusi gyerek esetében, hisz az olvasás és írás abban az időben, Aljustrelben pedig különösképpen, inkább a gazdagok előjoga volt. Majd újra kérte az Asszony, hogy imádkozzák naponta a rózsafüzért. "Szeretném megkérni önt - szólította meg Lucia az Asszonyt -, hogy vigyen magával minket a mennybe."

"Igen - válaszolta az Asszony -, Jácintát és Franciscót nemsokára elviszem. Te még itt maradsz egy ideig. Jézus szeretné, hogy a te közreműködéseddel az emberek megismerjenek és szeressenek engem. Szeretné megalapítani a Földön a Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki elfogadja, annak megígérem az üdvösséget, és Isten ezeket a lelkeket szeretni fogja, mint a virágokat, melyeket én helyeztem el, hogy ékesítsem a trónját."

Ezzel az Istenanya előre jelezte, amit július 13-i jelenésekor majd megígér, s amit 1925. december 10-én Pontevedrában be is vált. A Szűzanya ezek után a szavak után kinyitotta újra a kezét, mint már májusban is, és egy mérhetetlen fénytengerrel borította be a gyerekeket. Lucia ezt írja: "Ebben úgy éltük meg magunkat, mint akik elmerültek Istenben. Úgy tűnt, hogy Jácinta és Francisco a fénynek abban a részében álltak, amely az ég felé emelkedett, én pedig abban, amely a Földre áradt. Szeretett Asszonyunk jobb tenyere előtt egy tövisekkel körülvett szív volt, melyet, úgy látszott, hogy átszúrnak a tövisek. Megértettük, hogy ez Mária Szeplőtelen Szíve volt, melyet az emberiség bűnei megsebeztek, s mely engesztelést kíván."

1917. július 13.: A Szűzanya harmadik megjelenése Cova da Iriában

A falu lakói meghallották a Szűzanya hívását. Kezükbe vették a rózsafüzért és ezúttal elkísérték a látnokgyermekeket Cova da Iriához. Amikor megérkeztek az örökzöld tölgyhöz, Lucia hamarosan újra közeledni látta a várvavárt "villámot". Arra az újból feltett kérdésre, mit kíván az Asszony tőle, Lucia egy olyan feleletet kapott, amely a rózsafüzérnek ettől kezdve hallatlan, eddig ismeretlen dimenziót adott:

"Továbbra is imádkozzátok mindennap a rózsafüzért a Rózsafüzérről nevezett Miasszonyunk tiszteletére, hogy elnyerjétek a világ számára a békét és a háború végét, mert egyedül Ő tudja ezt elérni!"

Ezekkel a szavakkal az Istenanya valósággal mint a béke kegyelmének szószólója és közvetítője állt oda Isten és az emberek közé. Az eszköz ehhez a napi rózsafüzér!

Lucia jelet kért. Az Istenanya azonban októberre utalt; akkor majd tesz egy csodát, hogy mindenki higgyen. Miután megismételte a kérését, hogy ezután is imádkozzák naponta a rózsafüzért, áttért Mária egy látomásra, melyet a megtapasztalható világon túli életre vonatkozó hitigazságok eddig még soha nem látott módon tárnak fel. ezért ezek csakis a hitben és a Szentírás kijelentéseinek fényében láthatók és érthetők, míg csak a vizsgálódó értelemre hagyatkozva sohasem ismerhetők fel. A fatimai történés e fontos mozzanatához érkezve hagyjuk, hogy maga Lucia magyarázza meg nekünk, mi történt:

Aztán folytatta: "Áldozzátok föl magatokat a bűnösökért, és mondjátok gyakran, különösen, amikor áldozatot hoztok: Ó Jézus, irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és engesztelésül Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnökért!"

Ezeknél az utolsó szavaknál újra széttárta a kezét, mint az előző hónapokban. A sugár mintha áthatolta volna a Földet, és mintegy tűztengert láttunk és ebbe a tűzbe merült ördögöket és lelkeket, mintha áttetszőn és feketén vagy bronzszínűen izzó széndarabok lettek volna emberi alakban. Sodródtak a tűzben, a lángok, melyek a füstfelhőkkel együtt belőlük, saját magukból törtek elő, libegtették őket. Minden irányban lehullottak, mint hatalmas tüzeknél keletkező szikrák, súly- és egyensúlytalanul, fájdalmas ordítozás és kétségbeesett kiáltozás közepette, hogy az ember az iszonyattól remegett és megmerevedett. Az ördögöket förtelmes, ismeretlen állatok - melyek szintén áttetszőek és feketék voltak - szörnyű és iszonytató alakjai lepték el. (Ennél a látványnál bizonyára 'jaj'-t kiáltottam, ahogy az emberek állítólag hallották.)"

Lucia feljegyzéseiben megjegyzi, hogy mindhárom gyermek "ijedten és segélykérőn" emelte tekintetét a Szűzanyához; ő azonban szelíd hangon folytatta:

"Láttátok a poklot, ahová a szegény bűnösök lelke jut. Isten, hogy megmentse őket, meg akarja alapítani a világban a Szeplőtelen Szívemhez szóló ájtatosságot. Ha azt teszik az emberek, amit mondok nektek, sokan megmenekülnek; ha azonban nem hagynak fel azzal, hogy megbántják Istent, akkor XI. Pius pápasága alatt egy másik, ádázabb háború fog kezdődni. Ha látjátok, hogy egy éjszakát ismeretlen fény világít meg, tudjátok, hogy ez a nagy jel, mellyel Isten jelzi nektek, hogy most meg fogja büntetni a világot gonosz tetteiért háborúval, éhínséggel, egyházüldözéssel és a Szentatya üldözésével. El fogok jönni, hogy ezt elhárítsam azzal, hogy szorgalmazom Oroszország felajánlását a Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombatonkénti engesztelő szentáldozást. Ha meghallgatják az emberek az óhajaimat, akkor Oroszország meg fog térni, és béke lesz, ha nem, akkor el fogja terjeszteni a tévtanait a világon, háborúkat és egyházüldözéseket fog előidézni, a jókat meg fogják kínozni, a Szentatyának pedig sokat kell szenvednie; különböző nemzeteket megsemmisítenek; végül azonban diadalmaskodik az én Szeplőtelen Szívem. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, amely megtér, és a békét kapja a világ ajándékba. Portugáliában mindvégig fennmarad a hit dogmája (helyes tanítása). Erről ne szóljatok senkinek; Franciscóval közölhetitek.

Amikor imádkozzátok a rózsafüzért, azt mondjátok minden titok után:

Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket;

ments meg minket a pokol tüzétől,

vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat,

akik a legjobban rászorulnak irgalmadra."

Ismét felemelkedett a jelenés, és eltűnt keleti irányban a mennybolt messzeségébe.

Itt meg kell jegyeznünk, hogy Lucia nővér XI. Pius pápa (1922-1939) nevét kifejezetten megerősítette püspökével való beszélgetése során. A később felvetett ellenvetésre miszerint a második világháború (1939- 1945) csak XII. Pius pápasága alatt kezdődött azt felelte, hogy Ausztria 1938-ban bekövetkezett megszállását kell a háború tulajdonképpeni kezdetének tekinteni. Lucia valóban úgy látta, hogy a "rendkívüli" északi fény, amely az 1938. január 25-ről 26-ra virradó éjszaka volt látható, Istennek az a háború kezdetére utaló jele volt, melyről a látomásban szó van. Ebben a látomásban van utalás az Istenanya egy későbbi pontevedrai eljövetelére, ahol 1925. december 10-én Szeplőtelen Szívének tiszteletét kívánja engesztelésül az emberiség bűneiért, és a másikra 1929. június 13-án Tuy-ban, ahol Lucia azt a megbízást kapja, hogy követelje a világegyháztól, hogy ajánlják Oroszországot az ő Szeplőtelen Szívének. Amíg minden más jövendölés ahhoz a feltételhez kötött, hogy megjavuljon az emberiség, addig úgy tűnik, hogy a kijelentés, miszerint "végül diadalmaskodik az én Szeplőtelen Szívem", feltétel nélküli, és biztosan be fog teljesedni.

1917. augusztus 19.: A Szűzanya negyedik megjelenése a Valinhosokban

Augusztus 13-ának reggelén nagy feszültség telepedett Lucia ill. Francisco és Jácinta szüleinek házára. Már előző este jött a nép Portugália minden részéből. Minden ok megvolt rá, mert már nagy hangerővel kért szót a szabadkőműves államhatalom, mely az egész Fatima körüli történésben semmi mást nem sejtett, mint az egyház és a papság mesterkedéseit az állam tervei ellen. Röviddel azelőtt állami célként jelentették ki, hogy két nemzedék alatt az istenhit Portugáliában teljesen kipusztuljon. Egyházi iskolákat zártak be, nyilvános istentiszteleteket tiltottak be, kolostorokat szüntettek meg. S ez a nekifeszülő hatalom tanácstalanul állt három gyerekkel szemben. Azzal az ürüggyel, hogy a gyerekeket a helyi plébános előtt beszámoltatják, szó szerint kiszakították őket a szüleik keze közül, és egyszerűen bezárták őket a kerület székhelyének, Ouremnek a börtönébe. Ott töltötték az augusztus 13-a és 15-e közötti időt. Magában a börtönben megragadó jelenetek játszódtak le. Lucia írja: <<A szülők távolléte volt, ami Jácintának különösen nehezére esett. Könnyben úszó arccal panaszkodott: "Se a te, se az én szüleim nem jöttek, hogy meglátogassanak bennünket. Már nem törődnek velünk." - "Ne sírj - mondta neki Francisco -, ajánljuk föl Jézusnak a bűnösökért." Szemét és kezét az ég felé emelve mondta a felajánlási imát: "Ó Jézusom, ez érted van és a bűnösök megtéréséért." Jácinta hozzáfűzte: "És a Szentatyáért és a Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnök jóvátételéül is.">>

A két Marto gyereket Luciától elkülönítetten hallgatták ki a börtönben. Amikor újra együtt voltak, megfenyegették őket, ha nem ismerik be, hogy a jelenések csupán érzéki csalódások vagy kitalált hazugságok voltak, elevenen megégetik őket. A gyerekek komolyan vették a felnőttek szavait, és fölkészültek rá, hogy hamarosan megsütik őket. Jácintának, annak ellenére, hogy kész volt meghalni a történtekért, könnyek tolultak a szemébe. Lucia megkérdezte a kicsit, hogy miért sír: "Mert meg fogunk halni anélkül, hogy apánkat és anyánkat viszontláthatnánk - felelte -, legalább az édesanyámat szeretném látni!" Luciának arra a kérdésére, hogy nem igazán akar mindent felajánlani a bűnösök megtéréséért, azt kiáltotta: "Akarom, akarom!" S hogy ezt megerősítse, azonnal elimádkozta a felajánló imát, melyet néhány perccel azelőtt fivérével, Franciscóval már elimádkozott. A három gyerek viselkedése óriási hatással volt a börtön többi lakójára; amikor a látnokok elkezdték imádkozni a rózsafüzért, némely börtönlakó meghatódottságból és csodálkozásában velük imádkozott.

Végül a gyerekeket mégis szabadon engedték. Az egyházellenes államhatalom kapitulált három kisgyerek előtt, akik nem riadtak vissza attól, hogy akár életüket is feláldozzák meggyőződésükért. Vajon azért engedte meg Isten ezeket a kihallgatásokat, hogy utólag Fatima ellenségeinek írásos feljegyzéseiből tudjuk meg, hogy mi történt akkor? Így múlt el augusztus 13-a. A gyerekek szomorúak voltak, mert nem mehettek Coca da Iriába. Türelmesen várták hát szeptember 13-át.

Már néhány nappal azután azonban, augusztus 19-én, amikor a gyerekek juhaikkal egy új legelőt kerestek fel, egy olyan helyre értek, melyet a Valinhosnak neveznek. Lucia észrevette a "villámot", a fényt, mellyel a Szűzanya jelezte jövetelét. Bizonyára az ég köszönete volt, hogy a Szűzanya itt Valinhosban megmutatkozott a gyerekeknek, és ismét kérte őket, hogy imádkozzák naponta a rózsafüzért a bűnösök megtéréséért. Ehhez újból hozzáfűzte azt a bejelentést, hogy az "utolsó hónapban", azaz az utolsó megjelenésekor, egy csodát fog művelni, hogy mindnyájan higgyenek. Mielőtt eltűnt volna, nyomatékosan a következőket mondta:

"Imádkozzatok, imádkozzatok sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek kerül a pokolba azért, mert senki se hoz áldozatot és senki se imádkozik értük."

Aztán felemelkedett és eltűnt, szokás szerint kelet felé.

1917. szeptember 13.: A Szűzanya ötödik megjelenése Cova da Iriában

A Cova da Iriában történt történések híre szélsebesen elterjedt. Számosan, nemesemberek és parasztok egyaránt tolongtak Ajustrel szűk utcáin, ahol a gyermekek laktak. Mindenki beszélni akart velük, látni, kérdezni akarta őket, gyógyulást akart kérni. Az ateista ellenfelek várták a megfelelő alkalmat, hogy az általuk gyanított csalást leleplezzék, és óva intették az embereket attól, hogy elmenjenek Cova da Iriába. De mit sem használt. Szeptember 13-án, óvatos becslések szerint, 25.000 ember volt jelen Portugália minden részéből, amint az Istenanya a megszokott déli időben jelezte megjelenését. Lucia visszaemlékezésében élénk szavakkal ecseteli ezt a reggelt, különösen a sok beteget és szenvedőt, akik segítségért és közbenjárásért könyörögtek. "Ha ezek az emberek három szegény gyermek előtt leborultak, csak mert ők irgalomból azt a kegyelmet kapták ajándékba, hogy az Istenanyával beszéljenek, hát mit tennének akkor, ha magát Jézus Krisztust látnák maguk előtt?"

Amikor a látnokgyerekek odaérkeztek az örökzöld tölgyhöz, a nép már imádkozta a rózsafüzért. Az Istenanya nem váratott magára. A szokásos ragyogó fényjelenséggel történt bejelentkezés után, a gyermekek látták őt a tölgy felett. Letérdeltek és a következő szavakat hallották:

"Imádkozzátok továbbra is a rózsafüzért, hogy elérjétek a háború befejezését."

Arra az ígéretére visszatérve, hogy októberben nagy csodát fog művelni, kibővítette az előrejelzést és azt mondta:

"Októberben Urunk is eljön, és a Fájdalmas és a Kármelhegyi Szűzanya és Szent József a gyermek Jézussal, hogy megáldják a világot. Isten elégedett az áldozataitokkal, de nem akarja, hogy a kötéllel aludjatok. Csak nappal hordjátok."

A gyerekek ugyanis csupa vezeklési igyekezetből egy durva kötelet kötöttek a testük köré, hogy akkor is tudjanak áldozatot hozni, ha olyan óra akadna közben, amikor semmi mást nem tudnának felajánlani. Túláradó szeretettel tekintett az Istenanya erre az áldozatkészségre. és enyhítette az önmagukra rótt szigort.

Lucia újra kérte az Istenanyát, mint már az előző jelenéseknél is, hogy gyógyítson meg "néhány beteget és süketnémát", amit az Istenanya azonnal teljesített is neki, mielőtt fényárba burkolózva kelet felé eltávozott.

1917. október 13.: A Szűzanya hatodik megjelenése Cova da Iriában

A szeptember 13-a és október 13-a közötti idő nagyon mozgalmas volt a látnokgyerekek számára. Sokat szenvedtek a falu lakóinak napi sértéseitől. Legtöbben ugyan láthatóan kíváncsiak voltak, mégis a nagyon elutasító magatartástól a gúnyolódásig terjedő viselkedést tanúsították. A falu papja buzgón igyekezett rábeszélni a gyerekeket és szüleiket, hogy tagadjanak le mindent, mivel a Szűzanya nem jelenik meg csak úgy bárkinek, különösen Fatimában nem - az állami hatóságok ellenséges beállítottsága miatt is, miután az egyház életét csodálatos jelenések nélkül is eléggé korlátozzák és megnehezítik. A gyerekek azért ne állítsanak ezután ilyen dolgokat, engedelmességből és az egyház érdekében. Mások megfenyegették a gyerekeket, ezt tette a falu jegyzője is, aki kilátásba helyezte, hogy októberben bombát fog robbantani.

Október 13-án már kora reggel ömlött az eső. Mivel Lucia szülei attól féltek, hogy mégiscsak felfedeznének valamilyen "csalást", s ez a napéletük utolsó napja lehetne, arra biztatták Luciát, hogy menjen el gyónni; ők maguk, hogy védjék gyermeküket, az állítólagos jelenés közvetlen közelében akartak lenni. A gyerekek átküzdötték magukat a nagy sáron, szüleiktől támogatva, a tölgyhöz. Az emberek mindenütt igyekeztek kéréseiket a gyerekeknek átadni: "Imádkozzatok vak fiamért, egy bénáért, egy betegért..." Az eső, úgy látszott, nem akar elállni. Dél körül letérdeltek a gyerekek, mert meglátták a "villámukat", miközben az egész nép, hozzávetőleg 70.000 ember volt jelen, az esőben átázva és mély latyakban állva, a rózsafüzért imádkozta.

"Mit kíván tőlem?", szólította meg Lucia az Istenanyát.

"Azt szeretném neked mondani, hogy épüljön itt egy kápolna a tiszteletemre. Én a Rózsafüzérről nevezett Szűzanya vagyok. Továbbra is imádkozzák naponta a rózsafüzért. A háborúnak vége lesz, és a katonák rövidesen hazatérnek."

"Sok mindent szerettem volna kérni Öntől: vajon meggyógyítana néhány beteget és megtérítene néhány bűnöst?", kérdezte Lucia.

"Néhányat igen, másokat nem. De mindenkinek meg kell javulnia, és kérnie kell bűneinek bocsánatát."

Lucia itt megjegyzi, hogy az Istenanya "szomorú kifejezéssel" mondta:

"Ne bántsák meg többé az Urat, a mi Istenünket, akit már olyan nagyon megbántottak."

Az "asszony" megmondta nevét: A Rózsafüzérről nevezett Szűzanya. Eddig mindig csak a gyerekektől kérte, hogy imádkozzák a rózsafüzért, most azonban az összes keresztényt megszólította: "imádkozzák továbbra is naponta a rózsafüzért."

Annak igazolására, hogy mekkora hatalmat akar ennek az imádságnak adni, előre megmondta, hogy a katonák hamarosan haza fognak térni.

Szeretné az ember olykor megkérdezni, miért a rózsafüzért? És akármilyes sok elfogadható érv is szólhat mellette, alapjában azonban az Istenanya titka marad a válasz. Sokkal fontosabbnak tűnik nekem ezen a helyen, hogy utaljunk arra, hogy Jézus anyja és a mi mennyei édesanyánk nyilvánította ki ezt a kívánságot és ígért általa nagy dolgokat. Nem az illik-e egy jólnevelt gyermekhez, hogy teljesítse az édesanya kívánságát akkor is, ha nem tudja annak rejtett okait felderíteni?

Hálából hűségükért távozása előtt az Istenanya újból kinyitotta kezeit, és egy, a Napnál erősebb sugár áradt szét azon a helyen. A gyerekek látták, hogy a szokott módon eltűnik a keleti láthatáron, mialatt a jelenlévők a legnagyobb boldogság és egyúttal kimondhatatlan ijedelem pillanatait, a nagy napcsodát élték át. Sok ember lett hirtelen egészséges; bénák felegyenesedtek és dicsérték Istent, vakok hangosan fejezték ki örömüket afölött, hogy visszanyerték szemük világát, és azok, akik a jelenésekkel - s azokkal együtt a nép hitével - szemben küzdöttek, mellüket verték töredelmesen megtérésük jeléül.

Avelino de Almeida, egy tudósító leírja az "O Século"-ban az események lefolyását, amint a jelenlevők azt átélték. A Covában összegyűlt nép hirtelen egy fénynyalábot látott, ami olyan volt, mint egy napkorong. A csillag matt ezüstlemezre emlékeztetett. Bele lehetett nézni a ' korongba' anélkül, hogy akár a legkevésbé is vakított volna. Nem égetett és nem vakított. Azt mondaná az ember, hogy napfogyatkozás történik. De íme! Egy óriási kiáltás tőr elő, s hallani amint a nézők, akik a közelben állnak kiáltják: "Csoda, csoda! Színjáték, színjáték!" Sápadtan az ijedtségtől, fedetlen fővel, mindenki a kék égre meredt; a tűzgolyó áttörte a fellegeket, s vibráló Napnak látszott. A Nap hirtelen mozgásokat végzett, amilyet eddig még sohasem lehetett látni, teljesen ellentétben minden kozmikus törvénnyel; egyesek száján ki is csúszott a tipikus kifejezés: "Táncol a Nap."

Lucia édesapjától a következő szavak maradtak ránk: "Mindenki az égre emelte a szemét, amikor a Nap egy helyben állt, majd táncolni kezdett. Megállt, hogy újra táncolni kezdjen, míg úgy látszott, hogy egészen kiszakad az égből, és óriási tűzkerék módjára zuhan le ránk. Szörnyű pillanat volt. Sokan azt kiáltották: ' Jaj, mindnyájan meghalunk! Szeretett Asszonyunk, segíts!' Voltak, akik hangosan megvallották bűneiket. A Nap végül megszokott helyén maradt."

Csak amikor elmúlt a jelenség, vették észre az emberek, hogy teljesen átázott ruháik hirtelen szárazak lettek.

A látnokok maguk alig vettek észre valamit abból, ami körülöttük történt. Még a láthatáron eltűnő fényár után néztek, amikor hirtelen további látomásokban volt részük. Lucia nagyon egyszerű, szerény szavakkal írja le, mint egy feledhetetlen, megkapó élményt, és megjegyzi hozzá, ahhoz, hogy mindent helyesen írjon le, nem találna megfelelő emberi szavakat.

"Miután Szeretett Asszonyunk az égbolt végtelen távolságában eltűnt, láttuk a Nap mellett Szent Józsefet a gyermek Jézussal és Szeretett Asszonyunkat fehér ruhában, kék palásttal. Úgy tűnt, hogy Szent József a gyermek Jézussal kereszt alakú kézmozdulattal megáldja a világot. Röviddel azután eltűnt a jelenés."

Az Istenanya már a szeptemberi jelenésnél jelezte, hogy októberben nem egyedül fog jönni. Elsőként Lucia Szent Józsefet látta, amint megáldja a világot. Ezt mint arra való utalást értékelhetjük, hogy a család az éppen beköszöntött évszázadban súlyos megpróbáltatásoknak lesz kitéve. Fatima itt utat mutat, hogyan tudnak a családok kilábalni a válságból: az alázatos szerénység, mellyel Szent József annak idején Isten akaratát komoly tanulmányozások folytatása nélkül teljesítette, közelebbről megnézve pontosan az ellenpólusa annak a családképnek, melynek értelmében mindenki csak a saját szabadságára, saját elérendő céljaira, eszményeire hivatkozik, és gyakran lesznek házastárs és gyerekek veszekedés, viszály és válás áldozatai. Szent Józsefnek van mit mondania mai világunknak éppen a családra vonatkozóan!

"Aztán láttuk a mi Urunkat és Szeretett Asszonyunkat - folytatja Lucia a beszámolójában. - Az volt a benyomásom, a Fájdalmas Szűzanya volt. Úgy tűnt, a mi Urunk ugyanúgy áldja meg a világot, mint Szent József. Ez a jelenés eltűnt, és azt hiszem, hogy még láttam a Kármelhegyi Szűzanyát is."

Lucia nagy vágya, hogy egyszer karmelita legyen, vajon ebből a látomásból fakad? Itt feltételezzük, hogy az olvasó tájékozott a karmelita skapuláré áldásait illetően, hisz az utóbbi évtizedekben éppen Lucia nővér volt az, minden kínálkozó alkalommal kolostori magányából nyomatékosan emlékeztette a lelkipásztorokat arra, hogy buzdítsák a híveket a karmelita skapuláré viselésére.

A második látomás után kihallgatta őket a plébános. Ő nem hitt a látomásokban, de ismerte a gyermekek őszinteségét, s azért nem merte őket hazugnak nevezni. Abban hitt, hogy az egész az ördögtől jöhet. Ettől kezdve Luciának nagy lelkifurdalásai voltak és kételkedni kezdett. Júl. 13-ára virradó éjszaka látta az ördögöt, lángokkal körülvéve, aki kinevette őt mondván, hogy rászedte őt a csalásra. Reggel Lucia nem akart a Covába menni. De ahogy közeledett a déli óra, egyre nagyobb vágy kelt benne, hogy elmenjen, mintha láthatatlan erő húzta volna. Elfutott Franciscohoz és Jacintához és kimentek a Covába...

Forrás: © Romániai Fatima-Világapostolátus, RO - 445100, CAREI / Nagykároly/, Str. Mihai Viteazul Nr.22

A FATIMAI JELENÉS 90. ÉVFORDULÓJA

Megjelent Várunk A Budavári Főtemplom közösségének lapja 2007. november 18.

2007. október 12-én és 13-án ünnepelte több mint félmillió ember a jelenések helyszínén, és sokmillió ember az egész világon. Az Istenanya fatimai üzenete 1917-ben a három pásztorgyermek közvetítésével az egész Egyházhoz szólt. Ez a prófétai üzenet már akkor feltételesen előrevetítette a kor jövőjét. Ma már tudjuk, hogy az üzenet kéréseit nem teljesítették. Következésképpen a jövendölés szerint az Egyháznak a vértanúság tisztítótüzén kellett keresztülmennie. A bizonyos harmadik fatimai titkot az Egyház 2000-ben Rómában hozta nyilvánosságra, amelyet Lucia nővér írt le. A három látnok gyermek élményét Lúcia nővér a következőképpen mondja el:
„A Miasszonyunk bal oldalán egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal. A lángok attól aludtak ki, hogy találkoztak a Szűzanya felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az angyal jobb kezével a földre mutatva hangos szóval mondta: Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat! Egy fehér ruhába öltözött püspökről úgy gondoltuk, hogy ő a szentatya, akit sokan követtek egy meredek hegyre. A hegy csúcsán nagy kereszt állt. Az út mentén heverő halottakért imádkozva ért fel a hegy tetejére, majd térdre borult a nagy kereszt lábánál. Egy csoport katona fegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.”
Európát az a kísértés éri, hogy elfelejtse hitét, amely a századok során erőssé tette. Fatima legyőzte a világ hitetlenségét, a hatóságok ellenállását és az egyház fenntartásait.

Sodano bíboros a fatimai jelenések 90. évfordulóján
 

Lúcia nővér ezt 1944-ben írta le. A bizonyos harmadik titok feltételes kinyilatkoztatás volt attól függően, hogy megtesszük-e, amit Mária kért tőlünk. Ha teljesítették volna a kérést, Oroszország megtér, és béke lesz. Lúcia nővér külön hangsúlyozta, hogy mivel nem teljesítettük az üzenet ezen felszólítását, tapasztalhatjuk, hogy Oroszország fokozatosan elterjesztette tévtanait a világon, a gyűlölet, a bosszú, az erkölcstelenség és erőszak lépésről lépésre erősödött. Szerencsére Mária üzenete végül is egy vigasztaló képpel zárul:
„Az én Szeplőtelen Szívem fog győzni.”
A pápa 1984. március 25-én felajánlotta a világot úgy, ahogyan azt a Szűzanya kérte: Rómában a világ összes püspökének, illetve megbízottjaik jelenlétében a fatimai Szűz szobra előtt. Ezt követően 2003. október 8-án az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyét, 2006. október 19-én Magyarországot, ez év október 7-én Európát is külön felajánlotta Erdő Péter bíboros úr.
Fatimában az évfordulóra egy új, félig földalatti templom is épült a Szentháromság tiszteletére, a Szentély terének déli végében, amelyet a pápa helyettese, Tarcisio Bertone bíboros-államtitkár október 12-én szentelt fel. 13-án pedig több mint ezer pap, körülbelül félmillió hívő jelenlétében celebrálta az ünnepi szentmisét szintén Bertone bíboros úr. „Napkelettől napnyugatig Mária Szívének szeretete meghódította a népek szívét, reményt és vigasztalást nyújtva nekik.”- mondta többek között szentbeszédében a főpap. XVI. Benedek pápa is bekapcsolódott az ünneplésbe ugyancsak 13-án délben, amelyet élőben közvetítettek a fatimai Szentélyben.
A jelenés 90. évfordulójának ünneplésén Zoltán atyával képviseltük plébániánk hívő közösségét, imádkoztunk az itthon-maradtakért, hogy a Budavári Nagyboldogasszony plébánia hívei még buzgóbban ragaszkodjanak a Szűzanyához.

Imre atya